Ennek a fejezetnek az
első verse a lenyűgöző pompáról és hatalomról ír. Itt láthatjuk a dicső harcos
fenséges alakját, aki legyőzte ellenségeit (Edomot és Bocrát), azokat, akik
évszázadokon keresztül kitartó, kegyetlen ellenségei voltak, pusztították Őt magát,
és királyságának alattvalóit.
Azonban szinte egy csapásra megváltozik a leírás
hangulata. Csodálatunkat hirtelen dermesztő aggodalom váltja fel. Ez nem volt
könnyű győzelem. A harcos ruháját vér áztatta át, és rettenetes szomorúság
nyomasztja, miközben kimondja ezeket a szavakat: „A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem” (Ézs
63:3 – új prot. ford.). A győzelem nyilvánvalóan nem édes. Számos áldozatot
követelt ez a szörnyű háború, akik közül néhányan közel álltak hozzá. Az ő szőlőprésében
az Úr taposta Júda Szűz Lányát. „Ezek
miatt sírok én, szemem könnybe lábadt, mert messze van vigasztalóm” (Jer Sir
1:16).
Az isteni Harcos nem talált nyugalomra
Gecsemáné kertjében vagy a kereszten legnagyobb szükségének órájában.
Legközelebbi barátai elhagyták, és úgy tűnt, még Atyja is eltakarta előle arcát.
Ez bepillantást enged abba, milyen ára van annak, hogy az egész emberiségnek
megadja a lehetőséget a Kegyelem Királyságába való belépésre (Ézsaiás 61).
Volt egy rész, amit nem vizsgáltuk meg a 61.
fejezetben. Azt olvashatjuk, hogy a Messiás-Szolga azért érkezett, hogy az Atya
kegyelmének évét hirdesse… Majd így folytatja: „… Istenünk bosszúállása napját” (Ézs 61:2). Vajon a mi harcos Messiásunk
azért ment a Gecsemáné kertjébe és a keresztre, hogy megváltsa az emberiséget,
vagy azért, hogy bosszút álljon a gonoszon? Ézsaiás azt mondja Róla, hogy a „bosszúállás napja van a szívemben, eljött a
megtorlás esztendeje” (4. vers). Itt azt olvassuk, hogy mikor Isten látta,
hogy nem volt senki, aki segítene Neki, hogy „véghezvigye tervét, szokatlan tettét, elvégezze munkáját”, a „Seregek Ura elhatározta az egész ország
pusztulását” (Ézs 28: 21-22)., majd megdöbbenve azt mondja: „saját karom segített nekem, és felindulásom
támogatott” (Ézs 63:5). A gonoszság vére áztatta át Megváltónk ruháját (3.
vers). Megtapasztalta az Atya teljes dühét, mely a gonoszság felé irányul. Ez
megtörte a Messiás szívét. Életének vére kiömlött a földre, hogy a bűnösök
milliói nyerhessenek így örök életet.
Nem tudjuk elválasztani egymástól a megváltást
és a gonoszság kiirtását. Isten gyűlöli a gonoszságot. Hogyan tudnánk tisztelni
egy olyan uralkodót, aki nem dönt a helyes lépésről a megfelelő időben, hogy
kiirtsa ezt a pusztító erőt, és így tegye még egyszer biztonságosabb hellyé az
univerzumot? Mind a megváltás, mind a bosszú az „Atya kedvessége”. Dicsőség
Neki „sok jótéteményét Izráel háza iránt, mert irgalmasan bánt
velünk, nagyon hűségesen”
(7. vers – új prot. ford.). Isten minden embernek azt adja, amit választott.
A gonoszok úgy döntöttek, hogy elutasítják az Urat, és nem lennének boldogok az
Ő királyságában.
A harcos Messiás együtt örül minden idők
megváltottaival. De ez a hatalmas harcos, Isten jelenlétének Angyala (9. vers),
aki sírt, amikor Lucifert és angyalait – még a kezdet kezdetén – kivetették a
Mennyből, a vég idején is gyászolja majd gyermekeit, akik elvesznek.
Aleta
Bainbridge
Társszolgálatok
koordinátora
Sydney
és környéke Egyházterület, Ausztrália
Fordította: Baksa Viktória
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése