Mai szakasz: Ézsaiás 65

Elérkeztünk Ézsaiás könyvének utolsó két fejezetéhez, és arra jöttünk rá, hogy Isten csodálatos kegyelme soha nem ér véget. Nemzedékeken át kinyilatkoztatta magát zsidónak és pogánynak egyaránt. Ő a nagy Vagyok, még azok számára is, akik nem tudják, hogy létezik. Minden nap „naphosszat” (2. vers) kiáltja epekedő hangon mindenkinek, mindenütt: „Itt vagyok, itt vagyok!” (1-2. verse) „Jöjjetek hozzám!"

Isten nem mond le senkiről, míg egy cseppnyi remény van arra, hogy válaszolnak neki (8. vers). A nagy lázadás gyümölcse az Istentől való függetlenedés. Ahhoz, hogy valaki elkárhozzon, megfontolt döntést kell hoznia Isten ellen. Előre megfontoltan el kell döntenie, hogy hamis isteneket imád; el kell döntenie, hogy a saját maga választotta úton jár (3-7. vers; lásd még: 66:3-4). 

Az „elveszettek” eltompították az isteni Pásztor hangját, aki „szólt, de nem feleltetek, beszélt, de nem hallgattak rá” (12. vers; 66:4). Ily módon elkövették a „megbocsáthatatlan bűnt”, a Szentlélek elleni bűnt (64:10; Mt 12:30-32). Döntésük képmutató, önigazult magatartásukban nyilvánult meg a „szentebb vagyok, mint te” magatartásban (5. vers), és abban, hogy „förtelmes bálványaikban gyönyörködtek” (66:3).

Az isteni Pásztor megígéri, hogy zöld legelőkre vezeti nyáját – a nyugalom biztonságos helyére (8-10. vers). Megígéri, hogy asztalt terít nekik ellenségeik jelenlétében, és az öröm túlcsorduló poharát adja nekik. Ők azonban ehelyett azt választották, hogy saját asztalukat a hamis isteneknek terítik meg, túlcsordult poharukat a szerencseistennek és sorsistennőnek ajánlják (11. vers).

Isten választottainak, az Ő szolgáinak, akik Őt keresik (9-10. vers) egy új ég és egy új föld tárul fel (17, 22. vers), azoknak, akik „Igent” és „Áment” mondanak Istennek, minden Jézusban megvalósuló ígéretére (2Kor 1:20). Isten egy új Kánaánt ígér Sionnal és Jeruzsálemmel a középpontban (66:7-13), amely egyre nagyobb körökben tágul, egészen addig, míg magába nem foglalja a Föld minden népét, és végül az egész világegyetemet. Világméretű Édenkertté válik, amelyből örökre száműzve lesz minden, ami árthat – még a kígyó is, amely a bűn és a halál jelképe – visszaalakul eredeti természetére (25. vers). Ez egy szentély, amelyben az ember legdédelgetettebb álmai annyira valóságosak és dicsőségesek lesznek, hogy a régi dolgokra nem is emlékeznek majd (17. vers). Ez az új rendszer minden örömteli dogot magába foglal, amelyeket Isten mindig is akart volna népe számára: az örömöt (18. vers), a beteljesedett életet (20. vers), a biztonságot (21-23. vers), a hasznos tevékenységeket (22. vers), az Istennel való közösséget (23-24. vers), és a békességet (25. vers).

Milyen más, milyen tragikus a jövője azoknak, akik elvetik Istent! Világos, hogy Isten nem „univerzalista” (minden ember üdvösségét valló tan). Másként fogalmazva, nem minden ember fog üdvözülni. Az ellentétet azok sorsa között, akik úgy döntenek, hogy elfogadják Istent és azok között, akik úgy döntenek, hogy elvetik Őt, a 13-15 versek foglalják össze. A választás a mienk!

Aleta Barinbridge
Társszolgálatok koordinátora
Sydney és környéke Egyházterület, Ausztrália

Mai szakasz: Ézsaiás 64

A 63. fejezet 9. és 10. verse készíti elő számunkra a 64. fejezetet: „Nem követ vagy angyal, hanem ő maga szabadította meg őket: szeretetével és könyörületével ő váltotta meg őket. Felkarolta és hordozta őket ősidőktől fogva. Ők azonban engedetlenek voltak, és megszomorították szent lelkét. Ezért ellenségükké vált, és harcolt ellenük” (új prot. ford.).

Milyen megrázó szavak! Lehet-e bármi borzalmasabb, mint amikor Isten hallgat? Nélküle a világmindenség magányos és rémisztő. Milyen félelmetes lehet Isten számára ellenségünkké lenni és harcolni ellenünk! Nem csoda, hogy Ézsaiás így kiált fel a 64. fejezetben: „Oh, vajha megszakasztanád az egeket és leszállnál, előtted a hegyek elolvadnának” (1. vers)! Vajon szükségünk van nekünk is – mint az ősi Izráelnek – a Sínai-hegyi tapasztalatra, amikor Isten rettenetes fensége félelmetes módon nyilatkozott meg népe számára, hogy megremegjen makacs szívük, és végre megalázkodjanak Őelőtte (2. vers). Olyan fagyos a szívünk, hogy Isten „halk és szelíd hangja” (1Kir 19:12) képtelen megolvasztani?

Nem csoda, hogy Isten arra hív bennünket, hogy emlékezzünk. Valóban, „Nincs mitől tartanunk, hacsak nem megfeledkezünk az útról, amelyen az Úr vezetett bennünket, és arról, amit Tőle tanultunk történelmünk során” (Ellen White, CET p. 204). Bizonyára Ézsaiás szavai képesek megrendíteni a legkeményebb szíveket is: „Mert öröktől fogva senki sem hallott ilyet, híre sem jutott fülébe, nem látott más Istent kívüled, aki ily nagy dolgokat tesz a benne bízókért!" (4. vers - 3. vers a Károli fordításban).

    

A 63. fejezet 11. versétől a 64. fejezet 7. verséig Ézsaiás felidézi Izráel történelmét, visszaemlékezve, hogy Isten milyen hűséges pásztora népének (63:14) és milyen készségesen siet segítségére mindenkinek, „aki örömét leli az igazságos tettekben, és tetszésére él” (64:5). Megemlékezik arról is, hogy milyen makacs volt Izrael, és porig sújtja, ahogy Izráel oly sokszor bánt szerető, türelmes Istenével.

Egy meglepő fordulatra figyelhetünk fel, amikor a próféta hirtelen a mi ügyünket kezdi képviselni. Arra kéri Istent, hogy "Emlékezzen". Valójában azt mondja, hogy „Emlékezz meg róla, Uram, hogy nem vagyunk egyebek, csak cserépedények” (8. vers – ERV-HU ford., 7. vers a Károli fordításban), törékenyek, halandók, és még legjobb cselekedeteink is olyanok, mint „bemocskolt ruha” (6. vers). Háromszor is emlékezteti az URAT, hogy „Atyánk vagy” (63:16a, b; 64:8), hogy „Te vagy a Fazekas” (8. vers), „Öröktől fogva Megváltónk vagy - ez a neved!” (63:16).

Mint Mózes, ő is azért könyörög, hogy Isten ne vesse el népét, és ne rejtse el arcát előlük (7. vers), ha másért nem, legalább az Ő nevéért és neve dicsőségéért (63:14; 64:10,11).

Amikor úgy érezzük, hogy eltávolodtunk Istentől, kiáltsuk együtt Ézsaiással: „Oh, ne haragudjál Uram felettébb, és ne mindörökké emlékezzél meg álnokságinkról; ne hallgass és ne büntess bennünket felettébb” (9. [8.] és 12. [11.] vers). Alázatos könyörgésünkre válaszul miénk lesz Isten ígérete: „Mielőtt kiáltanának, én már felelek is nekik, még be sem fejezték kérésüket, máris teljesítem” (65:24). És megtudjuk, hogy Istennek nem kell „megszakasztani az egeket és leszállni”, mert Ő állandóan közel van mindnyájunkhoz, minden nap velünk van.

Aleta Bainbridge
Társszolgálatok Koordinátora
Sydney és Környéke Egyházterület, Ausztrália

Fordította: Liebhardt László

Mai szakasz: Ézsaiás 63

Ennek a fejezetnek az első verse a lenyűgöző pompáról és hatalomról ír. Itt láthatjuk a dicső harcos fenséges alakját, aki legyőzte ellenségeit (Edomot és Bocrát), azokat, akik évszázadokon keresztül kitartó, kegyetlen ellenségei voltak, pusztították Őt magát, és királyságának alattvalóit.

Azonban szinte egy csapásra megváltozik a leírás hangulata. Csodálatunkat hirtelen dermesztő aggodalom váltja fel. Ez nem volt könnyű győzelem. A harcos ruháját vér áztatta át, és rettenetes szomorúság nyomasztja, miközben kimondja ezeket a szavakat: „A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem” (Ézs 63:3 – új prot. ford.). A győzelem nyilvánvalóan nem édes. Számos áldozatot követelt ez a szörnyű háború, akik közül néhányan közel álltak hozzá. Az ő szőlőprésében az Úr taposta Júda Szűz Lányát. „Ezek miatt sírok én, szemem könnybe lábadt, mert messze van vigasztalóm” (Jer Sir 1:16).

Az isteni Harcos nem talált nyugalomra Gecsemáné kertjében vagy a kereszten legnagyobb szükségének órájában. Legközelebbi barátai elhagyták, és úgy tűnt, még Atyja is eltakarta előle arcát. Ez bepillantást enged abba, milyen ára van annak, hogy az egész emberiségnek megadja a lehetőséget a Kegyelem Királyságába való belépésre (Ézsaiás 61).

Volt egy rész, amit nem vizsgáltuk meg a 61. fejezetben. Azt olvashatjuk, hogy a Messiás-Szolga azért érkezett, hogy az Atya kegyelmének évét hirdesse… Majd így folytatja: „… Istenünk bosszúállása napját” (Ézs 61:2). Vajon a mi harcos Messiásunk azért ment a Gecsemáné kertjébe és a keresztre, hogy megváltsa az emberiséget, vagy azért, hogy bosszút álljon a gonoszon? Ézsaiás azt mondja Róla, hogy a „bosszúállás napja van a szívemben, eljött a megtorlás esztendeje” (4. vers). Itt azt olvassuk, hogy mikor Isten látta, hogy nem volt senki, aki segítene Neki, hogy „véghezvigye tervét, szokatlan tettét, elvégezze munkáját”, a „Seregek Ura elhatározta az egész ország pusztulását” (Ézs 28: 21-22)., majd megdöbbenve azt mondja: „saját karom segített nekem, és felindulásom támogatott” (Ézs 63:5). A gonoszság vére áztatta át Megváltónk ruháját (3. vers). Megtapasztalta az Atya teljes dühét, mely a gonoszság felé irányul. Ez megtörte a Messiás szívét. Életének vére kiömlött a földre, hogy a bűnösök milliói nyerhessenek így örök életet.

Nem tudjuk elválasztani egymástól a megváltást és a gonoszság kiirtását. Isten gyűlöli a gonoszságot. Hogyan tudnánk tisztelni egy olyan uralkodót, aki nem dönt a helyes lépésről a megfelelő időben, hogy kiirtsa ezt a pusztító erőt, és így tegye még egyszer biztonságosabb hellyé az univerzumot? Mind a megváltás, mind a bosszú az „Atya kedvessége”. Dicsőség Neki „sok jótéteményét Izráel háza iránt, mert irgalmasan bánt velünk, nagyon hűségesen” (7. vers – új prot. ford.). Isten minden embernek azt adja, amit választott. A gonoszok úgy döntöttek, hogy elutasítják az Urat, és nem lennének boldogok az Ő királyságában.

A harcos Messiás együtt örül minden idők megváltottaival. De ez a hatalmas harcos, Isten jelenlétének Angyala (9. vers), aki sírt, amikor Lucifert és angyalait – még a kezdet kezdetén – kivetették a Mennyből, a vég idején is gyászolja majd gyermekeit, akik elvesznek.

Aleta Bainbridge

Társszolgálatok koordinátora

Sydney és környéke Egyházterület, Ausztrália

Fordította: Baksa Viktória

Mai szakasz: Ézsaiás 62

Istennek fontos tervei voltak Jeruzsálemmel és Sionnal. Csodálatos ígéreteket tett rájuk vonatkozóan. Ez volt az a hely, ahova nevét helyezte; ezen a helyen állt az imádatának trónja a szentek szentjében, a templomon belül; erről a helyről tervezte kormányozni az országokat. Amikor Izrael, mint nemzet – még a száműzetés után is – végül elutasította Őt, és Jeruzsálem elpusztult, akkor Isten minden tervét és ígéretét a végidőben élő, maradék népre ruházta át, azokra, akik Krisztuséi, és ígéretei szerint örökösök (Gal 3:29). Ők a bűnbánók és alázatosak, akik az Ő igéit tisztelik (Ézs 66:2b). Egyen-egyenként és közösségileg ők lettek az Ő temploma – mini Jeruzsálemek –, dicsőség koronái az Ő tenyerén (3. vers). Most „Krisztus-követő” a nevük, ők a vőlegény házastársai (Ézs 61:10), aki változhatatlan, feltétel nélküli szeretettel szereti őket, egy férj „hesed”-ével (Ézs 54:5 és 54:10-ben e héber szó az el nem múló szeretetre utal – a ford.).

Mindig mélységesen megérintenek a mi Istennel való szeretetkapcsolatunkat jellemző, kölcsönös örömöt és boldogságot kifejező szavak. Milyen gyengéd, milyen mély, milyen mindent-átölelő ez az odaadás, amit Isten mindnyájunknak vágyik adni (pl.: Ézs 61:10, Zof 3:17)! Ahogy mi is Édesemnek vagy Kedvesemnek hívjuk szeretteinket, úgy Isten is különleges héber neveken szólítja a menyasszonyát: Hepziba (gyönyörűség), és Belula (vágyott és házas).

Ahogyan Isten Ádámot és Évát az újonnan teremtett világ őrzőivé tette, úgy tette Isten a szeretteit az Ő Új Királyságának felvigyázóivá. Ebben a házasságban teljes az elkötelezettség. Egyként dolgoznak közös céllal és hozzáállással. A mi mennyei Férjünk se nem szunnyad, se nem alszik (Zsolt 121:4), ahogyan a „feleség” sem. Ügyeletben vannak éjjel-nappal. Valójában nem hagyják egymást pihenni, sürgetik egymást, míg el nem érik a közös célt. Ezek az őrök, közbenjárók szüntelenül imádkoznak, elég merészek „nagy dolgokat” kérni. Szemük előtt az Úr kitűzött célja (8. vers) lebeg: „Jeruzsálemet” az Ő „dicséretének helyévé” tenni a földön (8. vers), hogy maguk is megbízhatóak legyenek, és Isten templomait mindenki számára biztonságos imádati helyekké tegyék (8. vers, Ézs 56:8).

Nekünk ki kell vonulnunk, utat kell készítenünk, embereket kell bátorítanunk, köveket kell eltávolítanunk az útból és fel kell emelnünk a győzelem lobogóját, az igazságosság értékrendjét, és Immánuel vérfoltos zászlaját minden nép fölé (10. vers). Aztán, mikor az advent előtti ítélet lezárult, a mi Megmentőnk visszatér, és magával hozza a jutalmat (11. vers). Micsoda nap lesz az! Mi, az Ő Szent menyasszonya, az Úr megváltottai végre belépünk abba a mennyei városba, amit Isten alapított, tervezett és épített, mindazokkal együtt, akik a korszakokon át szerették Istent, és várták eljövetelét. Ott fogunk boldogan örökké élni a mi mennyei vőlegényünkkel! Ámen.

Aleta Bainbridge

Társszolgálatok koordinátora

Sidney és környéke Egyházterület, Ausztrália

Fordította: Kóczián Károly

Mai szakasz: Ézsaiás 61

Újra felharsan a kos-szarv kürt (a yōbēl)! Ezúttal nem figyelmeztetve (58:1), hanem Isten népének örömöt hozó szavakkal kísérve. A Messiás-Szolga szájából szólnak, aki az univerzum felséges Urának Lelkével teljes. Az „Úr kedves esztendejét” (2. vers) hirdeti, a Szabadulás évét. A zsidó naptárban minden ötvenedik év a szent böjt és ünneplés éve volt, mert felszabadulást és helyreállítást hozott, eloldozta azokat, akik bármilyen okból hűtlenek voltak. „Az Úr kedves esztendejének” érkezése a kegyelem kiáradását és szabadon bocsátást jelentett.

De ezek a szavak nem csak Izraelnek szólnak. A Messiás-Szolga valójában az ünnepek ünnepét harangozza be. Körülbelül 700 évvel emberi testet öltése előtt, Ézsaiás elmondta a világnak, hogy a Messiás a Földre fog születni és bár teljes mértékig Isten (8:8,10; 9:6), mégis alárendeli majd akaratát teljes engedelmességben a mennyei Atyának és a Léleknek (50:4-9). Szenvedni fog és meghal, de feltámad (52:13-53:12). Csak ezután köszönt be a kegyelem országa – a szabadulás ideje minden ember számára. Jézus ezt a szakaszt olvasta fel nyilvános szolgálata kezdetén (Lk 4:17-19), kijelentve, hogy Ézsaiás szavai hallgatóinak szeme láttára teljesednek. Ennek csodálatos hírnek kellett volna lennie, ehelyett megpróbálták megölni Őt istenkáromlásért.

A Messiás-Szolga bemutatja a szeretet fegyvereit, amiket Isten használ, hogy visszanyerje a világot a kegyetlen ellenség szorításából: a jó hír hirdetése, az összetört szívek bekötözése, a foglyok szabadon engedése, a gyászolók megvigasztalása, a csüggedt és rettegő lelkek megújítása, az elnyomott és kihasznált emberek önértékelésének helyreállítása. Ez a „helyettesítő Evangélium”: a kétszeres büntetés (40:2) helyett, amit érdemelnénk, szégyenünket kétszeres – örökké tartó – örömre váltja.

Összetört életek javítóivá, foltozóivá és helyreállítóivá válnak szó szerint és lelki értelemben véve is. Az életükben megmutatkozó isteni szeretet az emberek szívét az igazi imádat ősi útjára tereli, és helyreállítja Isten törvényébe vetett bizalmukat (4. vers). Királyi papság és szent nemzet lesznek, Isten szolgái (6. vers). Az Ő menyasszonya lesznek, csodálatosan beburkolva az igazság palástjába, a megváltás ruhájába, amit Ő, a vőlegény biztosít.

Isten megmentő munkája az emberek iránt mindig a felséges Isten Lelkén keresztül munkálkodó kegyelem által történik, és a Messiás-szolga küldetésében teljes dicsőségében megmutatkozott. Izrael számára a Messiás szavai azt jelentették, hogy a fogságból való szabadulás, Jeruzsálem és a Templom újjáépítése és a nemzetté való újraegyesülés csak a kegyelem Lelke által valósulhat meg (Agg 2:5, Zak 4:6).

A keresztény egyház gyökere és fejlődése beteljesedhet az evangélium Lélek által megerősített hirdetésében, és Isten embereinek jó példája által, akik olyanná alakulnak, amilyenné bárki válhat, ha a felséges Isten Lelke megpihen rajta, amiképpen tette ezt Mesterükkel is. Az ország, ami már van, de még eljövendő, a Kegyelem Királysága.

Aleta Bainbridge
Társszolgálatok koordinátora
Sydney és környéke Egyházterület Ausztrália

Fordította: Kóczián Ágnes

Mai szakasz: Ézsaiás 60

Mint lenyűgöző napfelkelte, új nap virrad majd Isten megváltott népére a szörnyű sötétség éjszakája után. A babilóniai fogság idején Isten kiválasztott népeként a legsötétebb tapasztalatokat élik át. Úgy fogják érezni, Isten teljesen magukra hagyta őket (15. vers). Más népektől megvetettek lesznek, mintha sűrű, fekete halotti lepel borítaná őket. Sok évvel azelőtt, hogy ez a tragédia végül bekövetkezett volna, Isten küldött népének egy üzenetet, amely fényt jelent nekik az alagút végén. Milyen kegyelmes a mi Istenünk, hogy ezt tette!

Az előző fejezetekben láthattuk Isten ígéretét, hogy megmentőt küld Czírus perzsa király személyében, aki kiszabadítja őket a fizikai fogságból. S ami messze sokkal fontosabb, megígéri, hogy a rég várt Messiás kiszabadítja őket az erkölcsi rabságból, a lelki sötétségből és keserűségből, a vakságból, a lázadásból és a bálványimádásból. A szenvedő szolga helyreállítja megszakadt kapcsolatukat Istennel. Jahve valóban föléjük terjeszti dicsősége gyógyító szárnyait.

És nem kizárólag föléjük! A teremtés kezdetén, amikor még sötétség borította a földet, Isten parancsára: „Legyen világosság!”egy új világ kezdett kialakulni. Így a Messiás megváltó munkája utat készít az „új ég, és új föld” ígérete beteljesedésének.  Isten birodalmának alapjai letétetnek.

Az új birodalom szívdobbanása Isten dicsőítése lesz. Isten kifejezi reményét, hogy a visszatérő maradék végül az Ő álma szerint fog élni, elismerve, hogy a világ az Övé. Ézsaiás bemutatja a bővölködő életet, ami annak eredménye, hogy Isten által vezetett és az Ő szeretetének engedelmeskedő népként élnek.  A gazdagság és jólét, egészség és öröm ideje lesz ez. Olyan meggyőző erővel fog hatni, hogy a nemzetek és uralkodók, valamint a hűtlen családtagok is Sionba özönlenek Istenüket, az Urat, Izrael egyetlenét dicsőíteni.  Jeruzsálem a béke és tisztelet, az igazság és igazságosság városa lesz. Egy város, melynek „kapui éjjel és nappal be nem zároltatnak” (11., 13. vers). Megszűnik a bánat és az elidegenedés (21., 15. vers). Napra és holdra sem lesz szükség, mert Isten lesz örökre a világosságuk, és örökkévaló dicsőségük (19. vers). Az egész világegyetem az Ő birodalma lesz.

Ez a látomás egyértelművé teszi, hogy semmilyen emberi mulasztás nem állhatja útját Isten végső céljának a bolygó és az univerzum sorsával kapcsolatban. Minden egyén, vagy közösség, aki elfogadja Isten megváltását, a sötétségből Isten hajnalának világosságába lép. Számukra Isten országa már elérkezett! (1. vers).  A Jézus által megígért „bővölködő” életet fogják élni (Jn 10:10). A „világ világossága” lakozik majd bennünk, és „fel fognak kelni és fénysugárként világítani a sötét világban” (Mt 5:14-15). Az Ő dicsőségét jelző növény vesszőszálai lesznek (21. vers).

E felől semmi kétség. Olyan biztosan, ahogy a nagy „Vagyok” létezik, be fog következni, de „a maga idejében” (22b v.).

Aleta Bainbridge
Társszolgálatok koordinátora
Sydney és környéke Egyházterület, Ausztrália

Fordította: Csala Beáta

Mai szakasz: Ézsaiás 59

Ez a fejezet két részből áll, a jó hírekből, és a rossz hírekből. Vegyük először is a rossz híreket. Mielőtt valaha is értékelnénk, elfogadnánk és vágyva vágynánk a megváltást, rá kell döbbennünk, mennyire borzalmas a bűn. Az emberek korszakokon át próbálták vallási szertartások mögé bújtatni bűnösségüket. Ézsaiás könyvének 59. fejezete lerántja a leplet az emberi szív végzetes gonoszságáról, mely erősen fogva tart bennünket és elpusztítja kapcsolatainkat, legfőképpen az Istennel való kapcsolatunkat. Elválaszt minket Tőle, így nem láthatjuk, és nem hallhatjuk egymást (1-3. vers). Mindnyájan bűnösök vagyunk, mindannyian megszegtük Isten parancsolatait.  Itt mégis a bűnösök kétféle v csoportját láthatjuk. Vajon mi a különbség közöttük?

A 4-8. versekben bemutatott emberek azok, akik nyíltan szembeszegülnek Istennel. Isten prófétája elhatárolja magát tőlük. Ők azok, akiket szándékos bűneik gonosszá keményítettek. Nem ismernek békességet (8. vers). Ézsaiás azonban Ezsdrással és Dániellel együtt önmagát is a másik csoportba sorolja. „Várunk a világosságra…, tapogatunk, mint akiknek szemök nincs…sok a bűnünk,”  Isten gyermekei megtört szívvel  bánkódnak bűneik miatt. Nem önigazultak, nem mentegetőznek.  Felhagytak a tettetéssel, és így kiáltanak fel: „Ismerjük vétkeinket, hogy elpártoltunk, és megtagadtuk az Urat” (9-13. vers). „Áldottak, akik búsulnak” bűneik felett, mert, ahogy Jézus is mondta, ők „megvigasztaltatnak” (Mt 5:4).

Vajon igazságos ez? A „föld Igaz Bírájának” meglepő ítélete szerint: „Nem!”. Egyet kell értenünk! Ezen a földön mindenki igen korán felfedezi, hogy az élet igazságtalan. Ebben a fejezetben négyszer is (4.,9.,11.,14. vers), és könyvében számtalanszor  sajnálkozik ezen a tényen Ézsaiás: mispat, azaz törvény nélküli társadalomban élünk. Ez a héber kifejezés az igazságra azt mutatja meg, ahogyan a dolgoknak egy Isten által vezetett, és Szeretet-törvényeinek engedelmeskedő társadalomban menniük kellene – ahogyan Ő eredetileg eltervezte. Az engedetlenség a törvénytelenség szellemét eredményezi, Istentől való (kölcsönös) elszakadást, amit olyan kifejezések jellemeznek, mint lázadás, gonoszság, vétek és bűn.

Ez egy szerencsétlen, nyomorult helyzet. Isten maga is elborzad, isteni haraggal telik meg amint a bűnnek nevezett kegyetlen ellenség markában vergődő embereket, és gyermekeinek önmagukkal folytatott gyötrelmes harcát látja. Eltökélte, hogy segít az emberiségen bármibe is kerül neki (15b-16. vers). A mi hatalmas Harcosunk személyesen jön megmentésünkre. A leghatásosabb és legerősebb fegyvert használja, a szeretetet! A szenvedő szolga alakjában, aki a saját fegyverét viseli (17. vers; Ef 6:10-18) rettenetes győzelmet arat: igazságot szolgáltat népének és üdvösséget a felmentő ítélet által. Visszaállítja a jogosságot és kegyelmet trónja alapjául, haraggal bünteti meg, és örökre elpusztítja a gonoszt (17-18. vers).

Dicsőítse és tisztelje az Urat minden nép napkeleten és napnyugaton (19. vers)! Isten szövetsége az emberiséggel mindörökre fennmarad. Ő továbbra is folyamatosan részt vesz az emberiség életében és beavatkozik ügyeinkbe. Istennek minden korban lesznek a Szentlélek által vezetett emberei, akik az Ő szavát szólják (21. vers). Isten szabadítása, a megváltás soha nem válik csupán a múlt egy eseményévé, és a legnagyobb beavatkozása még hátra van.

Aleta Bainbridge
Társszolgálatok koordinátora
Sydney és környéke Egyházterület Ausztrália

Fordította: Csala Beáta

Mai szakasz: Ézsaiás 58

Isten „vörös színű, első fokozatú riasztása” jelenik itt meg. „Kiálts teljes torokkal, ne kíméld; mint trombita emeld fel hangodat!” (1. vers) Isten figyelmezteti népét és „valódi böjtre” szólítja fel őket.

Isten sok szertartást írt elő népének, hogy felkészítse szívüket a megszentelődésükért végzett munkájára. A templom és a templomi szolgálatok Isten megváltási tervének szemléltető bemutatói voltak. A böjt napjai ünnepélyesek és hatásosak voltak, „lelki felemelkedést” eredményeztek. Izrael gyakran inkább támaszkodott a hagyományaira (a templommal a középpontban) és arra, hogy Ábrahám leszármazottai, mint az Istennel való szívből jövő engedelmes kapcsolatra. Ahogy a laodiceai egyházat is, Isten törvényeihez csupán a külsőségekben való ragaszkodásuk arra a hitre vezette őket, hogy Isten köteles tisztelni őket, köteles másfélé nézni, még akkor is, ha ők a „nyomorult, szánalmas, szegény, vak és mezítelen” nép (Jel 3:17).

Isten figyelmeztetése egyaránt szól a száműzetésből visszatérő népének, és ma élő népének is.  A helytelen indokból fakadó böjt jól mutathat ugyan külsőleg, de önelégültséghez vezet és az igaz istentisztelet álcája mögé bújtathatja a hamisat. Romboló viselkedéshez vezet, hatalmi harcokhoz a gyülekezetben, teológiai vitákhoz, feszültségekhez, valamint a rászorulók és igazi küldetésünk elhanyagolásához. S mindezt Isten nevében (1b-5. vers)!

Az igazi böjt és istentisztelet, ami Istennek tetszik, abban is megmutatkozik, ahogyan másokkal bánunk (6-12. vers). Valódi megtérés és megváltozott életek jelzik. Az emberek abbahagyják a veszekedést és a gyengék kihasználását. Az önkényeztetést és a kapzsiságot a nagylelkűség váltja fel, valamint a szegények és a szenvedők támogatása. Ez az a viselkedés, amiről Jézus a Máté evangéliuma 25. fejezetében beszélt, ami megkülönbözteti a juhokat a kecskéktől. Az ilyen nagylelkűség kedves Isten előtt és kiváltja az áldásokat, amiket Ő adni szeretne. A tízszeres áldás a 8-11. versekben az Isten szövetségének megvalósulása, amire Isten gyermekei vágynak.

Az ilyen életek csatornává válnak, amin keresztül Isten szövetségi áldásai áradhatnak a többiekre. Pihenőhellyé válunk és szökőkúttá a szomjas, megfáradt lelkek számára. A szó szerint és lelkileg megromlott életek javítói és helyreállítói leszünk. Isten szeretetének megnyilvánulása életünkben visszafordítja az emberek szívét az istentisztelet ősi, igaz útjára és visszaállítja az Istenbe és az Ő törvényeibe vetett bizalmat.

Az Istennel való helyes kapcsolat (az igazi böjt) eléréséhez egyértelműen hozzátartozik a szombat megszentelése, így nem meglepő, hogy a fejezet utolsó versei az igazi szombat megtartására szólítanak fel. Jézus az igazi böjt szerint élt egészen nyilvános szolgálatának kezdetétől fogva, amit összekapcsolt az engesztelés napjával és „az Úrnak kedves esztendejével” (Lk 4:18-19). A valódi szombatnapi pihenés messze túlmutat a törvénynek való engedelmességen. A szombatot őszintén megtartók élete teljes elkötelezettséget mutat Isten iránt, és az iránt, ahogy Ő megpihent az értünk végzett Teremtő és Megváltói munkája után.  Kölcsönös örömmel és meghittséggel vannak egymás iránt.  Örömben és megelégedettségben bővelkedő, győzelmes életet élnek.

Aleta Bainbridge
Társszolgálatok koordinátora
Sydney és környéke Egyházterület, Ausztrália

Fordította: Csala Beáta

Mai szakasz: Ézsaiás 57

Lehet-e annál nagyobb vigasz azok számára, akiknek a szeretteit elragadta a nagy ellenség, a halál, mint az, amit a fejezet 1. és 2. versében találunk? A halál soha nem véletlenszerűen válogat. A világmindenség fejedelme mindenkor teljes uralmat gyakorol az élet és a halál felett: „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak…” (Préd 3:1) Mi több, Isten gyermekei soha nem egyedül halnak meg és haláluk soha nem értelmetlen. A megfelelő időben Isten maga jön el és ragadja magához őket, hogy megvédje őket valami ismeretlen gonosztól; valami olyantól, ami már több lenne annál, mint amit el tudnának viselni. Kiveszi őket a világ „most de még nem” bűnnel, szenvedéssel és vívódással teli uralmából.  Mint teremtőjük és megváltójuk szorosan tartja őket, és visszaveszi az élet leheletét tőlük, amit születésükkor kaptak. Békésen alszanak addig a napig, míg Uruk az ég felhőiben meg nem érkezik, és fel nem ébreszti őket, hogy bevezesse őket a régen várt mennyei országba. Micsoda reménység! Micsoda vigasz ez Isten népe számára!

Mennyire más a halál megtapasztalása azok számára, akik elutasítják Istent! A 3-13. versek bemutatják, hogy azok, akik elutasítják Istent, szándékosan dacolnak ellene. Életüket büszkeség és erőszak jellemzi. Nyugtalanok és egyre erkölcstelenebbek, kegyetlenebbek lesznek. Nem törődnek azzal, hogy a viselkedésük hogyan hat a gyermekeikre és a következő generációkra (5. vers) Mai értelmezésben úgy tűnik, hogy sokan felmásznak a ranglétra tetejére (magas és felemelkedett hegyen, 7. vers) és világi elismerést kapnak, de eközben érzelmileg kiégettnek, kétségbeesettnek és Isten és ember által elhagyatottnak érzik magukat (10-13. vers). Az ilyen életutak elkerülhetetlenül a kétségbeesés felé vezetnek, majd végül egy Isten nélküli sír sötét magányába (9. vers).

Ezzel ellentétben Isten népének életét a bűnbánat és az alázat jellemzi, olyan tulajdonságok, melyek a gyógyuláshoz és a teljes élethez szükségesek. A bűnbánat megnyitja az utat a megigazulás felé, az alázat pedig a megszentelődés felé. Az ilyen tulajdonságokkal rendelkező embereket Jézus a Hegyi Beszédben „boldogoknak” hívja, és a mennyei királyság polgárainak, igazaknak nevezi őket. A „magasságos és felséges, akié a mindenség” lealacsonyodik, hogy ily módon együtt lakjon az emberrel (15. vers). Az Úr megeleveníti őket, utat készít előttük és az akadályt elgördíti az ösvényeikről (14. vers). Meggyógyítja, megvigasztalja őket, és a jelen ítéleten keresztül vezeti őket a célállomásra, Isten királyságába (18. vers).

Az „igazak” nem csupán a halál pillanatában találnak megnyugvást. A Szenvedő Szolga a békesség szövetségét adja nekik, melyet soha nem von vissza (54:10-13). Gyermekei a békének és hálaadásnak olyan légkörében élnek, amit a világ nem nyújthat, és nem is ért meg.

Felfoghatatlannak tűnik, hogy bármely gondolkodó személy Isten országán kívüli életet válasszon. De a bűn meg tudja változtatni az ember gondolkodását, és sajnos meg is teszi.

                                                                                                                                                        

Aleta Bainbridge
Partners in Ministry koordinátor
Greater Sydney Egyházterület, Ausztrália

Fordította: Rajki Dávid

Mai szakasz: Ézsaiás 56

Ézsaiás hatalmas „Megváltás Szimfóniájának” a végéhez érkeztünk, melyben a megváltás és az ítélet, az igazság és a kegyelem, a következmények és a felragyogó remény mind-mind elválaszthatatlanul összefonódnak: egy összhangzatot alkotnak, melyben a négy Szolgaének arany hangjegyei kifejezhetetlenül fenségessé teszik ezt a művet.

Az 56-66. fejezetek Isten különleges üzenetét tartalmazzák azon visszatérő száműzöttek számára, akiket Círusz küldött vissza az otthonukba, hogy mindent újrakezdhessenek (44:24-28). Az állandó büntetés alatt megtörve így jellemezhetnénk őket „szegény és megtörött lelkű, és aki beszédemet rettegi” (66:2). A visszatérő száműzöttek számára ez volt a nagy várakozás ideje. Nagyon izgatottak lehettek az ígéretek miatt, miszerint a királyság és a templom visszaállíttatik, és egy új hajnal virrad rájuk.

Jahve az 1-8-ig tartó fejezetekben saját maga vázolja a helyreállított közösség eszményeit: a királyságot igazságnak és társadalmi felelősségvállalásnak kell jellemeznie; egy olyan királyság jöhetne létre, mely újra ismeri a szombat nyugalmának örömeit (3-8. vers) mivel a Szenvedő Szolga előre megígért tetteire hagyatkoznak. Ő teljes megváltást hoz MINDENKINEK „akik az Úrhoz adák magukat, hogy néki szolgáljanak és hogy szeressék az Úr nevét” (6. vers), beleértve azokat is, akiket korábban kizártak ebből (például az eunuchok és idegen népek).

Ézsaiásnak azonban fel kellett készítenie Isten népét, hogy egy olyan királyságban éljen, mely már megvan, de még nem jött el. Mielőtt Isten királysága csodálatos valósággá válik, a leendő lakóinak óriási nehézségekkel kell szembenézniük.  Az erőfeszítések során, hogy egy biztonságos és életképes közösséget alkossanak Isten irányítása alatt, rengeteg csalódás éri majd őket. A bűn minden szenvedése jelen van nem csak egyéni szinten, de társadalmi szinten is, és elő tudja hozni a csüggedés és meghátrálás kísértését, különösen akkor, amikor majd rájönnek, hogy megint csak nem istenfélő vezetőik vannak. Ézsaiás együtt érez velük: a társadalom vezetőit vak őrállóknak nevezi (10. vers), pásztoroknak, akik ostobák, makacsok, felelőtlenek, gondatlanok és hamis optimizmussal teltek (11, 12. vers).

Ézsaiás üzenete nekünk szól, akik Jézus első és második eljövetele között élünk. A feszültség, melyet érzünk, ahogy egyre csak várunk a nagy napra, erőteljesen kifejeződik az oltár mellett lévő lelkek kétségbeesett kiáltásában: „meddig nem ítélsz még?” (Jel 6:10). Krisztus eljött először, hogy felállítsa a Királyságát a földön, de figyelmeztetett minket a sok nehézségre, melyet el kell viselnünk, mielőtt eljön másodszorra, és felállítja az Ő dicsőséges Királyságát. Addig a földi királyságok és Isten királysága párhuzamosan léteznek. A feszültség, amit amiatt érzünk, hogy olyan királyságban élünk, ami itt van már, de még nem jött el, minden percben csak fokozódik, hiszen a gonosz egyre inkább tért nyer és pusztít; és a földi vezetők – mind polgári és mind lelki – egyre jobban beleillenek a bibliai leírásba, miszerint báránybőrbe bújt farkasok.

Nem szabad elcsüggednünk, vagy megengednünk, hogy a szívünk kihűljön mindezek miatt. Összpontosítsunk inkább a szombati nyugalom dicsőséges országára, ahol Isten köszönt majd bennünket, amikor eljön az időnek teljessége!

Aleta Bainbridge
Partners in Ministry koordinátor
Greater Sydney Egyházterület, Ausztrália

Fordította: Rajki Dávid

Mai szakasz: Ézsaiás 55

Isten ebben a fejezetben a pogányokhoz beszél. Mivel Jézus feláldozta magát a kereszten, ezáltal megnyitotta az ajtót, hogy minden ember, legyen bármilyen életkörülmények között, a föld minden szegletéről, az Ő családjába tartozhasson. Ennek az alfejezetnek ez egy csodálatos lezárása. Meghívás egy ünnepségre, egy örömünnepre. A Szolga halála volt a fizetség erre az ünnepre.

Amikor ezt a fejezetet olvasom, úgy gondolom, hogy Isten megadja a receptjét annak, hogy hogyan lehet elérni azokat, akik nem ismerik a Menny Istenét. Meghívás és üdvözlés (1. vers), az emberi körülmények leírása (2. vers), Jézus személyének bemutatása (3-5. vers), felhívás Isten keresésére a megbocsátás alapján (6-7. vers). Szintén fontos, az alábbiak felismerése: Isten talán nem olyan, amilyennek mi magunk képzeljük (8-9. vers), a felszólítás, hogy hallgassunk Isten Szavára, mert az megbízható (10-11. vers), és a tartalmas élet csakis Krisztussal lehetséges (12-13. vers).

Víz, bor, tej és kenyér jelképezi a megváltás áldását. Isten hívja azokat, akiknek „nincs pénzük” azok megszerzésére, és mégis a következő sorban azt mondja, „vegyetek és egyetek” (1. vers). Hogyan tudnánk venni bármit is, mikor az előbb tisztáztuk, hogy nincsen pénzünk? Muszáj pénz és ár nélkül vásárolnunk. Senki sem tudja megvásárolni azt a megváltást, amit Jézus kínál nekünk, mert ez az ajánlat felbecsülhetetlen értékű, és ingyen van. Mi lehetne Dávid fiának, a dicsőség Királyának, a föld Teremtőjének az ára? Ő megfizethetetlen.

És mégis siettetnek minket, hogy vásároljunk. Jézus megváltotta a lelkünket a kihullatott vérével, ezt a Biblia nyilvánvalóvá is teszi (Jel 5:9). Akkor mégis mit jelent az, hogy vegyünk megváltást? Jézus saját maga magyarázta meg ezt évszázadokkal később. Úgy, mint ahogy az az ember, aki kincset talált a földjén, és a másik, aki értékes gyöngyszemet talált, mindketten mindenüket eladták azért, hogy megtarthassák azt, amit találtak (Mt 13:44-46). Hajlandónak kell lennünk megválni bármitől, amit szeretünk azért, hogy megkapjuk Őt, akire lelkünk vágyik.  Ez sokkal inkább arról szól, hogy engedjük el a dolgokat, mint arról, hogy legyen hatalmunk vásárolni.

Isten kérése egyszerű: „Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok őt segítségül, amíg közel van. Hagyja el a gonosz az ő útát. és térjen az Úrhoz” (6-7. vers). Tudjátok, hol van a kincs. Még nem ismeritek végtelen értékét, de sejthetitek, hogy a leghatalmasabb dolog, amit valaha ismertetek. Isten azt mondja, ne várjatok.  Ne tereljék el a figyelmeteket kisebb dolgok! Amit Ő mond, meg fog történni (11. vers).  Sietve hagyj magad mögött mindent, hogy már most élvezhesd ezt a hatalmas Kincset!

Ha ezt teszitek, „örömmel jöttök ki, és békességben vezéreltettek; a hegyek és halmok ujjongva énekelnek ti előttetek, és a mező minden fái tapsolnak” örömükben (12. vers). Az egész természetet újnak és életrevalónak fogjátok érezni.  Az életért érdemes élni, és Istenért érdemes szeretni az örökkévalóság végtelen korszakain át!  

Gyere a vízhez még ma!

Ron E. M. Clouzet
az Észak Amerikai Divízió Evangelizációs Intézetének igazgatója
a Lelkipásztori szolgálat és Teológia professzora
Andrews Egyetem

Fordította: Rajki Dávid

Mai szakasz: Ézsaiás 54

Az 53. fejezetben olvashattunk Jézus megmentő szolgálatáról, melynek eredményéről ez a fejezet és az 55. fejezet számol be. Ebben a fejezetben Isten azokhoz beszél, akik ismerik Őt, a következőben pedig azokhoz, akik nem.

Az 54. fejezet nyelvezete egyszerűen lenyűgöző. Isten a Teremtőnk, a Megváltónk, Férjünk, és a Tanítónk. Legfőképpen azonban Isten úgy szólal meg, mint népének Férje. Nézzük például az 5. vers kifejezéseinek gazdagságát. „Hiszen Alkotód a férjed.” Ő nem csak egyszerűen valaki, Ő a Világegyetem alkotója! Ő az, Aki formált és alkotott téged. A Férjed! Neve: „a Seregek Ura”. Néhány kultúrában, amikor egy nő megházasodik, felveszi férje családnevét. Mennyire szeretnéd, ha Isten neve része lenne a te nevednek is? Azonnal tiszteletet váltanál ki a környezetedben lévőkből azáltal, hogy Isten családjához tartozol?

Még más is van itt. Isten nem szépségünkért, képességeinkért, vagy intelligenciákért „kérte meg a kezünket”. Valójában olyanok voltunk, mint „elhagyott és kesergő asszony”, amikor ránk talált, sőt mint egy feleség, akit „fiatalon elküldött a férje” (6. vers). És miután az Övé lettünk, elbuktunk egy ifjú feleség legfontosabb szerepében. „Meddők” voltunk és „nem szültünk” gyermeket (1. vers). A bibliai időkben nem volt kegyetlenebb dolog egy asszony számára, mint ha nem volt képes gyermekkel megajándékozni a férjét. És mégis, mondja Ézsaiás, Isten még mindig szeret bennünket.

Ezért mondja a próféta: „Ujjongj, te meddő! Ujjongva kiálts és énekelj” (1. vers). Ujjongva kiálts és énekelj, aki nem szültél, mert több gyermeked lesz, mint annak, akinek sok van. „Ki fogod szélesíteni sátorhelyed, és kiterjeszd hajlékod határait”, hogy helyet készíts számukra (2. vers), és „utódaid öröklik a nemzeteket, és újjáépítik a lerombolt városokat” (3. vers). Elfelejted majd ifjúságod szégyenét is (Izráel pusztabéli tapasztalata), és „nem gondolsz többé özvegységed [a babiloni fogságba vitel] gyalázatára” (4. vers).

A babiloni fogságra utal Isten, amikor azt mondja, hogy „Röpke pillanatra elhagytalak”. De az elkerülhetetlen fájdalmak – amelyeket javukra engedett meg – ellensúlyozásaként Isten világos ígéretet ad: „nagy irgalommal ismét magamhoz gyűjtelek. örök szeretettel könyörülök rajtad” (7-8. vers). A hegyek eltűnhetnek, „de hűséges szeretetem irántad örökké megmarad, békességem szövetsége meg nem inog” (10. vers). Az Úr arról biztosítja Feleségét, Izráelt, hogy háborúskodás helyett drágakövekkel vesz őt körül és „fiai mindannyian az Úr tanítványai lesznek” (12-13. vers). Távol marad tőle minden pusztítás és romlás (9. és 14. vers). „Az ellened készült fegyverek mind kudarcot vallanak”, ígéri, „mert ez az Örökkévaló szolgáinak öröksége” (17. vers).

Nagyszerű terve van Istennek a száműzetés utáni Izráel számára, de –habár többé nem merülnek bálványimádásba a babiloni fogság után –, önigazultakká és akaratosakká lesznek, megfeledkezve a Teremtő jelenlétében elengedhetetlen alázatról. Ennek a fejezetnek az ígéretei nekünk is szólnak. Maradjunk hát hűségesek Férjünkhöz, Jézushoz, járjunk alázatosan Vele, és az öröm, béke és boldogulás ígérete már ma a miénk lesz!

Ron E. M. Clouzet
az Észak Amerikai Divízió Evangelizációs Intézetének igazgatója
a Lelkipásztori szolgálat és Teológia professzora
Andrews Egyetem

Fordította: Liebhardt László

Mai szakasz: Ézsaiás 53

Remegve fogok hozzá, hogy erről a fejezetről írjak. Ki szólhat akár egy szót is annak a fájdalomnak a mélységéről, amelyet Jézus Isten szolgájaként a bűnösökért elszenvedett? Évekkel ezelőtt, már sokadjára olvastam ezt a szakaszt a Jézus élete című könyv 662-664. oldaláról, amely arról szól, hogy mit szenvedett az Isten Fia értem a kereszten. Ezen a bizonyos napon könnyek között fetrengtem a padlón, és szívem mélyéig áthatott a szent és igaz Isten szeretete. Hogyan lehetséges, hogy Isten annyira szeresse az olyan bűnöst, mint én? Az évek során több mint 3000 prédikációt mondtam el, de egyetlen prédikációs sorozat sem érintette úgy a szíveket, mint amit Ézsaiás 53. fejezetéről mondtam.

Ez a negyedig Szolga himnusz Ézsaiás könyvében (42:1-8; 49:1-13; és 50:4-11 után). Öt, – egyenként három versből álló – részből tevődik össze, kezdve Ézsaiás 52:13-mal. Ez az a szakasz, amelyről a 12 éves Jézus a rabbikat kérdezte a templomban. Ézsaiás 53. fejezetén való elmélkedés világította meg előtte először küldetését, mint aki a bűnös emberiség helyettese lesz. Ezt a szakaszt olvasta a szerecsen komornyik, és ez nyitotta meg számára a Messiásról szóló titkot, Filep időszerű írásmagyarázatának köszönhetően (ApCsel 8:26-40). Ez az a fejezet, amelyről a jól ismert zsidó evangelizátor azt mondta, hogy „Isten minden más szakasznál többször használta arra, hogy zsidókat Önmagához vezessen”. Jézus küldetésének és az emberiségért hozott helyettes áldozatának a lényegét tartalmazza. Az Újszövetség minden más ószövetségi szakasznál többször idézi (Mk 15:17; Jn 10:11; 12:37; Róm 3:25: 4:25; 2Kor 5:21; Fil 2:9).

Az Ézsaiás 52:7 jó híre hitetlen fogadtatásra talált: „Ki hitt a mi üzenetünknek?” (53:1), kérdezi Ézsaiás. Az emberek figyelmen kívül hagyták Jézust, mert nem volt [hercegi] alakja és [fenséges] megjelenése és nem volt olyan szépsége, ami miatt vágyódtunk volna utána (2. vers). Jézust egész élete során lekicsinyelték és elutasították, nem csak a kihallgatása és keresztre feszítése idején. Ő valóban ismerte a fájdalmat és a szomorúságot (3. vers). Amikor úgy érezzük, hogy a világ ellenünk van, nem szabad elfelejtenünk, hogy Jézusnak is ellensége volt. Tapasztalatai alapján tudja, hogyan érezzen együtt velünk. 

Mit mondhat az ember arról, amit Jézus érettünk tett? Betegségünket és fájdalmainkat szó szerint hordozta; a bűneinkért sebesíttetett meg, és vétkeinkért zúzatott össze (4-5. vers). Kivágattatott az élők földjéről, és a mi gonoszságunkért ostorozták meg (8. vers). Értünk lett bűnért való áldozat (10. vers), érted és értem adta életét halálra (12. vers).

Amint arra a sok alkalomra gondolok, amikor figyelmen kívül hagytam, elvetettem, vagy visszaéltem Megváltónk nagy áldozatával, amelyet érettem hozott, nem értem, hogy Ő mégis törődik velem. Mi több, ez a kereszten bemutatott végtelen szeretet annyira betölti a lelkemet, hogy szét is robbanna, ha nem Isten áldó keze mérné ki olyan adagokba, amit el tudok viselni. Az ezer évvel ezelőtt íródott vers költőjével felkiáltunk, akinek szavai a jól ismert énekké lettek: „Ó Isten, milyen gazdag és tiszta! Milyen mérhetetlen és hatalmas!”

Olvasd Ézsaiás 53. fejezetét! Olvasd újra és újra! Többé soha nem leszünk a régiek, ha Istennek az ellenségeivel szembeni végtelen szeretetén elmélkedünk (Róm 5:10). Évekkel ezelőtt ezt az idézetet írtam a Bibliám belsejébe, amelyet csak akkor fogom kitörölni, amikor meglátom Őt dicsőségben: „Akik Üdvözítőnk összehasonlíthatatlan szeretetére tekintenek, azoknak gondolatai megnemesednek, szívük megtisztul és jellemük átalakul. Elindulnak, hogy világosság legyenek a világ számára, és hogy bizonyos mértékben visszatükrözzék Isetnnek ezt az irántunk való titokzatos szeretetét” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó. 568. oldal).

Úr Jézus, bár igaz lenne mindez a mi életünkben is!

Ron E. M. Clouzet
az Észak Amerikai Divízió Evangelizációs Intézetének igazgatója
a Lelkipásztori szolgálat és Teológia professzora
Andrews Egyetem

Mai szakasz: Ézsaiás 52

Magad elé tudod a következőt képzelni? Egy fiatalember lélekszakadtából rohan a városa felé, hogy elmondhassa a jó hírt. A tábornok küldte a csatatérről; szívében örömmel és ajkán nagyszerű hírrel szalad: a király győzött! Az ellenséggel vívott háborúnak közel a vége, a király hamarosan diadalt arat, és a béke nemsokára itt van! Egy ilyen képet fest le a 7. vers: „Mily szép, ha feltűnik a hegyeken az örömhírt hozó lába! Békességet hirdet, örömhírt (héberben: „jó dolgok hírét”) hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik!”

Igen, Észak-Izraelt fogságba hurcolták az asszírok, és Júdára is babilóniai rabság várt. Igen, valóban rabszolgákká lettek Egyiptomban generációkkal ezelőtt (4. vers). Isten könyvében azonban a történetnek még nem volt vége. „Öltözz ékes ruhába, Jeruzsálem, ... mert nem jön már ide többé körülmetéletlen és tisztátalan” (1. vers). A jó hír üzenete négyrétű volt: béke, örömhír, megváltás, és annak megerősítése, hogy Isten még mindig a trónján ül (7. vers).

A jó hírrel a városhoz közeledő ifjúnak adott örömteli válasz is azonnali. A falakon álló őrök énekbe kezdenek, mert most már tudják, hogy személyesen fogják meglátni a Sionba visszatérő királyt (8. vers). Ézsaiás ezután Babilon elestében és Isten győzelmében meglátja annak szükségét, hogy Isten népe megragadja a szabadság ezen pillanatát: „Távozzatok, távozzatok, vonuljatok ki onnan, (...) vonuljatok ki belőle, (...) mert az ÚR jár előttetek, Izráel Istene lesz mögöttetek is” (11-12. vers). Ez egy újabb felhívás arra, hogy jöjjünk ki Babilonból, mert az a halált jelképezi, Isten azonban életet és szabadságot szerzett a népének.

Amikor évekkel ezelőtt elkezdtem a szolgálatomat Kaliforniában, ifjúsági lelkész voltam. Akkoriban az egyik kedvenc énekünk az Ézsaiás 52:7-re alapuló igei ének volt, „A mi Istenünk uralkodik” címmel. Milyen egyszerű és hatalmas üzenete van! Valóban milyen nagy ereje van egy reménnyel teli éneknek a gyötrelmek idején! Azt hiszem, Luther Márton mondta: „Ha nem olvashatom a Bibliát, imádkozom, ha nem imádkozhatok, énekelek.” Az én életemben ez többször is igaznak bizonyult. Ha elcsüggednénk, amikor sötétség és depresszió burkolja be a lelkünket, Sion énekeinek éneklése el fogja oszlatni a felleget, amit az ellenség helyezett oda, hogy minket elnyomjon. Énekelj! Énekelj új éneket az Úrnak! Énekelj reggel, énekelj délben és éjjel! Énekelj, függetlenül attól, van-e hangod hozzá! Ez mennyei angyalokat fog mellét hozni, akik csendben kiegészítik a te vágyakozásodat Isten felé.

Isten nagy dolgokra képes, hatalmas dolgokra! Mindössze annyit kell tennünk, hogy felnézünk, és úgy énekelünk, mintha ott volna!

Ron E. M. Clouzet
az Észak Amerikai Divízió Evangelizációs Intézetének igazgatója
a Lelkipásztori szolgálat és Teológia professzora
Andrews Egyetem

Fordította: Kóczián Károly

Mai szakasz: Ézsaiás 51

Sok mély érzés jelenik meg ebben a fejezetben. Három fél folyamatosan társalog. Ézsaiás a Júdában maradt igazakhoz beszél, Isten gyöngéden megszólítja népét, és Júda válaszol Istennek. Majd Ézsaiás megismétli a fogságból való visszatérés ígéretét. Isten ismét Júdához szól, és kifejezetten Jeruzsálemhez, és végül Ézsaiás az elnyomottakhoz és elcsüggedtekhez.

Két esetben is találunk kétszeres megszólítást. Mi is ez? A Bibliában a kétszeres megszólítás a mély érzelem és törődés jele, úgy mint „Márta, Márta…” (Lk 10:41) vagy „Simon Simon” (Lk 22:31). Amikor Júda igazai Istenhez könyörögnek, így kiáltanak: „Kelj föl, kelj föl, öltözd fel az erőt, oh Úrnak karja!” (9. vers). Isten volt, aki „levágta Ráhábot” (Egyiptom, lásd Ézs 30:7) és megsebesítette a sárkányt (sátánt). A 17. versben Isten válaszol Jeruzsálemnek: „Serkenj föl, serkenj föl, kelj föl Jeruzsálem.” Látja a fájdalmat, amelyet Babilon ereje által hoz népére, melynek eredménye „a pusztulás, a romlás” (19. vers), a templom megszentségtelenítése és a város felégetése.

De Isten a fájdalmas leírást egy reménysugárral fejezi be. Maga az Úr áll bosszút népéért. Akik szenvedést hoztak rájuk, megkapják büntetésüket. Ez a fejezet kidomborítja Isten két csodálatos jellemzőjét: igazságosságát és megváltását (5-6.v).

Milyen figyelemre méltó Istent szolgálunk, aki így társalog népével! Meg volna hozzá a joga, hogy hagyjon bennünket elszenvedni tetteink következményeit mindenféle magyarázat nélkül. Mégis lehajol, hogy segítsen megérteni betegségeink okát, és az Ő cselekedeteinek mozgatórugóját. Legszívesebben elkerülné, hogy „keserű orvosságot” kelljen magunkhoz vennünk, mert Ő gondoskodó Atya, akinek fáj gyermekei szenvedése. De fontosabb számára, a gyógyulásunk – nem számít az ár, vagy a fájdalom – mint hogy szemlátomást bűnben maradjunk, követezésképpen pedig elvesszünk örökre.

Kövessük Ábrahám példáját, aki testvérünk a hitben! Kijött Babilonból, válaszolva Isten hívására, hogy Neki szentelődjék. Nekünk is ki kell jönnünk a saját bűneink, kétségeink, hanyagságunk, szórakozásunk és önző vágyaink Babilonjából, és követnünk ezt a csodálatos Istent a végsőkig!

Ron E M Clouzet
az Észak Amerikai Divízió Evangelizációs Intézetének igazgatója
a Lelkipásztori szolgálat és Teológia professzora
Andrews Egyetem

Fordította: Kóczián Ágnes

Mai szakasz: Ézsaiás 50

Elfeledkezett vajon Isten az Ő népéről? Sok zsidónak úgy tűnt. Ellenségeik folyamatosan támadták őket, és Isten előre megmondta, hogy száműzöttek lesznek idegenben. Az Úr két jogi kérdést vet fel itt nekik: a válás és a rabszolgaság kérdését (1. vers).

Isten valójában nem vált el Júdától, ahogy azt Jeruzsálem-szerte beszélték. Ha így lett volna, be tudják vajon mutatni a válási okiratot? Ilyesmi sehol sem volt található. Rabszolgának sem adta el őket Isten, különben is, hol a hitelező, akinek eladta volna? Júda népe egy időre elűzetik, de ez nem jelenti Istennel való kapcsolatuk végleges megszakadását. A zsidók tehát nem hivatkozhattak arra, hogy mivel az Úr elhagyta őket, ezért joguk van az önsajnálatra. Valójában Isten számtalanszor, újra, meg újra megpróbálta elérni menyasszonyát: „Miért nem volt ott senki, amikor hozzátok mentem?” – kiáltotta (2. vers – új prot. ford.).

A második versben Isten tovább sorolja, hogy képes Júdáról gondoskodni. Nem olyan rövid a keze, hogy ne tudná megváltani őket. A „rövid a keze” kifejezés pénzügyi eredetű. „Ha pedig nem telik…..” (3Móz 5:7; 12:8; 14:21), amikor valakinek nincsen pénze például egy szolgát kiváltani. A világmindenség Ura természetesen képes volt „feleségét” ellátni, és a váltságdíjat is kifizetni érte. Hát nem tette meg már korábban is, amikor kihozta őket Egyiptomból?

A második versben feltett kérdésre: „Miért nem volt ott senki…?”, érkezik a válasz: Isten szolgája, Jézus lesz az az ember, aki alig várja, hogy az Úrért dolgozhasson. Az Úr minden reggel „fülének megnyitásával” ébresztette Jézust, hű tanítványát. Korán reggel Szentlélekkel töltekezett, és napközben is engedelmességet gyakorolt, tanulta, hogyan folytassa isteni küldetését a világban. Mindezek készítették fel Jézust arra, hogy odatartsa hátát azoknak, akik „megostorozták” (Mk 15:15) Az evangéliumokban Jézus szakállának megszaggatásáról nem olvashatunk, mint a 6. versben, bár ettől még megtörténhetett. A Holt-tengeri tekercsen talált ézsaiási szövegben, és a görög fordításban is „pofozás” szerepel „rángatás” helyett. Az evangéliumok szerint az történt (lásd Mk 14:65). Jézus bármit elviselt, amit csak az ördög kigondolt bántására.

Évekig tartottam egyetemi előadásokat Jézus életéről. A harmadik hét környékén felszólítottam hallgatóimat, kérjék Istent, hogy 10 napon át ébressze fel őket korábban, ahogy Jézussal is tette, hogy időt tölthessenek Vele. Sok éjszakai bagoly diák eleinte kételkedett benne, hogy ébresztőóra nélkül korán fel tudna kelni, csupán az Úr halk szavára. Legnagyobb meglepetésükre, mégis ez történt mindazokkal, akik őszintén szerettek volna reggel időt tölteni Istennel.

Krisztusnak nagy szüksége volt erre, ahogy nekünk is. „Sokan még áhítatuk ideje alatt sem fogadják el az Istennel való közösség áldásait, mert nagyon sietnek. Gyors léptekkel hatolnak át Krisztus szerető jelenlétének körén, talán csak egy pillanatig időznek szent jelenlétében, de nem várják meg tanácsait. Nincs idejük arra, hogy az isteni Tanítóval maradjanak, ezért terheikkel együtt térnek vissza munkájukba. Ezek a munkások addig nem érhetik el a legnagyobb sikert, amíg meg nem tanulják az erő titkát. Időt kell szánniuk a gondolkodásra, az elmélkedésre, az imára, és várniuk kell Istenre, hogy megújítsa fizikai, szellemi és lelki erejüket. Nem nélkülözhetik” (E.G.White: Előtted az élet. Budapest, 1992, Advent Kiadó. 258. oldal).

Ron E. M. Clouzet
az Észak Amerikai Divízió Evangelizációs Intézetének igazgatója
a Lelkipásztori szolgálat és Teológia professzora
Andrews Egyetem

Fordította: Csala Beáta

Mai szakasz: Ézsaiás 49

Bár a szöveg szerint: „Szolgám vagy, ó, Izráel.” (3. vers), a szolga ebben a fejezetben valójában Jézus, a Messiás. A 6. versben Isten Jézusnak mondja: „Kevés az, hogy szolgám légy...,a népeknek is világosságul adlak, hogy szabadításom a föld végéig terjedjen.” Ez a fejezet újabb „szolgaének”, amely Jézusra és az Ő messiási szolgálatára utal.

A fejezet panasszal kezdődik: „Hiába fáradoztam, hasztalan fecséreltem el erőmet a semmire” (4. vers). Isten tehát biztosítja Jézust, hogy nem csupán Izrael megváltása szerepel tervében, hanem a Messiás az egész világ megmentésének eszköze lesz (6-9. vers). Ahogy Izrael is megszabadul egy nap fogva tartóitól, az egész világ megszabadul majd sátántól és a bűn hatalmától.

A bűntől és haláltól Jézus által való szabadulás jó híre hegyeken, országutakon messzire fog terjedni, még Szín földjéről is jönnek majd Hozzá (11-12. vers). A száműzöttek földjéről és a világ legtávolabbi sarkaiból is. (Egyes kutatók szerint Szín földje Kína, vagy Egyiptom, vagy Perzsia.)

Izrael panaszára, miszerint Isten elfeledkezett volna róluk, a Szentírásban található leggyengédebb szavakkal válaszol Isten: „Hát elfeledkezhet-e az anya a gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha ő el is feledkezne, én nem feledkezem el rólad! Íme, a tenyerembe véstelek téged…” (15-16. vers). Milyen csodálatos szeretet! A héber „hesed” szó, ami kegyelmet jelent, az anyaméh szó fordításából ered. Ez a legmélyebbről fakadó anyai szeretet. Isten szeretete az emberiség iránt azonban még ezt is felülmúlja! Mi több, Isten a tenyerébe írta szövetségének ígéreteit, ahogy a fiatalok a telefonszámokat, ha nincs náluk a készülékük. Az egész örökkévalóságon át a tenyerébe lesz vésve szeretetének jele, a szögek ütötte sebek nyomai Jézus tenyerén, melyek az emberiségért hozott áldozatának jelei, mert „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért” (Jn 15:13).

Ez a gyönyörű fejezet a száműzöttek hazatérésének erőteljes ábrázolásával zárul. Ismét egy gyengéd családi jelenet tárul elénk: „…és ölükben hozzák haza fiaidat, és leányaidat a vállukon hordozzák.” (22. vers). Királyok és királynők hordozzák őket, és földre borulnak előttük (23. vers).  A dicsőség eme gyermekei kiragadtatnak az ellenség kezéből! Dicsőség az Úrnak! Hogyan történik ez?  A válasz éppoly egyszerű, amennyire megnyugtató, mert Isten lesz az, aki megteszi: „perlőiddel én szállok perbe” (25. vers).

Szülőként sem vagyunk egyedül. Soha nem voltunk, én nem is leeszünk egyedül! Jézus az, aki harcolni fog gyermekeink ellenségeivel a megváltásukért! Halleluja! Dicsőség érte Istennek!

Ron E M Clouzet
az Észak Amerikai Divízió Evangelizációs Intézetének igazgatója
a Lelkipásztori szolgálat és Teológia professzora
Andrews Egyetem

Fordította: Csala Beáta