Mai szakasz: Zsidók 7

A Zsidókhoz írt levél 6 fejezete azzal a gondolattal zárult, hogy Jézus „lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé” (6:19). A hetedik fejezet elmagyarázza, hogy miért.

A fejezet két nagy szakaszra oszlik. Az 1-10. versek leírják Melkisédek három fő jellemzőjét, amelyek előrevetítették Jézus papságát. A 11-28. versek elmagyarázzák azt, hogy ezek a jellemzők, amelyek Jézusban teljesedtek, hogyan biztosítják számunkra a legnagyobb bizonyosságot. 

A Melkisédek név azt jelenti, hogy ő az igazság királya (2. vers). Ez előképezte Jézust aki „szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elválasztott” (26-28. vers). Nincs olyan bűn, amely elválasztaná őt az Atyától. Ő tökéletesen alkalmas arra, hogy akadály nélkül járuljon Istenhez a mi érdekünkben.

Melkisédek Sálem királya volt, ami azt jelenti, hogy a békesség királya (2. vers). A szerző azt mondja, hogy miközben a lévita rend szerinti papság nem teheti tökéletessé a hívőt, Jézus szolgálata tökéletességet szerez (11, 18-19. vers). A tökéletesség kapcsolatban áll a héber „békesség” szóval, ami azt is jelenti, hogy „teljes, befejezett”. Jézus tökéletességet hoz, amiben tényleges bocsánatot tud biztosítani (10:1-4) valamint az Istenhez való szabad bejárást is biztosítja (10:19-23)

Melkisédek nem rendelkezett nemzetségi táblázattal. (3. vers). Ő nem azért volt pap, mert egy családhoz tartozott - mint például Áron. Ő tulajdonképpen egy megtörhetetlen eskü által lett pap (7:20-22). A szerző azt sugallja, hogy a Szentírás nem jegyzi Melkisédek nemzetségi táblázatát, hogy hasonlíthasson Isten Fiára, akinek tényleg nincs kezdete napjainak, sem életének vége.

Így Jézus papsága olyan bizonyossággal szolgál, amit a lévitai papság nem tud felajánlani. Ő egy tökéletes pap, akinek szabad bejárása van Istenhez, és aki teljes megtisztítást biztosít. Ő örökké él, hogy közbenjárjon értünk. Milyen csodálatos Isten irántunk való szeretete, amelyben kijelölte Jézust, hogy legyen a mi főpapunk. Erősen bele kell kapaszkodnunk, mint aki erős horgonya lelkünknek.

Felix Cortez

Andrews Egyetem

Egyesült Államok

Mai szakasz: Zsidók 6

A Zsidókhoz írt levél fejezetei közül minden bizonnyal ez az, ami az összes többinél nagyobb megdöbbenést okozott a hívők között. Valóban lehetséges, hogy valaki átlépi Isten kegyelmének határát? Vannak emberek, akiknek Isten tényleg nem tud megbocsátani? Igen, ez a fejezet azt állítja, hogy ez lehetséges.

Az 1-3. versekben azt mondja az apostol, hogy az olvasóknak növelniük kell az evangéliumban való ismeretüket. Felnőtteknek való lelki eledelt kell enniük. Ennek megtagadása nem csak, hogy megakadályozza a növekedésüket, hanem a Krisztussal való kapcsolatuk halálához is vezet. A 4-6. versek úgy érvelnek, hogy a probléma nem az, hogy ezek olyan bűnök lennének, amelyek túl nagyok, hogy meg lehessen azokat bocsátani (Jézus vére minden bűnt megtisztít), hanem az, hogy Isten ajándékát élvezték, aztán pedig elutasították, az ember semlegesítette azokat az eszközöket, amelyeket Isten arra használt, hogy megváltsa őt. A Lélek ajándékát arra használnák, hogy még jobban eltávolodjanak Istentől (7-8. vers).

Szerencsére nem ez a helyzet a levél olvasóival. Ők a megváltás ösvényén haladnak. Azonban két dolgot meg kell tenniük: 1) meg kell erősíteniük reményüket mindvégig és 2) rendelkezniük kell türelemmel és kitartással (9-12. vers).

A fejezet további részében a szerző elmagyarázza, hogy hogyan lehet megvalósítani ezt a két dolgot. A 13-15. versek Ábrahámról beszélnek, mint a kitartás emberéről, akinek a példáját követnünk kell, és a 16-20. versek bemutatják Jézust, mint a hívők reménységének biztos alapját. Isten esküvel ígérte Ábrahámnak, hogy az ő magvában meg fogja áldani a föld minden családját (ez engem és téged jelent). Azzal, hogy Isten megkoronázta Jézust és jobb keze felől ültette, elkezdte beteljesíteni az Ábrahámnak tett ígértet. Lehetetlen, hogy megfeledkezzen ígéretéről.

Jézus a lelkünk erős horgonya!

Felix Cortez

Andrews Egyetem

Egyesült Államok

Fordította: Kóczián Károly 

Mai szakasz: Zsidók 5

A Zsidókhoz írt levél 5. fejezete elmondja, hogy Jézus a mi főpapunk. Az ókori világnézet szerint a főpap arra hivatott, hogy közvetítő legyen Isten és az emberek között. Különlegesen tisztának kellett lenniük, hogy az isteni világ dolgaival foglalkozhassanak, és tudjanak megfelelő módon közelíteni Istenhez a keresett áldások elnyerésének érdekében.

Az 1-6-ig terjedő versek szerint maga Isten tette Jézust főpappá. Ez rámutat, hogy az Atya az, aki kezdettől fogva helyre akarja állítani a kapcsolatot az emberrel. Isten azért választotta Jézust, mert ő Fiú volt. Ez visszavisz bennünket a Zsidókhoz írt levél 1-2. fejezeteihez: a Fiú egy Istennel és egy az emberrel is. Így lehet tökéletes közvetítő.

A 7-10. versekből megtudjuk, hogy Isten szenvedések által tette tökéletessé Jézust a főpapi szolgálatra. Miért? Áldozatként ajánlotta fel magát a bűnökért helyettünk, és elfogadásra talált. A fejezet azt is hangsúlyozza, hogy engedelmeskedett, szenvedett, és kérései nem mindig kerültek meghallgatásra, mert ugyanezt éljük át mi is. Szeretné, ha elhinnénk, hogy Ő megért bennünket.

A 11-14. versek alapján nehéz megértenünk a központi gondolatot, hogy Jézus a tökéletes főpapunk. Nehéz értelmezni azt, hogy nem tehetünk semmit Istennel való kapcsolatunk erősítésére. Valójában nem is választhatjuk ki a képviselőnket és közvetítőnket. Folyamatosan megpróbáljuk hozzáadni Jézushoz a saját erőforrásainkat. Az érettek azonban megértik, hogy egy a közbenjáró, Jézus (1Tim 2:5).

Felix Cortez

Andrews Egyetem

Egyesült Államok

Fordította: Kóczián Ágnes

Mai szakasz: Zsidók 4

A zsidókhoz írt levél 4. fejezete két fontos intés üzenetét közvetíti számunkra: „Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba…” (11. vers), és „Járuljunk azért bizalommal a kegyelem királyi székéhez…(16. vers).

A nyugalom olyan dolog, amit nehéz megtalálnunk. Nekünk legalább két dolog szükséges hozzá. Először is a jól végzett munka öröme, másodszor az érzés, hogy tökéletesen gondoskodtunk a jövőnkről. Bár igaz, hogy időnként kiveszünk néhány nap szabadságot pihenés, „nyugalom” céljából, de melyikünk mondhatja el magáról, hogy bevégezte a munkáját és tökéletesen gondoskodott a jövőjéről? Ezért szólít Isten nem egyszerűen csak pihenésre, hanem az Ő nyugodalmába hív bennünket (1-11. vers). Ez a kegyelem nyugodalma, ahol olyasmit élvezhetünk, amit csakis Isten adhat.

Az 1-5. versek elmondják, hogy Izrael népe azért nem lépett be ebbe a nyugodalomba, amikor elérték Kánaán földjét, mert az csak igaz hit által érhető el. Nem földrajzi területre utal, hanem arra a pihenésre, amit Isten a teremtéskor alkotott, a szombatnapra, amikor tökéletes munkája végeztével, mellyel tökéletes jövőt biztosított számunkra, Ő is megpihent.

A 6-11. versek szerin ez a nyugodalom ma is hit által érhető el. A 9. versben az apostol a szombatnapi nyugalomként írja le, mert hit által minden szombaton a miénk lehet Isten tökéletes munkája és rólunk való tökéletes gondoskodása. Nem mi dolgoztunk meg érte. Ez a kegyelem nyugodalma, amit hit által fogadhatunk el.

A 14-16. versek arra buzdítanak, hogy a mennyei Szentélyben közelítsünk Istenhez. Ez nem újabb meghívás, hanem ugyanaz, mint az előző versekben, hiszen az Ószövetségben is Isten nyugalma helyének nevezik a templomot (2Krón 6:41; Ézs 66:1; Zsolt 95:11). Igen, amikor Istent dicsőítjük, magunk mögött hagyjuk félkész munkáinkat és legjobb esetben a jövőről való részleges gondoskodásunkat is, és hit által elfogadjuk Isten tökéletes munkáit és tökéletes gondoskodását. Ismétlem, ez a kegyelem nyugodalma.

Nem kell a következő szombatig várnunk e nyugalom megtapasztalásához. A kegyelem nyugalma ma is elérhető hit által mindazoknak, akik Őbenne hisznek és bíznak.

                                        Felix H. Cortez 

Andrews Egyetem

Hetednapi Adventista Teológiai Szeminárium

Egyesült Államok

Fordította: Csala Beáta

Mai szakasz: Zsidók 3

Ahogy a Zsidókhoz írt levél 3. fejezetét olvassuk, és Izrael népének pusztai vándorlására gondolunk, az elvesztegetett hatalmas lehetőségre, hogy beléphettek volna az ígéret földjére, talán megkísért bennünket a gondolat, hogy mi az ő helyükben másként cselekedtünk volna.

A Zsidókhoz írt levél szerzője azt mondja, hogy „ma” pontosan ugyanez a lehetőség áll rendelkezésünkre. Ha akarjuk, akkor beléphetünk az Ő nyugodalmába – ebben a pillanatban.

A hívás két egymással ellentétes példa szövegösszefüggésében rejlik. Az első 6 versben főpapunk, Jézus példájáról olvashatunk, aki hűséges a maga háza felett. Ez a szakasz arra a próféciára utal, amit az „Isten embere” mondott el Élinek, az idős főpapnak, aki hosszú ideig szolgált a bírák korában, Izraelben (1Sám 2:35). A prófécia szerint Éli nem becsülte Istent, mert nem intette és zabolázta meg fiait rossz cselekedeteik miatt, ezért Isten „kivágja” leszármazottait, akik nem örökölhetik a papi szolgálatot, és helyettük egy másik, hűséges főpapot hív el, hogy ő szolgáljon felkentje előtt mindörökké. Ez akkor teljesedett, amikor Salamon elűzte Abjátárt a szolgálatból, és Sádókot nevezte ki a helyére (1Kir 2:26-27). Mindazonáltal, Salamon és Sádók csupán előhírnökei voltak az eljövendő Jézusnak, aki a hűséges és igaz Király és Főpap Isten háza felett.

A másik, ellentétes példa Izráel pusztában vándorló népe. Látták, ahogy Isten megmutatta erős karját, és csapásokkal sújtotta Egyiptomot önteltsége miatt. Száraz lábbal keltek át a Vörös-tengeren, mennyei mannát ettek és sziklából fakadó vizet ittak vándorlásuk 40 esztendeje alatt - s mégis megkeményítették a szívüket.

Miért bukott el Izrael ott, ahol Jézus győzedelmeskedett? Úgy gondolom, hogy a "bűnnek csalárdsága" miatt. A bűn arra csábít, hogy egyetlen dolog számít - a „ma”. Amikor a „ma” biztonsága veszélybe kerül, hajlamossá válunk elfeledni Isten múltbéli gondviselését és jövőre vonatkozó ígéreteit, mert a jelen szorító igényei eltérítik figyelmünket. Isten ugyanakkor a 95. zsoltár szavai szerint arra hív bennünket, hogy ezzel épp ellentétesen cselekedjünk. Arra késztet bennünket, hogy törjük szét a jelen sürgetésének béklyóit, és ne legyünk a jelen rabszolgái, hanem „ma” emlékezzünk a gondviselésre, amit Isten tanúsított a múltban, és hordozzuk elménkben jövőre vonatkozó ígéreteit. És akkor, és csakis akkor, belépünk az Ő nyugodalmába.

Felix H. Cortez

Andrews Egyetem

Egyesült Államok

Fordította: Liebhardt László

Mai szakasz: Zsidók 2

Amikor a gyermekeim még nagyon kicsik voltak, szerettem kimenni velük a lakásunk mögé és együtt vizsgálni az éjszakai égbolt szépségét egy kis teleszkóp segítségével. Milyen kicsik vagyunk a nagy világmindenséggel összehasonlítva! Ezt érezte Dávid, amikor az eget figyelte, Isten azonban megmutatta neki az Ő szándékát, hogy az embert kezei munkája fölé, a teremtett világ fölé helyezte (Zsolt 8). Milyen nagyszerű volt Isten terve az emberiséggel! A Zsidókhoz írott levél szerzője azonban azt sugallja, hogy ennek a zsoltárnak van egy második jelentése is. Jézusról beszél, aki kevéssel kisebbé tétetett az angyaloknál, hogy meghalhasson helyettünk és megváltson bennünket. Ez a fejezet kiegészíti Jézus dicsőséges bemutatását az első fejezetben.  

Az első fejezet Jézus felmagasztaltatásának a fennköltségéről beszél. A második fejezet Jézus testet öltésének a mélységéről beszél (9-18. vers). Zsidók 1:1-14 Jézus Istennel való kapcsolatát mutatja be, az 5-18. versek pedig Jézusnak az emberiséggel való kapcsolatára fókuszál. Ott Ő az Isten Fia „aki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása”, itt pedig az ember fia, aki kisebbé tétetett az angyaloknál, valóságos ember – annyira, hogy a halált is meg tudja tapasztalni. Ott Isten azt mondja róla, hogy „te vagy az én Fiam” (1:5), itt pedig Jézus testvérének fogadja a földi embert (12. vers). Ott Isten kijelenti a Fiú korlátlan uralmát (1:8-12), itt a fiú megvallja Isten iránti engedelmességét (13. vers). Ott Isten meghívja a Fiát, hogy üljön az Ő jobbjára (1:13), itt a Fiú elfogadja a hívást: „Ímhol vagyok én és a gyermekek, akiket az Isten nékem adott” (13. vers). Ott Jézus az isteni Úr, Teremtő, Fenntartó és Uralkodó, itt Jézus az emberi főpap, aki kegyelmes és hűséges. Így Jézus jellemzése, mint „könyörülő és hív főpap” (17. vers) csúcspontja Jézus jellemzésének, mint aki Isten teljes megnyilvánulása (1:1-4).   

Igen, amikor vétkeztünk, a világmindenséghez hasonlítva még kisebbek lettünk, de azzal, hogy elküldte a Fiát meghalni érettünk, Isten megmutatta, milyen fontosak vagyunk a szemében. Ó Isten, „mily felséges a te neved az egész földön” (Zsolt 8:2, 10).

Felix H. Cortez

Andrews Egyetem

Egyesült Államok

Mai szakasz: Zsidók 1

A Zsidókhoz írott levél arra az időre emlékeztet, amikor egy gyönyörű lánnyal találkozgattam, aki később a feleségem lett. Két évig távol éltünk egymástól. A telefonálgatás bár drága volt, értékes volt számunkra. (Az internet és e-mail, akkor még nem léteztek). Így, amikor arról értesítettek, hogy Alma hív, lerohantam a lépcsőn a harmadik emeletről, ahol laktam, hogy biztos legyek, nem késem le a hívást. 

Ez a fő pont, amit a Zsidókhoz írott levél kihangsúlyoz: „...ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk” (1-2. vers). Milyen csodálatos lehetett a hűséges zsidóknak ez a hír! A legutóbb több évszázaddal régebben szólt hozzájuk Malakiás prófétán keresztül.

Isten üzenete két szempontból is fontos: a hírnök és az üzenet szempontjából is. A 3. és 4. vers a Fiúra, a hírnökre összepontosít. Hét kijelentést találunk Róla. Egyesek a lenyűgöző tetteire utalnak (teremtés, a világ fenntartása stb.), mások viszont arra a bámulatos tényre, hogy a Fiú egy az Istennel. Ez az egység fontos, mert csak az a valaki tudja elmagyarázni azokat a dolgokat, amelyek Isten szíve mélyén vannak, aki egy az Istennel.  

Az 5-14. versek az üzenetre összpontosítanak. A szerző bejelenti, hogy „ezekben a végső időkben” Isten beteljesítette ígéretét: megalapította országát azzal, hogy trónra ültette Jézust az Ő jobb keze felől (2Sám 7:13; Dán 2:28; 10:14). Az 5-14. versek Jézus megkoronázására utalnak, s arra, hogy Ő örökkön-örökké az angyalok fölé emeltetett. Az 5-7. versek kijelentik, hogy Jézus a királyi Fiú a dávidi szövetség teljesedéseként (2Sám 7:14), az angyalok pedig szolgák, akik imádják a Fiút és engedelmeskednek Neki. A 8-12. versek megemlítik, hogy a Fiú teremtette a világot, az Ő tulajdona a trón és a királyi pálca örökre, és az angyalok szolgák az Ő parancsnoksága alatt. Végül a 13-14. versek kijelentik, hogy a Fiú az Atya Isten jobbján ül, és az angyalok küldöttek, akik a Ő céljait szolgálják.  

Mélyen megindító az a gondolat, hogy Isten az Ő Fiát használja arra, hogy szóljon hozzánk és hívjon bennünket, hogy térjünk vissza Hozzá. Ha Ő nem sajnált semmilyen erőfeszítést és árat, hogy eljuttassa az üzenetet hozzánk, nekünk rohannunk kell hozzá, nehogy lemaradjunk az üzenetről.

Felix H. Cortez

Andrews Egyetem

Egyesült Államok

Mai szakasz: Filemon 1

Filemon levele az átalakulásról szól. Ezt a rövid levelet a maga 25 versével azzal foglalhatnánk össze, amit a „filemoni elvnek” nevezünk: „tedd rendbe a kapcsolatodat Istennel és embertársaddal, és tedd meg azonnal”.

A Filemoni levelet Pál a római börtönből írta (Kr.u. 60 körül), és ez az apostol legrövidebb levele. A levél drámai felszólítást intéz Filemonhoz, hogy bocsásson meg Onésimusnak, szökött rabszolgájának. Pál felhívását tovább bonyolította az a tény, hogy távozásakor Onésimus értékeket lopott el. Rómában találkozott Pállal, akinek missziós tevékenysége folytán megtért, és megvallotta bűnét. Ezek után Pál és Onésimus egy kitűnő, de etikus stratégiát dolgozott ki a dolgok rendbetételére. 

Onésimus eldöntötte, hogy önként visszatér Kolosséba Tikhikus és a Filemoni levél kíséretében (Kol 4:7-9). A levél célja, hogy megkérje Filemont, béküljön meg Onésimussal és egyengesse a visszatérését, valamint a szabadsághoz vezető útját. Az a tény, hogy levelet a Kolossébeli gyülekezetben is fel kellett olvasni, gyakorlatilag azt bizonyítja, hogy milyen fontos a keresztények között a megbocsátás, amely Isten megbocsátásán alapul. Ugyanebben a levélben, bár burkoltan, de Pál utal arra, hogy keresztény összefüggésben a rabszolgaság fenntarthatatlan.      

Noha a megbocsátás szót magát a Filemoni levél nem említi, burkoltan mégis szerepel benne. A levél tele van zsúfolva erőteljes elvekkel és egy esettanulmánynak tekinthető a megbocsátásról. Azt is körvonalazza, hogy úgy a sértő, mint a sértett, hogyan viszonyuljon a rendezés és a kártalanítás kérdéséhez. Minden alkalmazott teológiai elvet alátámaszt a tettre szólítás, a "filemoni elv".    

A „filemoni elv” életeket változtatott meg akkor, és életeket változtathat meg most.

Delbert W. Baker

a Hetednapi Adventista Egyház Generál Konferenciájának alelnöke

Egyesült Államok

Mai szakasz: Titusz 3

Pál bizonyára hallott azokról a nehézségekről, amelyekkel Titus szembenézett Kréta szigetén. Az első két fejezethez hasonlóan Pál újra bátorít minden hívőt, hogy éljenek a menny elveinek alárendelt életet. Az ilyen élet magába foglalja az ország törvényeinek és szabályainak való engedelmességet, magába foglalja a nyelv megzabolázását (2. vers), azt az eszközt, amelyet a leggyakrabban alkalmazunk ellentétek és konfliktusok szításában (Jak 3:5-6).

Pál arra is kéri Titust, hogy állítsa le a haszontalan és jelentéktelen teológiai kérdések feletti értelmetlen vitákat. Ezek általában több hőt termelnek, mint világosságot (9. vers). Pál arra bátorítja Titust, és bennünket is, hogy messziről kerüljük el azokat a megoszlást okozó embereket, akik csak annak élnek, hogy konfliktusokat és háborúskodásokat gerjesszenek.

Pál azonban a korábbi fejezethez hasonlóan nem tehet mást, mint visszatér ahhoz az alapvető igazsághoz, hogy nyelvünk megzabolázásának, a vitatkozásoktól való távolmaradásnak, a hatósági törvényeknek való engedelmességnek az indítéka a szívbéli szeretetben és az örök élet iránti hálaadásban található, amelyet Jézusban és Jézus által kaptunk meg (4-7. vers). 

Az örök élet ígéretének örököseiként, a mi életünknek telve kell lennie jó cselekedetekkel, amelyek a Jézusban való élet természetes következményei (8. vers). Éjünk ma bátran Jézusért. Fényünk ragyogjon az emberek előtt, hogy megismerjék és dicsőítsék ennek a csodálatos világosságnak a Forrását – a mi mennyei Atyánkat (Mt 5:16)!

Bob Folkenberg, Jr.

Kínai Misszió Unió

Mai szakasz: Titusz 2

Pál azzal a témával kezdi ezt a fejezetet, amely az előző fejezetet is uralta, azaz arra bátorítja az olvasókat, hogy éljenek olyan életet, amely bemutatja Krisztus jellemét. Azonban a fejezet közepén, mintha egy kis szünetet tartana, és egy ki nem mondott kérdésre válaszolna, amit elképzel, hogy az olvasói feltesznek. Ez egy „miért” kérdés. Miért éljünk ilyen erkölcsös istenfélő életet? 

A válasz az, hogy azért, mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme (11. vers). Ez egy befejezett cselekmény. Ez a „Kegyelem” egy különleges személy – Jézus Krisztus, az Istennek Fia. Krisztus belépése a Föld történelmének folyamába, egy megváltó kegyelmi cselekmény, amely mindannyiunkat, akik elfogadták ezt a kegyelmet, letérít a romlás útjáról az örök élet és boldogság útjára. A fejezet szívét találjuk ebben a versben (11. vers).

Pál arra emlékeztet, hogy ha elfogadjuk ezt a csodálatos kegyelmet és szabadítást, Jézus nemcsak megvált bennünket, hanem a bennünk lakozó Lelke által megtanít arra is, hogy hogyan éljünk egy olyan életet, amely őt dicsőíti, és felmagasztalja a mennyország elveit (12. vers). A tanítványság nyilvános eredménye az, hogy Krisztus és az Ő kegyelme elvezet bennünket oda, hogy megtagadjuk az istentelenséget, a világiasságot és hozzásegít ahhoz, hogy életünkkel képviseljük az Ő országának igazságát – még akkor is, ha jelenleg ebben a világban élünk (13. vers). 

Ahogy ezt a fejezetet olvasod, ünnepeld az áldott reménységet, amelyet Krisztus ad neked – hogy Jézus nemsokára visszajön (13. vers). Élj Krisztusban ma! Élj az Úr közeli eljövetelének áldott reménységével teljesen átitatott életet!

Végül is adventisták vagyunk, ugye?

Bob Folkenberg, Jr.

Kínai Misszió Unió

Mai szakasz: Titusz 1

Titusznak, Krisztusban testvérének és munkatársának írja Pál ezt a rövid levelet egy világos céllal: hogy bátorítsa, tanítsa és figyelmeztesse fiatal barátját Krisztus ügyében.

Pál a lelki feddhetetlenség gyakori témájával kezdi és fejezi be ezt a fejezetet. Az első versben arra emlékeztet bennünket, hogy az igazságnak kegyességgel kell párosulnia Krisztus követőjének az életében. Egy olyan életben, amely magáévá teszi az igazságot és istenfélő magatartásban nyilvánul meg, egy olyan életben, amelyet az örök élet reménységében és bizonyosságában élnek (2. vers). Az ilyen élet, amely ezeken alapszik, kegyelemmel, irgalommal és békével teljes (4. vers). Krisztus kételkedő tanítványaiból hiányzik a lelki egészség. Ők kijelentik, hogy ismerik és szeretik Istent, ám életük és tetteik másról tanúskodnak. Ahelyett, hogy szeretetből engedelmeskednének és követnék Istent, engedetlen életet élnek, ami Pál szerint, alkalmatlanná teszi őket minden jó cselekedetre (16. vers).

A lelki feddhetetlenségre hívó intések között Pál kihangsúlyozza azokat a tulajdonságokat, amelyeket a gyülekezet vezetőinek be kell mutatniuk - különösképpen a menny elveivel harmonikus életet (5-15. vers).

Hogyan igazodik az életed ahhoz, amit az Isten iránt való hűségről vallasz? Vajon az, amit beszélünk, összhangban van-e azzal, ahogyan élünk? Legyen a napod békével teljes, ahogyan készségesen átadod magad Krisztusnak, a lelked szerelmesének.

Bob Folkenberg, Jr.

Kínai Misszió Unió

Fordította: Marosán Réka

Mai szakasz: 2 Timóteus 4

A lelkipásztorok ritkán hirdetnek feddő vagy megjobbulásra buzdító üzeneteket. Manapság ez nem a legdivatosabb dolog. Pál apostol azonban rávilágít, hogy igenis meg kell tenni.

Te vajon szívesen hallod az „egészséges tanítást”, vagy viszket a füled és csak a kellemes dolgokat hallanád? Néha-néha szeretetteli szemrehányást, vagy feddést? Soha nem értettem, miért csatlakozik valaki az egyházhoz, ha utána támadja, vagy figyelmen kívül hagyja annak tanításait, mert szerinte helytelenek, vagy elavultak. Vajon miért fektet időt és energiát a munkába, hogy az egész felekezet haladási irányát és lendületét megváltoztassa? A válasz egyszerű. Te és én, mindnyájan egy kozmikus méretű harc részesei vagyunk. Nincs más logikus magyarázat.

Csupán jelentéktelen gondot okozna az egyháznak és a tagoknak, ha egy más véleményt valló személy egyszerűen elhagyja a gyülekezetet. De engedjük csak meg a halogatást, a szenvedélyek melengetését és máris előállt a démonok által teremtett helyzet. Ennek mindig széthúzás, szakadás a következménye és végül elhal az egykori küldetéstudat, a királyság megnyerésére irányuló hajtóerő.

Pál azt tanácsolja Timóteusnak, hogy nyíltan foglalkozzon az ilyen visszaesésekkel. Ha nem lép fel ellene egyenesen, egyre többen a „viszket a füle” csoportba fognak tartozni, ami katasztrófához vezet! Az nem szeretet, ha megengedjük az ilyen jellegű félrevezetéseket az egyházon belül, hanem romboló erő, amivel foglalkozni kell. „Ints, feddj, buzdíts!” – mondja az apostol, de mindezt szelíd türelemmel, mert minden ember lehetségesen és remélhetőleg valóságosan is örököstársunk lesz a Mennyben.

Isten keményen szól gyermekeihez, mert olyan embereket keres, akik megalázzák magukat, olyanokat, mint Pál apostol, akik áldozatként Istennek szánják magukat, hogy használja őket. „Mert én immár megáldoztatom” (2Tim 4:6). Te alázatosan jársz az Úr előtt? Hogyan reagálsz a fenyítésére? A harc hosszú és nehéz, de akik teljesen alárendelik magukat neki, megtartják a hitet és az Ő ereje által mindvégig kitartanak, elnyerik az győzelem koronáját!

Képzeld el azt a nemsokára bekövetkező dicsőséges napot, amikor drága Jézusunk, a világmindenség Királya hozzád lép, szeretettel a szemedbe néz és a belévert szögektől sebhelyes kezével Ő maga helyezi fejedre a győzelmi koronát! S közben így szól hozzád: „Jól vagyon jó és hű szolgám…. menj be a te uradnak örömébe” (Mt 25:21). Mivel legyőzted régi életedet, most már mindörökre a gyermekem vagy, és örökségül nyersz mindent (Jel 21:7).

Jim Ayer
az Adventista Világrádió alelnöke
Generál Konferencia

Fordította: Csala Beáta

Mai szakasz: 2 Timóteus 3

A Biblia első könyve feljegyzi az emberiség történetének kezdetét: „Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és az élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élőlény.” (1Móz 2:7). Vegyük észre, hogy Ádám mindaddig élettelen volt, amíg Isten be nem töltötte a leheletével.

Erre a történeti feljegyzésre alapozva Pál az állítja, hogy a keresztény ember életereje az Írásban van: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy az Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre felkészített legyen” (16-17. vers).

Ahogy Ádám Isten lehelete által kelt életre (1Móz 2:7), úgy az Írás a lelkünk lélegzetvétele, ami nélkül lelki értelemben élettelenek vagyunk. Itt gyökerezik mindazok problémája, akikről a fejezet első verseiben van szó. Az írásnak megfelelő élet híján a lelkük az önmegvalósítás tengerén sodródik, nincs számukra biztonságos kikötő vagy biztos szikla, ahova kiköthetnének az élet viharai és megpróbáltatásai elől.

Ha nem koncentráljuk az időnket és erőnket arra, hogy napi bibliatanulmányozáson és imán keresztül egy kapcsolatot építsünk fel Urunkkal, a végeredmény látható lesz: a „kegyesség látszatát megőrzik ugyan,” de azt „az erőt megtagadják” (5. vers), ami képes átformálni a győztes életét.

A Föld lakosságának többsége távol van Istentől, minden gondolatuk csak maguk körül forog. Bolyongnak a Földön az élvezet egy múlandó pillanatát üldözve. Vannak olyanok is, akiknek neve szerepel a gyülekezet taglistáján, és hűségesen fizetik a tizedet, még talán gyülekezeti vének is, azonban amikor az ítélet harangja megszólal, elvesznek. A jó látszat, és a tudat, hogy a nevünk ott van a gyülekezeti listán még nem biztosítja az életetünkben lévő bűnök legyőzéséhez szükséges erőt.

Ha Krisztus közvetlen közelségébe helyezzük magunkat az élő Igéjének napi tanulmányozása által, akkor lehetünk mindazok, akikké Isten szeretne minket formálni. Ez által a közelség által lesz Ő képes betölteni minket a szent leheletével, így téve minket bölccsé a megváltásra.

Tegyük napi gyakorlatunkká, hogy mélyre ásunk Isten Igéjében, követve a színarany ereket a Forráshoz, aki nagyon szeret minket. Amikor megnyitjuk az Írást, tegyük ezt tisztelettel és áhítattal! Ne feledjük, hogy Isten leheletét tartjuk a kezünkben, ami készen áll minket betölteni a Szentlélek megszentelő erejével! „Ezt mondva [Jézus] rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szentlelket!” (Jn 20:22). Legyen ez a mi napi imánk: „Uram, lehelj rám!”

Emlékezzünk, az egész Istenről szól: „Én lelket adok belétek, és életre keltek.”

Jim Ayer

az Adventista Világrádió alelnöke

Generál Konferencia

Fordította: Kóczián Károly

Mai szakasz: 2 Timóteus 2

A harcos, a sportoló és a földműves – Pál erőteljes személyiségek jelképét használja, hogy érzékeltesse a keresztény állhatatos életútját. Ki is a katona? Aki parancsnoka utasításait teljesíti, ha kell élete árán is, a csata kellős közepén is. A sportoló a következő – edzett, fegyelmezett, a győzelmes célra irányítja tekintetét, kerüljön az bármekkora személyes áldozatba. És végül Pál a keményen dolgozó hűséges földművest festi le, aki Istentől várja a termést.

A nagyapám földművelő volt, jellemzően olyan, mint a legtöbb földműves, akit ismertem. Nagyon módszeres volt, innovatív, halk szavú és edzett. A kemény munkával töltött órái, annyi hideg, meleg, szárazság elviselése után, ősszel várta a termést.

Azután Pál kerek perec kijelenti, hogy problémáink származhatnak hittestvéreinktől is, akár a lelkésztől, a presbitertől vagy a diakónusoktól. De így folytatja a 19. versben: „Mindazáltal megáll az Istennek erős fundamentoma, melynek pecséte ez: Ismeri az Úr az övéit; és: Álljon el a hamisságtól minden, aki Krisztus nevét vallja.”

Az ördög el akar szakítani bennünket Istentől azzal, hogy eltávolít a gyülekezettől. Talán valaki olyant használ erre, akire felnéztél – emlékezz, Jézust is a „hívő közösség” feszítette keresztre. Ne csapd be magad – ha nem jársz gyülekezetbe egy személy vagy történés miatt, elhagyod a szentélyt, amiben Isten dicsősége lakozik. Kövesd Pál tanácsát, és állj a szilárd alapon! Légy erős Krisztusban, és állj ellen a gonosznak, akár kívülről, akár belülről támad!

Kedves keresztény, légy erős, mint egy harcos, követve Parancsnokod utasításait! „Állj el a hamisságtól”. Emlékezz ígéretére: „Amikor parancsol, képességet is ad parancsa teljesítésére” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. 1999, Advent Kiadó, 228. oldal). Szemeidet tartsd a jutalomra szegezve, mint a fegyelmezett atléta – egy nap ott állhatsz majd az üvegtengernél Jézussal, mint testvéreddel. És végül, bízz, akár a földműves, aki miután elviselt perzselő meleget, viharokat, és dögvészt, teljes hittel bízik benne, hogy Isten bőséges termést rendel: „… a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség” (Gal 5:22).

Jim Ayer

az Adventista Világrádió alelnöke

Generál Konferencia

Fordította: Kóczián Ágnes

Mai szakasz: 2 Timóteus 1

Ez Pál apostol utolsó levele, amelyet a hírhedt római Mamertinusz börtönéből (http://hu.wikipedia.org/wiki/Mamertinus_börtöne) írt, kivégzésére várva. Milyen lenne a hozzáállásunk, lelkiállapotunk egy ilyen helyzetben? A 3. vers Pál belső lelki bizonyosságáról tanúskodik: „Hálát adok az Istennek, akinek szolgálok őseimtől fogva tiszta lelkiismerettel.”

Megállok egy pillanatra és azon tűnődöm, hogy ha én lennék Pál helyzetében, vajon ugyanezt tudnám-e mondani? Tudnám-e ma minden szituációban Isten dicsőíteni, bármilyen súlyos megpróbáltatás közepette is? Nem igazán tudom, mert nem mentem keresztül mindazokon a megpróbáltatásokon, amik csak az utamba kerülhetnének, ahogyan valószínűleg egyikőnk sem. A megpróbáltatások nem szűnnek meg halálunk napjáig, vagy addig a napig, amikor meglátjuk Jézust az égnek felhőiben. Amit viszont biztosan tudok a ma próbáiról az az, ami felől Isten biztosít bennünket: „Elég néked az én kegyelmem” (2Kor 12:9).

Isten kegyelme a kulcs a jelenben, és mindabban, amit a jövő tartogat számunkra, függetlenül attól, hogy milyen körülmények között találjuk is magunkat. Amikor mélyponton vagyunk és elcsüggedünk, az Ő hatalma csodásan működik – átformál az Ő képmására. Így tehát Pál bátran írhatta, hogy „Annakokáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős”.

Az evangélium nem nevel lelkileg gyenge, bizonytalan, szélsőséges, vagy bátortalan embereket, „Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét” (7. vers). Dávid király megértette, hogy mit jelent, hogy „Ne félj”, amikor a 27. Zsoltár első versében így ír: „Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége: kitől remegjek?” A válasz persze az, hogy senkitől!

Isten arra hívott el bennünket, hogy szentek legyünk, és erősen álljunk Őbenne. Megadott és megad minden eszközt és segítséget annak érdekében, hogy képesek legyünk erre: Ő ad erőt, szeretetet, és józan értelmet. Pál ennek az erőnek a leírására a dünamisz szót használja, amiből a dinamit szó ered. Ez a hatalmas erő szeretettel, Isten szeretetével kell, hogy párosuljon. Isten hatalmának és szeretetének kombinációját a józan értelemnek kell irányítania, olyan gondolkodásmódnak, ami Krisztust jellemzi a Filippi levél második fejezetének leírása szerint.

Az örökkévalóság léptéke szerint a Szentlélek hozza mozgásba az isteni erő, szeretet és a krisztusi gondolkodásmód életet átformáló kegyelmi hármasát. Ez a „kegyelem-csomag” volt az az erő, amely átformálta Pált. Láthatjuk, hogy „nincs határa azok hasznavehetőségének és pozitív befolyásának, akik Isten ügyére szentelik oda és rendelik alá akaratukat” (Biblia Kommentár, 7. kötet, 331. oldal). Pál felismerte ezt a lelkesítő igazságot, ahogyan Timóteus is. Vajon mi is felismertük-e ezt az igazságot?

Jim Ayer
az Adventista Világrádió alelnöke
Generál Konferencia

Fordította: Liebhardt László

Mai szakasz: 1 Timóteus 6

A legtöbben nem élünk szolga-úr rendszerben, így hogyan vonatkozhatnak ránk az első öt vers tanácsai? Nos, azért alkalmazott-alkalmazó viszonyaink vannak, vagy tanár-diák, gazdag-szegény, szülő-gyerek. Hogyan viszonyulok ahhoz, akinek dolgozom, vagy azokhoz akik nekem dolgoznak, és a többi emberhez, akikkel napi kapcsolatban vagyok?  Egy keresztény nem lehet ellenséges a felettesével, munkáltatójával, vagy családtagjaival szemben, viszont Krisztushoz hasonlónak kell bizonyulnia még a mindennapi küzdelmek közepette is.

A 6-10. versek a „jólét evangéliumának” ellentétei. Ismerjük a szavakat „minden rossznak gyökere a pénz szerelme.” Fogadjuk el ezt az igazságot és a jelenlegi bevételünkhöz igazítsuk életünket. Helyezzük Istent az első helyre az életünkben, keressük az Ő útját és „minden egyéb megadatik majd neked.”

A 11-16. versekben Pál személyes tanácsot ad Timóteusnak, melyből mi is tanulhatunk. „De te, óh Istennek embere” (11. vers). „Istennek embere,” milyen csodálatos jelző! Ki érdemel ki ilyen nevet? „De te, óh Istennek leánya.” „Te, oh Istennek fiatalja” – „ezeket kerüld; hanem kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tűrést, a szelídséget. Harcold meg a hitnek szép harcát… feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig.”

Emlékszem, ahogy meglátogattam egy személyt, aki ott dolgozott, ahol Mable is, az egyik gyülekezeti tagunk. Ez az illető azt mondta „Mable a legjobb keresztény, akit valaha is ismertem.” Nem hinném, hogy a gyülekezet is ezt mondta volna, mivel Mable körülményei problémássá tették számára, hogy jelen legyen minden szombaton. Annak ellenére, hogy nem mindig volt jelen, engedte, hogy Krisztus ragyogjon benne, ezzel befolyásolva férjét és azokat akikkel dolgozott.

A Timóteushoz írt levél üzenete az, hogy legyünk hűségesek Krisztushoz és a tanításaihoz és ez a témája az Ébredésnek és a Reformációnak is.

Jézus felé irányuló szeretetem hogyan nőtt az elmúlt két évben? Láthatja a világ bennem Jézust?

David Manzano, nyugalmazott lelkész

a Nyugalmazott Munkások Egyesületének tagja

Collegedale, TN,  USA

Fordította: Rajki Dávid

Mai szakasz: 1 Timóteus 5

Ebben a fejezetben Pál tanácsot ad az emberi kapcsolatok kezelésére a gyülekezeti családban. Az idősekkel kezdi, de legtöbbször „özvegyeket” említ (3-16. vers). A zsidó tanítás megkövetelte, hogy az özvegyeket és árvákat lássa el a gyülekezet (2Móz 22:22-24, 5Móz 27:19). Ezt a gyakorlatot a nem zsidó származású keresztények is megtartották, de szükség volt útmutatásra, így az özvegyekről való gondoskodás meg is előzte a dorgálást.  A szükségben levőkről való gondoskodás megáldja és átformálja a gyülekezet tagjait.

                                                           

Pál visszatér az idősekkel kapcsolatos témakörre. Támogassuk a kijelölt vezetőket, és imádkozzunk értük! Szomorú esemény, ha egy vezető elbukik. Pál Timóteushoz intézett tanácsa Krisztus saját tanítása volt Máté 18:1, 18-21-ben. Ha egy vezető nyíltan bűnt követ el, a gyülekezet előtt előítélet és részlehajlás nélkül szükséges megdorgálni (20. vers).

                             

„Tenmagadat tisztán tartsd” (22. vers). Ezek a versek sokkal fontosabbak napjaink szex-központú társadalmában, mint mikor Pál írta őket. A tisztátalanság a gondolatainkkal kezdődik. Mit tegyünk azzal a rengeteg csábító úttal, melyek elénk tárulnak nap mint nap? Nézzünk másfelé! Idézzük fel és ismételjük gyakran a Szentírás igéit, énekeljünk. Ne kacérkodjunk a gondolatokkal, és nem teljesülnek a testi kívánságok. „amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek; ezekről gondolkodjatok” (Fil. 4:8).

A mai imánk: „Az Úr kegyelmének hasznos  munkája növekedjék minél inkább az életemben!”

David Manzano, nyugalmazott lelkész

a Nyugalmazott Munkások Egyesületének tagja

Collegedale, TN,  USA

Fordította: Rajki Dávid

Mai szakasz: 1 Timóteus 4

A keresztény történelem feltárja, hogy az évszázadok során Sátán számos tévtanítást juttatott be a keresztény hitvilágba, éppen úgy, ahogy az első három igevers előre megjövendölte. A Szentlélek Pál apostolon keresztül óva int az igaz hittől való elszakadástól. Sátán az álkereszténységet is fel tudja használni eszközként, hogy megvalósítsa gonosz terveit. A fejezet 16 versében négyszer találjuk meg a „tantétel”, azaz a „tanítás” szót (1,6,13,16). Nem szükséges, hogy tévútra vigyen minden új tanítás, amit az emberek hirdetnek!

A pogányok és zsidók között voltak olyan csoportok, amelyek hitték, hogy az egyén szigorú önfegyelem és önmegtagadás által képes elérni egy felsőbb spirituális szintet (4-8. vers). A tanítás, mely szerint a cölibátus szentebb út, mint a házasság és család, egyfajta támadásnak tekinthető a Teremtőnk ellen. Ez egy tévtanítás.

Az Úr elmondta Ádámnak és Évának, hogy mit ehetnek. Miután az ember bűnbe esett, Isten kibővítette a fogyasztható ételek körét, de azt is elmondta, mi az, amit nem fogyaszthatnak. Ha elmondunk egy imát afölött az étel vagy ital fölött, amit az Ige nem különített el, mint fogyasztható cikket az ember számára, attól az még nem lesz „szent”. A böjt lehet jótékony hatással szervezetünkre, de tévedés azt gondolni, hogy az élelemtől való tartózkodás szentté tesz valakit. A fizikai erőnlétünk ápolása is igen fontos, de nem ajánlott túlzásba vinni ezt sem. Sokkal nagyobb hangsúlyt kell helyeznünk az igaz istenfélelemre és arra, hogy visszatükrözzük Jézus jelemét, hiszen ez örök érték!

Számos evilági tanítás, mítosz és babona, aminek légkörében sokan felnőnek, „szentségtelen, vénasszonyos mese” az Ige szerint (7. vers). Sokuk ártalmatlan, de némelyikük nem. Példának okáért: a régiek úgy hitték, az éjjeli levegő ártalmas, ezért nem szabad beengedni. Ennek következtében a hálószobák levegője igencsak áporodott volt. Fekete macskák, törött tükrök, kiengesztelhető gonosz szellemek… a világ tele van félelmetes mítoszokkal. Sokszor nem könnyű letenni a terhet, amit kultúránk rakott a hátunkra.

Ez a fejezet emlékeztet arra, hogy az ima, Isten Igéjének tanítása és a Szentlélek teljesen fel tud szabadítani bennünket arra, hogy úgy éljünk, ahogyan Krisztus bemutatta nekünk.

David Manzano, nyugalmazott lelkész

a Nyugalmazott Munkások Egyesületének tagja

Collegedale, TN,  USA

Fordította: Szegedi Levente

Mai szakasz: 1 Timóteus 3

Az Újtestamentum felváltva használja a püspök, felügyelő és presbiter kifejezéseket. Azt az embert, aki ilyen pozíciót óhajt magának, az a vágy kell, hogy motiválja, hogy jó szolgálatot végezzen Krisztusért, nem pedig a személyes tekintélyvágy.

Ez a fejezet további útmutatást ad a gyülekezetnek a presbiterek kiválasztásában, de különösen azoknak hasznos, akiket felkérnek, hogy presbiterként szolgáljanak. A presbiter családja bizonyságot tesz vezetői képességéről, és ugyanezt teszi a lakóközösségben való jó hírneve is. A presbiter életének Krisztust kell tükröznie. Pál azokat is figyelmezteti, akik pozícióra és hatalomra vágynak, de csak önmagukért. Ők nem végzik Isten jó munkáját.

Diakónusnak lenni (8-13. vers) szintén szent hivatás, amely Krisztus munkáját támogatja ezen a világon. Amikor Jézus azt mondta, hogy „én olyan vagyok köztetek, mint aki szolgál”, önmagára, mint szolgára, vagy diakónusra utalt. Presbiterek, diakónusok, diakonisszák, akik Jézus nyomdokait követik, az Ő képét helyezik a gyülekezetre. Szolgáló vezetést biztosítanak Krisztus számára, aki feje egyházának. Pál azért írta ezeket, hogy felkészítse az ifjú Timóteust a megfelelő vezetői szerepre a gyülekezetekben.  

Az egyház „az igazságnak oszlopa és erőssége” (15. vers), Krisztusra épült, Ő az alapja, és arra hivatott, hogy Isten megmentő igazságának erős oszlopa legyen. Földi vállalkozások és kormányok nem képezik Istennek és az Ő szabadításának oszlopát. Ha az egyház kudarcot vall ezen a területen, hová mehetnek az emberek megtalálni Istent? A 16. vers az „Isten titkának” összefoglalója – a mi megváltásunk csodálatos ténye Jézus Krisztus élete, halála és feltámadása által. Ez a csodálatos megváltás az, amit nekünk, mint egyháznak be kell mutatnunk a világnak.

Imádkozzunk érettük és támogassuk azokat, akiket vezetői szerepre választottak gyülekezeteink különböző szolgálataira!

David Manzano, nyugalmazott lelkész

a Nyugalmazott Munkások Egyesületének tagja

Collegedale, TN,  USA

Mai szakasz: 1 Timóteus 2

Pál világossá tette Timóteus számára a gyülekezet lelki szükségleteit. De mit kezdjen Timóteus ezzel? Először is imádkozzon (1. vers). Mindig ez legyen az első számunkra. Nézzük Jézus példáját: amint kijött a vízből, miután megkeresztelkedett, letérdelt és imádkozott. Aztán kivitetett a pusztába, ahol Istennel lépett közösségre ima és elmélkedés által. Ma, amikor az Antikrisztus erői azon munkálkodnak, hogy uralomra tegyenek szert minden emberi lény fölött, nekünk is imádkoznunk kell.  

Imádkoznunk kell önmagunkért, és azért, hogy akik hatalmon vannak szabadságot és jogot biztosítsanak minden ember számára. Imádkozzunk azért, hogy Isten hasson rájuk. Ő azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön. Krisztus az egyetlen közbenjáró. Ő önmagát adta mindenkiért. És ebben benne vannak a hatalmon levők is, akik talán nem megfelelően bánnak a kisebbségekkel. Ha a hatalmon levők ellen beszélünk, lehetetlenné tesszük azt, hogy az evangéliummal megszólíthassuk őket. Azért is imádkoznunk kell, hogy életünk és szavaink tükrözzék a mindenkinek szóló hívást, hogy az igazság ismeretére eljussanak (4. vers).

Pál nőkkel kapcsolatos szavai Diánával, az efézusi nagy istennővel és azzal kapcsolatosak, hogy a prostituált papnők a pogány vallás vonzerejét képezték. A női istenek elősegítették azt, hogy a nők dominánsakká váljanak. Pál nem akarta azt, hogy a keresztény asszonyokat azokkal a nőkkel azonosítsák, akik a pogány templomokban szolgáltak. Az asszonyok legyenek az evangélium hatalmának bizonyságai. A keresztény asszonyoknak különlegesen szent hivatásuk van, mint feleségek, édesanyák és Isten munkatársai. Más írásaiban Pál elismerését fejezi ki a nők irányában, akik segítői voltak az evangélium szolgálatában (Fil 4:3; Róm 16:2; és ApCsel 18:24-26).

A férfiak és nők versengése ellentétes Isten szándékával. A férfiak és nők egymást kiegészítő szolgálata tölti be Isten szándékát.

David Manzano, nyugalmazott lelkész

a Nyugalmazott Munkások Egyesületének tagja

Collegedale, TN,  USA

Mai szakasz: 1 Timóteus 1

„Timóteusnak, az én igaz fiamnak a hitben, kegyelem, irgalmasság és békesség Istentől.” Ez nem csak egy formális megszólítás, ahogyan Pál leveleit kezdi. Az ő nyilatkozata, hogy egyedül Krisztus tette és kegyelme által élhetünk és teljesíthetjük mindazt, amit Isten kér tőlünk.

A 3. versben Pál arra emlékezteti Timóteust, hogy miért kérte meg, hogy maradjon Efézusban. Efézus egy fontos kereskedelmi központ volt. A görög kultúra, Diána istennő és a pogány vallásosság a vele járó erkölcstelenséggel alkotta Efézus kultúráját. Egy néhány ott lakó zsidó keresztény ragaszkodott a törvény legalista megközelítéséhez, amiben felnőttek. Talán egyesek vissza tudták vezetni nemzetségi táblázatukat egészen Dávidig vagy Jósuáig, a főpapig, és azt állították, hogy ez jogot ad nekik a tanításra. Viták, hamis tanítások és hiábavaló beszédek mérgezték a gyülekezetet. Timóteusnak az Igét kellett tanítani és kiképezni másokat, hogy ők is képesek legyenek erre.  

A parancsolatok célja a tiszta szívből származó szeretet. A 9-10. versekben említett magatartást, amelyet a törvény elítél, a „dicsőséges evangélium” is elítél. „Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, akik közül első vagyok én.” Pál soha nem tudott végére érni megváltása feletti csodálkozásának. Ilyen gondolatai voltak: „Mennyire hosszútűrő Jézus Krisztus! Meg akartam ölni azokat, akik hittek benne, de Ő azért munkálkodott, hogy megmentsen engem. Kegyelemre volt szükségem, és kegyelmet kaptam. Azt gondolod, hogy Isten nem akar téged az Ő országában? De igen. Ott akar látni téged. Az én példám mutatja, mennyire akar téged.”

Pál megtérése, fáradhatatlan szolgálata, írásai nem azért történtek, hogy önmagának szerezzen dicsőséget. „Az örökkévaló királynak pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyedül bölcs Istennek tisztesség és dicsőség örökkön örökké. Ámen!” Hogyan dicsőíthetjük Istent és adhatunk hálát kegyelmének munkájáért a mi életünkben, és válaszolhatunk ezekre a szavakra: „Ezt a parancsolatot adom néked...”

David Manzano, nyugalmazott lelkész

a Nyugalmazott Munkások Egyesületének tagja

Collegedale, TN,  USA

Mai szakasz: 2 Thesszalonika 3

A Thesszalonikai második levél utolsó fejezetének a középpontjában Pál aggodalma található a „rendetlen” és „dolgozni nem karó” emberekkel kapcsolatosan a gyülekezetben. De az itt található görög szó (ataktos--2Thess 3:6, 11) nem a lustaságot jelenti, hanem inkább a felelőtlen magatartást. A thesszalonikai rendetlen gyülekezeti tagok nem tétlenül üldögéltek, hanem helyről helyre jártak és szakadásokat idéztek elő. Idejüket azzal töltötték, hogy teológiai vitákat folytattak és mások magatartását kritizálták, ahelyett, hogy a maguk eltartásáról gondoskodtak volna: „ahelyett, hogy dolgoznának, haszontalan dolgokat művelnek” (3:11 - új prot. ford.). Mindenki más dolgával foglalkoztak, csak a sajátjukkal nem. Hogy Pálnak gyakran szóvá kellett ezt tennie (1Thess 4:9-12), jelzi azt, hogy ez egy súlyos probléma volt a thesszalonikai gyülekezetben.

Pál tanácsa (6-15. vers) találó lehet a mai tipikus irodák számára. A kemény kétkezi munka hiányában, az irodákban összezárt emberek (még az egyházi irodákban is) nagyon hamar beleeshetnek ugyanabba a csapdába, mint a tétlen thesszalonikai gyülekezeti tagok. Azzal tölthetik az idejüket, hogy teológiai kérdéseket, mások személyes furfangjait beszélik meg, vagy azokat az apróságokat, amelyeket azok tapasztalnak meg, akik egymás közelében dolgoznak. A végeredmény a kritika és vádaskodás mérgezett légköre, amely úgy néz ki, mint ami a thesszalonikai gyülekezetben történt. És mit tanácsolt Pál? Hogy a magad dolgával foglalkozz. Az Úrra figyelj. Ne fáradj bele a másokért való jó cselekedetbe. Csendességben munkálkodj (1Thess 4:11; 2Thess 3:12), és törődj a magad dolgával. Kövesd Jézus és az apostolok szerető, megbocsátó, és kegyelmes példáját.   

Pál szokásos módon fejezi be a levelét: „A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme mindnyájatokkal” (3:18).

Jon Paulien

Loma Linda Egyetem

Egyesült Államok

Mai szakasz: 2 Thesszalonika 2

Tekintet nélkül arra, mennyire gondosan vigyáz a lelkész a gyülekezetére, a hamis gondolatok igen sokféle módon gyökeret verhetnek. A tagoknak néha egyszerűbb elfogadniuk egy pletykát vagy beszámolót, mint gondosan saját maguk megvizsgálni a Szentírást. Néha ezek a gondolatok még bibliaiak is lehetnek, de kiegészítő tanításokkal már elmozdulnak valamilyen szélsőség irányába. Úgy tűnik, ez volt a probléma Thessalonikában. Ezért ebben a  fejezetben Pál célja nem az, hogy a végidőkről részletekbe menően beszéljen, hanem sokkal inkább lelkészi, lelkigondozói szempontból fejti ki mondandóját. Célja, hogy megnyugtassa a gyülekezetett, és a végidővel kapcsolatban türelemre intse őket.

A harmadiktól a hetedik versig Pál felvázolja a történelem három időszakát a jelentől a végidőig. Az utolsó időszak a második eljövetel. Ezt a nyolcadik versben fejti ki részletesen. Azelőtt az esemény előtt lesz a bűn emberének (4. vers), a törvénytelen (8. vers) megnyilatkozása. És még ezen idő előtt egészen Pál koráig terjed a rejtély és tartózkodás (visszatartás) ideje (6-7. vers).

A bűn/törvénytelenség embere a második fejezet 3-4. versekben kerül elő. Az a hatalom, amelyre a legjobban illenek ezek a leírások: a középkori pápaság. Ám a Thessalonikabeliekhez írt második levél 2:8-10 a függönyök mögé vezet be, hogy leleplezze az igazi Antikrisztust, aki az idők folyamán végig a nemzetek között tevékenykedő látható személy mögött volt. Sátán személyesen a tervelője és cselekvője a végidei események által felvázolt dolgoknak.

A vég felé közeledve nem az számít, hogy kiszámoltuk, hogyan és mint fog ez a megjelenés megtörténni, hanem hogy az igazság szeretetét megkaptuk és szétosztottuk-e vajon. A szembesítés talán világszéles lesz, de a választás még mindig személyes számodra és számomra.

Jon Paulien

Loma Linda University

United States

Fordította: Rajki Dávid