Mai szakasz: 2 Sámuel 13

A botrányok egymást követik ezekben a fejezetekben, és mind Dávidhoz kapcsolódnak. A 13. fejezet is Amnónnak, Dávid fiának egy szégyenteljes cselekedetét mutatja be. Szerelmes lett Dávid másik fiának, Absolonnak a húgába. Egy másik gonosz személy – Dávid unokaöccse – Jónádáb megtudta ezt, és azt tanácsolta Amnónnak, hogy tettesse magát betegnek. Dávid elküldte Támárt Amnónhoz, hogy vigyen neki ételt, és ápolja addig, amíg visszatér az egészsége. Támár és Amnón együtt maradtak a lakószobában, hogy egyenek, de Amnón mindenkit kiküldött, és megkérte Támárt, hogy kövesse a hálószobába. Felszólította a lányt, hogy háljon vele, de amikor ő visszautasította, kényszerítette rá, és erőszakkal elvette a szüzességét (14. fejezet). Amnón lelkiismerete keserűre fordult, és meggyűlölte a húgát. Támáron hosszúujjú, tarka köntös volt, amilyet a szüzek szoktak viselni, de amikor kidobták Amnón szobájából, megszaggatta ruháit, és sírni kezdett. Gyötrelmében Absolonhoz menekült, és nála maradt. Amikor Dávid meghallotta ezt, haragra gerjedt (21. vers).

Absolon gyűlölte Amnónt azért, amit a húgával tett, és két évvel később gonosz tervvel állt elő. Meghívta Dávid összes fiát, beleértve Amnónt is egy lakomára Baal-Hácórba, ahol éppen juhokat nyírtak. Utána megkérte a szolgáit, hogy öljék meg Amnónt, amikor már lerészegedik a bortól. A szolgák valóban megölték Amnónt, mire Dávid fiai azonnal felugrottak, és elmenekültek öszvéreiken. Amikor az eseményről elferdített hírek érkeztek Dávidhoz, a király szíve mélyéig megrendült. Absolon az egészet a Támáron elkövetett erőszak miatt rendezte. A bűnrészes Jónádáb kérlelte Dávidot, hogy ne sírjon Amnón halála miatt, hiszen csak az egyik fiát veszítette el a sok közül.

Absolon később elmenekült egy másik városba, és három évig rejtőzködött ott. Dávid már vágyott arra, hogy láthassa a fiát, Absolont. Ez a „hidak felégetésének” fejezete: szétszakadt kapcsolatokról, erőszakról, vérfertőzésről, bosszúgyilkosságról, gyűlöletről, levertségről, szeretteiktől való elszakadásról szól. Dávidot éppen az vigasztalta, aki eredetileg a gonoszság kitervelője volt. Milyen ironikus! Olyan ez, mint Sátán bevásárló listája, és mindezek csakis azért történtek, mert Dávid utat nyitott nekik életének ezen szakaszában. A bűn, amelyik összeköti ezeket az eseményeket, Dávidtól ered: onnan, amikor átengedte magát Sátánnak, hogy bevigye Betsabét a palotájába. Ezzel a szörnyen fájdalmas tapasztalattal fizetett meg érte.

Szerető Istenünk!

Segíts nekünk, hogy ne legyünk álszentek, és világosan értsük, ha ilyen bűnnek a tanúi vagyunk és nem szólunk róla semmit, akkor lényegében elnézzük a bűnt, passzív részeseivé válunk. Tarts meg minket a Te kezedben! Ámen!

Koot van Wyk

Kyungpook Nemzeti Egyetem Sangju, Dél-Korea

Fordította: Rajki Dávid

1 Mózes 21

Sára megígért fia megszületett, mégpedig „abban az időben, amit megígért neki Isten” (2. vers). Vesd össze ezt Gal 4:4-gyel! Isten mindig teljesíti az ígéretét, és mindig pontos időben teszi ezt. Ábrahám is betartja a szövetség rá eső részét azzal, hogy körülmetéli Izsákot „nyolcnapos korában, ahogy megparancsolta neki Isten” (4. vers).  Izmael, aki ekkor tizennégy éves (vö. 1Móz 16,16 és 17,24-26), gúnyolódott Izsák születésén, kétségkívül feljebbvalónak tartva magát, mégis irigykedve az örömre, amelyet az öccse hozott a családba (6-8. vers) és az ígéretekre, amelyeknek Izsák által kellett teljesülniük (12. vers, vö. 1Móz 17:19). Az emberi faj az asszony magva (1Móz 3,15; 12,3; Gal 4:4-5) általi megváltásának szövetsége – az Izmaelnek és utódainak tett ígéretek (1Móz 17:20 és 21,13) ellenére – Izsák által köttetett meg (12. vers). Vesd össze ezt a helyzetet a Pál által a Gal. 4,21-31-ben leírt allegóriával! Milyen tanulságok rejlenek itt számunkra? Miért utasította Isten Ábrahámot arra, hogy hallgasson Sára tanácsára, miszerint „kergesse el ezt a szolgálót a fiával együtt”(10-12. vers, Gal 4:30)?

Annak ellenére, hogy korábban Ábrahám a helyes elveket igencsak szegényesen mutatta be Abimélek előtt, a filiszteusok földjéhez tartozó Gerár királya (1Móz 20) arra a megfigyelésre jut, hogy Isten Ábrahámmal van mindenben, amit tesz (22. vers), ezért szövetségkötést sürget vele, hogy így Ábrahám viszonozni tudja azt a jóindulatot, amit ő tanúsított Ábrahámmal szemben (23. vers, vö. 1Móz 20,14). Ábrahám kész volt ezt megtenni, viszont előtte még megdorgálta Abiméleket egy vitás kút ügyében. Abimélek azonban kitartott azon álláspontja mellett, hogy ő nem tudott a dologról, így végül Ábrahám ajánlott fel neki hét bárányt ajándékul, hogy ezek tanúskodjanak arról, hogy Ábrahám ásta a kutat. Ábrahám oly módon is viszonozta Abimélek jóindulatát, hogy juhokat és marhákat ajándékozott neki (27. vers). Beérsebának neveztek el azt a helyet, ami azt jelenti: „a hét eskü kútja”. A minket figyelők vajon tudják-e azt mondani – hibáink ellenére – hogy velünk van Isten mindenben, amit teszünk? Szeretnének-e szövetségi kapcsolatba kerülni velünk azért, mert velünk van Isten?

Edwin Reynolds

A Southern Adventist University professzora

Mai szakasz: 2 Sámuel 12

Ez a fejezet Dávid bűnén keresztül kapcsolódik a 11. fejezethez. A Szentlélek célja a Bibliának ebben a részében az, hogy beszámoljon arról, ahogyan Nátán próféta szembesíti Dávidot a bűneivel. Az írnok Dávid palotájában Nátán és Dávid minden egyes szavát papírra vetette. Az Úr nem örült Dávid cselekedeteinek, és elküldte Nátán prófétát, hogy beszéljen vele, s ezáltal rávilágítson tetteire, amik nem voltak túl fényesek.

A gazdag és szegény ember megrázó történetében a gazdag embernek rengeteg juha van, míg a szegény embernek csak egy féltve őrzött báránykája. Dávid felháborodott ezen az arrogáns, gonosz emberen, aki megölte és megette a szegény ember egyetlen bárányát. Dávid szemében – aki mindent tudott a juhok értékéről – ez a bánásmód elfogadhatatlan volt. Dávid bíróként ítéli halálbüntetésre, vagy négyszeres kárpótlás fizetésére a gazdag embert. Ezzel Dávid saját magát bírálta, és mondta ki az ítéletet önmaga felett. Nátán szavai, „Te vagy az az ember" ott visszhangoztak Dávid bűntől terhelt lelkiismeretében.

Most Isten a Bíró, és Dávid a vádlott. A szerepek gyorsan felcserélődtek. Az Úr annyi jó dolgot tett Dávidért, királynak jelölte ki, megmentette ellenségétől, sőt ellenségeitől, és még lehetne sorolni. De ezért a bűnért, amit Betsabéval követett el, a büntetés még csak ezután következett. Dávid vétekben fogant gyermekének betegsége és halála csak a kezdete volt a tragikus események sorozatának. Dávid hét napig böjtölt, de amikor a gyermek végül meghalt, újra vett magához ételt. Dávid élete visszakerült a régi kerékvágásba, és egy évvel később megszületett Salamon.

Az írnok azonban nem ezzel fejezi be Dávid történetét. Azt akarta, hogy tudjuk, Dávid hogyan szenvedett, és bűne hogyan okozta lelkiismeretének kizökkenését, amikor minden felelősség csakis őt terhelte. Dávid úgy szeretett volna fátylat borítani a múltra, hogy egy olyan képet festet magáról, ahol ő, a győzedelmes hadvezér egymás után hódítja meg az ammonita városokat. Jóáb már elfoglalt egy várost, de Dávid nem tudta megállni, hogy ne az ő nevével jegyezzék ezt a hódítást. Ez nem más, mint „hírnév-lopás". A hirtelen támadt hírnevet azonban üldözés és brutalitás kísérte (31. vers). Dávid ezt tette több ammonita várossal is, majd visszatért Jeruzsálembe. Miközben ezt olvassuk, rossz érzés marad bennünk Izrael királyával kapcsolatban. Nem szabad elsiklanunk afelett, hogy gondolati döntéseiből milyen hirtelen és túlzó reakciók születtek, amelyek egyértelműen bűnének következményei voltak.

Szerető Istenünk!

Segíts meg minket, hogy ne reagáljunk túl dolgokat az életben – nemcsak bűnös állapotunk miatt, amit Ádám utódaiként örököltünk,hanem saját bűneink miatt sem! Dávid és bűne azt bizonyítja, milyen nagy szükségünk van a te kegyelmedre és Szentlelked vezetésére. Tarts meg minket a Te kezedben! Ámen.

Koot van Wyk

Kyungpook Nemzeti Egyetem Sangju, Dél-Korea

Fordította: Rajki Dávid

1 Mózes 20

Ábrahám, aki még mindig nagyon emberi volt - olyan mint mi magunk -  nem tanult az egyiptomi hibájából. Megismétli ugyanazt a csalást, csak most Abimélekkel, a filiszteus királlyal. Figyeljük meg, miként dolgozik Isten egy pogány királyban, hogy megmentse őt attól, hogy tudtán kívül áthágja Istennek egy parancsolatát. Figyeljük meg azt is, hogy ezen a ponton Abimélek sokkal „igazabb” (4.vers), és sokkal becsületesebb, mint Isten prófétája (7. vers) és barátja (Jak. 2:23), az igazság példaképe (Gal 3:6-9). Megkérdezi Istent: „Uram, az ártatlan népet is megölöd-é?... Szívem ártatlanságában, és kezeim tisztaságában cselekedtem ezt” (20:4-5). A filiszteusok igazak voltak? Azon a ponton sokkal igazabbnak tűnnek, mint Ábrahám, Isten barátja, próféta és az igazság példaképe. Mi történik itt? Hányszor okozunk csalódást Istennek, amikor az Ő képviselői kellene, hogy legyünk a világ előtt?

Isten megjelent Abiméleknek álomban, s ezzel megmentette őt attól, hogy tudtán kívül bűnt kövessen el (6. vers), de mennyei Atyánk nem vetette el barátját sem. Isten felhívta Abimélek figyelmét arra, hogy a vétkező próféta imádkozni fog érte, és ő életben marad (7, 17-18 versek). Amikor a pogány király szembesíti becstelen magatartásával, Ábrahám bevallja, hogy ő úgy gondolta (tévesen), nincs istenfélelem ezen a helyen (9-11). Még mindig megpróbálta kimagyarázni hazugságát (12-13). Megtörténik időnként, hogy megszégyenülünk, mert azok, akiket mi hitetleneknek vélünk, sokkal igazabbaknak bizonyulnak, mint mi magunk? Isten munkálkodik még a "pogányok" életében is, hogy megmentse őket. Óvatosnak kell lennünk, nehogy elítéljük őket, mert ők is értékesek Isten szemében, és talán becsületesebbek is mint mi – legalábbis esetenként.

Edwin Reynolds

A Southern Adventist University professzora

Mai szakasz: 2 Sámuel 11

Ez a fejezet a Biblia egyik legdrámaibb szakasza. Ott van benne minden elem, ami egy izgalmas történethez szükséges, de amilyen pontosan lejegyezték a részleteket, biztosak lehetünk abban, hogy minden egyes tény igaz! Egy olyan férfi történelmi tragédiája ez, aki Isten szíve szerint való volt, aki megölt egy oroszlánt, majd később a hatalmas Góliátot, és még sok figyelemreméltó hőstettet vitt véghez, de itt arról szerzünk tudomást, hogy egy csontvázat (titkot) faragott a szekrényben. A palota titkai napvilágra jöttek, és feljegyzésre kerültek Izrael történelmében. Olyannyira szégyenletes volt ez az esemény a palota számára, Izrael, Júda, sőt, még Isten szemében is, hogy a Krónikák könyvének írója – aki a palota történetét jegyezte le Dávid uralkodása során – a 20. fejezet 1. versében egyszerűen kihagyta ezt a történetet. Nem volt hajlandó terjeszteni Dávid király erkölcsi bukásának hírét. 

Tavasz van, amikor a királyok általában a hadseregükkel együtt mennek a háborúba. Dávid azonban nincs ott. Milyen drámai helyzet! Átaludta az egész napot, hiszen azt olvassuk, hogy este kelt fel az ágyából (2. vers). Unalmában a palota tetején sétálgatott. Meglátott a távolban egy fiatal nőt, aki a kerti medencében fürdött. Mivel felesége vagy feleségei már nem voltak kielégítőek számára, jobban szemügyre akarta venni a szépséget, ezért követeket küldött érte, hogy hozzák el neki (4. vers). Ha tiltakozott volna, akkor akarata ellenére hurcolták volna el a királyhoz. Mivel éppen véget ért a menstruációs ciklusa, odaadta magát a királynak, aki az aktus után hazaküldte. Hetekkel később az asszony üzenetet küldött Dávidnak, hogy várandós, és Dávid hirtelen szorult helyzetbe került, hiszen szembe kellett néznie Betsabé férjével, a hettita Uriással.

A magasztos eszme, hogy Isten maradék népe megtérítse a hitteusokat és más nemzeteket, immár darabjaiban hevert. A királyához hűséges Uriás a palota közelében aludt, de Dávid át akarta hárítani a terhesség felelősségét a férjre, ezért rá akarta beszélni, hogy töltse otthon az éjszakát. Dávid most már nyíltan is megszegte Isten kívánalmait, és leitatta Uriást, de a férfi mégis ott maradt a palotánál.

Ezen a ponton Dávid taktikát változtatott, és Uriás megöletését kezdte tervezni. Holtan akarta látni, és Joábnak segítenie kellett ebben. Amikor egy hírnök meghozta a jelentést a gyilkosságról, Dávid elsimította a dolgot mondván, hogy a háborúban a fegyver úgyis megemészt egyet, mint mást (25. vers). A terhesség kilenc hónapja még le sem járt, Dávid máris a palotába vitette Betsabét, nem sokkal később pedig megszületett a fia (27. vers). Dávid úgy élt, ahogy gondolkodott, és ahogy gondolkodott, úgy cselekedett, ami meghozta a gonosz életmód gonosz gyümölcseit – ez egy ördögi kör.

Ha titkos bűneinket (a szekrényben rejtegetett csontvázat) nem számoljuk fel, azok ellenünk fognak tanúskodni az utolsó ítéletben. Mi azonban bánjunk el ezekkel még idejében, mégpedig most, az Isten népe felett zajló vizsgálati ítélet idején, hogy ne kelljen majd szembesülnünk velük a millenium idején! Ámen!

Koot van Wyk
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea

1 Mózes 19

Isten megbízott két tanút, hogy személyesen vizsgálják ki a helyzetet Sodomában, és mivel az ő ítéletük volt a sorsdöntő, ezért minden kétséget kizáróan igazságosnak kellett lennie (18:25; 5Móz 17:6; 19:15; 2 Kor 13:1). Sodoma nemcsak szexuális erkölcstelenségéért és perverzitásáért esett ítélet alá (Júd 7), hanem arroganciájáért, mértéktelenségéért, könnyelműségéért és azért, mert figyelmen kívül hagyta a szegényeket és a szükségben lévőket (Ezékiel 16:49-50). A náluk menedéket kereső idegenekkel szembeni barátságtalan magatartásukkal, és a Lót barátaival szemben tanúsított szexuális perverzitásukkal Sodoma lakói elítélték önmagukat Isten két tanúja előtt. Lótot és családját a két angyal arra utasította, hogy meneküljenek, mielőtt őket is utolérné a város büntetése.

A vonakodás, ahogyan Lót családja a menekülésre intő parancsra reagált, jól mutatja a környezet vonzalmának veszélyességét. Amikor Lót a családját a Jordán völgyébe költöztette a gonosz városokhoz közel, és ezután beköltözött magába Sodomába, fel kellett volna figyelnie azokra a veszélyekre, amelyeknek családját kitette (2Pét 2:7-8), ő azonban figyelmen kívül hagyta a kockázatot és gonosz befolyásnak tette ki őket, amely végül a romlásukhoz vezetett. Az angyaloknak végül meg kellett ragadnuk Lótnak, feleségének, és két lányuknak a kezét, akik még velük laktak, és ki kellett vonszolniuk őket a városból. Lót felesége ennek ellenére elveszett, mivel a szíve ott maradt; a város csábítása tőrbe csalta őt (1Móz 18:26); és Lót két lánya is Sodoma káros befolyását bizonyította azáltal, hogy vérfertőző kapcsolatra léptek apjukkal (30-36). Vajon mi is figyelmen kívül hagyjuk annak befolyását, amivel körülvesszük magunkat? Mi lesz az eredménye? Sodoma és Gomora örök példa marad arra, hogy hogyan fog bánni Isten az el nem hagyott gonoszsággal (2Pt 2:6). Lótnak és családjának tragédiája szolgáljon tanulságul számunkra, hogy milyen kockázatos, ha megengedjük, hogy a világ útja és vonzása megrontson bennünket (1Jn 2:15-17).  

Edwin Reynolds

A Southern Adventist University professzora 

Mai szakasz: 2 Sámuel 10

A Bibliában két beszámolót találunk, amelyek az ammonitákról, szövetségeseikről és barátaikról szólnak. Az egyik beszámoló ebben a fejezetben található, a másik pedig az 1 Krónika 19-ben, ami azt jelenti, hogy az írástudók ugyanazokat – a palota feljegyzései között szereplő – adatokat használták az események leírásához. Sámuel és a Krónikák könyveinek különböző részleteit Sámuel, Nátán és Gád próféták írták. ( lásd 1 Krónikák 29:29). Ha Sámuel próféta volt a felelős az önéletrajzi részekért Sámuel első könyvében, akkor valószínűleg a második könyv legjelentősebb részeit is ő írta. Figyeljük meg, milyen hitelesen ír! Felhasználja az aktuális jelentéseket, anekdotákat, listákat és más információkat a palotából, amelyeket naponta frissítettek. A Szentlélek inspirálta e fejezet íróját, hogy miként használja a rendelkezésre álló tényszerű jelentéseket.

Itt találhatunk egy beszámolót arról, miként alázták meg Dávid szolgáit az ammoniták: fél szakállukat leborotválták, ruhájukat pedig derékig levágták nagy szégyenükre (1-5. vers). Aztán van egy másik beszámoló a politikai eseményekről, ahol az ammoniták látták a veszélyes helyzetet, és csapatok ezreit toborozták a szomszédos városállamokból, majd kidolgoztak egy haditervet a Dávid emberei elleni harchoz, akik a város előtt sorakoztak fel.  Dávid Joábot nevezte ki parancsnokként csapatai élére, ezekről az eseményekről áttekintést a 6-8. versben találhatunk. Ez a beszámoló főként Joábra és az általa elért eredményekre helyezi a hangsúlyt (9-14. vers), valószínűleg ezeket az ő személyes katonai írnoka jegyezte le. Pontosan ismerjük a háború kimenetelét, és hogy mit tett Joáb. Az ammonitákkal vívott csatában Dávid erői nyertek és az ellenfél megsegítésére érkezett haderő is elmenekült.

Ez a fejezet – Dávid rátermettsége mellett – Joáb katonai leleményességét is méltatja, ahogy ez a 15-19. versben olvasható, amelyeket a palotai írnok jegyzett le. Figyeljük meg, hogy az írástudók gondosan összegyűjtik az adatokat, de távol áll tőlük a propaganda szándéka. E hadi események során az ellenség – amely az Eufrátesz folyón túlról érkezett a Dávid emberei elleni küzdelemre – vereséget szenvedett; sokan meghaltak, a túlélők pedig hazatértek és megtagadták, hogy újra segítsenek az ammonitáknak.

Drága Urunk!

Ebben a bűnös világba  vannak uralkodók, akik helyesen kormányoznak, és megvédenek bennünket, de vannak királyok,  akik az ellenségeink. Tarts meg két kezedben, és őrizz meg minket, Urunk!  Ámen. 

Koot van Wyk, Kyungpook
Kyungpook National University, Sangju, Dél-Korea

Fordította: Baksa Viktória

1 Mózes 18

Isten személyesen megjelent Ábrahámnak és Sárának. Mi indította Őt erre? Vajon kész lenne megjelenni neked és nekem is? Elsősorban azért jött, hogy személyesen jelentse be, hogy Sárának fia fog születni. „Hol van Sára, a feleséged?” - kérdezte Ábrahámot Isten (9. vers) - ezzel is jelezve azt, hogy névről ismeri őt, és azért jött, hogy egy üzenetet adjon át neki. Sára sátrának ajtajában hallgatózott, megtartva a távolságot, ahogy a korabeli szokás diktálta. Azonban megkapta az üzenetet és nevetve jegyezte meg: "Vénségemre lenne-é gyönyörűségem? meg az én uram is öreg” (12. vers)! Az Úr megkérdezte Ábrahámot: "miért nevetett Sára...? Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami?" (13-14 versek). Sára ezt is hallotta és mivel félt, letagadta, hogy nevetett. Az Úr ellene kellett, hogy mondjon: "Nem úgy van, mert bizony nevettél" (15. vers). Milyen kínos helyzet! Hogyan gondolhatta, hogy az a valaki, Aki tudta a nevét és jövőjét, nem tudja az igazságot gondolatairól és tetteiről? Mi is úgy véljük, hogy Isten nem ismeri a gondolatainkat? Ha igen, akkor meglepetésben lesz részünk.

Isten annak is tudatában volt, hogy mi történik lent a Jordán völgyében, ahová Lót és családja költözött. Lejött, hogy személyesen vegye kezébe az ügyet. Sodomából és Gomorából kiáltás szállt fel Istenhez a súlyos bűnök és igazságtalanságok miatt, amelyek ott történtek. Isten tudta, hogy Ábrahám imádkozik családtagjaiért, akik most Sodomában laknak, és lejött Ábrahámhoz, hogy megossza vele, amit tenni akar (17. vers). Elmagyarázta, hogy fontos volt Ábramámmal tudatni a dolgokat, mert azt akarta, hogy kapcsolatot alakítson ki vele; hogy megparancsolja az ő házanépének, hogy megtartsák az Úr parancsait; hogy igazán és igazságosan cselekedjenek (19. vers). Isten meg akarta mutatni neki az Ő igazságát és igazságosságát, és ez egy elsődleges tanulópélda lett volna. Ahogyan Ábrahám közbenjárt Istennél, arról tett bizonyságot, hogy ismeri Isten igazságát és igazságosságát, hiszen ezt mondta: "Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonosszal, és úgy járjon az igaz mint a gonosz: Távol legyen tőled! Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-é igazságot?" (25. vers). Ábrahám ismerte Isten irgalmát és igazságát. Vajon mi ismerjük-e?

Edwin Reynolds

A Southern Adventist University professzora

Mai szakasz: 2 Sámuel 9

A Dávid és Salamon palotájában lévő feljegyzések között két beszámolót is találunk, amelyeket az író – amikor Dávid életét jegyezte le –, egy fejezetbe foglalt. Tudhatjuk ezt bizonyos kifejezések ismétlődéséből, és Mefibóset nevének említéséből, aki mindkét lábára lebénult, és Dávid király asztalánál étkezett (1-8. versek az első beszámolót, míg 9-13 a másodikat adják). Két írnok is részletesen lejegyezte az eseményeket, egymástól függetlenül, és az iratokat megőrizték a palotában. Később a történetíró fogta ezt a két beszámolót, és egy fejezetté simította össze őket.

A fejezet háttere visszavisz minket abba az időbe, amikor Saul és Jonatán meghaltak a Gilboa-beli csatában. Amikor haláluk híre elért Jonatán otthonába, a dajka, aki a kisfiát nevelte, úgy döntött elmenekül, hogy mentse a gyermek életét. Fogta az ötéves Mefibósetet, és ahogy menekültek a fiú leesett és megsántult mindkét lábára (ld. 2Sám 4:4). Évekkel később e fejezet írója tudósít bennünket Dávid jó tetteiről, a már idősebb Mefibóset irányába.

Ebből a szakaszból egy olyan királyról tanulhatunk, aki kegyelettel adózik múltbéli ellenségének, az előző királynak (esetünkben ez Saul) azáltal, hogy szívélyesen viszonyul a leszármazottaihoz. Kéri, hogy Saul élő rokonai jöjjenek elé, és történetesen Jonatán fiát, Mefibósetet viszik elé.  Dávid nagyon jóindulatúan bánik vele, visszaadja neki Saul birtokait, sőt Mefibóset alá rendeli Saul szolgáját annak 15 gyermekével és 20 szolgálójával együtt, hogy műveljék a sérült ifjú földjeit. Így Mefibóset  Lódebárból Jeruzsálembe költözik, hogy rendszeresen a király asztalánál étkezzen. Miért tette ezt Dávid? 2Sám 9:7 szerint Jonatánért, aki Mefibóset édesapja volt.

Mindenki, akinek voltak ellenségei a múltban, egyszer elér arra a pontra, amikor át akarja majd hidalni a meglévő szakadékot. Dávid is így tesz, és az író – a Szentlélek ihletésére –  Dávid életének ezt a jó cselekedetét példaként állítja elénk. Dávid úgy érezte, helyre kell állítania a dolgokat minél hamarabb. Ezt megtennie végül pár évbe telt, de a Szentlélek tőlünk is azt szeretné, ha ugyanígy cselekednénk, és békeszerzők lennénk.

Drága Istenünk

Segíts nekünk, hogy időnket és energiánkat hidak építésére fordítsuk, ott ahol a régiek leégtek, részben vagy talán egészen a mi hibánkból vagy a mi közreműködésünkkel. Jézus nevében kérünk.  Ámen

Koot van Wyk
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea

Fordította: Kóczián Ágnes

1 Mózes 17

Sokan gondolkodtak már azon, hogy a körülmetélkedés miért játszott olyan fontos szerepet, mint a szövetség jele (lásd a 14. verset és 2 Mózes 4:24-26-ot, ahol arról olvashatsz, milyen komolyan vette Isten ezt a jelet). Egyéb tények mellett fontosnak tűnik az is, hogy Isten Ábrahámtól és leszármazottaitól kérte, hogy önkéntesen fogadjanak el egy vágást a testükön, valami olyasmit, amit Ő is elfogad értük, mint annak jelét, hogy mennyire gondolják komolyan az Istennel való szövetséget. A comb (ágyék) területe nagyon intim terület, aminek eltakarása normál körülmények között általános elvárás (Ésa 47:2-3). Egy olyan rész, aminek érintését kizárólag olyan valakinek engedjük meg, aki iránt mélységes bizalommal vagyunk. Azt a területet jelképezi, ahol ünnepélyes fogadalmakat és szövetségeket kötöttek az által, hogy valaki odahelyezte a kezét és megesküdött (1 Móz. 24:2-3,9; 47:29-31)

A szövetség megerősítése szempontjából, mit sugall Istennek az a tette, hogy Ábrám és Szárai nevét megváltoztatta (17:5,15)? Figyeljük meg, hogy a szövetséget Isten nemcsak Ábrahámmal és Izsákkal köti meg (2-7, 19, 21), hanem Sárával és Ábrahám leszármazottaival is, beleértve Ismáelt is (7-8, 16, 20). Figyeljük meg azt is, hogy nemcsak Sára nevetett Isten ígéretén, hogy gyermeket ad az idős házaspárnak (17. vers). Ábrahám még mindig arra unszolta Istent, hogy fogadja el cselekedetei gyümölcsét a megígért fiú helyett (18. v). És mi a helyzet velünk, amikor Ábrahámhoz hasonlóan gyakran mi is saját erőfeszítéseink gyümölcseit választjuk inkább, mint azt, amit Isten ad ingyen ajándékként?

Edwin Reynolds

A Southern Adventist University professzora

Mai szakasz: 2 Sámuel 8

E fejezet jó példája annak, hogy Isten mindent ismer előre, és mindent a maga idejében enged megtörténni, az Ő mindennél fontosabb célját szem előtt tartva. Így volt ez Dávid esetében is, amikor számos ellenséges népet legyőzött. Hogy miért sikerült ez neki? Azért, mert Dávid „jogot és igazságot szolgáltatva az egész népnek” uralkodott (15. vers – új prot. ford.). Legyőzte Hadadezert (3. vers) és az arámokat, akik Hadadezer segítségére keltek (5. vers). Amikor Tói, Hamát királya, meghallotta, mi történt, behódolt Dávidnak (9-10. vers), az edómiak is ugyanígy tettek, és Dávidot szolgálták (14. vers).

Itt nem a katonai hatalom a lényeg, hanem a – Dávid Istennel való kapcsolatában rejlő – lehetőség arra, hogy Izraelben helyreállítsa Isten jellemének visszatükröződését azáltal, hogy igazságosan és tisztességesen uralkodik. A Zsoltárok 85:10-ben így áll:  „Szeretet és hűség találkoznak, igazság és béke csókolgatják egymást.” E két tulajdonság egyensúlya létfontosságú mind a földi, mind a mennybeli életünkhöz.

Egy másik fontos dolgot is meg kell itt jegyeznünk: Sámuel könyvének és a Krónikák könyvének összehasonlításakor hasonlóságokra, mégis eltérő hangsúlyra bukkanunk. Néha más-más nevekkel találkozunk, mivel az írnok a személy második nevét használta, mint például Gedeon esetében, akit a kánaániak Jerubbaálnak hívtak, vagy Salamonnál, akit a fönicíaiak Jedídjának neveztek. Ezért tehát, amikor Sámuelnél egy nevet látunk, a Krónikák illetve Királyok könyvében pedig egy másikat, emlékeznünk kell, hogy a Szentlélek nem az írnok kezét fogva és a tollát irányítva vezette őt. Ezen írnokok és próféták Isten írói voltak, nem pedig a tollai. Ők a Szentlélek indítása szerint írtak (1Pt 1:21). A Szentlelken keresztül kaptak gondolatokat, amelyeket az egyes írók különböző módon fejeztek ki, mindig a szükséges pontra helyezve a hangsúlyt.

Így mutatkozik meg Isten együttérzése. Ott találkozik az elesett emberrel, ahol ők van. A Biblia tökéletes a maga egyszerűségében, mégsem tudja Isten nagyszerű gondolatait tökéletesen visszaadni az emberi nyelven. Emlékezzünk rá, hogy az Úr az Ő csodálatos erejével tartotta meg ezt a Szent Könyvet a jelenlegi formájában (lásd: Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. kötet. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 15, 19-21. oldal.)

Szerető Istenünk!

Segíts minket ma, ó Urunk, hogy az ügyeinket igazságosan és tisztességesen tudjuk intézni, az Igéddel és a Veled való kapcsolatunk által! Bízunk az Te Igédben, ami nehéz időket átélve került hozzánk, és ami változatlan és megingathatatlan igazságokat tartalmaz. A Te biztos Igéd, ami ránk hagyatott, erővel szól hozzánk. Fogadd el kérésünk, így imádkozunk! Ámen.

Koot van Wyk

Kyungpook Nemzeti Egyetem
Fordította: Kóczián Károly

1 Mózes 16

Sára nyilvánvalóan még nem gondolta úgy, hogy Ábrám túl öreg ahhoz, hogy gyermeket nemzzen, amikor azt javasolta neki, hogy az ő egyiptomi szolgálóleánya, Hágár segítségével teljesítse be Isten szövetségi ígéretét. Mégis mit gondolt? Mit gondolt Ábrám? Hol lépett be Hágár a képbe? (ld. 1Móz 12:14-16). Ez a hitről tesz tanúbizonyságot? Figyeljük meg, hogyan kezdik el egymást hibáztatni! Figyeljük meg, hogyan változnak meg a viszonyok a családon belül! Mi történik, mikor eltávolodunk Isten tervétől, és a saját elgondolásunk alapján kezdünk el cselekedni? Visszafordítható helyzet ez? Milyen messzire hatnak e döntés eredményei? Érezzük a következményeket ma is? Tanulhatunk valamit ebből a történetből?

Hágár nem kérte, hogy ebbe a helyzetbe kerüljön. Egy egyiptomi szolga volt, aki azt tette, amit elvártak tőle, de később átlépte szerepének határait, megvetette úrnőjét, aminek viszont következményei lettek rá nézve. Mit tudott meg Ábrámtól és Sárától az ő Istenükről? Pozitív hatású bizonyságtevés volt ez? Mit mutatott meg neki Isten Önmagáról? Mit tudott meg Istentől a saját felelősségeiről? Milyen ígéretet tett neki Isten a fiára vonatkozóan – születésének kellemetlen körülményei ellenére? Hogyan teljesedett be ez az ígéret? Változtatott ez valamit is Isten Ábrámnak tett eredeti ígéretén? Ábrám még mindig részese volt Isten szövetségének?

Fordította: Kóczián Károly

Írta: Edwin Reynolds, Ph.D.

Egyetemi továbbképző program koordinátora,

Újtestamentum és bibliai nyelvek tanára  a

Southern Adventist University vallástudományok karán

Mai szakasz: 2 Sámuel 7

Ebben a fejezetben láthatjuk, hogy Dávid szíve vágya volt templomot építeni az Úrnak. Amikor elmondta Nátánnak a prófétának, hogy mi van a szívében, Nátán így bátorította: „Eredj, s valami a te szívedben van, vidd véghez, mert az Úr veled van” (3. vers). Azon az éjszakán azonban az Úr megszólította Nátánt, és üzenetet küldött Dávidnak. Így szólt az Úr: „Házat akarsz-é nékem építeni, hogy abban lakjam? ... avagy szólottam-é csak egy szót is Izráel valamelyik nemzetségének ... mondván: Miért nem építettetek nékem czédrusfából való házat?”  (5-7. vers). Majd az Úr felsorolta mindazokat a dolgokat, amelyeket Dávidért tett a múltban hozzátéve, hogy „... feltámasztom utánad a te magodat, ...az fog házat építeni az én nevemnek, és megerősítem az ő királyságának trónját mindörökké” (12-13. vers). Dávid meghallgatta, amit az Úr mondott neki, és hálát adott mindazért, amit érte tett a múltban. Így szólt: „Magasztalatassék az Úr neve midörökké” (26. vers).

Igen jelentős ebben a szakaszban, hogy az Úr örökkévaló trónt ígér Dávidnak Nátán prófétán keresztül, melyet közvetlenül Isten trónja mellett biztosít a számára. Isten Dávidnak tett ígérete nem volt személyválogatás, sem kivételezés, vagy részrehajlás. Dávid leszármazottai között találjuk a megígért Messiást, Aki által eljön az az idő, amikor Izrael nyugalmat és békét talál minden ellenségétől (11. vers). Az örökké tartó béke ígérete nekünk (a lelki Izraelnek) is adatott, amelyben Jézus Krisztus halála által részesülhetünk. Isten megígérte, hogy még Dávid halálát követően is támaszt (lelki) utódokat ő utána, akik mint egy királyi örökséget az egész világra elviszik Isten ígéretét, miszerint Jézus helyet készít az Ő országában az Őt szeretőknek, ahol Vele együtt fognak uralkodni (13-16. vers).

Dávid megértette, hogy Nátán tanítása a vég idejére szól. Válaszul bement az Úr elé, leborult előtte, és imádkozott. A 7. fejezet 18-29 verse az egész imát feljegyzi. Dávid tudta, hogy Isten nem csak róla és test szerinti gyermekeiről beszélt, amit a következőkből láthatunk: „Mert megerősítetted magadnak a te népedet, az Izráelt, népedül mindörökké; és te voltál, Uram, nékik Istenök” (24. vers). Nem Dáviddal kapcsolatos kivételezés volt ez, nem is egy szűk népcsoportnak adott ígéret. Az ígéret alapja egy valódi lelki kapcsolat volt Isten és ember között, Ádámtól egészen Krisztus második eljöveteléig. Dávid éppúgy örököse volt ennek a régmúltból érkező ígéretnek, mint ahogy mi is mindannyian, akik elfogadtuk Jézus Krisztus Megváltónknak.

Semmi különbség nincs Dávid imája, hogy az ő háza legyen állandó Isten előtt (25. vers), és a mi imáink között, hogy a mi házunk (vagyis családtagjaink, szeretteink), akik imádjuk Őt, bemehessünk egy napon a Mennybe. Dávid azt kívánta, hogy bárcsak Isten megáldaná őt fiaival együtt mindörökké Ő előtte (29. vers). Az, ahogy Dávid látta a vég idejét, megegyezett azzal, ahogyan azt Nátán látta, és megegyezett Jézus tanításával is.

Szerető Istenünk!

Köszönjük Neked, hogy ezen a Földön minden ember, függetlenül attól, hogy milyen a bőre színe és melyik nép gyermeke, egyaránt a te gyermekeddé válhat, ott ülhet majd Krisztussal a Menny trónján mindörökké, és részesülhet mindabban az áldásban, amit lábaidnál elnyerhet mindenki, aki Téged imád. Csatlakozni szeretnénk Isten lelki népéhez, akik a Tiéid Ádámtól fogva egészen az idők végezetéig, ahogy ezt az igazságot Dávid is megértette.

Koot van Wyk

Kyungpook Nemzeti Egyetem

Sangju, South Korea

Fordította: Liebhardt László

Ábrahám nem rendelkezett azzal a dologgal, ami a legfontosabb volt a számára, egy örökössel, de Istennél semmi sem lehetetlen, még egy gyermek ígérete sem egy olyan házaspárnak, akik rég túl vannak életük reproduktív időszakán. Van-e valami, ami túl nehéz Isten számára? Isten nemcsak egy gyermeket ígért, hanem olyan sok leszármazottat, mint a csillagok az égen, vagy a homokszemek a tenger partján. A te szíved mire vágyik a legjobban, amit Isten, mint szerető Atyád örömmel megadna neked? Elhiszed-e azt, hogy Ő nemcsak képes rá, hanem kész is arra, hogy gazdagon megáldjon? Elhiszed-e Isten ígéretét, hogy „megadja szíved kéréseit?” Zsolt 37:4 Ábrahám „hitt az Úrnak és tulajdoníttaték az őnéki igazságul” (1 Mózes 15:6)

Ezen kívül Isten Ábrahámnak ígérte azt a földet, amelyre kihozta: a „jó és tágas földet, tejjel és mézzel folyó földet” (2 Mózes 3:6), a gazdag Jordán völgyét a „bővizű földet... amely olyan volt, mint az Úr kertje” (1 Mózes 13:10). Isten szövetséget kötött Ábrahámmal (12:1-3), de most Ábrahám jelet kér arra vonatkozóan, hogy a szövetség valóban megvalósul (15:8). Isten megígéri a jelet (9-11; 17. versek), de azt a figyelmeztetést is kapja, hogy az ígéret nem fog beteljesedni az ő életidejében (12-16), hanem csak leszármazottai idejében (18. vers). Milyen hitet várt el Isten Ábrahámtól? Milyen hitet vár el tőlem? Tanulmányozd át a Zsidókhoz írt levél 11:8-19, 39-40 verseit!

Edwin Reynolds, Ph.D.

Egyetemi továbbképző program koordinátora,

Újtestamentum és bibliai nyelvek tanára  a

Southern Adventist University vallástudományok karán