A csapások folytatódnak. A sáskák mindent felemésztenek, amit a
jégeső meghagyott. Talán az egyiptomi népnek már elege volt abból, hogy a fáraó
ellenszegül Isten parancsának. Talán a fáraó már ott tartott, hogy elveszíti
népe hűségét és támogatását. Megadja magát, és ismét megvallja, hogy vétkezett
az Úr ellen. A sáskák elvonulnak, mire ő újra megtagadja a nép elengedését.
A sűrű sötétség fojtogató volt. Olyan sötét volt, hogy tapintani
lehetett. A fáraónak elege lett. Túl volt a játékon is, amit parancsára a
mágusok kíséreltek meg a bálványistenek és a zsidók Istene között. A
szemfényvesztés már nem működött. Azt mondta Mózesnek és Áronnak: „Menjetek!
Többé ne is lássalak, vagy mindketten meghaltok!” Mintha megszabadulhatott
volna mindentől azzal, hogy kijelenti: „Nincs itt semmi probléma."
„Isten
a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ád” (1 Pt 5:5). Amíg a fáraó halott
fiának arcába nem nézett, nem döbbent rá, mit is tett valójában.
Amikor az emberek ellenállnak Isten kegyelmi figyelmeztetésének
és üzenetének, problémát problémára halmoznak fel. Isten hatalmának további
bizonyítékai még ellenállóbbá teszik őket. Még a hét utolsó csapás ideje alatt
is káromolni fogják majd Isten nevét, és megtagadják, hogy Neki dicsőséget
adjanak. Micsoda szomorú végük lett az egyiptomiaknak, és lesz azoknak, akik
semmibe veszik Istent az utolsó napokban! „Az
Úrral dicsekszik lelkem. Hallják ezt az alázatosak, és örülnek” (Zsolt 34:3
– új prot. ford.).
Kenneth Mathews, Jr.
A régészeti bizottság tagja
Southern Adventist University
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése