Amikor
Isten megszabadít, és kihoz bennünket a biztos halálból az életbe, az eredmény:
ujjongó öröm. Az emberek nem tehettek mást, mint énekelni és örömteli zajt
csapni, miután Isten csodálatos módon közbelépett. Itt találjuk a legkorábbi
feljegyzett éneket a Bibliában, amely az után íródott, hogy Isten népe
megszabadult a hatalmas egyiptomi hadseregtől
ott a Vörös tengernél. Az éneknek három szakasza van. Mindegyik Isten
dicsőítésével kezdődik, és azokkal a tettekkel végződik, amelyekért Istent
dicsőség illeti. Az Úré a dicsőség, mert Ő a Szabadító. Nevében hatalom van, és
ennek a hatalomnak köszönhetően a fáraó seregei már nem léteznek. Noha a gonosz
erői összeesküdnek, hogy megsemmisítsenek, Isten jobb keze legyőzi az
ellenséget, és biztonságba helyez bennünket. Az egyiptomi szövegekben gyakran
fellelhető motívum, hogy a fáraó jobb keze legyőzi Egyiptom ellenségeit. Az Ige
ellentétbe állítja ezt az Úr jobb kezével, amely „erő által dicsőül” és így „a
tenger elborította őket”.
Isten
szabadító tettének történelmi bizonyossága biztosít bennünket arról, hogy nem
kell félnünk a jövőtől. Az utolsó szakasz a jövőbeni ellenségekre összpontosít,
amelyekkel a honfoglaláskor szembetalálják magukat. „Hatalmas karodtól néma kővé válnak.” Amikor az élet különböző
helyzetekben találjuk magunkat, amikor úgy érezzük, hogy sarokba vagyunk szorítva,
és nem tudjuk milyen irányba menjünk, bizonyosságot találhatunk Mózes énekében,
amely Isten népének nagy történelmi eseményéről emlékezik meg. Azon események
által, amelyekben Isten közbeszólt életünkben, biztosítékot kapunk arra, hogy „Beviszed s megtelepíted őket örökséged
hegyén”, ahol
„az Úr uralkodik mind örökkön örökké”. Ennek a
nagy reménységnek a beteljesedése lesz az az ének, amit azok énekelnek, akik
Jézussal állnak a mennyben a szabadítás végső napján, az üvegtenger partján
(lásd: Jel 15:3).
Michael Hasel
Régészeti tanszék
Southern Adventist University
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése