Mai szakasz: Római levél 16

Pál azzal kezdi a római keresztényeknek írt leve utolsó fejezetét, hogy üdvözli barátait. Kiemelendő Priszcilla és Akvilla, akik Korinthusban találkoztak Pállal és tanítása nyomán megtértek (ApCsel 18:1-3). Utolsó útmutatásait azzal indítja, hogy felhívja a hívek figyelmét arra, hogy vigyázzanak „azokra, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak a tudomány körül, melyet tanultatok; és azoktól hajoljatok el” (17. vers). Rámutat arra, hogy ezek az emberek nem Jézus Krisztust szolgálják, hanem önmagukat, és megengedik, hogy testi vágyaik kormányozzák életüket. Ennek ellenére azonban „nyájas beszéddel, meg hízelkedéssel megcsalják az ártatlanoknak szívét” (18. vers). Ez a figyelmeztetés ugyanolyan aktuális ma is, mint régen volt. Vannak olyan vezetők és tanítók a mai keresztény világban, akiket testi vágyaik irányítanak, és akik ellenszegülnek a Biblia egyértelmű tanításainak. Ezek a hamis tanítások szakadásokat idéznek elő a keresztény egyházban. Pál figyelmeztet bennünket, hogy ismerjük fel ezeket a hamis tanítókat, és kerüljük el őket.

Ezek után Pál prófétai szavakkal szól azokról, akiket az evangélium átformál, és ezt mondja, hogy a „békességnek Istene megrontja a Sátánt a ti lábaitok alatt hamar” (20. vers). Ez visszamutat az evangélium ígéretére 1Móz 3:15-ben, ahol azt az ígéretet találjuk, hogy az asszony magva a kígyó fejére fog taposni. Ez az ígéret akkor teljesedett, amikor Jézus meghalt a kereszten, és a kígyó fejére taposott, előképezve végső megsemmisülését, mert mi még mindig itt vagyunk 2000 évvel később is. Pál bemutatja azt, hogy akiket az evangélium ereje átformál, ők Isten Jézus Krisztusban megnyilvánuló igazságának a bizonyítékai lesznek (20. vers). És ahogy a föld fénylik Isten dicsőségétől globális méretekben (Jel 18:1), sátán fejére (hazugságaira) újra rátaposnak, hiszen Isten bebizonyítja azt, hogy Ő át tudja formálni a bűnös emberi lényeket, hogy igazakká váljanak. Ezt látjuk megtörténni a történelem folyamán a hűségesek életében. A vég idején Istennek lesz egy maradéka, amely lelki érettségre jut Jézus Krisztus hatalma által, amely elvezet a föld történelmének záró eseményeihez, és sátán vádjai örökre el lesznek hallgattatva.   

Pál végül elköszön és elmondja, hogy az evangélium, amelyet prédikált, a titok leleplezése (Kol 1:27 és Jel 10:7), amely leplezve volt a világ megalapítása óta, de most nyilvánosságra került. Az evangélium prédikálásának az eredménye a hitben való engedelmességben nyer bizonyítást (21-27. vers). A Második Advent Mozgalom elindult (Jel 10), a titok bevégzése és Isten hatalma bizonyítása céljából ezen a világon. Legyünk azok között, akik elviszik Isten országának örökkévaló evangéliumát minden nemzetséghez, ágazathoz, nyelvhez és néphez! Ámen.

Norman McNulty, M.D.
neurológus, Lawrenceburg, TN, USA

Mai szakasz: Római levél 15

A 15. fejezet az előző rész gondolatmenetét folytatja. Az erőseknek hordozniuk kell „az erőtlenek erőtlenségeit” és nem önmaguknak kedvezni. Testvéreink tanítására kell törekednünk és semmi olyant nem tenni, ami összezavarná hitüket. Krisztus sem önmagának kedvezett, és önként hordozta a mi gyalázatunkat. Pál apostol felhívja figyelmünket, hogy az Írások a mi tanulságunkra írattak meg, hogy megtanuljunk türelmesen, együtt érzően és azonos indulattal viselkedni egymással. Így válhat a gyülekezet egy testté. Így dicsőíthetjük meg az Atya Istent és Jézus Krisztust (3-7. vers).

Pál apostol ezután rátér, Jézus azért jött, hogy a zsidóknak szolgáljon, és megerősítse az ószövetségi ígéreteit. Az Ószövetségből idézve arra is rámutat, hogy a pogányok is részesei a megváltási tervnek. A következő igeverseket idézi: 2Sám 22:50, Zsolt 18:48, 5Móz 32:43, Zsolt 18:49 és a Zsolt 117:1) amik bizonyítják, hogy a „népek” fogalmába a pogányok is beletartoznak. Mindezekből kiviláglik, hogy Isten mindenkit el akart érni és mindenkihez jött, nem kizárólag a zsidókhoz. Végül Ézsaiás könyvének 11:10-11. verseit idézi arról, hogy Jesse gyökere felnövekszik, és a maradék vezetője lesz, hogy felkészítse őket az Úr eljövetelére (9-12. vers). Ez a második adventi mozgalom, mely a szombatot tűzi zászlajára. Nyilvánvaló, hogy a hetednapi adventisták többsége pogány származású. Olyanok vagyunk, mint a gyökér, mely az igazságban növekszik, és sokakat kivezet ebből a világból a mennyország felé.

Pál elmagyarázza, hogy mivel a pogányok is a megváltási terv fontos szereplői, Isten arra hívta őt, hogy a pogányoknak szolgáljon, és nekik is hirdesse az evangéliumot. Rámutat, hogy hatalmas jelek és csodák történtek általa, amik mind bizonyítják, hogy Isten támogatja a munkáját. Ézsaiás könyvének 52:15. versével igazolja, hogy munkája, amivel a pogányoknak prédikálja Jézus Krisztus evangéliumát, a próféciák beteljesülése. Mindezek, a pogányokhoz szóló prédikációk visszatartották Pált a Rómába tervezett útjától (13-22. vers). Azt írja, Spanyolország felé szándékozik útba ejteni Rómát. Előbb azonban Jeruzsálembe kell mennie az adományokat átadni, melyek összegyűjtésével a pogány-keresztények kifejezték, mennyire szeretik zsidó-keresztény testvéreiket (23-33. vers).

Pált sajnos még tervezett római útja előtt letartóztatják Jeruzsálemben, és nem szabad emberként, hanem fogolyként érkezik majd Rómába. Isten azonban mindezt jóra fordította (Róm 8:28), és Pál apostol Rómába írott levele továbbra is él, hogy a nem túl távoli időkben felkészítse a hívőket Krisztus igazságának elnyerésére.

Norman McNulty, M.D.
neurológus, Lawrenceburg, TN, USA

Fordította: Csala Beáta

Mai szakasz: Római levél 14

Ebben a szakaszban Pál a kereszténységen belüli különböző gyakorlatokkal foglalkozik. Ezt a fejezetet az 1Korinthus 8-cal együtt olvasva, ahol ugyanezekkel a témákat taglalja a gyülekezeten belül, jobban megérthetjük, hogy mit is tanít az apostol. Akkoriban a keresztények kérdéseket tettek fel a piacon kapható, bálványoknak felajánlott áldozati ételekkel kapcsolatban, és arra vonatkozóan is, hogy ők miként viszonyuljanak ezekhez. Voltak, akik pogány szokások hátteréről jöttek, és ők nem akartak többé bálványoknak áldozott ételeket enni. Pál arra szólítja fel őket, hogy ne gyengüljenek meg a hitben, mivel néhányan közülük, ha ennének abból az ételből, vágyakozást éreznének arra, hogy visszatérjenek a bálványimádás korábban gyakorolt szokásához. Mások megehetnék ugyanazt az ételt, mégsem gondolnának egyszer se a bálványokra, akiknek azt az ételt felajánlották. Pál azt kéri azoktól, akik megeszik ezt az ételt, hogy ne nézzék le azokat, akik nem eszik meg azt, és azokat, akik nem eszik, meg arra figyelmezteti, hogy ne ítéljek el azokat, akik viszont megeszik (3-4. vers).

Azokat a nézetkülönbségeket is taglalja, amik abból erednek, hogy néhány keresztény megtartja a ceremoniális ünnepnapokat, míg mások nem (ld. Gal 4:10). Pál azt mondja, hogy mindenki „legyen bizonyos a maga meggyőződésében”. Más szavakkal a bálványoknak áldozott ételek fogyasztásának vagy a ceremoniális ünnepek megtartásának kérdése nincsenek hatással az üdvözülésünkre (5-6. vers). Mindemellett Pál emlékezteti a híveket, hogy „senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának” (7. vers). A cselekedeteink befolyásolják a körülöttünk lévőket. Ezután arra mutat rá, hogy mindannyiunknak meg kell állnunk Krisztus ítélőszéke előtt, és a mi saját cselekedeteink szerint fogunk megítéltetni, nem másokéi szerint (8-12. vers). Innentől a fejezet végéig Pál abbéli aggodalmainak ad hangot, hogy azok, akik esznek a bálványoknak áldozott húsból, megütközés kövei lesznek azok számára, akik nem esznek olyat.

Pál személyes meggyőződése az, hogy az ilyen étel nem tisztátalan, még ha bálványoknak is áldozták fel. És bár mindkét oldalt arra figyelmeztette, hogy ne ítéljék el a másikat, mégis aggódik azért, hogy a lelkiekben gyengék elveszthetik a hitüket, ha azt látják, hogy más keresztények bálványoknak áldozott ételeket esznek. Ezek miatt az aggodalmak miatt Pál arra bátorítja a hitben erőseket, hogy tartózkodjanak olyan dolgok evésétől vagy ivásától, ami megbánthat egy testvért, és elfordíthatja Krisztus követésétől (21-23. vers).

Ahogy az ebből a fejezetből látható, nem tisztátalan vagy tiszta ételek evése a fő téma, ahogy azt sok keresztény állítja. A mögöttes elv mégis egyértelmű. El kell kerülnünk minden olyasmit, ami azt okozhatja, hogy az újonnan megtérek visszaforduljanak ahhoz, amit a kereszténnyé válásuk előtt csináltak. Ez a figyelmeztetés a következő fejezetben is folytatódik.

Norman McNulty, M.D.

neurológus, Lawrenceburg, TN, USA

Fordította: Kóczián Károly

Mai szakasz: Római levél 13

Pál azzal kezdi, hogy tisztázza a keresztény viszonyulását a civil hatalomhoz. Alá kell rendelnünk magunkat a felsőbb hatalmaknak, de a legfelsőbb hatalom Isten. Ő adta a hatalmat a polgári vezetőknek is. Így nincs mit félnie annak, aki megtartja Isten törvényét és a földi törvényeket. A polgári hatóság Istent szolgálja, és nyomatékot ad a törvénynek a gonosztevőkkel szemben (4. vers).

Arra a tényre alapozva, hogy a földi hatalom Isten céljait szolgálja, Pál felszólítja a keresztényeket, hogy lelkiismeretüket követve engedelmeskedjenek és mindenben őszintén járva el. Kéri a hívőket, hogy fizessék meg az adót minden illetékes hatóságnak (5. vers). A polgári tisztviselők iránti tiszteletre és megbecsülésre hív, majd összefoglalásként bátorítja a keresztényeket, hogy szeressék egymást, hiszen ha egymást szeretjük, akkor Isten törvénye szerint élünk. Emlékeztet, hogyan kellene szeretnünk felebarátainkat, és az utolsó 5 parancsolatra utalva rámutat, milyen is a szeretet a gyakorlatban (8-10. vers).

A fejezet utolsó részében, Pál felhívást intéz a keresztények felé, hogy ébredjenek fel az álomból. Bár ez a felszólítás minden eddig élő nemzedéknek aktuális lehetett, különösen alkalmazható azokra, akik a Jézus visszatérését közvetlenül megelőző időben élnek. Tulajdonképpen a 10 szűz példázatában Jézus is alvóként ábrázolja egyházát (Mt 25:1-13). Pál sürgetőleg lép fel, mert tudjuk milyen időben élünk, ideje felébredni, és nem aludni tovább. Közelebb van hozzánk az üdvösség, mint mikor hívőkké lettünk. E világ éjjele hamarosan véget ér. Itt az ideje levetni a sötétség cselekedeteit, és felölteni Isten fényének páncélját.

Az életünknek nyitott könyvnek kell lennie. Őszintén kell élnünk takargatnivalók nélkül. Nem szabad részt vennünk tobzódásban és részegségben (13. vers). Lelki értelemben a hetednapi adventistáknak nem szabad Babilon (hamis tanainak) borából innia. A világ nagy része ittas az ő lelki paráznaságának borától. Lelkileg tisztáknak és józanoknak kell lennünk, hűnek az üzenethez, amelyet Isten ránk bízott, mint népre. Pál azzal zárja, amire valójában szükségünk van, hogy magunkra öltsük Jézust és az Ő igazságát. Ha így teszünk, nem a testre fogunk nézni, amely az óember szerint bűnben jár, ahogy Róma 7-ben láthattuk, hanem Krisztus segítségével megújul az elménk, és felkészít, hogy szembenézzünk a végső válsággal.

Norman McNulty, M.D.
neurológus, Lawrenceburg, TN, USA

Fordította: Kóczián Ágnes

Mai szakasz: Római levél 12

Ez a fejezet egy felhívással kezdődik minden keresztény felé, hogy szánják oda testüket élő áldozatul. Pál intézi ezt a hívást: „Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.” Ez a felhívás az evangélium megértésén alapszik, ahogy az előző tizenegy fejezet is. Attól, hogy valaki zsidó vagy nem zsidó, mindenképp szüksége van az evangéliumra; és ez az evangélium arra kér, hogy úgy gondoskodjunk a mi testünkről, hogy azt, mint egy élő áldozatot mutathassuk be. Ez párhuzamos azzal a gondolattal, amit a Róma 6:6-7 és Gal 2:20 versekben mondott, hogy feszíttessünk meg Krisztussal. Amikor élő áldozatként mutatjuk be a testünket Krisztusnak; akkor átalakulunk elménk megújulása által, és már nem igazodunk ehhez a világhoz. Ez az megtérés tapasztalata, és az Isten tökéletes akarata.

Ezután Pál arra inti keresztény hívőket, hogy ha már megújult az elméjük, akkor ne tartsák többre magukra, mint amennyire kellene. A miértre a válasz az, hogy Krisztus testén belül – ami az egyház –, sok különböző ajándék található. Nem mindenkinek jut ugyanaz az ajándék, s így míg az egyik tehetséges a prófétálásban, a másik ajándéka a lelkészi hivatásban mutatkozik meg, illetve a tanításban, a buzdításban, vagy a jótékonyságban, esetleg mások vezetésében (3-8. vers). Egyik ajándék sem jobb a másiknál, de az összes szükséges Krisztus testének felépítéséhez.

A fejezet többi versében Pál az evangélium hatalmának gyakorlati példáit vázolja fel, ami megnyilvánul majd a keresztény hívők között. Szeretetünk mindenféle tettetés és képmutatás nélküli lesz. Gyűlölni fogjuk, ami gonosz, és elhagyjuk azt; a jóhoz pedig kitartóan ragaszkodunk. Szívbéli jósággal, testvéri szeretettel fordulunk majd egymás felé, egymást különbnek tartván önmagunknál. Nem leszünk lusták a munkánkban, és buzgó lelkületűvé válunk, mint Istent szolgái. Örvendezni fogunk abban a reményben, melyet Isten adott nekünk; türelmesekké válunk a próbák során, és megtanuljuk, hogy minden helyzetben imában forduljunk Isten felé.

Jótékonysági munkát fogunk végezni úgy, hogy adunk azoknak, akik szükséget szenvednek; és megáldjuk az ellenségeinket, nem pedig megátkozzuk. Békében fogunk élni minden emberrel, amennyire csak lehetséges; enni adunk ellenségeinknek, ha éhesek, és jóval győzzük meg a rosszat. Engedni fogjuk, hogy Isten döntsön azok fegyelmezéséről, akik rosszat tettek velünk, mert ez a felelősség az Övé. Pál az evangélium hatalmát nagyon világos és gyakorlati módon szemlélteti. Azzal, hogy átadjuk testünket élő áldozatul neki, önzetlenné válunk; és krisztusi életet élünk azáltal, ahogyan hittársainkhoz és azokhoz viszonyulunk a világon, akik nem hisznek.

Norman McNulty, M.D.
neurológus, Lawrenceburg, TN, USA

Fordította: Baksa Viktória

Mai szakasz: Római levél 11

Pál ebben a részben foglalja össze a zsidó néphez intézett evangéliumi felhívását. Annak ellenére, hogy Izrael elveszítette státuszát, mint választott nép, amikor elutasította Krisztust, ez nem jelenti azt, hogy Isten elvetett volna személy szerint bárkit is pusztán zsidó származása miatt. Azok, akik hisznek Jézusban, Isten kegyelmi népének részévé válnak. Pál emlékezteti olvasóit, hogy ő Benjámin törzséből való, és hogy Isten kegyelme mentette meg őt is. Már Pál idejében is sok zsidó volt, aki hitt Krisztusban, akik nem cselekedetek által, hanem kegyelem által megmentett emberek voltak.

Pál rávilágít, hogy Izrael nem szerezte meg azt a dicsőséget, amit szeretett volna. Krisztus azonban véghezvitte Isten szándékát a kereszten, így azok a zsidók, akik elfogadják az Ő áldozatát, részesülnek Isten tervének beteljesedésében (7-14. vers). Pál Ézsaiás 29:10-et és Zsoltárok 69:23-at idézi, hogy bemutassa: a zsidók vakok voltak, elaludtak, és az elbotlás érzéketlen és kemény kövévé lettek. Ugyanakkor ez a bukás vezetett a pogányok megmentéséhez. Isten célja az volt, hogy megváltó szolgálatát a pogányok által vigye véghez, és így felébressze a zsidók féltékenységét, ami által azok majd elfogadják Jézust, mint Messiást.

Ezután Pál arról beszél, hogy a hitetlen zsidók olyanok, mint az olajfáról leszakadt ágak. A pogányokat, mint vad olajfaágakat oltotta be Isten a leszakadt ágak helyére. Azonban, ha a zsidók újra hisznek, akkor ők természetes módon „oltatnak be”, mert ők nem vad olajfaágak, mint a pogányok. Ha a zsidók hisznek Krisztus igazságában, akkor számukra egészen természetes lesz, hogy „beoltassanak” a kereszténységbe (15-24. vers). Továbbá, ahogyan Isten nem kedvezett hitetlenségük miatt a természetes ágaknak (zsidók), ugyanúgy ha a pogányok veszítik el a hitüket, akik a vad ágak, amelyeket Ő oltott be, Isten hasonlóan fog majd bánni velük is, mint ahogyan hitetlen zsidókkal bánt.

Pál azzal zárja ezt a fejezetet, hogy az új lelki Izrael egy olajfa, amely a Krisztusban hívő zsidókból és a „beoltott” vad olajfaágakból, a pogányokból áll. Ezt az új Izraelt a Szabadító mentette meg, Aki Sionból jött ki, és elfordítja őket Jákob hitetlenségétől. Azokat, akiket megmentett, meg is szabadította a bűntől. Ez az az új szövetség, amelyet Isten köt velük (25-36. vers). Lásd még Jeremiás 31:31-34 és Zsid 8: 10-13.

A zsidóknak éppúgy, mint a pogányoknak, szükségük van Isten irgalmára, mert mindnyájan vétkeztek. Isten mélysége és ismeretének gazdagsága felülmúlhatatlan! Isten bölcsessége, tudománya és ítéletei kikutathatatlanok. Látjuk, hogy Isten mindent megtett annak érdekében, hogy mindenkit megmenthessen, akár zsidókat vagy nem zsidókat, és becsületesen bánik azokkal is, akik elutasítják Őt. Mivel emberek vagyunk, nem tudjuk teljesen megérteni Isten útjait, de tudjuk, hogy szeret bennünket, és hogy bízhatunk Benne.

Norman McNulty, M.D.

neurológus, Lawrenceburg, TN, USA

Fordította: Liebhardt László

Mai szakasz: Római levél 10

Ebben a fejezetben további leírást találunk arról, hogy Pál mennyire aggódik a zsidó nép elveszett volta miatt. Szíve vágya az, hogy megváltásban részesüljenek. Sajnos a zsidók Isten iránti buzgalma nem a Szentíráson alapul, és nincs tudomásuk az igazi, hit általi megigazításról. Megpróbálták létrehozni a saját megigazulásukat, és nem rendelték alá magukat Krisztusnak, amikor Ő kinyilatkoztatta önmagát nekik.  

Pál ezt mondja, hogy „a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására” (4. vers). Ez nem azt jelenti, hogy a törvény érvényét veszítette. Az előző fejezetben az apostol világossá tette ezt, amikor így szólt: „hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint” (Róm 8:4). Ez azt mutatja, hogy Krisztus betöltötte a törvényt érettünk, és mi megkaphatjuk az Ő igazságát, ha Rá nézünk, és nem a törvényre. Ezek után idézi 5Móz 30:12-13-at, hogy körülírja a hitet. A gond az, hogy egyesek azt mondják, hogy ők hinnének, ha felmehetnének a Mennybe, és ott meglátnák Jézust. Mások meg azt mondják, hogy ők hinnének, ha saját szemükkel látnák meg a feltámadt Krisztust (5-6. vers). Ezek után bemutatja azt, hogy az igaz hit elhiszi a prédikált Igét, hogy Jézus valóságos, és Isten feltámasztotta Őt a halálból. Szívünkkel hiszünk és teljesen meg vagyunk győződve Krisztus igazságáról, és ezt szánkkal is megvalljuk (7-13. vers). Senki nem vall szégyent, aki nyíltan megvallja Krisztusban való hitét, mert Ő Isten hatalma a mi üdvösségünkre.

Ezek után Pál felhívást intéz a hívőkhöz, hogy prédikálják a békesség evangéliumát azoknak, akik még nem hisznek (14-18. vers). Prédikálókra van szükség, hogy elvigyék az evangéliumot a világnak, és idézi Ézsaiás 52:7-et, hogy leírja azok lábának szépségét, akik az üzenet jó hírét elviszik azoknak, akik még soha nem hallottak róla. Ez a prédikálás hitet ébreszt azok szívében, akik meghallják Isten szavát. A mai evangélistáknak tovább kell prédikálniuk annak az evangélium egyszerűségét és erejét, amely hitre és átalakulásra vezet. Pál azzal fejezi be ezt a szakaszt, hogy idézi Zsolt 19:4-et, hogy bemutassa: a prédikálók szava eljutott az egész földre.

A fejezet utolsó három versében Pál Mózest idézi, hogy bemutassa azt, hogy Isten átvált a zsidó népről a pogányokra, mivel elutasították Krisztust. Minden lehetségest megtett érettük, de sajnos, mint nép engedetlenek és ellenszegülők maradtak.

Norman McNulty, M.D.
neurológus, Lawrenceburg, TN, USA