Mai szakasz: Apostolok cselekedetei 11

Az Apostolok cselekedetei 11. fejezete a személyes bizonyságtétel erejére emlékeztet bennünket, mindössze két fejezettel az után, hogy „láthattuk” Pál megtérését. A fejezet elején Péter visszatér Jeruzsálembe, ahol azonnal szemére veti a többi zsidó, hogy Kornéliusszal evett együtt: egy pogánnyal. Ahelyett, hogy magyarázkodna, Péter részletesen kifejti a tisztátalan húsról szóló látomását (ApCsel 10). Úgy döntött, elmondja az összegyűlt apostoloknak és más testvéreknek, hogy Jézus akarata az, hogy a Szentlélek eljusson a pogányokhoz is, csakúgy, mint a zsidókhoz.

A mérges szívek megszelídültek. Az őt hallgatók gyorsan megszabadultak a pogányokkal szembeni, régóta bennük élő előítéletektől, és „dicsőítették Istent, és így szóltak: Akkor tehát a pogányoknak is megadta Isten a megtérést az életre” (18. vers). Ez a személyes bizonyságtétel hatalma! Az apostolok reakciója is emlékeztet arra, hogy Péter víziója nem vetett véget az étkezéssel kapcsolatos, ószövetségi korlátozásoknak, mint ahogy egyes felekezetek tanítják. Ha ez történt volna, akkor az apostolok így dicsőítették volna az Urat: „Most már mindenféle húst ehetünk!”

A fejezet végén arról olvashatunk, hogy létrehozták az első keresztény fejlesztési- és segélyszervezetet. De ahelyett, hogy élelmiszert osztottak volna a katasztrófa sújtotta területeken, mint az ADRA manapság, ez a szervezet egy prófécia által értesült az Antiókhiában fenyegető válságról. Ezért segélyszállítmányokat készítettek. „Előállt egyikük, név szerint Agabosz, és a Lélek által megjövendölte, hogy nagy éhínség lesz az egész földön. Ez be is következett Klaudiusz idejében. A tanítványok pedig valamennyien elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek módjában áll, valami segítséget küldenek a Júdeában lakó testvéreknek.” (28-29. versek).

Milyen hasznos lenne, ha mi is értesülnénk a katasztrófákról még azok bekövetkezte előtt!

Drága Uram, lehet, hogy nekünk nincsenek olyan látomásaink, mint Péternek; de tudom, hogy a személyes tanúságtételnek mekkora ereje van. Taníts meg rá, hogy a leghatékonyabban tudjam megosztani másokkal bizonyságtételemet, így a hallgatóságom is dicsőíthet Téged, mondván: „Isten megadja nekünk a megtérést az életre”. Ámen.

Andrew McChesney

az Adventist Review hírszerkesztője

Fordította: Baksa Viktória

Mai szakasz: Apostolok cselekedetei 10

Pál tanácsa, miszerint „szüntelen imádkozzatok” (1Thess. 5:17) nagyon zavart engem. Biztosan nem úgy érthette ezt, hogy összetett kézzel, csukott szemmel járkáljunk mindenhol egész nap. Az Apostolok cselekedetei 10. fejezete erre ad választ.

Kornélius, az istenfélő katonai vezető és pogány ember szüntelen imádkozott. Úgy írja a Biblia, hogy „Jámbor és istenfélő egész házanépével egybe, ki sok alamizsnát osztogat vala a népnek, és szüntelen könyörög vala Istennek” (2. vers). A válasz a szüntelen imádkozásra a hetedik versben található. Itt Kornélius segítséget kért azok közül, „kik rendelkezésére állnak vala”. Mindegyik szolga és katona Kornélius körül tartózkodott egész nap? Ez lehetetlen lett volna, mivel nekik szintén kellett aludniuk, enniük és mosdaniuk.

Csak lelkiállapot kérdése, hogy egy szolga szüntelenül urának parancsára várjon. A szolga mindig készen áll, hogy a mester parancsa szerint tegyen. Az állandó imádkozás szintén csak döntés kérdése. Az Isten és közöttünk lévő kapcsolatnak sohasem lenne szabad megszűnnie. Mindig figyelnünk kellene Isten hangjára és parancsaira. Isten válaszolt Kornélius imájára – és nem csak azért, mert mindig imádkozott. Figyeljük meg, mit mondott az angyal: „A te könyörgéseid és alamizsnáid felmentek Isten elébe emlékezetnek okáért.” Háromszor is olvashatjuk, hogy Kornélius imádkozott és alamizsnát adott másoknak (2, 4, 31. vers). Isten figyelembe veszi az imáinkat és tetteinket.

Viszont nem foglalhatjuk össze az Apostolok cselekedetei 10. fejezetét anélkül, hogy ne tisztáznánk egy szerencsétlen félremagyarázást. Rengeteg keresztény rámutat erre a fejezetre és állítja, hogy Isten megszüntette az ótestamentumi tiltásokat bizonyos ételek fogyasztásával kapcsolatban, amikor megparancsolta Péternek, hogy tisztátalan ételt egyen, és helyreigazította őt, amikor ő ezt elutasította. De Péter tisztán rámutat, hogy ez nem az ételre vonatkozott, hanem az evangéliumra, mely mind zsidónak, mint pogánynak egyaránt szólt. „Nékem az Isten megmutatá, hogy senkit se mondjak közönséges, vagy tisztátalan embernek” – mondta Péter. „Bizonnyal látom, hogy nem személyválogató az Isten” (ApCsel 10:28, 34).

Szerető Istenünk, taníts minket, hogy olyanok lehessünk, mint Kornélius! Segíts, hogy állandó kapcsolatban lehessünk Veled. Ugyanakkor a tetteink is tükrözzenek Téged ma, és életünk minden napján! Ámen.

Andrew McChesney

az Adventist Review c. lap hírszerkesztője

Fordította: Rajki Dávid

Mai szakasz: Apostolok cselekedetei 9

Saulus, illetve Pál megtérésének a 9. fejezetben feljegyzett története annyira erőteljes, hogy Barnabás újra elmondja azzal a céllal, hogy meggyőzze az apostolokat arról, hogy ő egy új ember. Később Pál apostol kétszer is teljes terjedelmében elmondja tapasztalatát (ApCsel 22. és 26.). Ez a bizonyságtétel valóban átalakítja a szíveket.

Először az Apostolok Cselekedetei 7. fejezet mutatja be Pált, mint aki megszavazza István megkövezését, és újra megjelenik a 8. fejezetben, mint üldöző, aki menekülésre készteti Jeruzsálemből a korai keresztényeket. A 9. fejezet úgy kezdődik, hogy Pál „az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz” (1. vers). Micsoda ellentét Jézushoz képest, aki a tanítványaira lehelt és azt mondta, hogy „Vegyetek Szentlelket!” (Jn 20:22). Pál azonban egy gonosz lelket lehelt (lihegett).  

Így Pál sok mindenen elelmélkedhetett miután a Jézussal való találkozástól megvakult, és egy életet átalakító rokkantsága maradt. A régi értékei és ambíciói már a múlté, és többé nem fontosak a számára. Mit fog tenni ezután? Nem csoda, hogy ebben a helyzetben három napig nem evett. Pál nagyrészt visszakapta szeme világát, és megkapta a Szentlelket is. Szemeiről valami pikkelyfélék estek le (18. vers). Pál később azt írta 1Kor 2:14-ben, hogy ez történik akkor, amikor megkapjuk a Szentlelket: hirtelen képesek vagyunk megérteni a lelki dolgokat.      

Pál nem engedte, hogy bármennyi idő is elteljen a régi és az új élete között, „azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten Fia” (20. vers). Ez egy példa a számunkra. Nem számít, hogy te vagy én hibákat követtünk el tegnap, ne töltsünk időt azzal, hogy a saját gyengeségeinkre összpontosítsunk, vagy azzal, hogy érezzük a megbocsátást. Helyette inkább irányítsuk tekintetünket Jézusra, kapaszkodjunk bele irgalmas kegyelmébe, és bátran tegyünk bizonyságot Mesterünk iránti szeretetünkről!

Drága Istenem! Bocsásd meg a bűneimet és azt, hogy Saulushoz hasonlóan és is olyan célokat kergettem, amelyek semmi hasznot nem hoztak művednek! Tölts be a te Szentlelkeddel, hogy megérthessem akaratodat! Add, hogy betöltekezzem Pál lelkesedésével a Jézusról való bizonyságtevésben, és add, hogy ez ma elkezdődjön – függetlenül attól, hogy milyen hibákat követtem el tegnap. Ámen!

Andrew McChesney

az Adventist Review hírszerkesztője

Mai szakasz: Apostolok cselekedetei 8

A Szentlélek központi szerepet játszik abban a két történetben, amelyek a fejezet legnagyobb részét alkotják. Az első történetben Filep samáriai evangelizációja nyomán Simon mágus megkeresztelkedik, amely esemény után pénzt ajánl fel Péternek és Jánosnak, hogy a Szentlélek hatalmát megvásárolja. Péter Simonnak adott válasza, aki megpróbált üzletelni Istennel példanélküli, és komoly figyelmeztetésként szolgál számunkra: „A te pénzed veled együtt vesszen el, mivel azt gondoltad, hogy az Istennek ajándéka pénzen megvehető” (20. vers).  

Van esélye annak, hogy mi is megpróbáltuk megvásárolni Isten ajándékát. Talán mi nem adtunk egy pénzzel tömött borítékot a lelkésznek azért, hogy adja nekünk a Szentlélek hatalmát, esetleg pénzt helyeztünk el az adakozási kosárba azzal a határozott meggyőződéssel, hogy Isten most már köteles valamivel megáldani bennünket. Vagy esetleg úgy gondoljuk, hogy Isten tartozik nekünk valamivel cserében a mi jó cselekedeteinkért. Úgy gondoljuk, hogy Isten tartozik nekünk az örömmel, békével vagy a sikerrel azért, mert megtartjuk a szombatot, tiszteljük a szüleinket és nem lopunk. Ezzel szemben a mi igazságunk Isten előtt olyan, mint a szennyes és megfertőztetett ruha.

Később a 8. fejezetben a Szentlélek elküldi Filepet, hogy beszéljen a szerecsen komornyikkal, az etióp királynő hatalmas kincstárnokával. Lenyűgöző azt látni, ahogy a Szentlélek dolgozik az emberek szívében. A komornyik tájékozatlanságára adott válaszként, hogy kiről is beszél Ézsaiás könyve, Filep „beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Jézust” (35. vers). Filep segített a komornyiknak, hogy az írásokból megértse, hogy Jézus a Messiás. A komornyikot a Szentlélek meggyőzte és azonnal kérte a keresztséget, amikor ezt mondta: „Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia” (37. vers).

Miután mindketten feljöttek a vízből, a Szentlélek elragadta Filepet és a komornyik pedig „örvendezve haladt tovább az útján” (39. vers). Az öröm a Szentlélek ajándéka. A gazdag komornyik nem próbálta megvásárolni azt.

„Drága Istenem! Formálj engem, hogy olyan legyek, mint az etióp komornyik, és ne olyan, mint a mágus. Add, hogy szorgalommal tudjam tanulmányozni a Szentírást! A szívemet győzze meg a te Szentlelked naponta. Jellememet mossa meg a Szavad élő vize. És hadd járjam az én utamat a Benned való örömben a mai napon is. Ámen!”

Andrew McChesney

az Adventist Review hírszerkesztője

Mai szakasz: Apostolok cselekedetei 7

Figyeljük meg a párhuzamokat István kihallgatása és Jézus kihallgatása között, amely csak néhány héttel korábban történt. Jézust is és Istvánt is a főtanács elé hurcolták, ugyanabba a terembe. Mindkettejüket istenkáromlással vádolják. Mindkét esetben hamis tanúk hazudtak a bírák kérésére. Mindkettejüket arra kérték, hogy kérdésekre válaszoljanak.

Jézus hallgatott. „Mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg!” (Ézs 53:7). Csak akkor, amikor a feldühödött fűpap ezt kiáltotta: „Az élő Istenre kényszerítelek téged, hogy mondd meg nékünk, ha te vagy-é a Krisztus, az Istennek Fia?” – válaszolt, hogy „Te mondád” (Mt 26:63-64). Erre a főtanács halálra ítélte.  

István viszont nem hallgatott. Egy prédikációt tartott Izrael népének a történelméről. Elmondta, hogy a zsidók mindig ellenálltak a Szentléleknek, és azt mondta a vádolóinak, hogy ők is hasonlóképpen tesznek. Azzal vádolta a bíráit, hogy megölték a Messiást, akit vártak.

A vallásos vezetők példája szolgáljon figyelmeztetésként, hogy milyen hamar megváltozhatunk, ha elfordulunk a Szentlélektől. Jézus kihallgatásánál a vallásos vezetők nem merték meghozni a halálos ítéletet Róma engedélye nélkül. István kihallgatásánál „amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene... hangosan kiáltoztak, bedugták a fülüket, és egy akarattal rárohantak; azután kiűzték a városon kívülre, és megkövezték” (ApCsel 7:54, 57-58).

Hasonlítsuk össze ezt az istenfélő zsidó tömeg reakciójával, akiket Péter egy az Istvánéhoz hasonló prédikációjában azzal vádolt, hogy keresztre feszítették Jézust. „Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak? Péter így válaszolt: Térjetek meg..!” (ApCsel 2:37-38). A „szíven találásnak” kétféle – egymástól nagyon eltérő – hatása is lehet: megtérés vagy gyilkosság.

Drága Istenem! Tartsd nyitva az én szívemet a Te Szentlelked előtt, hogy soha ne álljak ellene a kérlelő hangodnak! Amikor Szentlelked meggyőz engem a bűnről, és szíven talál engem, segíts, hogy az én válaszom ne az legyen, hogy bedugom a fülemet, hanem bűnbánattal essek a térdemre! Ámen.

Andrew McChesney

az Adventist Review hírszerkesztője

Mai szakasz: Apostolok cselekedetei 6

A jeruzsálemi gyülekezet továbbra is folyamatosan növekszik. Az apostolok már átestek a lenyűgöző börtönbéli tapasztalatokon, és látták a fogház kapuit csodálatosan megnyílni (ApCsel 5.). Továbbra is bátran tanítottak és prédikáltak. Most azonban súrlódás keletkezett a görögök és a zsidók között, mert a görögök szerint az ő özvegyeiket elhanyagolták. Mit tesznek tehát az apostolok? Bölcsen felismerik, hogy egymagukban nem képesek mindent megoldani, ezért fokozatosan másokat is megbíznak a munkával. Kiválasztanak hét diakónust, hogy az egyház tagjainak fizikai szükségleteiről gondoskodjanak. Nem tartozhat azonban akárki a diakónusok közé. Becsületesnek, Szentlélekkel teljesnek és bölcsnek kell lenniük. Itt találkozunk első alkalommal Istvánnal.

István hűséges hívő, Szentlélekkel teljes. Ebből kifolyólag sok csodatétel kíséri életét és szolgálatát. A Biblia szerint, amikor beszélt, hallgatósága, korának emberei, nem tudtak ellenállni a szavait kísérő Léleknek és bölcsességnek. Emiatt őt is rövidesen a Nagytanács elé hurcolták. A vallási vezetők gonosz taktikája és a hamis tanúk rágalmazó szavai ellenére István erősen megállt hitében. „És szemeiket reá vetvén a tanácsban ülők mindnyájan, olyannak látták az ő orcáját, mint egy angyalnak orcáját” (15. vers). Micsoda bizonyságtétel!

E. G. White Előtted az élet című könyvében ezt üzeni nekünk: „A világnak emberekre van a legnagyobb szüksége – olyanokra, akik el nem adhatók és meg nem vesztegethetők; olyan emberekre, akik lelkük mélyéig igazak és becsületesek; olyan emberekre, akik merik a bűnt nevén nevezni; olyan emberekre, akik az iránytű pontosságával teljesítik kötelességüket; olyan emberekre, akik kiállnak az igazság mellett, szakadjon bár az ég!” (Budapest, 1992, Advent Kiadó. 55. oldal.)

István ilyen ember volt. Isten ma tőlünk, férfiaktól és nőktől ugyanezt a magas színvonalat várja el. Még ha a világ szét is esik körülöttünk, segítsen minket az Úr, hogy hűségesek legyünk és erősen megálljunk Őérte! Jézus hamarosan eljön! Legyünk mindig készen!

                                                                             Melody (Melodious Echo) Mason
                                                                            az ARME Imaszolgálat vezetője

Fordította: Csala Beáta

Mai szakasz: Apostolok cselekedetei 5

A fejezet eleje néhány témát érint, ami, azt hiszem, szívünk mélyén mindnyájunkat foglalkoztat. A hívek akkoriban eladták a földjeiket, és a pénzt Péternek és Jánosnak adták, hogy ők szétosszák a rászorulók között. És ahogy olvassuk, „nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem” (ApCsel 4:34). Azonban még ebben, a nagylelkűségről szóló időben is voltak, akik önző módon meg akartak tartani valamit maguknak.

Itt találjuk Ananiás és Szafíra történetét, akik önzetlenséget színlelve eladták a földjüket. Azonban ahelyett, hogy az eladásból származó teljes összeget átadták volna (ahogy az elvárt lett volna), csak egy részét hozták el. Talán úgy érveltek a szívükben, hogy „Rendben van, ha nem mondunk el Péternek és Jánosnak mindent, Isten úgyis tudja, hogy szeretjük Őt. A nálunk maradt részt pedig jó célra fogjuk használni”. Sajnos magam is hallottam embereket így igazolni ilyen „hazugságokat” mások előtt. „Isten ismeri a szívemet! Tudja, hogy szeretem Őt. Nekik azonban csak annyit mondok, amennyit szeretnék, de ez rendben van, mert Isten szeret engem!”

Érdekes észrevenni, hogy Péter válasza a részleges ajándékukra nem az volt, hogy „Miért hazudtatok nekünk?”, hanem inkább az, hogy „Miért hazudtatok a Szentléleknek? Nem embernek hazudtatok, hanem Istennek.” Talán néhányan azt kérdezik, hogyan hazudhatnánk Istennek, hiszen Ő úgyis minden tud? Azonban, ha nem vagyunk őszinték a másokkal való ügyeinkben, még ha számunkra kis dolgoknak is tűnnek azok, valójában leginkább Isten az, akivel szemben tiszteletlenek vagyunk, mert Isten az indítékainkat nézi.

Régebben sokat foglalkoztam azzal, hogy mások mit gondolnak rólam (néha még most is gondolkodom rajta). De megtanultam, hogy az sokkal fontosabb, Isten mit gondol rólam. Amikor az emberek megtapsolják a tetteimet, akkor vajon a tapsért csinálom, vagy azért teszem azt, ami helyes, mert ezzel Istent szeretném tisztelni? Ez utóbbi az, amire vágyom, ez az, amiért imádkozom. Hogy ne csak mások előtt nézzek ki jól, hanem hogy valóban az Isten előtt való tiszta szívből tegyem azt, ami helyes. „Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van” (1Sám 16:7). A te szíved milyen állapotban van ma?

Melody (Melodious Echo) Mason

író, ARME Imaszolgálat vezetője
Fordította: Kóczián Károly