2012. augusztus 3., péntek

Mai szakasz: 3 Mózes 19


Mai olvasmányunkban Isten a figyelmet visszatereli a Tízparancsolatra, valamint kifejt és újrahangsúlyoz különböző törvényeket. Az első négy parancsolat témáját a 2. vers foglalja össze: „Szentség az Úrnak”, a következő hat parancsolatot pedig a 18. vers: „Szeresd embertársadat.” Érdekes azonban, hogy az itt említett parancsolatok sora, amelyek 2 Mózes 20-ra emlékeztet, a szülők és a szombat tiszteletének a kombinációja.

Sajnos, mi mint Isten népe (úgy az ősi időkben, mint ma) hajlunk arra, hogy megfeledkezzünk arról, hogy honnan jöttünk és kit kell imádnunk. Ezért Isten folyamatosan visszavezeti gondolatainkat ehhez a két fontos témához. „Emlékezz arra, hogy honnan jöttél és tiszteld szüleidet. De ezen felül emlékezz Rám is, mint mennyei szülődre! Én teremtettelek. Tőlem származol! Imádatod és hűséged egyedül nekem jár, mert én az Úr vagyok a te Istened.”

Ebben a fejezetben az „Én vagyok az Úr” kifejezés tizenötször ismétlődik, mindegyik parancsolat végén. Nézzük közelebbről: Én vagyok a te kezdeted Ura, ne feledkezz meg erről (3. vers). Én nem egy kőből készült isten vagyok, hanem az élő Isten (4. vers). Szabályosan mutasd be áldozatodat (5. vers). Én vagyok az az Isten, aki mindent megad neked, ami az életre és kegyességre való (9. vers). Az országom az igazságon és nem hazugságon alapul (11. vers). Az én nevem szent és nem használható bűnös életmód elfedezésére (12. vers). Én vagyok az az Isten, aki megbocsát neked, tehát ne vonakodj megbocsátani másoknak (18. vers). Ne vagdosd össze a testedet, mert az az enyém (28. vers). Gondoskodj a szegényekről, gyengékről és a kivetettekről (32. és 34. versek). Én vagyok az ítélet és a kegyelem Istene… én szabadítottalak meg a rabszolgaságból (36. vers). Én adtam nektek ezeket a rendelkezéseket, ne feledkezzetek meg róluk, hanem tartsátok meg (37. vers). És mindenek felett, emlékezz arra, hogy én vagyok az Úr a te Istened, és rajtam kívül nincsen más! Engem imádj!
Imádjuk Őt ma hálás szívvel! 

Melodious Echo Mason
ARME (Adventista Megújulási Mozgalom a Vég Idején) Program Igazgató

2012. augusztus 2., csütörtök

Mai szakasz: 3 Mózes 18


3 Mózes 18-ban nem csak egyszerűen az áldozatok sajátosságaira összpontosítunk, hanem inkább a megszentelésre. Isten elhívta az Ő népét, hogy Neki legyenek elkülönítve. Nem gyakorolhatják Egyiptom utálatosságait, de őrizkedniük kell Kánaán buja gyakorlataitól is. Ebben a fejezetben azt látjuk ahogyan Isten egy szabályrendszert állít fel, amely a család és a házasság szentségét védelmezi, és ami a legfontosabb: a szív szentségét. 

Ahogy Pál apostol 1Thess 4:3,4 és 7-ben mondja: „Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól, hogy mindenki szentségben és tisztaságban tudjon élni feleségével. Mert nem tisztátalanságra hívott el minket az Isten, hanem megszentelődésre.” (új prot. ford.) Azt hiszem, hogy ez a kulcsgondolata az egész fejezetnek. „Hallgassatok rám Izrael fiai! Ne tegyétek magatokat tisztátalanná mindazzal, amivel a körülöttetek élők tisztátalanná teszik magukat. Titeket magasabb színvonalra hívtalak el. Mennyei színvonalra, amit úgy hívnak, hogy szentség az Úrnak, mert amilyen Ő, olyanoknak kell nektek is lennetek.” (3Móz 18:24; 2Móz 28:36).

Az ördög megpróbálta nyilvánosságra hozni Isten népének lelki mezítelenségét, és ezt teszi ma is. De Isten mindent megtesz, hogy megsegítse népét és betakarja őket saját fehér ruhájával. Emberi ruháink csak szennyes rongyok, és csak annyira tudják eltakarni mezítelenségünket, mint annak idején Ádám és Éva fügefalevél körülkötői. A bárányt megölték, így számunkra elérhető Krisztus tökéletes igazságának ruhája. Elfogadtuk-e már és magunkra öltöttük ezt a ruhát?

A mezítelenség nem választ el bennünket Istentől, hanem megmutatja azt, hogy szükségünk van az Ő fehér ruhájára, amit Ő készségesen nekünk ad. „Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök (vagy mezítelenek) voltunk” (Róm 5:8 – új prot. ford.). Fogadjuk el azt a ruhát ma! „Tanácsolom neked, végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy meggazdagodj, és fehér ruhát, hogy felöltözz, és ne lássék szégyenletes mezítelenséged” (Jel 3:18).

Melodious Echo Mason
ARME (Adventista Megújulási Mozgalom a Vég Idején) Program Igazgató

2012. augusztus 1., szerda

Mai szakasz: 3 Mózes 17


Ebben a fejezetben Isten különleges útmutatásokat ad az áldozati állatok megölésével kapcsolatosan. Mózes el kellett hogy mondja Áronnak és fiainak, valamint az egész Izraelnek, hogy ha megölnek egy borjút, bárányt vagy kecskét, mint áldozatot el kell hozniuk azt a szentsátor bejáratához. Ha ezt nem teszik meg, kiközösíttetnek Izrael népe közül. Más szóval, nem maradhattak kinn a mezőn, és nem áldozhattak ott; áldozatukat el kellett hozniuk a szent sátorhoz.

Ahogyan ezt a rendelkezést vizsgáljuk, elcsodálkozunk azon, hogy miért olyan fontos a hely; hiszen voltak olyan idők, amikor Isten megengedte népének, hogy oltárt építsenek és áldozzanak, bárhol is voltak. Ha tehát áldozatot hoztak, nem igazán számított az, hogy a mezőn áldozták azt meg, vagy a szentsátor bejáratánál. Vagy mégis?

Néhány igeverssel odébb azonban egy másik kérdéssel találkozunk: a bálványoknak és a szellemeknek hozott áldozattal. Annak ellenére, hogy Izrael fiai elhagyták Egyiptomot, nem hagytak el minden pogány szokást. A bálványimádás néhány visszataszító formáját még mindig gyakorolták a mezőkön, így adva jelentőséget a cselekménynek, amit a Biblia paráználkodásként határoz meg. Tehát az utasítás, hogy az áldozatot hozzák el a szentsátorhoz, egy szükségszerű óvintézkedés volt ezen bálványimádási gyakorlatok ellen.

Az áldozati rendszer a Bárány Krisztus kereszthalálával megszűnt létezni. A mi áldozatunk a bűnbánó és töredelmes lélek. Nekünk nem kell elmennünk egy meghatározott földrajzi helyre azért, hogy megoldást keressünk bűneinkre. Egy helyszín azonban nem változott. A kereszt lábához kell mennünk bűneink miatti engesztelésért, amit a szentély udvarán elhelyezett áldozati oltár jelképez. Ha a kereszten kívül, máshová próbáljuk elvinni áldozatunkat, nem lesz részünk Isten országában. Ahogyan Jézus mondja János 14:6-ban: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.”

Melodious Echo Mason
ARME (Adventista Megújulási Mozgalom a Vég Idején) Program Igazgató 

2012. július 31., kedd

Mai szakasz: 3 Mózes 16


Isten házának is szüksége volt engesztelésre (3Móz 14:53), hogy évente egyszer – a Nagy Engesztelés napján – megtisztuljon a bűnöktől és tisztátalanságoktól. Amikor az izraeliták felajánlották bűnért való áldozataikat, vétkeik elvétettek tőlük, és a szentélyre helyeztettek át. A bűnért való áldozatok más tisztátalanságokat is hordoztak, amelyek hatással voltak a szentélyre és a papságra (lásd a 6. és a 10. fejezetet). Ezek a „tisztátalanságok” jelképezték a felelősség terhét, amelyet Isten hordoz akkor, amikor felszabadítja népét a bűn következményei  alól, amelyek igazság szerint őket terhelnék (vö.: 2Sám 14:9). Milyen jogon teszi Ő ezt? Istenünk kegyelmes, de igazságos is. 

Az Engesztelés Napja az engesztelés második lépcsőfokát biztosította a bűnök bocsánatán túl. Az áldozat azt jelentette, hogy az engesztelés már megtörtént, és ezen a lépcsőfokon Isten háza megtisztult a „tisztátalanságtól”, ami Isten szent kormányzatát jelképezte. Ahhoz, hogy ennek áldásait élvezhesse, Izrael gyermekei továbbra is hűséget tanúsítottak Isten iránt azáltal, hogy megalázták magukat és tartózkodtak a munkavégzéstől (vö.: 23:26-32).

Most értjük meg Dán 8:14-et, ahol azt találjuk, hogy Isten mennyei szentélyét meg kell tisztítani. A végítélet (lásd: Dán 7) megvédi Isten hírnevét annak a ténynek a megerősítésével, hogy Krisztus vére a megfelelő embereket mentette meg: azokat, akik hűségesek voltak Hozzá (Jel 14:12). Az ítéletnek nem az a szerepe, hogy meghatározza, ki vétkezett (mert mindenki vétkezett – Róm 3:23), hanem azt, hogy ki fogadta el Isten kegyelmét. Így Isten teljes kegyelmet és teljes igazságot gyakorol, ami a szeretet két oldala (Zsolt 85:11).

Roy Gane
Andrews University

2012. július 30., hétfő

Mai szakasz: 3 Mózes 15


A Mózes Harmadik Könyve utasításokat tartalmaz a nemiszervek váladékai és folyásai okozta tisztátalansággal kapcsolatosan:

Abnormális váladék férfiaknál (2-15 vers)
Normális váladék férfiaknál (16-17 vers)
Normális férfi és női váladék közösüléskor (18 vers)
Normális váladék (vérfolyás) nőknél (19-24 vers)
Abnormális váladék (vérfolyás) nőknél (25-30 vers; vö Lk 8:43-48)

A menstruációs ciklus alatti közösülés tiltása, amit a Mózes Harmadik Könyve 18:19-ben és 20:18-ban olvashatunk, az állandó erkölcsi törvények között is megtalálható (Ezékiel 18:6). Ha valaki tudatosan vétkezett, kitéve magát ennek a tiltott tisztátalanságnak, annak a nép közül való „kivágattatás” ill. „kiírtatást” Isten által elrendelt büntetését kellett elszenvednie (3 Mózes 20:18), nem volt lehetőség rituális megtisztulásra. A 3 Mózes 15:24 ideglenes tisztátalanságról tesz említést, amikoris véletlenül, a menstruációs ciklus kezdetén került sor a szexuális aktusra, amikor még az asszony nem tudta, hogy vérzik. Csupán annak a ténye, hogy ez megtörénhetett, elegendő volt arra, hogy nők ne vehessenek részt a papi szolgálatban, mert katasztrofálisan bemocskolta volna a Szentélyt, ha épp áldozat bemutatása közben váltak volna tisztátalanná.

Némely férfi és női tisztátalanság automatikusan történt meg, de voltak olyan súlyos tisztátalanságok is, amelyekből csak engesztelő áldozat bemutatása árán lehetett megtisztulni. Ezt a tényt sok keresztény félreértelmezi, és azt gondolja, hogy az emberi bűnök csak úgy megtörténnek. Csakhogy ezek a keresztények nem értik a különbséget a bűn és a fizikai tisztátalanság között. A bűnös cselekedetek, azok tettek, tehát nem csak úgy maguktól történnek meg, döntés következményei (Jk 4:17), még akkoris, ha valaki az adott pillanatban nincs tisztában azzal, hogy rosszul döntött (3 Mózes 4. fejezete). Bűnös állapotunkban maradunk mindaddig, amíg testünk át nem változik Jézus Második Eljövetelekor (1 Kor. 15:51-54), de Isten addig is képes bennünket megőrízni a bűnös cselekedetektől (Jud 24).

Roy Gane
Andrew University

Fordította: Liebhardt László

2012. július 29., vasárnap

Mai szakasz: 3 Mózes 14

Aki fizikailag tisztátalanná vált, csak abban az esetben vethette magát alá a megtisztulási szertartásnak, ha megszűnt a tisztátalanság forrása. A megtiszulás nem gyógyítás volt (kivéve Naámán rendkívüli és csodálatos esetét - 2 Királyok 5), hanem előre mutatott az örökkévalóság igazi gyógyítására, amikor az ember újból a maga teljességében élvezheti Isten szent jelenlétét. A tisztátalanság állapotának súlyosságát hangsúlyozta az, hogy a bőrbetegséget követő megtisztulási szertartás egy hosszadalmas folyamat volt, amely meglehetősen sok lépésben állította helyre annak lehetőségét, hogy valaki  újból normális mindennapi életet élhessen otthon a közösségben. Minden lépcsőfok után, az illetőt "tiszának" nyilvánították, ami valójában azt jelentette, hogy eléggé tiszta volt a folyamat adott ponjának mértékéig. Az első lépésben egy élő madarat mártottak egy leölt madár vérébe, majd szabadon engedték, így szimbólikusan a madár magával vitte - eltávolította a közösségből - a tisztátalanságot (vö. két kekecskebak a 3. Mózes 16-ban). A nyolcadik nap szertartása szerint meg kellett kenni a jobb fület, a jobb hüvelyk ujjat és a jobb nagy lábujjat vétekért való áldozatból származó vérrel, és olajjal. Ezzel az egész személy megtisztult az Istennel való megújult közösségre (vö. 3. Mózes 8:23-24)

Szívünk megtisztítása szintén egy folyamat, és Krisztus "vétekért való áldozatát" követeli meg (Ésa. 53:10; ugyanaz a héber szó). Ez a folyamat tesz képessé bennünket arra, hogy Istent meglássuk (Mt 5:8). Az Úr megengedi, hogy megtapasztaljuk a megtiszulás lépcsőfokait (Mk 8:23-25), hogy így megsejthessük munkájának hatalmas voltát abban, ahogyan megtisztít bennünket tulajdon vérével,  vizzel (Jn 19:34; 1 Jn 5:8) és "izsóppal" (Zsolt 51:9; 3. Mózes 14:4-7) a bűn végzetes "leprájától".

Roy Gane
Andrews University

Fordította: Liebhardt László

2012. július 28., szombat

Mai szakasz: 3 Mózes 13


Némely bőrbetegség az embereknek olyan leépülő kölső megjelenést kölcsönzött, amely a halált juttata észbe (4 Mózes 12:12). Éppenezért, ez az állapot a beteget rituálisan tisztátalanná tette, ami azt jelenettet, hogy tilos volt számára szent dolgokat megérinteni. A papok feleősége volt, hogy megkülönböztessék a tiszta és a tisztátalan jellegű bőrbetegségeket, ugyanis ők őrködtek a szenség felett, és egy ilyen dagnózis felállítása bizonyos szakértelmet is igényelt. A tünetek nem voltak azonosak a napjainkban Hansen-betegség (régi magyar nevén bélpoklosság) néven ismert kór tüneteivel. Valójában a bibliai “lepra” szó utalhatott valaki öltözetének, vagy egy épület lepuszt voltára is. A bűneset következtében (1 Mózes 3) nem csak emberi mivoltunk korcsosul, hanem a környezetünkben lévő dolgok is. A Mózes Harmadik Könyvének leírása világunk megromlott állapotáról meglehetősen nyomasztó képet fest. Ugyanakkor reménnyel teli az a tény, hogy Isten ragaszkodik hozzá, hogy a romlástól egészen távoltartsa magát: ez bizonyítja, hogy a fizikai romlás nem volt benne Isten eredeti tervében, és éppen ezért nem állandó.

Akit tisztátalannak nyilvánított bőrbetegség súlytott elkülönítették, hogy másokat ne fertőzzőn meg. Ez volt az elsődleges intézkedés annk érdekében, hogy megelőzzék a rituális tisztátalanság terjedését, amely befolyással lett volna Isten Szentélyére, és a vele kapcsolatos szent dolgokra. Több helyen is olvashatjuk a Bibliában, hogy Isten bűntetésképpen „leprával” sújtott némelyeket, akik súlyos bűnt követtek el (4 Mózes 12; 2 Királyok 5; 2 Krónikák 26), de semmi efféle utalást nem találunk a Mózes Harmadik Könyve 13. fejezetében. Csak azért mert valaki fizikai szenvedésen megy keresztül, még nem bizonyíték arra, hogy Isten bűntetné őt. (vö. Jn 9:1-3).

Roy Gane
Andrews University

Fordította: Liebhardt László