„Ekkor
Mózes az Úrhoz fordult, és ezt mondta: Uram, miért engeded, hogy rosszul bánjanak
ezzel a néppel? Miért is küldtél ide engem?!
Mert amióta bementem a fáraóhoz, hogy beszéljek vele a nevedben,
rosszabb a sora ennek a népnek, te pedig semmit sem tettél néped
megszabadításáért.” (2Móz 5:22-23 – új prot. ford.)
Egy
ebből az időből származó bőrtekercs elmondja, hogyan kellett a munkásoknak napi
2000 téglát előállítaniuk. (Némelyik egyiptomi piramis felépítéséhez 24,5
millió téglára volt szükség!) A napi előírást csak ritkán sikerült teljesíteni,
ez pedig büntetést vont maga után.
Ahelyett, hogy megszabadította volna népét fáradságos szenvedésétől,
Mózes most csak még egy lapáttal rátett.
Ez
az egyik leginkább zavarbaejtő tapasztalat, amit átélhetünk. Biztosak vagyunk
benne, hogy Isten egy bizonyos úton vezet bennünket – de aztán ez az út
zsákutcának bizonyul. Ez megrázza a hitünket és kimeríti a lelkünket.
A
„szalma nélküli téglakészítés” tapasztalata a hit igazi próbája. Amikor úgy
tűnik, minden értelmetlen, egyetlen központi kérdés marad: Bízunk-e továbbra is
Istenben? Mellette maradunk-e addig, míg hallhatjuk, amint ezt mondja: „Majd
meglátod, mit cselekszem…” (2Móz 6:1)? Engedjük-e, hogy a lehangoló és aggasztó
ötödik fejezetet egy erőteljes hatodikká formálja?
Andy Nash
Southern Adventist University
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése