Mai szakasz: 2 Sámuel 12

Ez a fejezet Dávid bűnén keresztül kapcsolódik a 11. fejezethez. A Szentlélek célja a Bibliának ebben a részében az, hogy beszámoljon arról, ahogyan Nátán próféta szembesíti Dávidot a bűneivel. Az írnok Dávid palotájában Nátán és Dávid minden egyes szavát papírra vetette. Az Úr nem örült Dávid cselekedeteinek, és elküldte Nátán prófétát, hogy beszéljen vele, s ezáltal rávilágítson tetteire, amik nem voltak túl fényesek.

A gazdag és szegény ember megrázó történetében a gazdag embernek rengeteg juha van, míg a szegény embernek csak egy féltve őrzött báránykája. Dávid felháborodott ezen az arrogáns, gonosz emberen, aki megölte és megette a szegény ember egyetlen bárányát. Dávid szemében – aki mindent tudott a juhok értékéről – ez a bánásmód elfogadhatatlan volt. Dávid bíróként ítéli halálbüntetésre, vagy négyszeres kárpótlás fizetésére a gazdag embert. Ezzel Dávid saját magát bírálta, és mondta ki az ítéletet önmaga felett. Nátán szavai, „Te vagy az az ember" ott visszhangoztak Dávid bűntől terhelt lelkiismeretében.

Most Isten a Bíró, és Dávid a vádlott. A szerepek gyorsan felcserélődtek. Az Úr annyi jó dolgot tett Dávidért, királynak jelölte ki, megmentette ellenségétől, sőt ellenségeitől, és még lehetne sorolni. De ezért a bűnért, amit Betsabéval követett el, a büntetés még csak ezután következett. Dávid vétekben fogant gyermekének betegsége és halála csak a kezdete volt a tragikus események sorozatának. Dávid hét napig böjtölt, de amikor a gyermek végül meghalt, újra vett magához ételt. Dávid élete visszakerült a régi kerékvágásba, és egy évvel később megszületett Salamon.

Az írnok azonban nem ezzel fejezi be Dávid történetét. Azt akarta, hogy tudjuk, Dávid hogyan szenvedett, és bűne hogyan okozta lelkiismeretének kizökkenését, amikor minden felelősség csakis őt terhelte. Dávid úgy szeretett volna fátylat borítani a múltra, hogy egy olyan képet festet magáról, ahol ő, a győzedelmes hadvezér egymás után hódítja meg az ammonita városokat. Jóáb már elfoglalt egy várost, de Dávid nem tudta megállni, hogy ne az ő nevével jegyezzék ezt a hódítást. Ez nem más, mint „hírnév-lopás". A hirtelen támadt hírnevet azonban üldözés és brutalitás kísérte (31. vers). Dávid ezt tette több ammonita várossal is, majd visszatért Jeruzsálembe. Miközben ezt olvassuk, rossz érzés marad bennünk Izrael királyával kapcsolatban. Nem szabad elsiklanunk afelett, hogy gondolati döntéseiből milyen hirtelen és túlzó reakciók születtek, amelyek egyértelműen bűnének következményei voltak.

Szerető Istenünk!

Segíts meg minket, hogy ne reagáljunk túl dolgokat az életben – nemcsak bűnös állapotunk miatt, amit Ádám utódaiként örököltünk,hanem saját bűneink miatt sem! Dávid és bűne azt bizonyítja, milyen nagy szükségünk van a te kegyelmedre és Szentlelked vezetésére. Tarts meg minket a Te kezedben! Ámen.

Koot van Wyk

Kyungpook Nemzeti Egyetem Sangju, Dél-Korea

Fordította: Rajki Dávid

1 Mózes 20

Ábrahám, aki még mindig nagyon emberi volt - olyan mint mi magunk -  nem tanult az egyiptomi hibájából. Megismétli ugyanazt a csalást, csak most Abimélekkel, a filiszteus királlyal. Figyeljük meg, miként dolgozik Isten egy pogány királyban, hogy megmentse őt attól, hogy tudtán kívül áthágja Istennek egy parancsolatát. Figyeljük meg azt is, hogy ezen a ponton Abimélek sokkal „igazabb” (4.vers), és sokkal becsületesebb, mint Isten prófétája (7. vers) és barátja (Jak. 2:23), az igazság példaképe (Gal 3:6-9). Megkérdezi Istent: „Uram, az ártatlan népet is megölöd-é?... Szívem ártatlanságában, és kezeim tisztaságában cselekedtem ezt” (20:4-5). A filiszteusok igazak voltak? Azon a ponton sokkal igazabbnak tűnnek, mint Ábrahám, Isten barátja, próféta és az igazság példaképe. Mi történik itt? Hányszor okozunk csalódást Istennek, amikor az Ő képviselői kellene, hogy legyünk a világ előtt?

Isten megjelent Abiméleknek álomban, s ezzel megmentette őt attól, hogy tudtán kívül bűnt kövessen el (6. vers), de mennyei Atyánk nem vetette el barátját sem. Isten felhívta Abimélek figyelmét arra, hogy a vétkező próféta imádkozni fog érte, és ő életben marad (7, 17-18 versek). Amikor a pogány király szembesíti becstelen magatartásával, Ábrahám bevallja, hogy ő úgy gondolta (tévesen), nincs istenfélelem ezen a helyen (9-11). Még mindig megpróbálta kimagyarázni hazugságát (12-13). Megtörténik időnként, hogy megszégyenülünk, mert azok, akiket mi hitetleneknek vélünk, sokkal igazabbaknak bizonyulnak, mint mi magunk? Isten munkálkodik még a "pogányok" életében is, hogy megmentse őket. Óvatosnak kell lennünk, nehogy elítéljük őket, mert ők is értékesek Isten szemében, és talán becsületesebbek is mint mi – legalábbis esetenként.

Edwin Reynolds

A Southern Adventist University professzora