Mai szakasz: 2 Mózes 15

Amikor Isten megszabadít, és kihoz bennünket a biztos halálból az életbe, az eredmény: ujjongó öröm. Az emberek nem tehettek mást, mint énekelni és örömteli zajt csapni, miután Isten csodálatos módon közbelépett. Itt találjuk a legkorábbi feljegyzett éneket a Bibliában, amely az után íródott, hogy Isten népe megszabadult a hatalmas  egyiptomi hadseregtől ott a Vörös tengernél. Az éneknek három szakasza van. Mindegyik Isten dicsőítésével kezdődik, és azokkal a tettekkel végződik, amelyekért Istent dicsőség illeti. Az Úré a dicsőség, mert Ő a Szabadító. Nevében hatalom van, és ennek a hatalomnak köszönhetően a fáraó seregei már nem léteznek. Noha a gonosz erői összeesküdnek, hogy megsemmisítsenek, Isten jobb keze legyőzi az ellenséget, és biztonságba helyez bennünket. Az egyiptomi szövegekben gyakran fellelhető motívum, hogy a fáraó jobb keze legyőzi Egyiptom ellenségeit. Az Ige ellentétbe állítja ezt az Úr jobb kezével, amely „erő által dicsőül” és így „a tenger elborította őket”.

Isten szabadító tettének történelmi bizonyossága biztosít bennünket arról, hogy nem kell félnünk a jövőtől. Az utolsó szakasz a jövőbeni ellenségekre összpontosít, amelyekkel a honfoglaláskor szembetalálják magukat. „Hatalmas karodtól néma kővé válnak.” Amikor az élet különböző helyzetekben találjuk magunkat, amikor úgy érezzük, hogy sarokba vagyunk szorítva, és nem tudjuk milyen irányba menjünk, bizonyosságot találhatunk Mózes énekében, amely Isten népének nagy történelmi eseményéről emlékezik meg. Azon események által, amelyekben Isten közbeszólt életünkben, biztosítékot kapunk arra, hogy  „Beviszed s megtelepíted őket örökséged hegyén”,  ahol

„az Úr uralkodik mind örökkön örökké”. Ennek a nagy reménységnek a beteljesedése lesz az az ének, amit azok énekelnek, akik Jézussal állnak a mennyben a szabadítás végső napján, az üvegtenger partján (lásd: Jel 15:3).

Michael Hasel

Régészeti tanszék

Southern Adventist University