Mai szakasz: Apostolok cselekedetei 9

Saulus, illetve Pál megtérésének a 9. fejezetben feljegyzett története annyira erőteljes, hogy Barnabás újra elmondja azzal a céllal, hogy meggyőzze az apostolokat arról, hogy ő egy új ember. Később Pál apostol kétszer is teljes terjedelmében elmondja tapasztalatát (ApCsel 22. és 26.). Ez a bizonyságtétel valóban átalakítja a szíveket.

Először az Apostolok Cselekedetei 7. fejezet mutatja be Pált, mint aki megszavazza István megkövezését, és újra megjelenik a 8. fejezetben, mint üldöző, aki menekülésre készteti Jeruzsálemből a korai keresztényeket. A 9. fejezet úgy kezdődik, hogy Pál „az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz” (1. vers). Micsoda ellentét Jézushoz képest, aki a tanítványaira lehelt és azt mondta, hogy „Vegyetek Szentlelket!” (Jn 20:22). Pál azonban egy gonosz lelket lehelt (lihegett).  

Így Pál sok mindenen elelmélkedhetett miután a Jézussal való találkozástól megvakult, és egy életet átalakító rokkantsága maradt. A régi értékei és ambíciói már a múlté, és többé nem fontosak a számára. Mit fog tenni ezután? Nem csoda, hogy ebben a helyzetben három napig nem evett. Pál nagyrészt visszakapta szeme világát, és megkapta a Szentlelket is. Szemeiről valami pikkelyfélék estek le (18. vers). Pál később azt írta 1Kor 2:14-ben, hogy ez történik akkor, amikor megkapjuk a Szentlelket: hirtelen képesek vagyunk megérteni a lelki dolgokat.      

Pál nem engedte, hogy bármennyi idő is elteljen a régi és az új élete között, „azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten Fia” (20. vers). Ez egy példa a számunkra. Nem számít, hogy te vagy én hibákat követtünk el tegnap, ne töltsünk időt azzal, hogy a saját gyengeségeinkre összpontosítsunk, vagy azzal, hogy érezzük a megbocsátást. Helyette inkább irányítsuk tekintetünket Jézusra, kapaszkodjunk bele irgalmas kegyelmébe, és bátran tegyünk bizonyságot Mesterünk iránti szeretetünkről!

Drága Istenem! Bocsásd meg a bűneimet és azt, hogy Saulushoz hasonlóan és is olyan célokat kergettem, amelyek semmi hasznot nem hoztak művednek! Tölts be a te Szentlelkeddel, hogy megérthessem akaratodat! Add, hogy betöltekezzem Pál lelkesedésével a Jézusról való bizonyságtevésben, és add, hogy ez ma elkezdődjön – függetlenül attól, hogy milyen hibákat követtem el tegnap. Ámen!

Andrew McChesney

az Adventist Review hírszerkesztője

Mai szakasz: Apostolok cselekedetei 8

A Szentlélek központi szerepet játszik abban a két történetben, amelyek a fejezet legnagyobb részét alkotják. Az első történetben Filep samáriai evangelizációja nyomán Simon mágus megkeresztelkedik, amely esemény után pénzt ajánl fel Péternek és Jánosnak, hogy a Szentlélek hatalmát megvásárolja. Péter Simonnak adott válasza, aki megpróbált üzletelni Istennel példanélküli, és komoly figyelmeztetésként szolgál számunkra: „A te pénzed veled együtt vesszen el, mivel azt gondoltad, hogy az Istennek ajándéka pénzen megvehető” (20. vers).  

Van esélye annak, hogy mi is megpróbáltuk megvásárolni Isten ajándékát. Talán mi nem adtunk egy pénzzel tömött borítékot a lelkésznek azért, hogy adja nekünk a Szentlélek hatalmát, esetleg pénzt helyeztünk el az adakozási kosárba azzal a határozott meggyőződéssel, hogy Isten most már köteles valamivel megáldani bennünket. Vagy esetleg úgy gondoljuk, hogy Isten tartozik nekünk valamivel cserében a mi jó cselekedeteinkért. Úgy gondoljuk, hogy Isten tartozik nekünk az örömmel, békével vagy a sikerrel azért, mert megtartjuk a szombatot, tiszteljük a szüleinket és nem lopunk. Ezzel szemben a mi igazságunk Isten előtt olyan, mint a szennyes és megfertőztetett ruha.

Később a 8. fejezetben a Szentlélek elküldi Filepet, hogy beszéljen a szerecsen komornyikkal, az etióp királynő hatalmas kincstárnokával. Lenyűgöző azt látni, ahogy a Szentlélek dolgozik az emberek szívében. A komornyik tájékozatlanságára adott válaszként, hogy kiről is beszél Ézsaiás könyve, Filep „beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Jézust” (35. vers). Filep segített a komornyiknak, hogy az írásokból megértse, hogy Jézus a Messiás. A komornyikot a Szentlélek meggyőzte és azonnal kérte a keresztséget, amikor ezt mondta: „Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia” (37. vers).

Miután mindketten feljöttek a vízből, a Szentlélek elragadta Filepet és a komornyik pedig „örvendezve haladt tovább az útján” (39. vers). Az öröm a Szentlélek ajándéka. A gazdag komornyik nem próbálta megvásárolni azt.

„Drága Istenem! Formálj engem, hogy olyan legyek, mint az etióp komornyik, és ne olyan, mint a mágus. Add, hogy szorgalommal tudjam tanulmányozni a Szentírást! A szívemet győzze meg a te Szentlelked naponta. Jellememet mossa meg a Szavad élő vize. És hadd járjam az én utamat a Benned való örömben a mai napon is. Ámen!”

Andrew McChesney

az Adventist Review hírszerkesztője

Mai szakasz: Apostolok cselekedetei 7

Figyeljük meg a párhuzamokat István kihallgatása és Jézus kihallgatása között, amely csak néhány héttel korábban történt. Jézust is és Istvánt is a főtanács elé hurcolták, ugyanabba a terembe. Mindkettejüket istenkáromlással vádolják. Mindkét esetben hamis tanúk hazudtak a bírák kérésére. Mindkettejüket arra kérték, hogy kérdésekre válaszoljanak.

Jézus hallgatott. „Mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg!” (Ézs 53:7). Csak akkor, amikor a feldühödött fűpap ezt kiáltotta: „Az élő Istenre kényszerítelek téged, hogy mondd meg nékünk, ha te vagy-é a Krisztus, az Istennek Fia?” – válaszolt, hogy „Te mondád” (Mt 26:63-64). Erre a főtanács halálra ítélte.  

István viszont nem hallgatott. Egy prédikációt tartott Izrael népének a történelméről. Elmondta, hogy a zsidók mindig ellenálltak a Szentléleknek, és azt mondta a vádolóinak, hogy ők is hasonlóképpen tesznek. Azzal vádolta a bíráit, hogy megölték a Messiást, akit vártak.

A vallásos vezetők példája szolgáljon figyelmeztetésként, hogy milyen hamar megváltozhatunk, ha elfordulunk a Szentlélektől. Jézus kihallgatásánál a vallásos vezetők nem merték meghozni a halálos ítéletet Róma engedélye nélkül. István kihallgatásánál „amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene... hangosan kiáltoztak, bedugták a fülüket, és egy akarattal rárohantak; azután kiűzték a városon kívülre, és megkövezték” (ApCsel 7:54, 57-58).

Hasonlítsuk össze ezt az istenfélő zsidó tömeg reakciójával, akiket Péter egy az Istvánéhoz hasonló prédikációjában azzal vádolt, hogy keresztre feszítették Jézust. „Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak? Péter így válaszolt: Térjetek meg..!” (ApCsel 2:37-38). A „szíven találásnak” kétféle – egymástól nagyon eltérő – hatása is lehet: megtérés vagy gyilkosság.

Drága Istenem! Tartsd nyitva az én szívemet a Te Szentlelked előtt, hogy soha ne álljak ellene a kérlelő hangodnak! Amikor Szentlelked meggyőz engem a bűnről, és szíven talál engem, segíts, hogy az én válaszom ne az legyen, hogy bedugom a fülemet, hanem bűnbánattal essek a térdemre! Ámen.

Andrew McChesney

az Adventist Review hírszerkesztője

Mai szakasz: Apostolok cselekedetei 6

A jeruzsálemi gyülekezet továbbra is folyamatosan növekszik. Az apostolok már átestek a lenyűgöző börtönbéli tapasztalatokon, és látták a fogház kapuit csodálatosan megnyílni (ApCsel 5.). Továbbra is bátran tanítottak és prédikáltak. Most azonban súrlódás keletkezett a görögök és a zsidók között, mert a görögök szerint az ő özvegyeiket elhanyagolták. Mit tesznek tehát az apostolok? Bölcsen felismerik, hogy egymagukban nem képesek mindent megoldani, ezért fokozatosan másokat is megbíznak a munkával. Kiválasztanak hét diakónust, hogy az egyház tagjainak fizikai szükségleteiről gondoskodjanak. Nem tartozhat azonban akárki a diakónusok közé. Becsületesnek, Szentlélekkel teljesnek és bölcsnek kell lenniük. Itt találkozunk első alkalommal Istvánnal.

István hűséges hívő, Szentlélekkel teljes. Ebből kifolyólag sok csodatétel kíséri életét és szolgálatát. A Biblia szerint, amikor beszélt, hallgatósága, korának emberei, nem tudtak ellenállni a szavait kísérő Léleknek és bölcsességnek. Emiatt őt is rövidesen a Nagytanács elé hurcolták. A vallási vezetők gonosz taktikája és a hamis tanúk rágalmazó szavai ellenére István erősen megállt hitében. „És szemeiket reá vetvén a tanácsban ülők mindnyájan, olyannak látták az ő orcáját, mint egy angyalnak orcáját” (15. vers). Micsoda bizonyságtétel!

E. G. White Előtted az élet című könyvében ezt üzeni nekünk: „A világnak emberekre van a legnagyobb szüksége – olyanokra, akik el nem adhatók és meg nem vesztegethetők; olyan emberekre, akik lelkük mélyéig igazak és becsületesek; olyan emberekre, akik merik a bűnt nevén nevezni; olyan emberekre, akik az iránytű pontosságával teljesítik kötelességüket; olyan emberekre, akik kiállnak az igazság mellett, szakadjon bár az ég!” (Budapest, 1992, Advent Kiadó. 55. oldal.)

István ilyen ember volt. Isten ma tőlünk, férfiaktól és nőktől ugyanezt a magas színvonalat várja el. Még ha a világ szét is esik körülöttünk, segítsen minket az Úr, hogy hűségesek legyünk és erősen megálljunk Őérte! Jézus hamarosan eljön! Legyünk mindig készen!

                                                                             Melody (Melodious Echo) Mason
                                                                            az ARME Imaszolgálat vezetője

Fordította: Csala Beáta

Mai szakasz: Apostolok cselekedetei 5

A fejezet eleje néhány témát érint, ami, azt hiszem, szívünk mélyén mindnyájunkat foglalkoztat. A hívek akkoriban eladták a földjeiket, és a pénzt Péternek és Jánosnak adták, hogy ők szétosszák a rászorulók között. És ahogy olvassuk, „nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem” (ApCsel 4:34). Azonban még ebben, a nagylelkűségről szóló időben is voltak, akik önző módon meg akartak tartani valamit maguknak.

Itt találjuk Ananiás és Szafíra történetét, akik önzetlenséget színlelve eladták a földjüket. Azonban ahelyett, hogy az eladásból származó teljes összeget átadták volna (ahogy az elvárt lett volna), csak egy részét hozták el. Talán úgy érveltek a szívükben, hogy „Rendben van, ha nem mondunk el Péternek és Jánosnak mindent, Isten úgyis tudja, hogy szeretjük Őt. A nálunk maradt részt pedig jó célra fogjuk használni”. Sajnos magam is hallottam embereket így igazolni ilyen „hazugságokat” mások előtt. „Isten ismeri a szívemet! Tudja, hogy szeretem Őt. Nekik azonban csak annyit mondok, amennyit szeretnék, de ez rendben van, mert Isten szeret engem!”

Érdekes észrevenni, hogy Péter válasza a részleges ajándékukra nem az volt, hogy „Miért hazudtatok nekünk?”, hanem inkább az, hogy „Miért hazudtatok a Szentléleknek? Nem embernek hazudtatok, hanem Istennek.” Talán néhányan azt kérdezik, hogyan hazudhatnánk Istennek, hiszen Ő úgyis minden tud? Azonban, ha nem vagyunk őszinték a másokkal való ügyeinkben, még ha számunkra kis dolgoknak is tűnnek azok, valójában leginkább Isten az, akivel szemben tiszteletlenek vagyunk, mert Isten az indítékainkat nézi.

Régebben sokat foglalkoztam azzal, hogy mások mit gondolnak rólam (néha még most is gondolkodom rajta). De megtanultam, hogy az sokkal fontosabb, Isten mit gondol rólam. Amikor az emberek megtapsolják a tetteimet, akkor vajon a tapsért csinálom, vagy azért teszem azt, ami helyes, mert ezzel Istent szeretném tisztelni? Ez utóbbi az, amire vágyom, ez az, amiért imádkozom. Hogy ne csak mások előtt nézzek ki jól, hanem hogy valóban az Isten előtt való tiszta szívből tegyem azt, ami helyes. „Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van” (1Sám 16:7). A te szíved milyen állapotban van ma?

Melody (Melodious Echo) Mason

író, ARME Imaszolgálat vezetője
Fordította: Kóczián Károly

Mai szakasz: Apostolok cselekedetei 4

Sajnos, amikor csodák történnek, az ördög is dolgozik, és megpróbálja útját állni az áldásoknak. Így volt ez akkor is, amikor Pétert és Jánost a vallási vezetők letartóztatták, és durván vallatták: „Micsoda hatalommal, vagy micsoda név által cselekedtétek ti ezt?” (7. vers). Félhettek volna, és adhattak volna valami kitérő választ, amivel elterelik Jézusról a figyelmet. Végtére is jól tudták mi történt Jézussal. Keresztre feszítették Őt! Mégsem próbálták takargatni az igazságot. Sőt, Péter bátorsággal válaszolt: „Legyen tudtotokra mindnyájotoknak és az Izráel egész népének, hogy a názáretbeli Jézus Krisztusnak neve által, akit ti megfeszítettetek, kit Isten feltámasztott halottaiból, az által áll ez ti előttetek épségben” (10. vers).

Mi mit tettünk volna ebben a helyzetben? Azt hiszem, a válaszunk abban rejlik, miként is állunk helyt az apró próbákban ma. Amikor valaki megkérdőjelezi hitelveinket, életmódunkat, hitünket, megpróbáljuk-e elrejteni a tényt, hogy hetednapi adventista keresztények vagyunk, vagy bátran élünk a lehetőséggel, hogy a mi Urunk, Megváltónk és az Ő igéjének igazságait megosszuk?

Közeledik az idő, amikor mindannyian próbára tétetünk a hitünk miatt. Sok hittestvérünknek szerte a világban már ma üldözést kell elszenvednie. A Biblia azonban ezt mondja: „Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, a mely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek; Sőt, a mennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vígadozva örvendezhessetek” (1Pt 4:12-13).

Máté 10:32 is emlékeztet bennünket: „Valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt”. Ez az, amiért élünk – Isten elismeréséért, nem az emberekéért. Bármi történjék is, legyünk hűségesek Hozzá ma!

Melody (Melodious Echo) Mason

író, az ARME Imaszolgálatok vezetője

Fordította: Kóczián Ágnes

Mai szakasz: Apostolok cselekedetei 3

Egy nap, amikor Péter és János épp a templomba tartottak, hogy ott imádkozzanak, a bejáratnál egy sánta ember kért tőlük alamizsnát. Mivel nem volt pénzük, talán elmehettek volna mellette, azt remélve, hogy valaki más fog majd segíteni rajta. Ők azonban nem így tettek. „Aranyunk és ezüstünk nincs”, mondták a koldusnak, „de amink van, azt adjuk neked, Aki nem más, mint Jézus Krisztus”. Ezután Jézus Krisztus nevében azt parancsolták a sánta embernek, hogy járjon. De nem álltak itt meg, hanem Péter megfogta a koldus kezét, és segített neki felállni. Amint ezt tette, hitben cselekedve, a sánta lábai és bokái megerősödtek, ugrálni kezdett, és dicsőítette Istent.

Gondoltuk már valaha magunkban, amikor láttuk, hogy valaki szükséget szenved, hogy „az a baj, hogy nincs semmim, amivel igazán a segítségére lehetnék, talán valaki más, akinek többje van, fog segíteni rajta”. Isten azonban nem azt kéri tőlünk, hogy sokat adjunk, hanem csak azt, amink van, és ez a valami, vagyis ez a Valaki, nem más, mint Jézus Krisztus. Ugyanakkor, amikor felajánljuk az embereknek Jézust, segítő kezet is kell nyújtanunk. Ez az, amitől néha megijedünk, ez az, ami hitet igényel. Viszont  az evangélium ilyenkor kezd cselekedni általunk. Ha megpróbálnánk, kényelmességünket tudatosan feladva, a gyakorlati kereszténység elveit követve többet tenni, milyen nagyot változna ez a világ!

„Mindennel, ami előnyt jelent számunkra másokkal szemben – legyen az műveltség, finomság, nemes jellem, keresztény nevelés, vallási tapasztalat – adósak vagyunk a hátrányosabb helyzetben élőknek, és amennyire csak erőnkből telik, szolgálnunk kell őket. Ha erősek vagyunk, emeljük föl a gyengék kezét” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó. 372. oldal).

Amikor így teszünk, a Szentlélek eredményes lesz életünkben. Emlékeznünk kell azonban, ahogyan Péter és János is tette, hogy mindig következetesen Istennek tulajdonítsuk a sikert és Neki adjunk dicsőséget. „... mit néztek mi reánk, mintha tulajdon erőnkkel vagy jámborságunkkal míveltük volna azt, hogy az járjon?” (12. vers) mondták a csodálkozó tömegnek. „Nem mi cselekedtünk, hanem Jézus, Őrá nézzetek. Valljátok meg bűneiteket, és térjetek meg, és kezdjetek el ti is szolgálni, hasonlóan, ahogy most tőlünk láttátok” (19. vers – a szerző szavaival).

Melody (Melodious Echo) Mason
író, ARME Imaszolgálat vezetője

Fordította: Liebhardt László