Mai szakasz: Ézsaiás 18

Ebben a fejezetben Ézsaiás nemcsak Etiópiáról beszél, hanem az etióp folyókon túl élő népekről is (1. vers). Ézsaiás írásának idején az Etióp dinasztia hatodik évében járt, és hozzá tartozott Szomália, Szudán és a nyugat-afrikai területek, valószínűleg még az Afrika keleti partjainál húzódó, Etiópiától délre eső területek is.  Ezt a nemzetet nevezhetjük a „szárnysuhogás országának”, az egyiptomi gyökerű szavak eredeti jelentését figyelembe véve.

Ézsaiás a „hűséges”, „derék” nép és a jelenlegi gonosz ellentétét taglalja ebben a fejezetben, de ez a megkülönböztetés nem nemzetiségi hovatartozáson, vagy bőrszínen alapul. Ezek az Afrika partján élő népek papiruszhajón küldtek követeket más helyekre (2. vers). Magas, sima bőrű, hódító és félelmetes emberek voltak. Ézsaiás írása itt az ő korának történelmén túl  a földi történelem utolsó szakaszára, Krisztus második eljövetelére mutat rá: „A föld kerekségének minden lakói és a földnek lakosai meglássátok, mikor a hegyeken zászló emelkedik, és hallgassatok, ha kürt szól!” (3. vers – új prot. ford.). Igen, az egész föld hallani fogja a kürtszót, és Jézus visszajön!

Az Úr így szólt Ézsaiáshoz: „Nyugodtan nézem sátoromból.”  (a mennyei Szentélyből, 4. vers). Az esemény nyugalomban történik, mert a vizsgálati ítéletnek már vége és a kegyelem ajtaja már bezárult. Hűsítő fuvallat jelenik meg „az aratás hévségében” (4. vers). Ekkor, amikor a gonosz megértett az aratásra, az Úr csendes hallgatása a mennyei Szentélyben végetér, Ő „felkél”, és cselekszik (Dán 12:1-2). „Levágja a vesszőket metszőkésekkel, és a kacsokat eltávolítja és lemetszi” (5. vers). Mihály, a nagy fejedelem, azaz Krisztus úgy dönt, hogy elég volt. Második eljövetelekor nála lesz jutalma, és népe vele megy fel a biztonságos Sionba.  A gonoszok azonban „Mind otthagyatnak a hegyek madarainak és a föld állatainak” (6. vers).

Ez nemcsak Etiópiára és Afrika egyes részeire vonatkozik, hanem az egész gonosz földre. A gonoszokat megsemmisíti Krisztus jövetelének ragyogása (2Thessz 2:8), és vadállatok lakmároznak holttestükből.

Ézsaiás így szól: „Abban az időben…”(7a vers), vagyis a második eljövetel idején azok a magas, sima bőrű etióp és más afrikai népek „ajándékot viszek a seregek Urának”. Miért Ura (gazdája)? Mert angyalseregei élén jön. Bennem ez úgy él, hogy a megváltottak gyönyörű „hálaadó” éneket fognak énekelni Krisztus által elnyert üdvösségükért (7b vers), az ő ajándékuk ez a szép kórus zene. A mennyei Sion-hegyén, az új Jeruzsálemben a seregek Urának fog szólni az ének, aki ott lesz közöttük.

Drága Istenünk! Kérünk, segíts megszabadulnunk a világ más részein élő népekkel szembeni előítéleteinktől. Segíts bármilyen, másoktól való félelmünket a felismerésre változtatni, hogy ők is ajándékot fognak vinni az Üdvözítő Báránynak a mennyei Sion-hegyén. Add Urunk, hogy ott lehessünk és minden idők megváltottaival együtt részesei lehessünk ennek!  Ámen.

Koot van Wyk

Kyungpook Nemzeti Egyetem

Sangju, Dél-Korea

Fordította: Csala Beáta

Mai szakasz: Ézsaiás 17

Ézsaiás sok fontos dolgot felsorol ebben a fejezetben. Moábon kívül más népeknek és városoknak is vannak problémáik, és az ellenük szóló üzeneteket Ézsaiásra bízta Isten. Néhány népet Izrael szintjére emel az Úr (3. vers). Damaszkusz problémájának gyökerét így fogalmazza meg a próféta ebben a fejezetben: „Mert elfelejtkeztél megszabadító Istenedről, és nem emlékeztél meg erős kőszáladról” (10. vers).

Damaszkusz népének ezt tudnia kellett volna. Izrael mellett éltek évekig, ismerték Isten kinyilatkoztatásait, a parancsolatokat, Isten történelmi tetteit, a szentély üzenetét, és mégis saját útjukat járták. Damaszkusz ismert volt népszerű oltárairól, és lakóinak ez volt a bűne (8. vers). A damaszkusziak csak az üzletre és saját érdekeikre összpontosítottak, és megfeledkezve Izrael Istenéről, oltárokat építettek a pogány népeknek, még Júdának is Aház idejében, aki saját maga ment Damaszkuszba, hogy lemásolhassa az ottani asszír oltárokat (2Kir 16:11). Isten nem nézi jó szemmel, ha a tiszta vallást a szomszédos népek kultúrájából átvett elemekkel megfertőzik. Viszont a damaszkusziak még másolatokat is készítettek az „anya istennőről”, Asheráról, tömjénezőkről és oltárairól (8. vers).

Tehát büntetés vár Damaszkuszra és a környező városokra. A közeljövőben Damaszkusz elesik és leromboltatik, a környező városokat pedig elfoglalják (1-2 vers). Ézsaiás Efráimhoz hasonlítja Damaszkuszt (3. vers). Tudjuk Ézsaiásról, hogy párhuzamosan írt, majd a részeket egybeszerkeszti, ezáltal egy fejezetben gyakran másik időben játszódó eseményre vált. Ez történik a 4-7. versekben is, ahol Krisztus második eljöveteléről is beszél, illetve arról, hogy mi minden fog Damaszkusz gonosz lakóival történni és mi lesz Szíria maradékával, azokkal akik hűségesek, miközben az északi királyságra az lesz jellemző, hogy „megvékonyul Jákób dicsősége” és a „húsa kövérsége megösztövéredik” (4. vers).

Az 5-6. versben Ézsaiás bemutatja a föld végső aratását.  Beszél a mezőn hagyott kalászokról, és az olajfák megrázása után ott maradt olajbogyókról. Más szavakkal: lesz egy Istenhez hűséges maradék, és ez a jó hír a rossz hírek között. A harmadik versben Ézsaiás azt mondja: „Siria maradéka úgy jár, mint az Izráeliták dicsősége”.  Vannak hűséges emberek azon a területen és ők hasonlóak lesznek a lelki Izráel dicsőségéhez. „Ama napon Teremtőjére tekint az ember, és szemei Izráel Szentjére néznek” (7. vers). Ez a maradék hasonló tulajdonságokkal bír mint Illés: nem tisztelik a népszerű bálványokat, az ökumenikus kultúrát, és nem veszik át a vallásos tárgyak divatját (8. vers).

Jézus második eljövetelekor az erős városok elhagyatottak lesznek, a földek pedig kietlenné válnak (9. vers). A vég idején, ahogy Ézsaiás mondja a 12-14. versekben, a nemzetek háborogni fognak, akár a tengerek az egész világra kiterjedő zavargások miatt. Ebben az időszakban jön vissza Krisztus, megdorgálja őket és ők elfutnak és szétszélednek, mint a pelyva a szélben (13. vers).

Ugyanezt a képet használta Jézus, hogy a gonoszokat jellemezze a második eljövetelének idején. Imádkozni fognak, hogy a hegyek omoljanak rájuk és rejtsék el őket Isten dicsősége elől. A második eljövetel eseményei gyorsan fognak történni, és mindennek hamar vége szakad. „Ha leszáll az est, rémületbe esnek, mire megvirrad, sehol sem lesznek” (14. vers). A gonoszok pusztulása után sátán egyedül marad ezen a sivár földön. Damaszkusz városa tehát azon gonoszok sorsát példázza, akik sátán szavaira hallgatnak.

Szerető Istenünk! Van egy hazánk, amely ragyogóbb, mint a Nap; s ahol örökké élhetünk tökéletes harmóniában Veled. Az élet minden öröme ott fog beteljesedni. Urunk, támogass minket, hogy ott lehessünk azon a dicső eseményen, amikor az összes fájdalom és bánat örökre megszűnik! Ámen.

Koot van Wyk

Kyungpook Nemzeti Egyetem

Sangju, Dél-Korea

Fordította: Rajki Dávid

Mai szakasz: Ézsaiás 16

Ézsaiás még nem fejezte be az előző fejezetben elkezdett beszámolót Isten csapásairól a moábitákon. További információkat ehhez a két fejezethez a Királyok második könyve 17. és 18. fejezetében találhatunk, amikor Hóseás uralkodott az északi királyságban Izraeltől Samáriáig. Később Jeruzsálemben Ezékiás uralkodott Júda felett. A samáriai emberek nem félték az Urat, pontosabban szólva nem úgy, ahogy kellett volna. Hiába tisztelték, ha közben bálványoknak áldoztak. Saját isteneket készítettek maguknak, és a magaslatokra helyezték őket, miközben rituálékat folytattak körülöttük. Végül Isten megengedte az asszíroknak, hogy meghódítsák Samáriát, és sokakat fogságba ejtsenek.

Isten sírt Samária felett, és búsult népének tettei miatt, amikor gyermekei elmentek a magaslatokra, és más isteneket imádtak. Most az asszírok ezreket ejtettek fogságba és hurcoltak el. Sajnos Jeruzsálem és Júda népe Ézsaiás idejében ugyanezt tette: elismerték ugyan Istent, de bálványokat imádtak – a samáriaiakhoz és az északi királyságban lakókhoz hasonlóan.

Isten, ahogyan már az előző fejezetben is olvashattuk, ítéletet tartott Moáb felett, de sürgeti is Moáb népét, hogy hallgasson a tanácsra, és vesse le magáról a büszkeségét és gőgjét, legyen kedves Jeruzsálem és Júda népéhez, különösen azokhoz, akik közöttük élnek. Az Úr tanácsa szerint a moábitáknak enyhülhet a büntetésük és fájdalmuk úgy, hogy egy bárányt küldenek, és Jeruzsálemnek, „Sion leányainak” (Ézs 16:1) barátságát keresik. Ha mégsem tesznek így, további ítéletek fognak elhangzani, és a moábiták földjét jajveszékelés tölti majd be, de az isteneik nem fogják megmenteni őket (3a, 6a és 7a vers).

Amikor Ézsaiás megemlíti ezt a szót: „pusztító” (4. vers), el szeretne helyezni egy központi elemet az üzenetében, amely feltárja a helyi történet hátterét. Sátánról és a segítőiről beszél, azokról a földi birodalmakról, amelyeket felhasznál. Ézsaiás végighalad az idő folyosóin, és látomásában „vége a nyomorgatónak” (4c vers). Ézsaiás látta, hogy „Isten kegyelme megerősített egy ülőszéket, és ül azon igazsággal Dávid sátorában egy bíró, jogosság keresője, igazság ismerője” (5. vers). Ő Krisztus, Dávid fia, a Messiás. Ő fog az igazság trónján ülni Dávid sátrában. Ő a mi szószólónk a mennyben, aki „a jogosság keresője, igazság ismerője” (5. vers).

A hetedik versben Ézsaiás visszatér Isten moábiták elleni ítéletére és sátán néplázító valóságába. Miközben Ézsaiás a moábiták büntetését magyarázza, miszerint nem lesz több aratás és örömteli éneklés (9. vers), de megint a durva földi világon túl szeretne látni, és a mennyei eseményekre tereli a figyelmet, ahol Isten szíve fáj és szemei könnyben úsznak (9. vers): „Ezért siratom... megnedvesítlek könyeimmel Hesbon és Eleálé” mivel az örömötök elvétetett (10. vers). Az Úr így szól: „véget vetettem a víg éneklésnek” (10. vers). Tisztán látszik, hogy mindez a büntetés miatt történt.

Isten szíve úgy sír, amikor Moáb népére gondol, akár a citera szomorú dallama (11. vers). Sátán örül a pusztulásnak, Isten azonban gyászolja őket a szenvedésük miatt. És mindez azért történhetett meg Ézsaiás idejében, mert az emberek a magaslatokra mentek, hogy ott imádják bálványaikat (12. vers). Ézsaiás kiemeli, hogy „három esztendő alatt... megaláztatik Moáb dicsősége”. Ekkor történt meg, hogy az asszírok bevonultak Asdódba és elfoglalták. Moáb népének pedig csak a töredéke marad meg (14. vers).

Szerető Istenünk! Moáb kemény büntetést hozott a saját fejére Isten engedélyével, de Sátánon keresztül. Tudjuk, hogy az összes szenvedés mögött Lucifer mesterkedése áll. Urunk, segíts minket, hogy magasabbra tudjunk tekinteni, és meglássuk mélységes fájdalmadat és értünk hulló könnyeidet! Ámen.

Koot van Wyk
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea

Fordította: Rajki Dávid

Mai szakasz: Ézsaiás 15

Ézsaiás ebben a fejezetben újabb Istentől kapott látomást magyaráz meg. A kinyilatkoztatásból megmagyarázza Isten végrehajtó ítéletét a moábiták városai ellen. A 9. versből tudjuk, hogy a moábitákat ért csapások mind Istentől származtak, büntetésképpen azokért a dolgokért, amelyeket ők tettek Izrael népe ellen. A moábiták Lót lányától és Lóttól származtak, és az izraelitákat bálványimádásra csábították.

Az eredeti nyelvben a fejezet versei részekre vannak osztva és ezeknek a részeknek a kezdőbetűi, vagy kezdőszavai gyakran megegyeznek, hogy egy ritmikus egyensúlyt adjanak az egész leírásnak. Olyan, mint egy nagyon alaposan megszerkesztett vers. A vers közepén van egy különleges kifejezés, amely bepillantást enged abba, mit érez Isten, miközben bünteti Moábot: „Szívem kiált Moábért” (5a vers). Akár magától Istentől érkeztek a csapások, akár közvetve más népeken keresztül, egy dolog világos: egy dolog egészen egyértelmű, mégpedig az, hogy Isten szíve már attól is fájdalommal telik meg, hogy meg kell engednie a büntetést.

Miután megemlíti Isten szívből jövő fájdalmát, amit aközben érez, hogy megbünteti a moábitákat bűneik miatt, Ézsaiás különböző városokról és helyekről ír, amelyekre szintén büntetés vár (1-4a vers). Ezek a városok és helyszínek a Holt-tenger csúcsától a Királyok Útjának keleti feléig húzódtak, majd északra és vissza, nyugatra. (Most arról az általánosan vett területről beszélünk, ahol az Andrews University kiterjedt archeológiai kutatómunkát végzett.) Moáb felkiált és „lelke reszket” (4c vers).

Ezen a ponton Ézsaiás még több betekintést enged ezekbe a súlyos tragédiákba azáltal, hogy a földi problémákra adott, mennyei reakciókat mutatja be. Isten így szól: „Szívem kiált Moábért” (5a vers). A mennyei Istent mély fájdalommal tölti el az emberek szenvedése, ami saját bűneik miatt éri őket, hiszen bálványimádásukkal sátán csalásainak áldozatai lettek.

Ézsaiás még több várost és helyszínt említ meg, amelyek a Holt-tenger déli része felé visznek minket. Bár ezeket nem ismerjük annyira, de valószínűleg a Királyok Útját követik délre (5d vers). A terület most elhagyatott, a fű kiszáradt, nincs zöld növényzet (6. vers), és a tárolt élelmiszert mind elhordták (7. vers). A nélkülözés jajszava hangzott mindenhol Moáb földjén. Az élelmet ellopták, az emberek szenvedtek, és Isten büntető intézkedései nyilvánvalóak voltak. A 9. versben az Úr ezt mondja: "Más veszedelmet is hozok Dímónra: oroszlánokat Móáb menekültjeire és a föld maradékára."

Szerető Istenünk! Moáb és az ottani emberek bálványimádóak voltak, és megtagadtak Téged, a világ Teremtőjét. Ezért hoztad rájuk a büntetést. Segíts minket, hogy ne imádjuk napjaink bálványait, akármik is legyenek azok, és ne veszítsük el a bibliai látásmódunkat. Olyan időben élünk, amikor az emberek rokonszenveznek a bevett bűnös gyakorlatokkal, mert csak azt látják helyes útnak. Urunk, segíts minket, hogy hűségesek maradjunk! Ámen.

Koot van Wyk
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea

Fordította: Rajki Dávid

Mai szakasz: Ézsaiás 14

Ézsaiás jól ismerte a bibliai történelmet, különösképpen Mózest és Jóbot. A jövőre vonatkozó látomásokat és jövendöléseket is kapott az Úrtól. Luciferrel és szomorú lázadásával kapcsolatosan Ézsaiás a legbüszkébb és leginkább önkényuralmi jellegű nemzeteket írja le. Lucifer levettetett a mennyből, de jó néhány hasonlóan elbukott földi birodalmat ismerünk, amelyek Lucifer-típusú lázadások következtében kerültek a történelem süllyesztőjébe.

Ézsaiás folytonosan emlékezteti olvasóit a Messiás különböző szerepeire és tisztségeire, mint Megváltó, Engesztelő Áldozat, Bíró, érettünk harcoló Hős és Újjáteremtő. Ézsaiás meglehetősen idős korban szerkesztette egybe könyvét, néhány írása vers vagy napló volt, mások beszámolók, jövendölések és különböző jegyzetek. Néha bizonyos szóképrendszerről egy másikra vált. Mindez annak a szándékának a megvalósítását szolgálja, hogy olvasóit arra nevelje, hogy ne csupán elemző és kreatív gondolkodók (vagy problémamegoldók) legyenek, csupán a jelenre koncentrálva, hanem a napi problémákon felülemelkedve az események hosszabb láncolatán átívelő, átfogó gondolkodásmód is jellemezze őket. Ézsaiás láttatni szeretné az Úr napja és korának tragikus eseményei közötti kapcsolatot.

Az első három versben Ézsaiás arról az időről ír, amikor Isten a „lelki Izráelt” választja népéül, és Jézus második eljövetelekor új otthont ad nekik az új Jeruzsálemben, a „saját földjükön”, ahol idegenek csatlakoznak hozzájuk, és Izrael részévé válnak, Izráel háza „bírni fogja” (2. vers) őket, mint örökségüket a mennyben, az Úr földjén. A „lelki Izrael” fogalma minden népet magában foglal. Az Úr nyugalmat ad nekik a sok fájdalom után (3. vers). Dalt énekelnek majd Babilon bukásáról, és az Urat dicsőítik. Abból vonhatunk le olyan következtetést, hogy ez nem történelmi leírás, hanem az örökkévalóságra vonatkozik, hogy a 7 versben azt olvassuk, hogy „Csendesen nyugszik az egész föld, végre megpihenhet!” (7a) Sátán megkötöztetett, és a mennyei Sion ill. az Új Jeruzsálem „Lakói ujjongva énekelnek” (7b) (ERV-HU fordítás).

Az ezer esztendő eltelte után a világ gonosz vezetői és királyai feltámadnak (9. vers), és felismerik sátán igazi természetét, hogy hatalma éppoly korlátozott, rövid ideig tartó és hiábavaló, mit az ő birodalmaiké (10-11. vers). Ezeknek a birodalmaknak a szellemisége Lucifertől származik, aki sátánná lett, és kivettetett a mennyből (12-14. vers). „Mégis alászálltál a holtak közé, lezuhantál a mélységes verem fenekére!” (15. vers) „Akik látták zuhanásod, csodálkozva néznek, s eltűnődnek rajtad: Valóban ő lenne az, akitől reszketett a föld, akitől királyok és országok remegtek?” (16. vers). Sátán a katasztrófák mestere, ő az, „aki a lakott földet pusztává pusztította, a városokat romhalmazzá rombolta, s foglyait sohasem engedte szabadon” (17 vers). Ő az, aki a Babilonokat létrehozta, és aztán romhalmazzá rombolta. A millennium alatt a Föld gonosz királyai sírjaikban fekszenek, de Sátán a saját "gödrében" lesz (19b), életben, nem lesz a halott gonoszokkal ezalatt az idő alatt (20a).

A 22. versben az Úr szól, és azt mondja, hogy „Eltörlöm Babilon nevét, kiirtom minden maradékát, összes sarjadékát kipusztítom, hogy írmagja sem marad!” A földi birodalmak Babilonjainak nincs jövőjük. Az Úr azt mondja, hogy „Összetöröm Asszíriát földemen” (25. vers). Ez nem Izrael fizikai földje. Asszíria összetörése azokat a nemzeteket jelképezi, amelyeket eltapos az Úr az utolsó ítéletkor, ahogy olvassuk: a „földemen”, azaz az Úr földjén, mert a Föld az Úré. Ez akkor történik, amikor a Messiás, mint győztes Hős véget vet a gonoszságnak ezen a Földön. „Így határozott az Örökkévaló az egész föld felől, s karját kinyújtotta a nemzetek fölé” (26. vers). „Amit ő határoz, ki húzza keresztül? Ha karját kinyújtja, hogy cselekedjen, ki állhat ellene?” (27. vers). Az események sorrendje ismert az Úr előtt, bizonyos az, és senki sem változtathatja meg.

Isten a gonoszt gyökerestül elpusztítja. (30c). A végidei Babilonok is el fognak bukni. „Jajgassatok kapuk! Kiáltsatok városok!” (31. vers) „Az Úr építette erősre Sion alapját”, ezért Krisztus második eljövetelekor „benne (az új Jeruzsálemben) talál népe menedéket”.

Drága Istenünk! Ez a Föld nem nyújt biztonságot számunkra, a Babilonok nem állnak fenn örökké. Add meg, hogy megnyugvást találjunk majd az újjáteremtett Földön, Isten városában, a mennyei Jeruzsálemben, Isten Hegyén! Ámen.

Koot van Wyk
Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea

Fordította: Liebhardt László

Mai szakasz: Ézsaiás 13

Ézsaiás látomást kapott az Úrtól Babilon bukásáról. A birodalmat a médek és perzsák hódították meg Círusz uralkodása alatt, Kr. e. 538-ban. A látomás isteni eredetéről a 19. versben olvashatunk, mely azt mondja: „Úgy jár majd Babilon, az országok ékessége... ahogyan földúlta Isten Sodomát és Gomorát” (új prot. ford.). Élénk képek villantak fel Ézsaiás szeme előtt, és amikor leült, hogy leírja a látottakat, rájött, hogy az emberek esetleg össze fogják téveszteni ezeket az eseményeket az Úr végidei eljövetelével. Ezért tudatosan el akarta különíteni egymástól a két eseménysort, ugyanakkor mindkettőt érintette.

Tudjuk, hogy Nabukodonozor álma Dániel könyvének 2. fejezetében azt jelenti, hogy a világ összes országa megszűnik majd létezni, amikor a kéz érintése nélkül lezuhanó kő összezúzza a szobor lábát . Az angyalok Isten haragjának végrehajtói, akik az egész Földet elpusztítják (lásd 5. vers). És ez nem csak Babilonra vonatkozik, vagy a két nagy folyó közti területre, hanem az egész Földre. „Jajgassatok, mert közeledik az Úr napja, a Mindenható pusztításaként jön el” (6. vers). Az Úr mondja: „Megbüntetem a világ gonoszságát” (11. vers), nem csak a babiloniakat, hanem az egész világot. Az Isten „ezért megrendíti az eget és megindul helyéből a föld... izzó haragja napján” (13. vers).

Ézsaiás részletes képet festett Babilon bukásáról (17-22. vers). Az Úr beszél Ézsaiásnak Babilon 163 évvel később bekövetkező elestéről, ami a médek és perzsák győzelme nyomán következett be. Isten a szabja meg a birodalmak felemelkedésének és bukásának idejét, és ez ugyanúgy igaz az asszír birodalomra Ézsaiás idejében, mint az összes többi birodalomra Jézus második eljöveteléig. Babilon bukása olyan súlyos lesz, hogy többé nem lesz emberek által lakott terület, csak a mezei vadak és állatok tanyája. „Hamar eljön az ideje, nem késnek napjai” (22. vers).

Drága Istenünk! Add, hogy Ézsaiás szemszögéből tudjunk összpontosítani a végső tervedre, míg keressük utunkat a történelem útvesztőiben! Ámen.

Koot van Wyk
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea

Fordította: Baksa Viktória

Mai szakasz: Ézsaiás 12

Ézsaiás 12. fejezete így kezdődik: „ama napon...” Melyik napon is? Ez az azutáni nap, miután az Úr megmentette a „maradék népét” (Ézs 11:6). Dániel 12:1-től kezdődően így olvassuk: „És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped fiaiért áll (...) És abban az időben megszabadul a te néped; aki csak beírva találtatik a könyvben. És sokan azok közül, akik alusznak a föld porában, felserkennek (...) és fénylenek, mint az égnek fényessége (...) miként a csillagok örökkön örökké.”

Ennek a győzelmi- és örömgondolatnak szálát veszi fel Ézsaiás ebben a fejezetben. „Íme, az Isten az én (...) erősségem, és énekem” (2. vers). Hasonló gondolatot találunk a 46. zsoltárban is: „a mi erősségünk”. Ézsaiás a Bárány Énekét énekli „Az üdvösség a mi Istenünké, aki a királyiszékben ül, és a Bárányé!” (Jel 7:10). Ézsaiás látta a szenteket a szabadítás forrásából vizet meríteni (3a vers), „és olyanok lesznek, mint a folyóvizek mellé ültetett fa”, „mert a Bárány (...) a vizeknek élő forrásaira viszi őket” (Jel 7:17). „És így szólotok ama napon [az Úr második eljövetelének napján]: Adjatok hálát az Úrnak”, ez tükröződik a Jelenések 7:12-ben: „hálaadás és tisztesség és hatalom és erő a mi Istenünknek mind örökkön örökké”. Ezek a próféciák arra utalnak, hogy egyszer minden nyelv megvallja az Atya dicsőségére, hogy Krisztus az Úr.

Az Úr érdemes rá, hogy énekben dicsőítsük, mert olyan dolgokat vitt véghez, mint a teremtés, a megváltás és az újjáteremtés (5a vers), és arra is, hogy ezt az egész Földnek tudtára adjuk (5b vers). Ez a jelenet távol áll a fizikai Izrael történelmi múltjától, jelenétől, vagy éppen jövőjétől. Ez az örökkévalóságban játszódik, hiszen Ézsaiás így ír: „Kiálts és örvendj, Sionnak lakosa, mert nagy közötted Izráelnek Szentje!” (6. vers).Itt a „Sion” kifejezés a mennyei Sionra utal, ami az új Jeruzsálem a mennyben, ahol a szenteknek hatalmas erőssége Isten jelenléte lesz. A harcos Messiás ebből a Sionból fog kimenni, hogy megküzdjön a Gonosszal a végső, megsemmisítő csatában, avagy az Úr napján.

A 46. zsoltár elmondja, mennyire izgatottan kiáltanak fel Sion szentjei (Zsolt. 46:11), mikor a harcos Messiás belép a kapukon a sátánnal való csata után. Ekkor teljesedik az, hogy „a Seregek Ura velünk van” (Zsolt 46:12) ami összecseng Ézs 12:6 második felével: „nagy közötted Izráelnek Szentje!”

Drága Istenünk, add, hogy megtapasztaljuk aTe felmagasztalásodból eredő hatalmas örömöt és megláthassuk a harcos Messiást belépni Sion kapuin és ezt énekelni: „Ti kapuk, emeljétek fel fejeiteket, és emelkedjetek fel örökkévaló ajtók, hadd menjen be a dicsőség Királya!” Ámen.

Koot van Wyk

Kyungpook Nemzeti Egyetem

Sangju, Dél-Korea

Fordította: Kóczián Károly