Mai szakasz: Római levél 9

Miután Pál az első nyolc fejezetben világos leírását adta az evangéliumnak, levele második felében rátér az evangélium gyakorlati alkalmazására. Azt is olvashatjuk itt, hogy mély aggodalmát fejezi ki a zsidó nép iránt. 

Ebben a fejezetben Pál mély szomorúságát fejezi ki a zsidók elveszett lelkiállapota miatt. Ők vérszerinti rokonai, de nem lelki atyjafiai. A múltba visszatekintve, néhány zsidó – mint például Izsák –, elfogadta az igaz evangéliumot. Csodaképpen való megszületése az új szövetség kezdetét és megerősítését jelentette. Ábrahámnak voltak más fiai is, de ők nem a szövetség fiai voltak. Azoknak, akik lelki Izraellé válnak, új születésre van szükségünk, ami szintén egy csoda. A fizikai születés, még ha valaki zsidónak születik is, nem üdvözít senkit. A hetednapi adventisták közül néhányan olyanok vagyunk, mint a régi zsidók. Rendelkezünk az igazsággal, de vajon van-e olyan hitünk Jézus Krisztusban, amely az Isten által megígért újjászületést előidézi?

Pálnak érdekes eszmefuttatása van az Isten kegyelmére adott különböző válaszokról. Jákob válaszolt Isten kegyelmére, Ézsau nem. Isten újra és újra felkínálta kegyelmét és hatalmát a fáraónak, de a fáraó megkeményedett az ő bűnében. Nem Isten a hibás azért, hogy egyes teremtményei nem válaszolnak kegyelmére, és a pusztulás edényeivé válnak. Azok, akik hittel válaszolnak, olyanok, mint a fazekas agyaga, amelyet az Alkotó a tisztesség edényeivé formál (11-24. vers). A szembetűnő ellentmondás az, hogy sok zsidó válaszolt Istennek Jézus Krisztusban megnyilvánult kegyelmére, de ezt szívük keménységével tették, és halálra adták Őt. Minden igazsággal rendelkeztek, de ne ismerték fel az igazság Adóját. Azonban sok pogány válaszolt Isten kegyelmére, miközben nem rendelkeztek azokkal az előnyökkel, amelyekkel a zsidók rendelkeztek.

Pál azzal zárja a fejezetet, hogy idézi Hóseást, Ézsaiást és a Zsoltárokat. Mindnyájan eltértünk Istentől, mint az a parázna, aki Hóseás felesége lett. A Jézus Krisztusban való megváltás által azonban Isten minket az Ő népévé tett, és mi az Ő maradéka vagyunk az által, Aki „a dolgot bevégezi és rövidre metszi igazságban; mivel rövidesen végez az Úr a földön” (25-33. vers).

A maradék közül azok, akiknek nincs hitük, az ősi Izraelhez hasonlóan Krisztust botránykőnek fogják tekinteni. Azok azonban, akik hisznek a Biblia Jézusában olyan maradékká alakulnak, amely nem szégyelli Krisztus evangéliumát.

Norman McNulty, M.D.
neurológus, Lawrenceburg, TN, USA

Mai szakasz: Római levél 8

Ez a fejezet Pál evangélium-magyarázatának a tetőpontja, és a Biblia egyik legkiemelkedőbb alkotása. Mindjárt az első versben Pál összefoglalja mindazt, amit a hét fejezet alatt mondott „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk (de van megigazulásuk) azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, akik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.” Kárhoztatás alól szabadnak lenni azt jelenti, hogy Krisztus Jézusban vagyunk és nem halandót követünk, hanem a Szentlélek vezetése szerint járunk. Krisztus felszabadított minket a bűn és halál alól.

Pál emlékeztet minket arra, hogy a testünk erőtlen, azonban Krisztus lejött ebben a halandó testben és legyőzte a bűn erejét, „hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint” (3-4. vers). Ez a hit általi megigazulás. A test szerinti gondolkodás Isten ellen van, és a halálba vezet. Emlékezzünk mit mondott Pál a Római levél 7:14 versében: „de én testi vagyok, a bűn alá rekesztve”, azonban a lelki gondolkodás békességet és életet ad. Azok, akik hit által igazak, békére lelnek Istenben (5-8. vers).

Ezután Pál bemutatja, hogy a lélek szerinti élet lehetséges, ha a Szentlélek bennünk lakozik és ezáltal Krisztus bennünk élhet. Amikor Krisztus bennünk lakik, a bűn óembere meghal, és mi lelkileg feltámadunk, hogy új életet élhessünk (9-13. vers). Azonban ha továbbra is a test kívánságai szerint élünk, meg fogunk halni, ahogy ez a Római levél 7. fejezetében is le volt írva. Számunkra megvan az a csodálatos ígéret, miszerint ha Szentlélek szerinti életet élünk, Isten gyermekeivé válunk. Úgy beszélhetünk Istenhez, mint az édesapánkhoz. De nem csak ez, hanem ahogyan Jézus is Isten Fia, mi is Isten gyermekei leszünk, vagyis Jézus örököstársai! Milyen csodálatos ajándék ez Istentől! Az egész teremtett világ Isten gyermekeinek, Krisztus örököstársainak megjelenésére vár (14-19. vers). 

Két gyönyörű ígéretünk van: az egyik, hogy a Szentlélek által imáinkat Isten meghallgatja, a másik, hogy Isten mindent azok javára fordít, akik szeretik Őt (20-30. vers). Ahogy Pál befejezi ezt a fejezetet, a magyarázatot, milyen következtetést von le? Azt, hogy Isten szeretete igazít meg, és nem számítanak a megpróbáltatásaink, amelyekkel szembe kell néznünk, vagy az üldöztetések, amelyeket majd el kell viselnünk, mert amíg jelen van Isten megigazító kegyelme az életünkben, szintén érvényes az az ígéret, hogy semmi sem választhat el minket Istentől (31-39. vers). Vele fogunk élni az örökkévalóság el nem múló éveiben!

Norman McNulty, M.D.

neurológus, Lawrenceburg, TN, USA

Fordította: Rajki Dávid

Mai szakasz: Római levél 7

Ez a fejezet folytatja Pál előző gondolatmenetét, ahol leszögezi, hogy vagy a bűn, vagy az igazság szolgái vagyunk. Szándékait gyakran félreértik és helytelenül alkalmazzák, miközben Pál ebben a fejezetben azt írja le, hogy milyen a bűn rabszolgájának lenni.

Pál a házasság törvényén keresztül magyarázza a lelki egységünket Krisztussal. Krisztus nélkül a bűn óemberéhez, a rabszolgatartónkhoz vagyunk  kötve. Azért, hogy egységben legyünk Krisztussal, a bűn óemberének meg kell feszíttetnie (1-4. vers). Krisztus nem fog lelki házasságtörést elkövetni. Rengeteg keresztény képtelen igazi egységben lenni Krisztussal, mert a bűn óembere még részben életben van, de ők mégis úgy gondolják, hogy egységben vannak az Úrral. Isten nem fogja ránk erőltetni magát. Ellenben, ha teljesen átadjuk magunkat Neki, életünket átformáló lelki egységbe fog kerülni velünk.

A kulcs, hogy megérthessük ezt a fejezetet a 14. versben található. Pál ezt mondja: „Mert tudjuk, hogy a törvény lelki; de én testi vagyok, a bűn alá rekesztve.”  A Római levél 7. fejezetének hátralevő része leírja, hogy milyen a bűn rabszolgájának lenni a törvény ítélete alatt. Pál élete illusztrálja ezt: „Mert amit cselekeszem, nem ismerem: mert nem azt mívelem, amit akarok, hanem amit gyűlölök, azt cselekeszem” (15. vers). Pál bűnös természete még mindig házasságban van a bűnnel, ő szeretné tökéletesen megtartani a törvényt, de a bűnös természete visszatartja, ezért tesz néha olyan dolgokat, melyeket nem szeretne, és nem teszi meg az összes (helyes) dolgot, amit viszont szeretne. Amikor azt mondja: „Most azért már nem én cselekszem azt, hanem a bennem lakozó bűn” (17. vers), akkor úgy érti, hogy a bűn óembere még mindig részese az életének, még akkor is, ha Pál nem szeretné.

A következő versekben leírja harcát azzal, hogy tudja mi a helyes, de részben még mindig a bűn foglya (19-23. vers). Ezek után Pál kétségbeesetten kiált fel: „Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?” (24. vers). A nyomorult szó görögül talaiporos, és az Újtestamentumban csak egyetlen egy másik helyen, Jelenések könyvének 3:17-ben található a laodiceabeli gyülekezethez címzett üzenetben. Mi vagyunk a laodiceabeli gyülekezet, és bár közülünk sokan a vakság állapotában vannak, mégis – hitük szerint – egyenlővé teszik ezt az állapotot az igazsággal. Krisztus meg szeretne váltani minket ebből a fogságból, és később látni fogjuk, hogyan teszi ezt Pállal a következő fejezetben. Igazán hálásak lehetünk Istennek, ahogy Pál a 25. versben írja, azért, ami velünk történhet Jézus Krisztus, a mi Urunkon által.

Norman McNulty, M.D.
neurológus, Lawrenceburg, TN, USA

Fordította: Rajki Dávid

Mai szakasz: Római levél 6

A Római levél hatodik fejezete a Szentírás egyik legnagyszerűbb része. Pál apostol az evangélium erejének leírásával a lényegre világít rá. Az első öt fejezetben láthattuk, mennyire szükségünk van Isten kegyelmére, ami hatalmasabb a bűneinknél. Mindazonáltal Pál nagyon világosan rámutat, hogy Isten kegyelme nem hagyja jóvá a bűn továbbfolytatását. Sőt, rámutat, hogy ha hit által megigazultunk, akkor halottak vagyunk a bűnnek és nem élünk tovább bűnben (1-2. vers).

A megigazult élet Jézus Krisztusba keresztelkedett élet, ami azt jelenti, hogy az Ő halálába keresztelkedtünk meg. Krisztussal együtt eltemettettünk, ezért új, lelki életre támadhatunk fel. Ahogyan Jézust az Atya dicsősége támasztotta fel a halálból, úgy minket is egy új, hitbeli életre támasztott (3-4. vers). Teljesen meg vagyunk győződve róla, hogy Isten minket is képes erre az új életre támasztani, ahogy Jézus testét is életre keltette.

A következő versek gyönyörű képet adnak arról, hogy „az ő halálának hasonlatossága szerint vele eggyé lettünk.” Ez Jézus kereszthalálára utal. Tehát „a mi ó emberünk ővele megfeszíttetett, hogy megerőtlenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek, mert aki meghalt, felszabadult a bűn alól” (5-7. vers). A régi énünk  megfeszítését láthatjuk itt, a bűn régi emberének halálát. Felszínesen értelmezve ez azt jelenhetné, hogy aki meghalt, az megigazult. Ezért kell megfeszíttetni Krisztussal és meghalni a bűnnek, ami egyenlő a megigazulással. Ellen White szerint viszont: „Isten - mielőtt megigazíthat valakit - a szív teljes átadását kéri. Folyamatos engedelmességre van szükség, olyan tevékeny, élő hit által, melyet a szeretet éltet, és amely megtisztítja a lelket.  (Szemelvények Ellen G. White műveiből. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 1. kötet, 335-336. oldal)

Pál kijelenti, hogy Krisztuson a bűn már nem uralkodik, és amíg alárendeljük magunkat Neki, addig rajtunk sem (8-15. vers). A fejezet azzal a végkövetkeztetéssel zárul, hogy vagy a bűnnek, vagy az igazságnak vagyunk szolgái. Ha engedünk óemberünk bűnös természetének, akkor a bűn urát szolgáljuk. Ha azonban az igazságosságot szolgáljuk, akkor Istennek engedelmeskedünk. Választanunk kell: a bűn rabságának adjuk meg magunkat, vagy Istennek, aki megszabadít minket a bűntől (16-23. vers). Ha a bűn szolgái vagyunk, annak zsoldja a halál, ha pedig hajlandók vagyunk az igazságosságot szolgálni, elnyerjük az örök életet. Teljesen egyértelmű a két választási lehetőség. Te kinek a szolgálata mellett döntesz ma?

Norman McNulty, M.D.
neurológus, Lawrenceburg, TN, USA

Fordította: Csala Beáta

Mai szakasz: Római levél 5

Pál így kezdi: „Mivel tehát megigazultunk hitből, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Őáltala járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk Isten dicsőségében” (1-2. vers). Micsoda áldás Istennel békességben lenni! Micsoda áldás hitből megigazultnak lenni! Micsoda áldás, hogy teljes meggyőződéssel lehetünk Isten ígéretei iránt! Amint megvan ez a hitünk, biztosan állhatunk Isten oldalán annak alapján, amit Jézus tett értünk. Ahogy megtapasztaljuk ezt a hitet, Isten megtisztítja azt megpróbáltatások, tapasztalatok és remény által (1Pt 1:7). Isten ezen a folyamaton enged átmenni minket, hogy megerősítse a hitünket (3-5. vers).

Ezt követően Krisztus kereszthalálát a mi bűneinkért való engesztelésként írja le (6-11 vers). Ez már a második alkalom a Rómaiakhoz írt levélben, amikor Pál Krisztus halálát és vére általi megváltását külön megemlíti (ld Róm 3:24-25). Csodálatos módon Krisztus meghalt értünk, mikor mi még bűnösök voltunk. A vére által lettünk felmentve, és maga által mentett meg minket Isten haragjától. Viszont nemcsak hogy felmentett és megbékített minket Istennel a halála által, hanem Pál rámutat, hogy az élete által meg is mentett minket (10. vers). Egy későbbi fejezetben Pál részletesebben is kifejti ezt az állítást. Igen, Jézus azért halt meg, hogy felmentsen minket a múltbeli bűneinktől, és azért is, hogy erőt adjon nekünk azt az életet élni, amit Ő is élt emberként, itt a Földön.

Pál ezután Ádám és Krisztus az emberiségre gyakorolt hatását írja le. Az első Ádám tettei az egész emberiségre hatással voltak, de ugyanúgy a Második Ádáméi is (12-21. vers). Ádám bűne miatt a halál mindannyiunkat érint, mivel mindannyian vétkeztünk (érdekes megjegyezni, hogy a halál uralma Ádámtól Mózesig szakadatlan volt, hiszen ő volt az első ember, akit Isten feltámasztott). Tehát azért kell minden embernek a halállal szembesülnie, mert mindenki a bűn útját választotta. Ádám annak az előképe volt, akinek majd el kellett jönnie (a második Ádám). Azért van mindannyiunknak bűnre hajló természetünk, mert Ádám a bűn mellett döntött. A második Ádám szintén hozott egy döntést, ami ugyancsak befolyással lehet az egész emberiségre, és az emberiség családjában belül ránk is, ha úgy döntünk, hogy elfogadjuk az ő értünk elszenvedett kereszthalálát.

Ádám bűne miatt minden gyermeke elszenvedte volna a halált és az örök kárhozatot a bűn mellett való döntésük miatt, mivel a test erőtelen (ld. Róm 8:3).  Azonban Krisztus halála lehetővé tette mindannyiunk számára, hogy a megigazulás gazdag, ingyenes ajándékát válasszuk, hogy valóban elmondható legyen: „ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem” (20. vers).

Habár Ádám az egész emberiségre hatással volt azáltal, hogy mindannyiunknak továbbadta a bűnös természetet, Krisztus halálának ereje van megmenteni az egész emberiséget, ha elfogadjuk az Ő kegyelmének ingyen ajándékát. Micsoda Megváltó!

Norman McNulty, M.D

neurológus, Lawrenceburg, TN, USA

Fordította: Kóczián Károly

Mai szakasz: Római levél 4

A Római levél első 3 fejezetét olvasva talán azon gondolkodunk, hogyan is hihetünk a megigazulás ingyen ajándékában. Ebben a fejezetben Pál Ábrahám erőteljes példáját mutatja be, akinek életét és hitét mi is követhetjük. Az első három versből világosan kiderül, hogy Ábrahám nem cselekedetei által igazult meg, hanem „Hitt Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttaték az őnéki igazságul.” Pál 1Mózes 15:6-ot idézi. Ez egy olyan fontos elv a Szentírásban, hogy majdnem ugyanezeket a szavakat találjuk Galata 3:6-ban és Jakab 2:23-ban is.

Amit meg szeretnénk érteni, az az, hogy Ábrahám Isten iránti hite és hűsége volt az, ami miatt igaznak nyilváníttatott. 1Mózes 15-16. fejezeteiben Ábrahám emlékezteti Istent ígéretére, hogy nagy nemzetté teszi leszármazottait (1Móz 12). Arra is rámutat, hogy gyermektelen, és szolgája Eliézer lehetne örököse. Isten biztosítja őt, hogy saját véréből származik majd az örököse. Emberileg ez lehetetlen volt, de Isten a csillagos égre mutat, és megígéri Ábrahámnak, hogy ahhoz hasonlatos lesz az ő magva (1Móz 15:2-5). Amikor Ábrahám a csillagokra néz, megemlékezik róla, hogy Isten a Teremtő, és az Ő szava képes a semmiből valamit teremteni. Hiszi, hogy Isten képes felesége elhalt méhéből is életet előhozni. És Isten a hit emberének jelenti ki őt.

Pál segít még világosabban látni, hogy Ábrahám nem megdolgozott a megváltásért, hanem az igazság úgy tulajdonítatott neki, és igaznak mondatott még körülmetélkedése előtt (4-15.versek). Leírja a hit küzdelmeit, amin Ábrahám keresztülment Isten ígéreteivel kapcsolatban (16-25 versek). Ábrahámnak le kellett győznie a kétségeit, és hinnie, hogy Sára elhalt méhe életet adhat Izsáknak, a fiuknak. Azt olvassuk, hogy hitt Istenben, „aki a holtakat megeleveníti, és azokat, amelyek nincsenek, előszólítja mint meglevőket.” (17. vers). Pál biztosít Ábrahám Istenbe vetett hitéről, amikor azt írja: „És teljesen elhitte, hogy a mit ő ígért, meg is cselekedheti. Azért is tulajdoníttaték néki igazságul” (21-22. vers).

Amit magunkkal vihetünk ebből, az az, hogy „hinni” annyit jelent, mint teljes meggyőződéssel bízni abban, hogy amit Isten ígért, azt véghez is tudja vinni az életünkben. Mindannyian, akik teljesen hisszük, hogy Isten megváltoztathatja az életünket, ahogy Ábrahám is meg volt erről győződve, igaznak számláltatunk, és Isten az új születés élményét adja nekünk. Ahogy az Atya feltámasztotta Jézust a halálból, Ő minket is feltámaszt, hogy a hit új életének útján járjunk (24.vers).

Norman McNulty, M.D.

neurológus, Lawrenceburg, TN, USA

Fordította: Kóczián Ágnes

Mai szakasz: Római levél 3

Miután elolvastuk a Római levél első két fejezetét, hívőként feltehetjük magunknak a kérdést: „Miért döntöttünk úgy, hogy hetednapi adventisták leszünk? Ismereteim miatt sokkal szigorúbban felelősségre leszek vonva az ítéletben.” Pál ezt a fajta választ várta a zsidóktól, akikre Isten rábízta törvényét, és akiknek hatalmas előnyük volt. Olyan útmutatásokat kaptak, amelyek sokkal könnyebbé tehették a megváltás útján való járásukat. 

Ezek után a 3. és 4. versben rámutat arra, hogy habár egyesek nem hisznek az igazságban úgy, ahogyan azt a Szentírás bemutatja, ez nem helyezi hatályon kívül az igazságot. Idézi az 51. zsoltár 4. versét, amely azt mondja, hogy amikor Isten megszólal, akkor igazat mond, és nem hazudik. Isten igaz marad, amikor igaznak nyilvánítja azt, aki Benne hisz. Isten neve és becsületessége forog kockán, amikor ezt teszi. Amit ő mond, az igaz!

A következőkben Pál világossá teszi, hogy nem tanít olyat, amit egyesek róla állítanak, hogy elfogadható az, ha folyamatosan vétkezünk, mondván: minél több a bűnünk, annál több kegyelmet kapunk (5-8. vers). Aztán az egész emberiség bűnösségéről beszél (10-11. vers). „Nincsen igaz ember egy sem.” Ez az igazságtalanság az ember elméjében kezdődik el. Ostoba döntéseink Isten ellen fordítanak bennünket, és mindenféle bűnös cselekedetet eredményeznek, beleértve azt is, hogy nem lesz bennünk istenfélelem (12-18. vers). Viszont az istenfélelem az örökkévaló evangélium egy része, ahogyan azt az első angyal üzenetéből látjuk (Jel 14:6-7). Isten megígérte, hogy megszabadít bennünket ostoba döntéseinktől (10-18. vers). Amikor a 19. vershez érkezünk, azt olvassuk, hogy az „egész világ” ítélet, valamint az ebből fakadó kárhoztatás alatt van, és mindenki bűnös Isten előtt. És mivel mindannyian bűnösök vagyunk, semmilyen mennyiségű jó cselekedet nem képes megváltani bennünket. Így mindannyiunknak szüksége van Isten igazságára, amelyet a Jézus Krisztusban való hit által kapunk meg. Az igazságot mindenki megkapja, aki igazán hisz Jézus Krisztusban. 

Ezt az igazságot Isten ingyen és kegyelemből adja, és Jézus áldozta teszi ezt a kegyelmet elérhetővé. Így, aki hisz Jézusban, megigazíttatik, és Isten igaz marad, miközben igaznak nyilvánítja a hívőt (24-26. vers). A fejezet úgy ér véget, hogy bemutatja: nincs helye a kérkedésnek, mert ez az igazság hit által lesz a miénk zsidóké és görögöké, keresztényeké és nem keresztényeké. Továbbá ez a hit arra ösztönzi a hívőket, ne hagyják figyelmen kívül Isten törvényét, hanem inkább emeljék magasra azt. Más szavakkal, azok, akik megtapasztalják a hit általi megigazítást, engedelmes életet fognak élni Isten kegyelméből, Jézus Krisztus, a mi Megváltónk által (27-30. vers).

Norman McNulty, M.D.

neurológus, Lawrenceburg, TN, USA