Mai szakasz: 2 Korintus 4

A keresztény egyház történetében igen korán bekövetkezett az, amivel úgy tűnik a korinthusi gyülekezet is szembesült: a nézet terjedése, miszerint az evangélium híre titkos tudomány lenne. Az apostol kijelenti: „visszautasítjuk a szégyenteljes, titkolt dolgokat, nem járunk ravaszságban, és nem hamisítjuk meg Isten igéjét” (2. vers). A keresztények valójában „az igazság nyílt megvallásával” hirdették az evangélium üzenetét (2/b vers).

A tény, hogy egyesek nem ismerik fel a világosságot, még nem jelenti azt, hogy az igazság hirdetése nem leplezetlenül és nyíltan történik: „… akikben e világ istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát, aki Isten képe” (4. vers – ÚRK).

Isten kinyilatkoztatásának egyik legbuzdítóbb ténye, hogy az Ő igazsága nyíltan szembeszáll a bűnnel, és ellenzi azt. Érdekes módon Ellen G. White Bizonyságtételek a gyülekezetnek című művének egyik fő témája is az, hogy mi emberi lényként vakká válunk a bűnnel szemben. Ezért figyelmeztet újra, meg újra: „Bárcsak a Menny nézőpontjából látnátok magatokat!” (többek között: 3. kötet, 39. oldal). Ez a veszély is indokolja, hogy az egyetlen fennhatóságot elfogadjuk. Végső soron Krisztus az igazság mércéje, és nem mi. Ezt a hírt nyíltan és világosan kell, és muszáj is hirdetni a világnak.

Egy főiskolai tanár a szemeszter végén felmérést készített diákjai között arról, hogy szerintük Jézus extrovertált, vagy visszahúzódó volt. A diákok több mint 90%-ának véleménye szerint Jézus ugyanolyan személyiség volt, mint ők. A saját életükkel azonosították Jézusét. Keresztényként azonban soha nem mérhetjük önmagunkhoz hitbéli tapasztalatainkat.

Valószínűleg ezért is köti össze Pál apostol az Isten dicső világosságáról szóló gondolatot a „cserépedényekről ” szóló hasonlattal, ami Isten rendkívüli erejéről beszél. (7. vers). Életünkre minden szempontból hatással van, amit hiszünk, beleértve a testünket is. Az evangéliumi üzenet kincse Pál gyenge testében (a cserépedényben) van elrejtve. Annak ellenére, hogy Pál apostol és társai nélkülöznek minden földi pompát, testükben hordozzák „a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát” (4. vers).

A 13-18. igeversekben Pál a héber Írások görög változatából idéz, a 116. és 115. Zsoltárokra hivatkozik, melyekben Jézus nem észérveket, hanem a Szentírást előtérbe helyezve szól. Pál és társai is ezt tették. Ilyen szellemben éltek, a Szentírást tették életük irányadójává és a feltámadásba vetett hitük alapjává.

Michael W. Campbell, Ph.D

tanársegéd, történelem és teológiai tanszék

Nemzetközi Adventista Felsőoktatási Intézet

Fülöp-szigetek

Fordította: Csala Beáta