Ez a fejezet Dávid bűnén keresztül
kapcsolódik a 11. fejezethez. A Szentlélek célja a Bibliának ebben a részében
az, hogy beszámoljon arról, ahogyan Nátán próféta szembesíti Dávidot a
bűneivel. Az írnok Dávid palotájában Nátán és Dávid minden egyes szavát papírra
vetette. Az Úr nem örült Dávid cselekedeteinek, és elküldte Nátán prófétát,
hogy beszéljen vele, s ezáltal rávilágítson tetteire, amik nem voltak túl
fényesek.
A gazdag és szegény ember megrázó
történetében a gazdag embernek rengeteg juha van, míg a szegény embernek csak
egy féltve őrzött báránykája. Dávid felháborodott ezen az arrogáns, gonosz
emberen, aki megölte és megette a szegény ember egyetlen bárányát. Dávid
szemében – aki mindent tudott a juhok értékéről – ez a bánásmód elfogadhatatlan
volt. Dávid bíróként ítéli halálbüntetésre, vagy négyszeres kárpótlás
fizetésére a gazdag embert. Ezzel Dávid saját magát bírálta, és mondta ki az
ítéletet önmaga felett. Nátán szavai, „Te
vagy az az ember" ott visszhangoztak Dávid bűntől terhelt lelkiismeretében.
Most Isten a Bíró, és Dávid a vádlott. A
szerepek gyorsan felcserélődtek. Az Úr annyi jó dolgot tett Dávidért, királynak
jelölte ki, megmentette ellenségétől, sőt ellenségeitől, és még lehetne
sorolni. De ezért a bűnért, amit Betsabéval követett el, a büntetés még csak
ezután következett. Dávid vétekben fogant gyermekének betegsége és halála csak
a kezdete volt a tragikus események sorozatának. Dávid hét napig böjtölt, de amikor
a gyermek végül meghalt, újra vett magához ételt. Dávid élete visszakerült a
régi kerékvágásba, és egy évvel később megszületett Salamon.
Az írnok azonban nem ezzel fejezi be Dávid történetét. Azt akarta, hogy tudjuk, Dávid hogyan szenvedett, és bűne hogyan okozta lelkiismeretének kizökkenését, amikor minden felelősség csakis őt terhelte. Dávid úgy szeretett volna fátylat borítani a múltra, hogy egy olyan képet festet magáról, ahol ő, a győzedelmes hadvezér egymás után hódítja meg az ammonita városokat. Jóáb már elfoglalt egy várost, de Dávid nem tudta megállni, hogy ne az ő nevével jegyezzék ezt a hódítást. Ez nem más, mint „hírnév-lopás". A hirtelen támadt hírnevet azonban üldözés és brutalitás kísérte (31. vers). Dávid ezt tette több ammonita várossal is, majd visszatért Jeruzsálembe. Miközben ezt olvassuk, rossz érzés marad bennünk Izrael királyával kapcsolatban. Nem szabad elsiklanunk afelett, hogy gondolati döntéseiből milyen hirtelen és túlzó reakciók születtek, amelyek egyértelműen bűnének következményei voltak.
Szerető Istenünk!
Segíts meg minket, hogy ne reagáljunk
túl dolgokat az életben – nemcsak bűnös állapotunk miatt, amit Ádám utódaiként
örököltünk,hanem saját bűneink miatt sem! Dávid és bűne azt bizonyítja, milyen
nagy szükségünk van a te kegyelmedre és Szentlelked vezetésére. Tarts meg
minket a Te kezedben! Ámen.
Koot van Wyk
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea
Fordította: Rajki
Dávid
1 Mózes 20
Ábrahám, aki még mindig nagyon emberi volt - olyan mint mi
magunk - nem tanult az egyiptomi
hibájából. Megismétli ugyanazt a csalást, csak most Abimélekkel, a filiszteus
királlyal. Figyeljük meg, miként dolgozik Isten egy pogány királyban, hogy
megmentse őt attól, hogy tudtán kívül áthágja Istennek egy parancsolatát.
Figyeljük meg azt is, hogy ezen a ponton Abimélek sokkal „igazabb” (4.vers), és sokkal becsületesebb, mint Isten prófétája
(7. vers) és barátja (Jak. 2:23), az igazság példaképe (Gal 3:6-9). Megkérdezi
Istent: „Uram, az ártatlan népet is
megölöd-é?... Szívem ártatlanságában, és kezeim
tisztaságában cselekedtem ezt” (20:4-5). A filiszteusok
igazak voltak? Azon a ponton sokkal igazabbnak tűnnek, mint Ábrahám, Isten
barátja, próféta és az igazság példaképe. Mi történik itt? Hányszor okozunk
csalódást Istennek, amikor az Ő képviselői kellene, hogy legyünk a világ előtt?
Isten megjelent Abiméleknek álomban, s ezzel megmentette őt
attól, hogy tudtán kívül bűnt kövessen el (6. vers), de mennyei Atyánk nem vetette
el barátját sem. Isten felhívta Abimélek figyelmét arra, hogy a vétkező próféta
imádkozni fog érte, és ő életben marad (7, 17-18 versek). Amikor a pogány király
szembesíti becstelen magatartásával, Ábrahám bevallja, hogy ő úgy gondolta
(tévesen), nincs istenfélelem ezen a helyen (9-11). Még mindig megpróbálta
kimagyarázni hazugságát (12-13). Megtörténik időnként, hogy megszégyenülünk, mert
azok, akiket mi hitetleneknek vélünk, sokkal igazabbaknak bizonyulnak, mint mi
magunk? Isten munkálkodik még a "pogányok" életében is, hogy
megmentse őket. Óvatosnak kell lennünk, nehogy elítéljük őket, mert ők is
értékesek Isten szemében, és talán becsületesebbek is mint mi – legalábbis
esetenként.
Edwin Reynolds
A Southern Adventist University professzora
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése