Ez bizony költészet – héber költészet! Azonban
szemben a költészet nyugati felfogásával, ami arra szépirodalmi szempontból
tekint, az Ószövetség gyakran használ költői szövegeket a legfontosabb dolgok
kifejezésére. Itt, a Teremtés könyvének majdnem a végén találjuk a Mózes öt könyvében
levő, jelentős történelmi pontokat jelző négy fő költemény egyikét (1Móz 19,
2Móz 15, 3Móz 23-24, és 5Móz 32-33). Míg Mózes Izrael törzseit népként áldja
meg 5Móz 32-33-ban, addig Izrael (Jákob) a fiait áldja meg Mózes első könyve 49.
fejezetében. Így kapcsolódik össze a pátriárkák Teremtés könyvében leírt
története Izrael népének Kivonulás könyvében szereplő történetével, de végül a
korszakokon átívelve elér a mi történetünkig is. Jákob némelyik „áldása”
meglehetősen kijózanító és arra mutat rá, hogy a megbocsátás nem mindig képes
eltörölni bűneink következményeit. A költemény azonban túlmutat Izrael fiainak
közvetlen történetén valakire, aki az ígéret vonalából fog származni: Silóra
(10. vers), Izrael pásztorára és kősziklájára (24. vers) – melyek mind messiási
képek. Jézus Krisztus az, Akire előre mutat az írás, és Aki el fog jönni, hogy
megmentse népét; és Aki meg fog áldani bennünket.
Martin Klingbeil
Southern
Adventist University
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése