Mai szakasz: 2 Mózes 9

Ebben a fejezetben további bizonyítékot találunk arra, hogy Egyiptom istenei tehetetlenek. Szarvasmarhák, lovak, szamarak, tevék és ökrök egyre nagyobb számban pusztulnak el. A zsidók bizonyára nagy pánikban lehettek, mivel a víz vérré válása, a konyhákat ellepő békák, és az emberek testén megjelenő tetvek csapása őket is érintette. Az Egyiptomot sújtó utolsó hét csapásból azonban ők már kimaradtak. Izrael népe számára nincs több csapás (előkép). Az előképet beteljesítő utolsó hét csapás már senkit sem fog érinteni Isten végidei népe közül. „Nem illet téged a veszedelem, és csapás nem közelget a sátorodhoz” (Zsolt 91:10).   

A fáraó továbbra is abban reménykedett, hogy az izraeliták az egyiptomiakkal együtt szenvednek. És tudjátok, mi történt? A fáraó hivatalnokokat küldött, akik azt találták, hogy a zsidóknak egyetlen borja sem veszett el a csapásban. A fáraó addig makacskodott, míg azt kellett látnia, hogy Egyiptom földje kezd teljesen elpusztulni. De nem érdekelte.

Az állatok elvesztése miatti fájdalom és az egyiptomiak szenvedése azonban lassan hatni kezdett a fáraóra. Meg is fogalmazta, hogy vétkezett, és népe gonoszul cselekedett, amikor az izraelitákat Egyiptomban tartotta. Ám amikor a villámlás és a jégeső megszűnt, mégis megtagadta, hogy elengedje Izraelt. Voltak folyamatban levő beruházásai: városok épültek, amelyeket a zsidók, az egyiptomi nép rabszolgái építettek. Nem engedhette el őket.

Kenneth Mathews, Jr.

A régészeti bizottság tagja

Southern Adventist University

Mai szakasz: 2 Mózes 8

Ebben a fejezetben arról olvashatunk, hogy Mózes újra kéri a fáraót, engedje el Izraelt, hogy áldozzon a pusztában. A fáraónak még a békák, a legyek és tetvek csapása után sincs szándékában elengedni a népet, még akkor sem, ha a saját mágusai már nem tudják utánozni azokat a csodákat, amelyeket Isten tesz az Ő népe érdekében. 

A 9-10. versekben az egész emberiségre jellemző, figyelemre méltó szempontot fedezhetünk fel. Mózes kérdésére, hogy mikorra kérje az Urat, hogy távolítsa el a békákat a palotából, az otthonokból és a konyhákból, a fáraó önmagához, mint megátalkodott bűnöshöz méltóan válaszol: "HOLNAP!" El tudjuk hinni ezt? A mai keresztények (fáraók) inkább vesztegelnek bűneikben még egy napot, minthogy megkérnék Istent, hogy AZONNAL vegye el bűneiket. Ne legyünk hát túl szigorúak az ősi fáraóhoz, miközben mi is azt tesszük, amit ő.

Akár úgy olvassuk a kifejezést, hogy Isten keményítette meg  a fáraó szívét (9:12), akár úgy, hogy a fáraó (8:15) keményítette meg saját szívét, az eredmény ugyanaz. A fáraó úgy döntött, hogy ellenáll annak a világos bizonyítéknak, hogy Istennek hatalma van Egyiptom fölött, ezért nem engedi el Izraelt. Döntése mellett ki is tartott.

A fáraó mágusainak sikerült utánozni Isten csodáit: a botot kígyóvá változtatták, a vizet vérré, békákat is hoztak fel a folyóból, de amikor a harmadik csapás következett, már nem tudták utánozni. Tetveket már nem tudtak hozni emberre és állatra. A fáraó pedig annak ellenére sem változtatott véleményén, hogy tudatában volt: „Isten ujja ez.”

Kenneth Mathews, Jr.

A régészeti bizottság tagja

Southern Adventist University

Mai szakasz: 2 Mózes 7

Az első hét versben azt olvashatjuk, hogy Isten elmondja Mózesnek és Áronnak, mit fog tenni. Ez egy versenyhelyzet a menny Istene és Egyiptom istenei között. Mózes mintegy isten lesz a fáraó számára és megalázza Egyiptom fő bálványait. Áron lesz a szószólója. Mózes és Áron meglátogatják a fáraót a palotájában, de annak ellenére, hogy Áron pálcája (kígyó) felfalta a mágusok pálcáit (kígyóit), a fáraó nem hallgat rájuk. Aztán egy reggelen a folyóparton találkoznak a fáraóval, és újabb esélyt adnak neki, de ő nem akarja elengedni Izraelt; ezért a minden egyiptomi anyaistenét pálcasuhintás éri, ami vérré változtatja, és megöl benne minden halat.

Ki keményítette meg a fáraó szívét? Ez a kérdés sok kereszténynek okozott már dilemmát. A kifejezés, hogy „az Úr megkeményítette a fáraó szívét” nagy valószínűséggel egy héber nyelvi sajátosság. „Isten megkeményítette a szívét” abban az értelemben, hogy biztosította a körülményeket és a helyzetet arra, hogy a fáraó döntésre kényszerüljön. Mózes közölte az isteni útmutatásokat, amelyeket csodával társított, hogy hitelesítse az üzenet isteni eredetét. A fáraó úgy döntött, hogy szembeszegül Isten követelményeivel. Önszántából makacsul ellenállt a kérésnek. Isten volt, aki kialakította ezt a döntési helyzetet, de nem ő volt a fáraó megátalkodottságának és dacosságának a szerzője.

Kenneth Matthews, Jr  

Mai szakasz: 2 Mózes 6

Miért vár az Úr a megmentéseddel addig, amikor már úgy tűnik, hogy minden lehetetlen? Ezt kérdezi Mózes az 5. fejezet 23. versében. Az Úr válasza nagyszerű! „Most megmutatom neked, mit teszek a fáraóval." Isten világossá akarja tenni a zsidók ÉS az egyiptomiak előtt, hogy az "Ő jobbja és karja” (Zsolt 44:3-4) által szabadultak meg. Minden dicsőség az Istené és semmi az emberé. A 6. versben elmondja Mózesnek, hogy megszabadítja őket „kinyújtott karral és súlyos ítéletekkel”. Mózesnek szüksége volt lelkesítésre. Szüksége volt bátorításra. Nézz fel Istenre, amikor a lehetetlen kilátások hegyei magasra emelkednek előtted. Isten hatalma az, ami megment téged a bajoktól.

A származás fontos Istennek és a zsidó nemzetnek. Mózes és Áron NEM egyiptomiak voltak. Héberek voltak és a Lévi nemzetségéből kiválasztva, hogy kivezessék a népet Egyiptomból. Lévi törzse volt az, amelyik hűséget mutatott Isten iránt az aranyborús esemény után, és aki az Úr oldalára állt. Mindezen bátorítások ellenére Mózes még mindig alkalmatlannak tartja magát arra, hogy a fáraóval beszéljen. Miért hallgatna a fáraó rám?

Kenneth Matthews, Jr.

Mai szakasz: 2 Mózes 5

„Ekkor Mózes az Úrhoz fordult, és ezt mondta: Uram, miért engeded, hogy rosszul bánjanak ezzel a néppel? Miért is küldtél ide engem?!  Mert amióta bementem a fáraóhoz, hogy beszéljek vele a nevedben, rosszabb a sora ennek a népnek, te pedig semmit sem tettél néped megszabadításáért.” (2Móz 5:22-23 – új prot. ford.)

Egy ebből az időből származó bőrtekercs elmondja, hogyan kellett a munkásoknak napi 2000 téglát előállítaniuk. (Némelyik egyiptomi piramis felépítéséhez 24,5 millió téglára volt szükség!) A napi előírást csak ritkán sikerült teljesíteni, ez pedig büntetést vont maga után.  Ahelyett, hogy megszabadította volna népét fáradságos szenvedésétől, Mózes most csak még egy lapáttal rátett.

Ez az egyik leginkább zavarbaejtő tapasztalat, amit átélhetünk. Biztosak vagyunk benne, hogy Isten egy bizonyos úton vezet bennünket – de aztán ez az út zsákutcának bizonyul. Ez megrázza a hitünket és kimeríti a lelkünket.

A „szalma nélküli téglakészítés” tapasztalata a hit igazi próbája. Amikor úgy tűnik, minden értelmetlen, egyetlen központi kérdés marad: Bízunk-e továbbra is Istenben? Mellette maradunk-e addig, míg hallhatjuk, amint ezt mondja: „Majd meglátod, mit cselekszem…” (2Móz 6:1)? Engedjük-e, hogy a lehangoló és aggasztó ötödik fejezetet egy erőteljes hatodikká formálja?

Andy Nash

Southern Adventist University

Mai szakasz: 2 Mózes 4

Miután Isten elhívta, hogy szabadítsa meg népét Egyiptomból, Mózes épp úton volt vissza Egyiptomba Cippórával és az újszülött fiukkal. És akkor ez a meglepő eset: „Útközben történt az éjjeli szálláson, hogy rátámadt az ÚR, és meg akarta ölni. De Cippóra fogott egy éles követ, levágta fiának az előbőrét, lába elé vetette, és így szólt: Véren szerzett vőlegényem vagy! Akkor békét hagyott neki az ÚR.” (24-26. vers)

Micsoda hangnemváltás! Hát nem Mózes volt Isten kiválasztott edénye az izraeliták Egyiptomból való kivezetésére? Ha Mózes meghalt volna, miként szabadította volna meg Isten az Ő népét?

Egy hívő kétféle imát szokott mondani: „Uram, ments meg engem, annak ellenére, ami vagyok!” Ez az ima áll az evangélium középpontjában. Mindegy, milyen jók vagy rosszak vagyunk, mind bűnösök vagyunk, mind híjával találtatunk, és mindannyiunknak önmagunkon kívüli megmentőre van szükségünk.

A másik ima, amit a hívők mondanak, ez: „Uram, használj fel engem, annak ellenére, ami vagyok!” Mindig is Istenre leszünk utalva, hogy a mi szerény erőfeszítéseinket az Ő áldásával támogassa. Azonban néha, amikor így imádkozunk, azzal a hozzáállással tesszük, hogy noha nem fektettem bele sok erőfeszítést, nem engedelmeskedtem, mégis az szeretném, hogy Isten megáldja a fáradozásaimat. Ez olyan, mintha így imádkoznánk: „Segíts jól teljesítenem a vizsgán úgy, hogy egyáltalán nem is tanultam rá!”

Ahhoz, hogy Isten megmentsen bennünket, mindössze annyit kell tennünk, hogy megvalljuk, Megmentőre van szükségünk. Ahhoz azonban, hogy Isten mások áldására használjon fel bnnünket ‑ a családunkat is beleértve ‑, hajlandónak kell lennünk Istennel együtt munkálkodni. Hajlandónak kell lennünk kiüríteni a szemetet és a figyelmet elterelő dolgokat az életünkből – vagyis üres edényekké válni.

Istennek nem volt szüksége Mózesre tervei véghezviteléhez. Ránk sincs szüksége. Mialatt Isten mindenkit az Ő akaratának teljesítésére hív, Ő nincs ráutalva senkire – még a nagy Mózesre sem. Csak tűnődhetünk azon, hány Mózes-vezető vallott kudarcot az elhívásában az idők során.

Andy Nash

Southern Adventist University

Mai szakasz: 2 Mózes 3

Kétféle módon válaszolhatsz egy pusztai tapasztalatra: vagy azt engeded meg, hogy tönkretegyen; vagy azt, hogy megtisztítson.

Mózes második könyve második fejezetében Mózes egy negyven éves koronaherceg, akinek az élet minden jót megadott.  A harmadik fejezet elején pedig úgy jelenik meg, mint egy szelíd nyolcvan éves ember, aki a semmi kellős közepén olyan munkát végez, amit egy büszke egyiptomi soha nem tenne meg: juhokat legeltet. És még csak nem is a saját juhait; hanem felesége apjának juhait. Egy lúzer vő, aki arra sem képes, hogy saját munkát találjon.   

Miközben az egykori herceg élete ebben a pillanatban kényelmetlennek tűnhet saját mércénk szerint, mégis van két dolog, amit Mózes helyesen tesz. Elsősorban alázatos. Már nem egy büszke egyiptomi. Másodszor: elfoglalt. Amikor pusztai tapasztalatokon mész át, pontosan ezt kell tenned: maradj alázatos, és találj magadnak elfoglaltságot.

Mózes, aki most abban az állapotban van, hogy Isten használni tudja, találkozik az Úrral a Sínai hegyen, aki egy rejtélyes angyal formájában jelenik meg. Az "Úrnak angyala" szószerinti fordításban "az angyal, aki Yahweh". Ez azt jelenti, hogy Yahweh egy angyal? Nem. Isten mindenütt jelenvaló, Akit nem korlátoz semmilyen fizikai tér. Nekünk egy olyan Isten kell, Aki mindenütt jelen tud lenni.

De van olyan idő, amikor Isten, Aki mindenütt jelen van, egyszer csak úgy dönt, hogy másként fogja kinyilatkoztatni magát. Itt egy angyal képében jelenik meg, hogy kijelentse magát Mózesnek. Figyeljük meg a negyedik versben, hogy Isten Aki jelen van mindenütt, most egyszerre egy konkrét helyen is megjelenik: „Amikor az Úr látta, hogy odamegy megnézni, kiáltott neki Isten a csipkebokor közepéből.” Olyan Isten Ő, Aki mindenütt ott van – itt és most is - ugyanabban az időben.

Vannak-e olyan dolgok a szívedben, amikről tudod, hogy visszatartanak attól, hogy Isten teljes mértékben használjon téged? Annak alapján, amit mások mondtak neked (nem a saját megérzésed szerint), mit gondolsz Isten milyen feladatot készít számodra?

Andy Nash