Mai szakasz: Ézsaiás 43

Ebben a fejezetben, valamint Ézsaiás könyvének többi ilyen szakaszában Isten kinyilatkoztatja saját reményteljes terveit csakúgy, mint az Izrael miatti csalódottságát. A 42. fejezet végén azt a szomorú kijelentést olvassuk, hogy Istennek át kellett adnia Izraelt ellenségei kezébe, bálványimádásuk miatt (42:23-25). Ebben a fejezetben Isten elmondja, hogy Izrael volt a az Ő tanúja, szolgája, akit azért választott, hogy bemutassa a pogány népeknek az Úr valódi jellemét és természetét: Ő az Úr, és rajta kívül nincs más Szabadító! (10-11. fejezet). De mint az a fügefa, melyet gyümölcs helyett csak levelek borítanak, Izrael is csak hivalkodó lombruhát viselt. Habár a pogányok szerettek volna életet kapni Izrael Istenétől, Izrael önző tetteivel és értékrendjével rejtve tartotta Őt a világ elől.

És így szólt Isten: „Mert én újat cselekszem” (19. vers).

Vízen és tűzön – az Úr tisztító útjain – is átküldelek majd, de nem fogsz megfulladni, és nem is égsz meg. Úgy képzelem, Júda népének néhány hűséges tagja emlékezett Ézsaiás szavaira, amikor közel egy évszázaddal később kénytelenek voltak átkelni a sivatagon és a nagy Eufrátesz folyón, mint a babiloni birodalom száműzöttei. Isten népét arról biztosítja, hogy elküldi Babilóniába őket, mint menekülteket (14. versszak). „Ha én cselekszem, ki másíthatja meg?” (13. vers).

                                                                                                            

Ugyanakkor Izrael Megváltója emlékezteti is önfejű gyermekeit, hogy Ő az, aki „utat készített a tengeren… aki hagyta, hogy kivonuljanak a harci kocsik és a lovak”, amelyek „elaludtak és elhamvadtak, mint a mécses” (16-17. vers). Csakúgy, mint mikor az Úr legyőzte az egyiptomiakat a Vörös-tengernél, a legnagyobb nemzetet, amely abban az időben a földön létezett, a babiloniakra is gondja lesz a megfelelő időben. Sőt, azt mondja: „Ne a régi dolgokat emlegessétek” (18. vers), közel a szabadulás, „mert én újat cselekszem”.

                                                                                                     

Elképesztő, ahogy milyen tartós Izrael hűtlensége – Isten töretlen hűsége ellenére (lásd 22-25. fejezet). Isten a mi önző tetteinkre és akaratának szándékos megtagadására is azt mondja: „vétkeidre többé nem emlékezem”. Miféle Isten tenne ilyet? Az Atya minden értelemben sokkal nagyobb, mint az emberi történelem legkiemelkedőbb szereplője. Nem úgy gondolkodik, mint mi, nem az alapján dönt, mint mi és nem a mi hajlamaink szerint jár el. Ő a maga a jóság, akinek örökké tart a szeretete.

„Én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat” – ígéri az Úr. És milyen kiváló érdemre tekintettel teszi ezt? A bennünk rejlő jóság alapján? Talán mert meg akar szabadítani az ellenség rontásától? A Mindenható ezt mondja: „önmagamért” (25. vers). A megbocsátást a legkiválóbb érdem – saját érdemei, Jézus Krisztus érdemei – alapján kapjuk.

Dicsőség Istennek, akitől minden áldás származik!

Ron E M Clouzet
a NAD Evangélizációs Intézet igazgatója
a teológia és szolgálat professzora
Andrews Egyetem

Fordította: Baksa Viktória