Mai szakasz: Ézsaiás 64

A 63. fejezet 9. és 10. verse készíti elő számunkra a 64. fejezetet: „Nem követ vagy angyal, hanem ő maga szabadította meg őket: szeretetével és könyörületével ő váltotta meg őket. Felkarolta és hordozta őket ősidőktől fogva. Ők azonban engedetlenek voltak, és megszomorították szent lelkét. Ezért ellenségükké vált, és harcolt ellenük” (új prot. ford.).

Milyen megrázó szavak! Lehet-e bármi borzalmasabb, mint amikor Isten hallgat? Nélküle a világmindenség magányos és rémisztő. Milyen félelmetes lehet Isten számára ellenségünkké lenni és harcolni ellenünk! Nem csoda, hogy Ézsaiás így kiált fel a 64. fejezetben: „Oh, vajha megszakasztanád az egeket és leszállnál, előtted a hegyek elolvadnának” (1. vers)! Vajon szükségünk van nekünk is – mint az ősi Izráelnek – a Sínai-hegyi tapasztalatra, amikor Isten rettenetes fensége félelmetes módon nyilatkozott meg népe számára, hogy megremegjen makacs szívük, és végre megalázkodjanak Őelőtte (2. vers). Olyan fagyos a szívünk, hogy Isten „halk és szelíd hangja” (1Kir 19:12) képtelen megolvasztani?

Nem csoda, hogy Isten arra hív bennünket, hogy emlékezzünk. Valóban, „Nincs mitől tartanunk, hacsak nem megfeledkezünk az útról, amelyen az Úr vezetett bennünket, és arról, amit Tőle tanultunk történelmünk során” (Ellen White, CET p. 204). Bizonyára Ézsaiás szavai képesek megrendíteni a legkeményebb szíveket is: „Mert öröktől fogva senki sem hallott ilyet, híre sem jutott fülébe, nem látott más Istent kívüled, aki ily nagy dolgokat tesz a benne bízókért!" (4. vers - 3. vers a Károli fordításban).

    

A 63. fejezet 11. versétől a 64. fejezet 7. verséig Ézsaiás felidézi Izráel történelmét, visszaemlékezve, hogy Isten milyen hűséges pásztora népének (63:14) és milyen készségesen siet segítségére mindenkinek, „aki örömét leli az igazságos tettekben, és tetszésére él” (64:5). Megemlékezik arról is, hogy milyen makacs volt Izrael, és porig sújtja, ahogy Izráel oly sokszor bánt szerető, türelmes Istenével.

Egy meglepő fordulatra figyelhetünk fel, amikor a próféta hirtelen a mi ügyünket kezdi képviselni. Arra kéri Istent, hogy "Emlékezzen". Valójában azt mondja, hogy „Emlékezz meg róla, Uram, hogy nem vagyunk egyebek, csak cserépedények” (8. vers – ERV-HU ford., 7. vers a Károli fordításban), törékenyek, halandók, és még legjobb cselekedeteink is olyanok, mint „bemocskolt ruha” (6. vers). Háromszor is emlékezteti az URAT, hogy „Atyánk vagy” (63:16a, b; 64:8), hogy „Te vagy a Fazekas” (8. vers), „Öröktől fogva Megváltónk vagy - ez a neved!” (63:16).

Mint Mózes, ő is azért könyörög, hogy Isten ne vesse el népét, és ne rejtse el arcát előlük (7. vers), ha másért nem, legalább az Ő nevéért és neve dicsőségéért (63:14; 64:10,11).

Amikor úgy érezzük, hogy eltávolodtunk Istentől, kiáltsuk együtt Ézsaiással: „Oh, ne haragudjál Uram felettébb, és ne mindörökké emlékezzél meg álnokságinkról; ne hallgass és ne büntess bennünket felettébb” (9. [8.] és 12. [11.] vers). Alázatos könyörgésünkre válaszul miénk lesz Isten ígérete: „Mielőtt kiáltanának, én már felelek is nekik, még be sem fejezték kérésüket, máris teljesítem” (65:24). És megtudjuk, hogy Istennek nem kell „megszakasztani az egeket és leszállni”, mert Ő állandóan közel van mindnyájunkhoz, minden nap velünk van.

Aleta Bainbridge
Társszolgálatok Koordinátora
Sydney és Környéke Egyházterület, Ausztrália

Fordította: Liebhardt László