Ebben a fejezetben arról olvashatunk, hogy Mózes újra kéri a
fáraót, engedje el Izraelt, hogy áldozzon a pusztában. A fáraónak még a békák,
a legyek és tetvek csapása után sincs szándékában elengedni a népet, még akkor
sem, ha a saját mágusai már nem tudják utánozni azokat a csodákat, amelyeket
Isten tesz az Ő népe érdekében.
A 9-10. versekben az egész emberiségre jellemző, figyelemre
méltó szempontot fedezhetünk fel. Mózes kérdésére, hogy mikorra kérje az Urat,
hogy távolítsa el a békákat a palotából, az otthonokból és a konyhákból, a
fáraó önmagához, mint megátalkodott bűnöshöz méltóan válaszol:
"HOLNAP!" El tudjuk hinni ezt? A mai keresztények (fáraók) inkább
vesztegelnek bűneikben még egy napot, minthogy megkérnék Istent, hogy AZONNAL
vegye el bűneiket. Ne legyünk hát túl szigorúak az ősi fáraóhoz, miközben mi is
azt tesszük, amit ő.
Akár úgy olvassuk a kifejezést, hogy Isten keményítette meg a fáraó szívét (9:12), akár úgy, hogy a fáraó
(8:15) keményítette meg saját szívét, az eredmény ugyanaz. A fáraó úgy döntött,
hogy ellenáll annak a világos bizonyítéknak, hogy Istennek hatalma van Egyiptom
fölött, ezért nem engedi el Izraelt. Döntése mellett ki is tartott.
A fáraó mágusainak sikerült utánozni Isten csodáit: a botot
kígyóvá változtatták, a vizet vérré, békákat is hoztak fel a folyóból, de
amikor a harmadik csapás következett, már nem tudták utánozni. Tetveket már nem
tudtak hozni emberre és állatra. A fáraó pedig annak ellenére sem változtatott véleményén, hogy tudatában volt: „Isten ujja ez.”
Kenneth Mathews, Jr.
A régészeti bizottság tagja
Southern Adventist University
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése