Mai szakasz: Lukács 23

Szavak nem tudják leírni azt a jelenetet, amelyet ebben a fejezetben találunk. Jézust, a legtisztább és legjobb lényt láthatjuk: Megvetve! Milyen lehetett ez az Ő számára?

„Ezután az egész sokaság elindult, és elvezették Jézust Pilátushoz” (1. vers). A sátáni tömegben vallási vezetők, tudósok és a csőcselék a római kormányzóhoz hajszolják Jézust. Halálát akarják. 

De Pilátus nem találja bűnösnek Jézust (4, 14, 22. vers). Azért, hogy a nép kedvében járjon, enged kérésüknek, és halálra ítéli az Ártatlant. Úgy tűnik, minden elveszett. De várjunk csak! Valaki igazat mond és megtalálja a Megváltót. Az egyik gonosztevő megszólítja a másikat: „Mi ... tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el” (41. vers). Micsoda prédikáció! A bűnöst tartja bűnösnek, és az igazat igaznak.  

Várjunk egy pillanatra! Újra meg kell néznem Őt. Megnéztem, és ott láttam függeni ég és föld között egy durva keresztfán. Az arcát sebek borították, és majdnem felismerhetetlen volt. Minden más elveszett számomra, csak az Ő arca, szeretetteljes tekintete és mély fájdalma maradt meg bennem. Könnyek szöktek elő a szememből és aláfutottak az arcomon, zokogtam. Abban a pillanatban megláttam a szívét, megláttam az Ő szeretetét és ez megrendített engem. Miért nem láttam ilyen mélységesnek korábban? Miért hagytam Őt figyelmen kívül? 

Korábban nem tekintettem rá ilyen áthatóan. Nem törődtem Vele. Igen, megtörtem a szívét, fájdalmat okoztam Neki, és Ő mégis annyira szeretett engem, aki csak halált érdemlek, hogy meghalt értem.

„Jézus, annyira sajnálom!” – sírtam. „Kérlek, emelj fel engem, és ments meg a Te nagy szereteteddel!” Az élet egy folyamatos visszafordulás Jézushoz, ahhoz a Valakihez, aki igazán törődik velünk. Jöjjünk most Hozzá újra!

Lynn Carpenter
nyugalmazott misszionárius nővér

Mai szakasz: Lukács 22

Misszionárius nővérként sok embert láttam meghalni szörnyű családi körülmények között, és mindig arra gondoltam, hogy milyen borzasztó dolog meghalni! De nézzük Jézust!

Ahogy a történelem legmeghökkentőbb estéje közeledik, amikor a mi Urunk és Megváltónk Jézus Krisztus elviseli a legerősebb szenvedést, amit ember valaha elviselt azért, hogy a népét megváltsa bűneiből, azt a népet, amely most a teljes zűrzavar állapotában van.   

Sátán irányítása alatt tartja Júdást, aki beleegyezik abba, hogy egy jelentéktelen összegért elárulja Jézust a vallási vezetőknek, akik örömmel veszik szolgálatát (1-6. vers). Jézus tanítványai azon vitatkoznak, hogy ki a nagyobb, később pedig átalusszák a válság óráját (24, 45. vers). Péter kétségbe vonja Jézus finom figyelmeztetését, következésképpen pedig megtagadja Urát (33, 54-62. vers). Végül Jézus saját népe elítéli Jézust saját személyes bizonyságtétele alapján, amely ellenkezik a saját maguk alkotta törvénnyel (71. vers; 5Móz 17:6). Micsoda látvány a mennyei szemlélők számára! Micsoda idő a Legtisztábbnak és a Legkiválóbbnak, hogy letegye életét!

Ezzel ellentétben, nézzük Jézust! A káosz közepette ezt mondja a tizenkettőnek: „Kívánva kívántam a húsvéti bárányt megenni veletek, mielőtt én szenvednék” (15. vers). Jézus vágyik arra, hogy időt töltsön velünk. Ahogy kiönti a mustot és megtöri a kenyeret, ezt mondja: „Ezt cselekedjétek. Emlékezzetek rám.” Tudja, hogy mi elfelejtenénk (17-20. vers). Ahogy a tanítványok közötti civakodást kezeli, hogy ki a nagyobb, Jézus önmagára utal, „mint aki szolgál” (27. vers). Aztán hitüket erősítve rámutat arra az időre, amikor „királyi székeken” ülnek majd (30. vers).

Micsoda együttérző Urunk van! (25-30. vers). Jézus egyedül imádkozik a kertben, és ahogy a szenvedése fokozódik, még buzgóbban imádkozik. Micsoda példa ez számunkra! (44. vers) Elviselve az áruló csókját, Péter tagadását, a zsidók ítéletét, Jézus elmondja az igazságot, annak ellenére, hogy tudja, kereszthalállal fog fizetni érte (67-70. vers).

A próbában, földi életének végén, a káosz közepette, Jézus hű marad az elveihez. És mi a helyzet velünk? Nemsokára belépünk a történelmet záró megpróbáltatásokba. Mindenütt káosz és zűrzavar. Töltsünk ezért mindennap egy minőségi órát azzal, hogy Jézusra tekintünk és róla gondolkodunk!

Lynn Carpenter
nyugalmazott misszionárius nővér

Mai szakasz: Lukács 21

Jézus szeret bennünket. Annyira szeret, hogy megmondja nekünk az igazat, de nem nyilatkoztat ki többet, mint amennyit el tudunk viselni, és amit elmond, azt kegyelmével elegyíti (Jn 16:12). Lukács 21-ben Jézus három féle nyomorúságos időt dolgoz össze: Jeruzsálem pusztulását, a sötét középkort és a második advent előtti megpróbáltatást. A lista hosszú és aggasztó. 

Az eljövendő megpróbáltatással kapcsolatban Ellen White ezt írja: „Sokszor a várható bajt nagyobbnak látjuk, mint amilyen a valóságban. De nem így van ez az előttünk álló veszéllyel. A legéletszerűbb ábrázolás sem tükrözi vissza, hogy milyen súlyos lesz a megpróbáltatás” (A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 554. oldal).  

De Jézus nem hagy bennünket remegő szívvel előretekinteni azokra a borzalmakra, amelyek nemsokára körülvesznek bennünket. Nem! Jézus komolyan dolgozik azon, hogy tekintetünket a földi próbákról az Ő szerető arcára irányítsa. Egyszerűen ezt mondja: „emeljétek fel a ti fejeteket” (28. vers). „Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten, nincs más!” (Ésa 45:22). Jézus áttör minden kulturális határt, és minden szív szükségletét kielégíti.  

Megváltónk tudja, hogy „mindeddig nélkülözött tapasztalatokra van szükségünk, amelyek megszerzésére sokan túlságosan lusták" (A nagy küzdelem, 554. oldal). Együttérzéssel mondja el nekünk, hogy mit tegyünk a megpróbáltatás órájában. Elmondja, hogy nem lesz soha olyan idő, amikor biztonságos lenne dobzódásban vagy részegségben élni, vagy amikor az élet gondjai teljesen le kellene, hogy kössék a figyelmünket.

Jézus ezt mondja: „Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!” (36. vers).

„Drága Urunk, segíts tekintetünket imában és éberségben rád irányítani. Add nekünk erődet és kegyelmedet, hogy megállhassunk előtted, amikor eljössz, és ez legyen meg minél hamarabb! Ámen.”

Lynn Carpenter
nyugalmazott misszionárius nővér

Mai szakasz: Lukács 20

Ebben a fejezetben tanult emberek jönnek Jézushoz (1, 27. vers). Figyelik Őt, kérdéseket tesznek fel neki, és hallgatják beszédét (20-22; 27-33. vers). Azért jöttek, hogy tőrbe ejtsék Őt kérdéseikkel a nagy tömeg előtt. És nem is szégyellték magukat ezért.

A nap végén mi lett az eredmény? Áldásban részesültek? Felengedett-e a szívük, és változáson ment-e keresztül a Megváltó páratlan szeretete, valamint bölcs és helyénvaló válaszai következtében? Nem! Jézus azt mondta, hogy a önmaguk megjátszása miatt: „súlyosabb ítélet alá esnek” (47. vers).

Miért? Rossz volt a motivációjuk. Azért jöttek, hogy kritizálják Jézust, hogy hibát találjanak benne és elítéljék Őt. A halálát akarták. Jelenlétében nem folytathatták jelenlegi életmódjukat, ezért Jézusnak menni kell.

És mi a helyzet a te életmódoddal? Folytathatod Jézus jelenlétében? Mi az indítékod, amikor ma hozzá jössz az Ő Igéjét olvasni és kérdéseket feltenni neki? Mi akarjuk Jézust kijavítani és megváltoztatni? Vagy alázatosan meg akarunk változni és ezért felkiáltunk: „Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek!” (18:13).

Isten az alázatos szívet újítja meg, és a megtört lelket áldja meg, alakítja át (lásd Ézs 57:15).

Legyen ma ez a tapasztalatunk!

Lynn Carpenter
nyugalmazott misszionárius nővér

Mai szakasz: Lukács 19

Zákeus alacsony ember volt. Nem csupán fizikailag volt alacsony, hanem erkölcsileg is; megrövidítetett másokat azzal, hogy túl sok adót hajtott be. Jerikó városának fő vámszedőjeként, vámot szedett mindenkitől, aki átkelt a Jordán folyón. Miközben nem volt híjával a pénznek, híjával volt a becsületességnek. Zsidó honfitársai a nevét is gyűlölték, mert a Zákeus név azt jelentette, hogy „tiszta”. Micsoda ellentmondás, hogy valakit, akinek a vagyona becstelenségből származik, „tisztának” nevezzenek!      

Zákeus azonban nem volt teljesen híjával a tisztaságnak. Hallott Jézusról, a rabbiról, aki tulajdonképpen szerette a vámszedőket. Amikor tudomást szerzett arról, hogy Jézus Jerikóba jön, Zákeus eldöntötte, hogy látni fogja őt, de túl alacsony volt ahhoz, hogy az emberek fölött ellásson. „Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie” (4. vers).

Nemsokára Jézus elhaladt a fa alatt és feltekintett. Visszafojtott nevetés hullámzott át a tömegen, amint rájöttek, hogy Jézus kit lát ülni a fán, de Zákeus csak Jézus szavait hallotta: „Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom. Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: »Bűnös embernél szállt meg«” (5-7. vers). Nem kétség, hogy Zákeus a tömegből sok embert becsapott és megrövidített, hiszen elvette keményen szerzett pénzüket. Tolvajnak tartották őt.

Mielőtt túlságosan elítélnénk a tömeget, gondoljunk arra, milyen morgolódás támad a gyülekezetben, amikor bizonyos bűnösök belépnek! A nép azonban elhallgatott, amikor Zákeus felállt és meglepő fogadalmat tett: Négyszeresen kárpótolja azt, akit becstelenül megrövidített, és vagyonának a felét a szegényeknek adja. Ki vonhatná kétségbe egy ilyen megtérés őszinteségét?  

Amikor Jézushoz jössz, talán neked is helyre kell hoznod dolgokat. Ne foglalkozz azzal, amit a tömeg mond vagy gondol. Jézus jóváhagyása számít egyedül. A hírneved vagy a vagyonod mérete meg fog változni, de Isten ki tudja nyitni a menny csatornáit, és nagyobb lelki gazdagságot adhat, mint amennyit elképzelhetsz. És mit kapott Zákeus Jézustól? Ezt a biztosítékot: „Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia” (9. vers).   

Az üdvösség nem csupán a mennyei feljegyzésekben történő változás. Az üdvösség Jézus személyében érkezik el hozzánk. Ő meghívatja magát otthonunkba, hogy velünk étkezzen és velünk lakjon. Azt akarja tenni velünk, amiről kijelentette, hogy az Ő küldetése: „az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet” (10. vers). Zákeushoz hasonlóan fogadjuk mi is örömmel, és engedjük át neki az uralmat életünk és mindenünk fölött, amivel rendelkezünk!  

Douglas Jacobs, D. Min.

Gyülekezeti Szolgálatok és Homiletika professzor

Southern Adventist University, hittudományok kara

Mai szakasz: Lukács 18

Feltetted-e már valaha magadnak a kérdést: „Miért kell folyamatosan könyörögnöm Istenhez azért, hogy imáimat meghallgassa?” Jákobhoz hasonlóan, aki az angyallal küzdött, mi is aggódunk: „Ki tudok tartani a győzelemig?" Nem csoda, hogy az általános tanács, ami így hangzik: „csak imádkozz érte” olyan értelmetlennek tűnik. Első olvasásra a kitartó özvegy példázata Lukács 18-ban látszólag megerősíti azt a véleményt, hogy imáink meghallgattatása érdekében kitartóan kell imádkoznunk, hogy Istent válaszra kényszerítsük. Mondta-e Jézus egyáltalán, hogy a kitartó özvegy esedezése a hamis bírónak példa a mi imaéletünkre? 

Szerencsére Jézus jobb magyarázattal szolgál: „Monda pedig az Úr: Halljátok, mit mond e hamis bíró!” (6. vers). Jézus azt mondja, hogy az ellentétet keressük és ne a hasonlóságot Isten és a hamis bíró között. Isten törődik velünk. Az egész megváltási terv arról szól, hogy Isten megment bennünket a hamis bírótól, Sátántól. Jézus ezt a következtetést vonja le: „Mondom néktek, hogy bosszút áll értük hamar” (8. vers). Sátán támadásaival szemben Isten gyorsan cselekszik. Jézus azt mondja, hogy tartsunk ki az imádkozásban és nem azt, hogy kétségbeesetten könyörögjünk és próbáljuk meg Isten figyelmét felkelteni. Mi nem a kéregető özvegyasszony vagyunk és Isten nem a hamis bíró! Jézus azt mondja nekünk hívőknek, hogy tartsunk ki az imában, amikor Isten ígéreteire hivatkozunk.

Isten igazságot tesz, Ő nem akar lerázni engem. Fontos neki, hogy igazságszolgáltatásban részesüljek, és Ő ezt hamar megteszi.

Tarts ki az imában, de ne azért mintha koldulnod kellene az Istentől, hogy segítsen rajtad! Tarts ki az imában azért, mert hiszed, hogy Isten kész cselekedni az érdekedben! Tarts ki az imában azért, hogy megmaradjon az Istenben való hited, még akkor is, amikor a Sátán kételkedésre késztet! 

Jézus egy olyan kérdéssel fejezi be a példázatot Lukács 18:8-ban, ami első pillantásra furcsának tűnik: „Mindazáltal az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?” Hogyan kapcsolódik ez a kérdés az özvegy kéréseihez?

Jézus arra hív, hogy tartsunk ki az imában azért, hogy ne veszítsük el az Ő második eljövetelébe vetett hitünket. Megvan annak a veszélye, hogy a túlélésért vívott küzdelem a hívőt kétkedővé formálja. Megkísértethetünk, hogy kételkedjünk eljövetelének ígéretében. Az ima, a türelmes, kitartó ima, amely nem hátrál meg, az egyetlen módja annak, kitartsunk Jézus közeli eljövetébe vetett hitünkben.

Douglas Jacobs, D. Min.

Gyülekezeti Szolgálatok és Homiletika professzor

Southern Adventist University, hittudományok kara

Mai szakasz: Lukács 17

Kevés kép olyan szemléletes a Bibliában, mint Jézus figyelmeztetése a tanítványai felé Lukács 17:1-2 verseiben: „Lehetetlen, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, aki által esnek. Jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe vetik, mintsem egyet is megbotránkoztasson a kicsinyek közül.”

Jézus azt is megmutatja nekünk, hogyan kezeljük azokat, akiket a bűn veszélybe sodor: „Ha vétkezik ellened atyádfia, figyelmeztesd, és ha megbánja, bocsáss meg neki” (Lk 17:3). Ez az Evangélium, a Jó hír, mert Jézus meghalt a bűneinkért, mi pedig bocsánatot nyertünk, és örök életünk lehet. Amikor megbocsátunk még azoknak is, akik bűnt követtek el, vagy másokat bűnre csábítottak, akkor úgy cselekszünk, mint Jézus.

Jézus arra figyelmeztet, hogy jobban féljünk attól, nehogy bűnbe vigyünk másokat, mint attól, hogy mi magunk bűnt kövessünk el. A két eset következményei néha talán alig-alig térnek el egymástól, mégis alapvetőek. Lehetséges, hogy még a bűntelenségre való törekvésünk is önző lehet, ha önmagunkra összpontosítunk?  

Jézus azzal folytatja a beszédét, hogy ha valaki bűnt követ el ellenünk egy nap hétszer, és megbánja azt hétszer, akkor meg kell bocsátanunk neki (Lk 17:4). Megbocsátani valakinek egy nap hétszer ugyanazt a bűnt nem könnyű, de ez függ a természetünktől, és a másokhoz való hozzáállásunktól. Előfordul, hogy azért korlátozzuk a megbocsátást, mert ebből személyes előnyünk származik.  Ha megítélünk valakit és nem megbocsátunk neki, akkor nem úgy viselkedünk, mint Jézus. Sátán a „testvéreink vádlója” (lásd Zak 3:1, Jel 12:10). Csak a megbocsátás biztosít lehetőséget a gyógyulásra és a helyreállításra.

Mi a helyzet Jézus azon parancsával, mi szerint feddjük meg a bűnösöket, mielőtt megbocsátanánk nekik? Hogyan feddhetjük meg őket anélkül, hogy kivívnánk haragjukat? Először is emlékeznünk kell arra, hogy a feddés célja az, hogy a másik megbánja bűneit; nem pedig az, hogy ítéletet mondjunk. Továbbá a feddést annak a vágynak kell motiválnia, hogy megbocsássunk, és helyreállítsunk egy kapcsolatot.

Ahogy Lukács 17. fejezetét olvasod, tedd fel magadnak a kérdést, hogy a megbocsátás lelkületével mondott feddés miben különbözik az ítélkező lelkülettel a másik ember fejéhez vágott szavaktól? Hogyan lehetünk a megbocsátás követei még a leginkább támadó és botránkoztató bűnösökkel szemben is, és hogyan segíthetjük gyógyulásukat?

Douglas Jacobs, D. Min.

Gyülekezeti Szolgálatok és Homiletika professzor

Southern Adventist University, hittudományok kara

Fordította: Baksa Viktória