Mai szakasz: 3 Mózes 17

Ebben a fejezetben Isten különleges útmutatásokat ad az áldozati állatok megölésével kapcsolatosan. Mózes el kellett hogy mondja Áronnak és fiainak, valamint az egész Izraelnek, hogy ha megölnek egy borjút, bárányt vagy kecskét, mint áldozatot el kell hozniuk azt a szentsátor bejáratához. Ha ezt nem teszik meg, kiközösíttetnek Izrael népe közül. Más szóval, nem maradhattak kinn a mezőn, és nem áldozhattak ott; áldozatukat el kellett hozniuk a szent sátorhoz.

Ahogyan ezt a rendelkezést vizsgáljuk, elcsodálkozunk azon, hogy miért olyan fontos a hely; hiszen voltak olyan idők, amikor Isten megengedte népének, hogy oltárt építsenek és áldozzanak, bárhol is voltak. Ha tehát áldozatot hoztak, nem igazán számított az, hogy a mezőn áldozták azt meg, vagy a szentsátor bejáratánál. Vagy mégis?

Néhány igeverssel odébb azonban egy másik kérdéssel találkozunk: a bálványoknak és a szellemeknek hozott áldozattal. Annak ellenére, hogy Izrael fiai elhagyták Egyiptomot, nem hagytak el minden pogány szokást. A bálványimádás néhány visszataszító formáját még mindig gyakorolták a mezőkön, így adva jelentőséget a cselekménynek, amit a Biblia paráználkodásként határoz meg. Tehát az utasítás, hogy az áldozatot hozzák el a szentsátorhoz, egy szükségszerű óvintézkedés volt ezen bálványimádási gyakorlatok ellen.

Az áldozati rendszer a Bárány Krisztus kereszthalálával megszűnt létezni. A mi áldozatunk a bűnbánó és töredelmes lélek. Nekünk nem kell elmennünk egy meghatározott földrajzi helyre azért, hogy megoldást keressünk bűneinkre. Egy helyszín azonban nem változott. A kereszt lábához kell mennünk bűneink miatti engesztelésért, amit a szentély udvarán elhelyezett áldozati oltár jelképez. Ha a kereszten kívül, máshová próbáljuk elvinni áldozatunkat, nem lesz részünk Isten országában. Ahogyan Jézus mondja János 14:6-ban: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.”

Melodious Echo Mason

ARME (Adventista Megújulási Mozgalom a Vég Idején) Program Igazgató