A
Kánaán földjének kikémlelésére elküldött tizenkét ember ugyanazt tapasztalta,
de kettejük beszámolója teljesen különbözött a többitől. Beszámolóik inkább azt
tükrözték, hogy kik ők – és kiben bíznak –, semmint azt, amit láttak.
Józsué
és Káleb sosem veszítették szem elől küldetésüket, és sosem feledkeztek meg a
múltról: arról, milyen elképesztő módon vezette ki őket Isten az egyiptomi
szánalmas rabságból, egészen az Ígéret Földjének határáig.
Bátorságra
volt szükségük, hogy szembeszálljanak a tíz egységes beszámolóval. A
csapatszellem kísértése mindig erős volt az emberi szívben – végül is nem jó
dolog az egység? Az egység jó, de sosem a tévedésben, és sosem az igazság árán.
A
tíz kém szenzációs, ugyanakkor ijesztő beszámolót tartott a kikémlelt földről, és
az ott lakó óriásokról. A hallgatókat lenyűgözték és megrémítették. Amikor Józsué
és Káleb elmondták bátorságról és hitről tanúskodó beszámolójukat, a tíz kém
úgy érezte, hogy saját beszámolójuk megkérdőjeleződött, és azonnal azzal
válaszoltak, hogy még sötétebb képet festettek, mint korábban: „Olyannak láttuk
magunkat, mint a sáskák, és ők is úgy néztek ránk”. Túlhangsúlyozták a
nehézségeket csak azért, hogy az ő beszámolójukat inkább elhiggyék, mint a két
hű kémét. Miután a nép a negatív beszámolót fogadta el, rossz irányba indultak
el: makacsul szembeszegültek Józsuéval és Kálebbel, de Mózessel és Istennel is.
Nancy Costa
It
Is Written Television
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése