Mai szakasz: János 6

A mai olvasmányunk erőteljes, lenyűgöző történetek gyűjteménye: 5000 férfi (valamint feleségük és gyermekeik) megvendégelése, Jézus a tengeren jár, Jézus kijelenti magáról, hogy Ő az élet kenyere, Jézust megtagadják a zsidók, később pedig sok tanítványa.

Az ötezer megvendégelésének története arról biztosít bennünket, hogy Jézus ki tudja elégíteni minden szükségletünket, tekintet nélkül arra, hogy milyen jelentőségteljes dologról van szó. Mivel ő oly’ nagy tömeget jól tudott lakatni öt árpakenyérrel és két apró hallal, ami egy fiúcska ebédje volt, feltételezhetjük, hogy ezeket az ajándékokat arra is fel tudja használni, hogy az olyan hétköznapi embereket, mint te meg én, természetfeletti dolgokra képesítse. Az étkezés után még tizenkét teli kosár maradékot szedtek össze, amiből arra következtethetünk, hogy Jézus azt akarja: a rendelkezésünkre álló forrásokat gondosan használjuk fel, mint jó sáfárok.

Jézus arra vágyik, hogy nagy és csodálatos dolgokat tegyen általunk. Ellen White Péter tapasztalatára utalva ezt írja: „Amikor elfordította tekintetét Jézusról, nem tudott többé járni, s a hullámokba merült. Ha bajba kerülünk, milyen sokszor hasonlítunk Péterre! A hullámokat nézzük ahelyett, hogy tekintetünket a Megváltóra szegeznénk” (Jézus élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó. 317. oldal).

Ma részesüljünk először az élet lelki kenyeréből, s csak utána kezdjünk egyéb munkánkba, amivel fizikai kenyerünket keressük. Ez a valóság segít, hogy Jézusba vessük horgonyunkat, és az örök életre vezet bennünket.

Willie Oliver
a Generál Konferencia

Családi Szolgálatok Osztályának vezetője

Mai szakasz: János 5

A mai olvasmányunk a jeruzsálemi Juhkapuhoz röpít bennünket, ahol egy tó található. Héberül Bethesdának nevezik, ami azt jelenti: a kegyelem háza. Rengeteg beteg ember gyűlik a partjára, mivel odavonzza őket az általános hiedelem, hogy a vízben néha varázserő rejlik. Ettől várják gyógyulásukat.

A többi evangélium nem jegyzi fel ezt a történetet, hiszen többnyire a galileai csodákra szorítkoznak, de János inkább azokról az eseményekről számol be, amelyek Jeruzsálemben történtek. Jézus pontosan azzal van elfoglalva, amit a názáreti zsinagógában bejelentett, miközben Ézsaiás próféta szavait tartalmazó tekercsből olvasott fel: „Az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat” (Lk 4:18-19).

A férfi, aki 38 éve magatehetetlen, mert egy sorvadást okozó betegségben szenved, felkelti Jézus figyelmét és együttérzését. Az Ő küldetésének lényege, hogy segítsen az embereken. Így hát biztosak lehetünk abban, hogy nincs olyan szenvedés, szívfájdalom, vagy lelkünket fogságban tartó bűn, amiről Jézus ne tudna, és amitől ne szeretne megszabadítani.

A parton fekvő bénáról, akit mindenki magára hagyott, és már egészen reményét vesztette, Ellen White így ír: „Jézus nem kérte ezt a szenvedőt, hogy higgyen benne. Egyszerűen így szólt: »Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj!« Ám a férfi hite belekapaszkodik ebbe a mondatba. … Felszökken, és újra tud mozogni” (Jézus élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó. 160. oldal).

Jézus hatalma túlmutat azon, hogy képes meggyógyítani a fizikai betegségeket. Ő arra vágyik, hogy megbocsáthassa bűneinket, megszabadítson bennünket mindentől, ami lehúz bennünket, hogy ne tudjunk készülni az Ő eljövetelére. Fogadjuk el Isten kegyelmi ajándékát ma, és örüljünk szabadításának! 

Willie Oliver
a Generál Konferencia

Családi Szolgálatok Osztályának vezetője

Mai szakasz: János 4

Jézus a megvetetteket általunk akarja megmenteni, akik tanítványainak valljuk magunkat. Néhány évvel ezelőtt látogatást tettem Izraelben, és elhaladtam Samária mellett, ahol az ebben a fejezetben szereplő történetek játszódnak. Jákób kútja a Garizim és az Ebál hegy között található. Közel van az ősi kánaánita városhoz, Sikhemhez, ahol Ábrahám oltárt épített az Úrnak, miután Ő megjelent, és neki, valamint leszármazottainak ígérte ezt a földet (1Móz 12:6-7).

Ez a fejezet megvilágítja, mi volt Jézus földi életének egyetlen és legfontosabb feladata. Ő azért jött, hogy elérje azokat, akiket a társadalom – sőt, sokszor az egyház is – semmibe vett és lenézett. Jézus példát ad múltbeli és jelenlegi tanítványai számára, hogy mennyire nagy szükség van az előítéletek leküzdésére, hiszen az akadályoz abban, hogy elérjük az elveszetteket.

A zsidók szemszögéből nézve – beleértve Jézus tanítványait is – a samáriai személy, aki a kúthoz jött, a rossz nemből, a rossz vallásból, a rossz társadalmi osztályból, a rossz fajból származott, ráadásul még bűnben is élt. Egyértelmű, hogy nem olyan ember volt, akiért Jézusnak kockáztatnia kellett volna a jó hírnevét. Az üzenet azonban világos, és ezt ApCsel 10:15 is kihangsúlyozza: „Amit az Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak” (új prot. ford.). A szakasz olyan emberekről szól, akiket sokszor alacsonyabb rendűnek tartunk saját magunknál. Engednünk kell, hogy Isten hatalma kiűzze belőlünk ezeket a társadalom által gyártott előítéleteket, amelyek falakat emelnek közénk és mások közé, akiket Isten szeretne, ha megmentenénk az Ő országa számára.

Csodálatos látni, mi minden történik, amikor megosztjuk Jézus kegyelmét azoknak, akik bűneikben vesztegelnek. Ellen White ezt írja: „Jákób kútjánál a samáriai asszony Jézussal beszélgetett, és mihelyt megtalálta Jézust, azonnal másokat is hozzá vezetett. Sokkal eredményesebb misszionáriusnak bizonyult, mint Jézus tanítványai” (A nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 61. oldal).

Tartsunk ma önvizsgálatot, és kérjük Istent, hogy tisztítson meg bennünket az etnikai, törzsi, vagy faji előítéletektől! Ha ezt megtesszük, akkor bőségesen tudja ránk árasztani a lelki ajándékokat, hogy elérhessünk másokat, és bemutathassuk nekik Jézus Krisztus megmentő hatalmát.

Willie Oliver
a Generál Konferencia

Családi Szolgálatok Osztályának vezetője

Mai szakasz: János 3

Az életben betöltött szerepünktől függetlenül mindnyájunknak Jézusra van szüksége, hogy elnyerjük az örök életet. Nikodémus az ortodox vallásosságot jelképezte, valamint a gazdagságot, a hatalmat, a tudományos vívmányokat, ugyanakkor a hiányos hitet. A Szanhedrin tagja volt, ami igazán fontos, felelősségteljes pozíciót jelentett a zsidó társadalomban, és komolyan hatott rá a názáreti, szerény tanító tanítása, valamint bátorsága. Személyes meggyőződése ellenére Nikodémus nem vállalta fel, hogy együtt lássák Jézussal, ezért úgy döntött, hogy az éj leple alatt találkozik Vele.

Jézus azonnal továbblép a felületes, hétköznapi fecsegés szintjéről, és minden emberi lény legfontosabb szükségletére irányítja Nikodémus figyelmét: „Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát” (3. vers). Nikodémus filozófiai beszélgetést kezdeményez, Jézust azonban az érdekli, hogy az üdvösség útját megismertesse vele, hiszen Ő azért jött, hogy azt felkínálja az egész emberiségnek. A Jézus és Nikodémus közötti beszélgetés mindnyájunkat érint.

A 16. versben Jézus elmondja beszélgetőtársának az evangélium esszenciáját: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Ez az ajánlat neked is szól, kedves olvasó, tekintet nélkül arra, hogy a világ melyik országában élsz. A „valaki” fogalmába te is beletartozol!

Ellen White a következő leírást adja a menny legnagyobb és legdrágább ajándékáról: „Krisztus … nem azért szánta rá magát erre a nagy áldozatra, hogy mennyei Atyánk szívét irántunk való szeretetre ébressze, vagy hogy Őt az emberiség megmentésére és megváltására késztesse. Nem, nem! »úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta« érte” (Jézushoz vezető út. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 10. oldal).

Keresztelő Jánoshoz hasonlóan nekünk is kiváltságunk az, hogy magasra emeljük Jézus nevét, és tegyük ezt alázattal. A fejezet fő üzenete egyértelmű: az üdvösség Isten ajándéka, ami az Ő Fiának, Jézus Krisztusnak személye által mindenki számára elérhető.

Willie Oliver
a Generál Konferencia

Családi Szolgálatok Osztályának vezetője

Mai szakasz: János 2

Az Ószövetségben Mózes első könyvének 1. és 2. fejezetében olvashatunk arról, hogy Isten megalapítja a házasságot, mint az első intézményt, és áldásul szánja azt az emberiség számára. Az Újszövetségben János evangéliumának 2. fejezetében Jézus azzal kezdi meg szolgálatát, hogy a galileai Kánában részt vesz egy menyegzőn, és ott teszi első csodáját. Nem tudom, a kedves olvasó hogy van ezzel, de számomra ez azt üzeni, hogy a házasság nagyon fontos Isten számára, és mindazok, akik az Ő tanítványainak vallják magukat, jól teszik, ha komolyan és tisztelettel tekintenek a házasság intézményére.

Az esküvőről szóló beszámoló egyszerre lenyűgöző és tanulságos. A szűkös anyagi helyzetben lévő ifjú pár, akik valószínűleg Mária rokonai voltak, az esküvő egy pontján sajnos kínos helyzetnek nézett elébe a rokonok és barátok előtt. Úgy tűnt, a bor elfogy, mielőtt a hagyományos, hét napos ünnepség véget érne. Mária meghívottjaként Jézus nem csak a szégyentől menti meg az ifjú párt, hiszen mintegy 680 liternyi bort biztosít számukra, miután Mária a segítségét kéri, de ráadásként a legfinomabb szőlőlét adja nekik, amit valaha ízleltek.

A menyegzőn történt dráma mélyebb értelemmel bír, mint azt felületes olvasással észrevehetnénk. „A víz az Ő halálában való keresztségét ábrázolta, a bor pedig vérének kiomlását a világ bűneiért. Emberi kezek hozták a vizet a megtöltendő vedrekbe, de egyedül Krisztus szava tudott életadó erőt adni belé” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó. 116. oldal).

Ez a fejezet azzal a történettel fejeződik be, hogy Jézus megtisztítja a templomot a kereskedőktől, akik üzleti célokra használták fel a területet. Ez közvetlenül a zsidó húsvét kezdete előtt történt. A lelki tanulság nyilvánvaló. Ha komolyan elhatározzuk, hogy tiszteljük Istent, akkor nem folytathatunk olyan szokásokat, amelyek nincsenek összhangban az Ő országával.

A két történet között egyértelmű a kapcsolódási pont. Emberi gyengeségünkben sosem találhatunk megfelelő lelki erőforrást. Mindazonáltal, ha behívjuk Jézust az életünkbe, Ő olyan bőséges forrásokat biztosít számunkra, ami legvadabb képzeletünket is felülmúlja.

Nyissuk meg szívünket ma is Jézus előtt!

Willie Oliver

a Generál Konferencia

Családi Szolgálatok Osztályának vezetője

Mai szakasz: János 1

János evangéliuma a Biblia legkedvesebb könyve számomra. Nagyon tetszik, hogy a szeretett tanítvány mennyire hiteles és egyszerű személyként mutatja be Jézust, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy Ő teljesen Isten volt földi életszakasza során is. Sok szempontból elmondható, hogy János evangéliuma a Mózes első könyvének nyitó szavaival párhuzamosan úgy mutatja be Istent, mint aki szavával teremt, ám ez alkalommal magát a megváltást hívja életre. Isten Igéje emberi testet ölt, és Jézus Krisztus személyében belép a történelembe.

„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt” (Jn 1:1-2 – új prot. ford.). Milyen csodálatos refrén! János az első század vége felé, nagyjából 30 évvel a szinoptikus evangéliumok (Máté, Márk, Lukács) születése után írja a könyvét, és komoly veszélyekre mutat rá, amelyek az egyházat fenyegették abban az időben: például annak tagadására, hogy Jézus mint Isten, egy lett az emberek közül.

Jézus azért jön, hogy fényt, gyógyulást és megváltást hozzon mindenkinek, aki kész elfogadni bőkezű ajándékait. Úgy érkezik, mint aki a legjobbat akarja az emberiség számára. Ellen White így fogalmazza meg ezt a tényt: „Isten azt akarja, hogy emberi teremtményei mindent elérjenek, amit lehetővé tett számukra, és hogy hozzák ki a legtöbbet a tőle kapott képességekből” (A nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 276. oldal).

Ennek a fejezetnek a történetei Jézus valóságára utalnak, éspedig arra, hogy amíg Isten formájában volt, úgy döntött, hogy megváltásunk érdekében az emberi család tagjává válik. Követhetjük keresztelő János példáját, és beszélhetünk a Megváltóról mindenkinek, aki csak meghallgat. Kereshetjük Őt, akár az első tanítványuk, és hirdethetjük Őt, mint Messiást.

Fogadjuk ma Jézust újra a szívünkbe, és érezzük az erőt, ami abból adódik, hogy az Ő fiai és leányai vagyunk immár az örökkévalóságon át!

Willie Oliver
a Generál Konferencia

Családi Szolgálatok Osztályának vezetője

Mai szakasz: Lukács 24

Micsoda dicsőséges fejezet ez! A sötétség után világosság, a szomorúság után öröm, a halál után élet!

Hogy ne „gerjedezne a szívünk”, amikor imádságos szívvel olvassuk ezeket a szavakat? Ez volt a kérdés, és ez ma is: Hol van Jézus? Az asszonyok nem tudták megtalálni Őt. A tanítványok nem látták, az angyalok bizonyságot tettek: „Nincs itt” (6. vers).

Az élő Jézus azonban két alázatos tanítvány mellett halad az emmausi úton. Ahogy hallgatják Jézus szavait, szívük gerjedezik bennük. Nem akarják tovább engedni az úton új Barátjukat, hanem arra kérik, hogy maradjon velük, és felismerik, ahogy a vacsoránál megtöri a kenyeret. Jelenlététől felvillanyozva elsietnek a vacsoraasztal mellől, vissza Jeruzsálembe minden idők legnagyszerűbb hírével: „Krisztus feltámadt, mi láttuk Őt!”

Huszonhárom évvel ezelőtt egy erős vágy tört fel a szívemben. Így imádkoztam: „Jézus, ismerni akarlak Téged. Kérlek, segíts, hogy megtaláljalak.” Akkor két gyermekem volt és hétfőtől péntekig minden nap reggel nyolctól délután fél hatig dolgoztam. Reggel fél négykor keltem és fél hétig időt töltöttem Istennel. Először imádkoztam, megnyitottam a szívemet Istennek. Utána a Bibliámat olvastam, először a Zsoltárokat, majd az evangéliumokat, majd pedig az egész Bibliát. A lapjain megtaláltam az élő Jézust és rájöttem, hogy Ő mindig közvetlen mellettem volt. 

Az egész életem megváltozott. Jézus mindenem lett és ezt mondtam? „Nekem az élet Krisztus!” (Fil 1:21). Ismerni Jézust azt jelenti, hogy szeretem és bízok Benne. Benne sosem csalatkozunk. Sokkal többet megtapasztalhatunk Jézus jelenlétéből, mint amennyit most.

Ő él! Hisszük ezt? Isten szava csak üres mese számunkra, vagy azt okozza, hogy gerjedezzen a szívünk bennünk (11, 32. vers)? Ha igazán keressük Őt, megtaláljuk (Jer 29:13-14). A választás a mienk.

Lynn Carpenter
nyugalmazott misszionárius nővér