Mai szakasz: Lukács 21

Jézus szeret bennünket. Annyira szeret, hogy megmondja nekünk az igazat, de nem nyilatkoztat ki többet, mint amennyit el tudunk viselni, és amit elmond, azt kegyelmével elegyíti (Jn 16:12). Lukács 21-ben Jézus három féle nyomorúságos időt dolgoz össze: Jeruzsálem pusztulását, a sötét középkort és a második advent előtti megpróbáltatást. A lista hosszú és aggasztó. 

Az eljövendő megpróbáltatással kapcsolatban Ellen White ezt írja: „Sokszor a várható bajt nagyobbnak látjuk, mint amilyen a valóságban. De nem így van ez az előttünk álló veszéllyel. A legéletszerűbb ábrázolás sem tükrözi vissza, hogy milyen súlyos lesz a megpróbáltatás” (A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 554. oldal).  

De Jézus nem hagy bennünket remegő szívvel előretekinteni azokra a borzalmakra, amelyek nemsokára körülvesznek bennünket. Nem! Jézus komolyan dolgozik azon, hogy tekintetünket a földi próbákról az Ő szerető arcára irányítsa. Egyszerűen ezt mondja: „emeljétek fel a ti fejeteket” (28. vers). „Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten, nincs más!” (Ésa 45:22). Jézus áttör minden kulturális határt, és minden szív szükségletét kielégíti.  

Megváltónk tudja, hogy „mindeddig nélkülözött tapasztalatokra van szükségünk, amelyek megszerzésére sokan túlságosan lusták" (A nagy küzdelem, 554. oldal). Együttérzéssel mondja el nekünk, hogy mit tegyünk a megpróbáltatás órájában. Elmondja, hogy nem lesz soha olyan idő, amikor biztonságos lenne dobzódásban vagy részegségben élni, vagy amikor az élet gondjai teljesen le kellene, hogy kössék a figyelmünket.

Jézus ezt mondja: „Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!” (36. vers).

„Drága Urunk, segíts tekintetünket imában és éberségben rád irányítani. Add nekünk erődet és kegyelmedet, hogy megállhassunk előtted, amikor eljössz, és ez legyen meg minél hamarabb! Ámen.”

Lynn Carpenter
nyugalmazott misszionárius nővér

Mai szakasz: Lukács 20

Ebben a fejezetben tanult emberek jönnek Jézushoz (1, 27. vers). Figyelik Őt, kérdéseket tesznek fel neki, és hallgatják beszédét (20-22; 27-33. vers). Azért jöttek, hogy tőrbe ejtsék Őt kérdéseikkel a nagy tömeg előtt. És nem is szégyellték magukat ezért.

A nap végén mi lett az eredmény? Áldásban részesültek? Felengedett-e a szívük, és változáson ment-e keresztül a Megváltó páratlan szeretete, valamint bölcs és helyénvaló válaszai következtében? Nem! Jézus azt mondta, hogy a önmaguk megjátszása miatt: „súlyosabb ítélet alá esnek” (47. vers).

Miért? Rossz volt a motivációjuk. Azért jöttek, hogy kritizálják Jézust, hogy hibát találjanak benne és elítéljék Őt. A halálát akarták. Jelenlétében nem folytathatták jelenlegi életmódjukat, ezért Jézusnak menni kell.

És mi a helyzet a te életmódoddal? Folytathatod Jézus jelenlétében? Mi az indítékod, amikor ma hozzá jössz az Ő Igéjét olvasni és kérdéseket feltenni neki? Mi akarjuk Jézust kijavítani és megváltoztatni? Vagy alázatosan meg akarunk változni és ezért felkiáltunk: „Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek!” (18:13).

Isten az alázatos szívet újítja meg, és a megtört lelket áldja meg, alakítja át (lásd Ézs 57:15).

Legyen ma ez a tapasztalatunk!

Lynn Carpenter
nyugalmazott misszionárius nővér

Mai szakasz: Lukács 19

Zákeus alacsony ember volt. Nem csupán fizikailag volt alacsony, hanem erkölcsileg is; megrövidítetett másokat azzal, hogy túl sok adót hajtott be. Jerikó városának fő vámszedőjeként, vámot szedett mindenkitől, aki átkelt a Jordán folyón. Miközben nem volt híjával a pénznek, híjával volt a becsületességnek. Zsidó honfitársai a nevét is gyűlölték, mert a Zákeus név azt jelentette, hogy „tiszta”. Micsoda ellentmondás, hogy valakit, akinek a vagyona becstelenségből származik, „tisztának” nevezzenek!      

Zákeus azonban nem volt teljesen híjával a tisztaságnak. Hallott Jézusról, a rabbiról, aki tulajdonképpen szerette a vámszedőket. Amikor tudomást szerzett arról, hogy Jézus Jerikóba jön, Zákeus eldöntötte, hogy látni fogja őt, de túl alacsony volt ahhoz, hogy az emberek fölött ellásson. „Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie” (4. vers).

Nemsokára Jézus elhaladt a fa alatt és feltekintett. Visszafojtott nevetés hullámzott át a tömegen, amint rájöttek, hogy Jézus kit lát ülni a fán, de Zákeus csak Jézus szavait hallotta: „Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom. Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: »Bűnös embernél szállt meg«” (5-7. vers). Nem kétség, hogy Zákeus a tömegből sok embert becsapott és megrövidített, hiszen elvette keményen szerzett pénzüket. Tolvajnak tartották őt.

Mielőtt túlságosan elítélnénk a tömeget, gondoljunk arra, milyen morgolódás támad a gyülekezetben, amikor bizonyos bűnösök belépnek! A nép azonban elhallgatott, amikor Zákeus felállt és meglepő fogadalmat tett: Négyszeresen kárpótolja azt, akit becstelenül megrövidített, és vagyonának a felét a szegényeknek adja. Ki vonhatná kétségbe egy ilyen megtérés őszinteségét?  

Amikor Jézushoz jössz, talán neked is helyre kell hoznod dolgokat. Ne foglalkozz azzal, amit a tömeg mond vagy gondol. Jézus jóváhagyása számít egyedül. A hírneved vagy a vagyonod mérete meg fog változni, de Isten ki tudja nyitni a menny csatornáit, és nagyobb lelki gazdagságot adhat, mint amennyit elképzelhetsz. És mit kapott Zákeus Jézustól? Ezt a biztosítékot: „Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia” (9. vers).   

Az üdvösség nem csupán a mennyei feljegyzésekben történő változás. Az üdvösség Jézus személyében érkezik el hozzánk. Ő meghívatja magát otthonunkba, hogy velünk étkezzen és velünk lakjon. Azt akarja tenni velünk, amiről kijelentette, hogy az Ő küldetése: „az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet” (10. vers). Zákeushoz hasonlóan fogadjuk mi is örömmel, és engedjük át neki az uralmat életünk és mindenünk fölött, amivel rendelkezünk!  

Douglas Jacobs, D. Min.

Gyülekezeti Szolgálatok és Homiletika professzor

Southern Adventist University, hittudományok kara

Mai szakasz: Lukács 18

Feltetted-e már valaha magadnak a kérdést: „Miért kell folyamatosan könyörögnöm Istenhez azért, hogy imáimat meghallgassa?” Jákobhoz hasonlóan, aki az angyallal küzdött, mi is aggódunk: „Ki tudok tartani a győzelemig?" Nem csoda, hogy az általános tanács, ami így hangzik: „csak imádkozz érte” olyan értelmetlennek tűnik. Első olvasásra a kitartó özvegy példázata Lukács 18-ban látszólag megerősíti azt a véleményt, hogy imáink meghallgattatása érdekében kitartóan kell imádkoznunk, hogy Istent válaszra kényszerítsük. Mondta-e Jézus egyáltalán, hogy a kitartó özvegy esedezése a hamis bírónak példa a mi imaéletünkre? 

Szerencsére Jézus jobb magyarázattal szolgál: „Monda pedig az Úr: Halljátok, mit mond e hamis bíró!” (6. vers). Jézus azt mondja, hogy az ellentétet keressük és ne a hasonlóságot Isten és a hamis bíró között. Isten törődik velünk. Az egész megváltási terv arról szól, hogy Isten megment bennünket a hamis bírótól, Sátántól. Jézus ezt a következtetést vonja le: „Mondom néktek, hogy bosszút áll értük hamar” (8. vers). Sátán támadásaival szemben Isten gyorsan cselekszik. Jézus azt mondja, hogy tartsunk ki az imádkozásban és nem azt, hogy kétségbeesetten könyörögjünk és próbáljuk meg Isten figyelmét felkelteni. Mi nem a kéregető özvegyasszony vagyunk és Isten nem a hamis bíró! Jézus azt mondja nekünk hívőknek, hogy tartsunk ki az imában, amikor Isten ígéreteire hivatkozunk.

Isten igazságot tesz, Ő nem akar lerázni engem. Fontos neki, hogy igazságszolgáltatásban részesüljek, és Ő ezt hamar megteszi.

Tarts ki az imában, de ne azért mintha koldulnod kellene az Istentől, hogy segítsen rajtad! Tarts ki az imában azért, mert hiszed, hogy Isten kész cselekedni az érdekedben! Tarts ki az imában azért, hogy megmaradjon az Istenben való hited, még akkor is, amikor a Sátán kételkedésre késztet! 

Jézus egy olyan kérdéssel fejezi be a példázatot Lukács 18:8-ban, ami első pillantásra furcsának tűnik: „Mindazáltal az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?” Hogyan kapcsolódik ez a kérdés az özvegy kéréseihez?

Jézus arra hív, hogy tartsunk ki az imában azért, hogy ne veszítsük el az Ő második eljövetelébe vetett hitünket. Megvan annak a veszélye, hogy a túlélésért vívott küzdelem a hívőt kétkedővé formálja. Megkísértethetünk, hogy kételkedjünk eljövetelének ígéretében. Az ima, a türelmes, kitartó ima, amely nem hátrál meg, az egyetlen módja annak, kitartsunk Jézus közeli eljövetébe vetett hitünkben.

Douglas Jacobs, D. Min.

Gyülekezeti Szolgálatok és Homiletika professzor

Southern Adventist University, hittudományok kara

Mai szakasz: Lukács 17

Kevés kép olyan szemléletes a Bibliában, mint Jézus figyelmeztetése a tanítványai felé Lukács 17:1-2 verseiben: „Lehetetlen, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, aki által esnek. Jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe vetik, mintsem egyet is megbotránkoztasson a kicsinyek közül.”

Jézus azt is megmutatja nekünk, hogyan kezeljük azokat, akiket a bűn veszélybe sodor: „Ha vétkezik ellened atyádfia, figyelmeztesd, és ha megbánja, bocsáss meg neki” (Lk 17:3). Ez az Evangélium, a Jó hír, mert Jézus meghalt a bűneinkért, mi pedig bocsánatot nyertünk, és örök életünk lehet. Amikor megbocsátunk még azoknak is, akik bűnt követtek el, vagy másokat bűnre csábítottak, akkor úgy cselekszünk, mint Jézus.

Jézus arra figyelmeztet, hogy jobban féljünk attól, nehogy bűnbe vigyünk másokat, mint attól, hogy mi magunk bűnt kövessünk el. A két eset következményei néha talán alig-alig térnek el egymástól, mégis alapvetőek. Lehetséges, hogy még a bűntelenségre való törekvésünk is önző lehet, ha önmagunkra összpontosítunk?  

Jézus azzal folytatja a beszédét, hogy ha valaki bűnt követ el ellenünk egy nap hétszer, és megbánja azt hétszer, akkor meg kell bocsátanunk neki (Lk 17:4). Megbocsátani valakinek egy nap hétszer ugyanazt a bűnt nem könnyű, de ez függ a természetünktől, és a másokhoz való hozzáállásunktól. Előfordul, hogy azért korlátozzuk a megbocsátást, mert ebből személyes előnyünk származik.  Ha megítélünk valakit és nem megbocsátunk neki, akkor nem úgy viselkedünk, mint Jézus. Sátán a „testvéreink vádlója” (lásd Zak 3:1, Jel 12:10). Csak a megbocsátás biztosít lehetőséget a gyógyulásra és a helyreállításra.

Mi a helyzet Jézus azon parancsával, mi szerint feddjük meg a bűnösöket, mielőtt megbocsátanánk nekik? Hogyan feddhetjük meg őket anélkül, hogy kivívnánk haragjukat? Először is emlékeznünk kell arra, hogy a feddés célja az, hogy a másik megbánja bűneit; nem pedig az, hogy ítéletet mondjunk. Továbbá a feddést annak a vágynak kell motiválnia, hogy megbocsássunk, és helyreállítsunk egy kapcsolatot.

Ahogy Lukács 17. fejezetét olvasod, tedd fel magadnak a kérdést, hogy a megbocsátás lelkületével mondott feddés miben különbözik az ítélkező lelkülettel a másik ember fejéhez vágott szavaktól? Hogyan lehetünk a megbocsátás követei még a leginkább támadó és botránkoztató bűnösökkel szemben is, és hogyan segíthetjük gyógyulásukat?

Douglas Jacobs, D. Min.

Gyülekezeti Szolgálatok és Homiletika professzor

Southern Adventist University, hittudományok kara

Fordította: Baksa Viktória

Mai szakasz: Lukács 16

Amikor a pazarló vezető hűtlensége kiderül, valamit tennie kell a túlélése érdekében. Jézus története Lukács evangéliuma 16. fejezetének 1-15. verseiben úgy hangzik, mint egy jelenet a mai filmek egyikéből. Jézus nem tér ki rá, hogy a sáfár vajon többet vett el az őt illető nyereségnél, vagy egyszerűen rosszul kezelte a rábízottakat. A részletek a képzeletünkre vannak bízva, ami minden helyzetben alkalmazhatóvá teszi a történetet.

Ami biztos, hogy elérkezett a számonkérésének napja, és hamarosan állás nélkül marad. „Mit hallok felőled?” mondja az üzlet tulajdonosa, „Adj számot a te sáfárságodról; mert nem lehetsz tovább sáfár” (Lk 16:2). A vezető vagy sáfár elleni ítélet biztosan igaz volt, hiszen nem tudta igazolni tettét. Ehelyett azt kérdezi magától: „Mit míveljek?” (Lk 16:3).

A sáfárnak nem volt túl sok lehetősége, hogy eltartsa magát, mivel túl idős vagy gyenge volt ahhoz, hogy fizikai munkát végezzen, koldulni pedig szégyellt (Lk 16:3). Mivel az erkölcsi becsületesség küszöbét már átlépte ura vagyonának eltékozlásával, úgy dönt, hogy mestere adósait a maga adósaivá teszi azáltal, hogy 20-50%-kal csökkenti adósságaik mértékét. Az adósságok nagyon voltak: több mint 3 m³ olívaolaj és ugyanennyi búza. Olyan eszesen cselekedett, hogy ura is csodálta korábbi beosztottja önfenntartó képességeit. „És dícséré az úr a hamis sáfárt, hogy eszesen cselekedett” (Lk 16:8).

Jézus más oldalról közelít. Miután megjegyzi: „e világnak fiai eszesebbek a világosságnak fiainál a maguk nemében” (Lk 16:8), Jézus a siker fontos alapelvét tárja elénk: „Aki hű a kevesen, a sokon is hű az; és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az” (Lk 16:10).

Az élet mindennapi részletei sokkal fontosabbak a jellem fejlesztése szempontjából, mint a nagy életváltoztató döntések. Valójában a kis választásaink meghatározzák a nagy döntéseinket. A pénzköltési szokásaink, személyes becsületességünk és időbeosztásunk mind olyan szokásrendszereket alakítanak ki, amelyek nem lesznek mások akkor sem, amikor az Isten iránti hűség és a személyes előnyök között kell választanunk. Mert választanunk muszáj lesz. Jézus így foglalja össze: „Egy szolga sem szolgálhat két úrnak… Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak (pénznek)” (Lk 16:13).

A farizeusok, akik szerették a pénzt, gúnyolódtak e szavakat hallva, de Jézusé volt az utolsó szó: „Ti vagytok, akik az emberek előtt magatokat megigazítjátok; de az Isten ismeri a ti szíveteket: mert ami az emberek közt magasztos, az Isten előtt utálatos” (Lk 16:15). Ahogy olvasod Lukács evangéliumának 16. fejezetét, fogadd el Jézus hívását, hogy az életed legapróbb részleteiben is hűséges légy Istenhez!

Douglas Jacobs, D. Min.

Gyülekezeti Szolgálatok és Homiletika professzor

Southern Adventist University, hittudományok kara

Fordította: Kóczián Ágnes

Mai szakasz: Lukács 15

Hogyan kell a szenteknek a bűnösökhöz viszonyulniuk? Például ha egy nem keresztény kollégád, vagy szomszédod vendégségbe hív? Vagy meghívnak egy teljesen világi rokonod esküvőjére? Sokan kényelmetlenül érezzük magunkat olyan emberek társaságában, akik nem velünk azonos értékeket tisztelnek. Feszélyez, hogy mit együnk, igyunk, miről beszéljünk.

Jézus olyan sok időt töltött a bűnösökkel, hogy a farizeusok felháborodva panaszolták: „Ez bűnösöket fogad magához, és velük együtt eszik” (Lk 15:2 - ÚRK). Jézus három legnagyobb példázatával felelt meg nekik. Az elveszett bárány, az elveszett drachma és a tékozló fiú példázatával. Mindegyik válaszol a kérdésre: „Hogyan bánik Isten az elveszett bűnösökkel?” E példázatokban Jézus megmagyarázza küldetésének célját és bemutatja Isten megváltási tervét. Mindhárom példázat három részre tagolódik: 1.) valami értékes elveszik, 2.) az elveszett holmi keresése és 3.) az elveszett dolog megtalálásának megünneplése.

Jézus mindenkire, férfiakra és nőkre is vonatkoztatja mondanivalóját e példázatokban. „Melyik ember az közületek, …” (4. vers), „Vagy ha valamelyik asszonynak…” (8.vers). Lukács evangéliuma 15. fejezetének olvasása közben képzeljük magunkat az elveszett juhát kereső pásztor, vagy a pusztaságban bolyongó, elveszett bárány helyébe! Érezzük át, ahogy az asszony aggódva keresi elveszett pénzérméjét, és a megkönnyebbülését, amikor megtalálja! Jusson eszünkbe arról, ahogy az apa siet tékozló fia elé, hogy Isten együttérzéssel, elfogadással és örömmel fogadja az elveszett embereket!

Te minek örvendezel? Keresztényként szükséges ezt a kérdést tisztáznunk, hiszen válaszunk a fontossági sorrendünket tükrözi. Örvendezés helyett a tékozló fiú bátyjához hasonlóan mi is felháborodunk, amikor a megérdemelt büntetés helyett a bűnös együttérzést és megbocsátást nyer? Az idősebb fivér reakciójára hajlanánk talán mi is, amikor apja őt is hívta az ünnepségre? „Íme, mennyi esztendeje szolgálok neked, parancsodat soha meg nem szegtem, és nekem sosem adtál még egy kecskegidát sem, hogy a barátaimmal vigadjak. Amikor pedig ez a fiad megjött, aki paráznákkal emésztette föl vagyonodat, levágattad neki a hizlalt borjút” (29-30. vers).

Ha te is úgy állsz a bűnösökhöz, mint a tékozló fiú bátyja, akkor figyelj az Atya irgalmas könyörgésére: „Fiam, te mindig velem vagy és mindenem a tiéd. Vigadnod és örülnöd kellene tehát, hogy a te testvéred meghalt és feltámadt, elveszett és megtaláltatott” (31-32. vers).

Hogyan viszonyul tehát Isten a bűnösökhöz? Addig keresi őket, amíg rájuk nem lel, megünnepli visszatérésüket és gyermekeivé fogadja őket. Ő értünk is ezt tette, tehetünk-e mi vajon kevesebbet másokért?

Douglas Jacobs, D.Min.

Gyülekezeti Szolgálatok és Homiletika professzor

Southern Adventist University, hittudományok kara

Fordította: Csala Beáta