János evangéliuma a
Biblia legkedvesebb könyve számomra. Nagyon tetszik, hogy a szeretett tanítvány
mennyire hiteles és egyszerű személyként mutatja be Jézust, ugyanakkor
hangsúlyozza, hogy Ő teljesen Isten volt földi életszakasza során is. Sok szempontból
elmondható, hogy János evangéliuma a Mózes első könyvének nyitó szavaival
párhuzamosan úgy mutatja be Istent, mint aki szavával teremt, ám ez alkalommal
magát a megváltást hívja életre. Isten Igéje emberi testet ölt, és Jézus
Krisztus személyében belép a történelembe.
„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten
volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt” (Jn 1:1-2 – új prot. ford.). Milyen
csodálatos refrén! János az első század vége felé, nagyjából 30 évvel a
szinoptikus evangéliumok (Máté, Márk, Lukács) születése után írja a könyvét, és
komoly veszélyekre mutat rá, amelyek az egyházat fenyegették abban az időben:
például annak tagadására, hogy Jézus mint Isten, egy lett az emberek közül.
Jézus azért jön, hogy
fényt, gyógyulást és megváltást hozzon mindenkinek, aki kész elfogadni bőkezű
ajándékait. Úgy érkezik, mint aki a legjobbat akarja az emberiség számára.
Ellen White így fogalmazza meg ezt a tényt: „Isten azt akarja, hogy emberi
teremtményei mindent elérjenek, amit lehetővé tett számukra, és hogy hozzák ki
a legtöbbet a tőle kapott képességekből” (A
nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 276. oldal).
Ennek a fejezetnek a
történetei Jézus valóságára utalnak, éspedig arra, hogy amíg Isten formájában
volt, úgy döntött, hogy megváltásunk érdekében az emberi család tagjává válik.
Követhetjük keresztelő János példáját, és beszélhetünk a Megváltóról
mindenkinek, aki csak meghallgat. Kereshetjük Őt, akár az első tanítványuk, és
hirdethetjük Őt, mint Messiást.
Fogadjuk ma Jézust
újra a szívünkbe, és érezzük az erőt, ami abból adódik, hogy az Ő fiai és
leányai vagyunk immár az örökkévalóságon át!
Családi Szolgálatok
Osztályának vezetője
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése