Mai szakasz: 2 Krónikák 26

A fejezet nyitó szavai így jellemzik a fiatal, 16 éves Uzzijját: „Azt tette, amit helyesnek lát az Úr” (4. vers). Mégis felfuvalkodott, bement a szentélybe, hogy illatáldozatot mutasson be az oltáron, ahol csak a papoknak lett volna szabad. Isten leprával sújtotta őt, és úgy maradt fenn az emléke, mint a király, aki „poklos maradt halála napjáig” (21.vers). Mennyire másképp érhetett volna véget Uzzijjá története, ha nem felejti el, hogy minden, ami ő volt, és amit elért, az Isten munkájának köszönhető és nem a saját érdeme.

Ha egy fiatal istenfélő király, akin keresztül Isten annyi mindent elért, ilyen könnyen a büszkeség áldozatává válhatott, mennyivel inkább megtörténhet ez veled vagy velem. Az egyetlen biztonságunk abban áll, ha emlékezünk, hogy „csodálatos segítséget” kapunk mindenben amit teszünk.

Brandon Schroeder

Kommunikációs alelnök

GYC

Fordította: Kóczián Ágnes

4 Mózes 17

Isten az Ő kegyelméből újabb bizonyítékot adott Izraelnek akaratára vonatkozóan, hogy változtathassanak eltorzult nézeteiken; ugyanis még mindig meg voltak győződve arról, hogy Mózes és Áron ölte meg az Úrnak népét (lásd: 4Móz 16:41). 

Isten azt parancsolta, hogy mindegyik törzs vegyen egy vesszőt, és írják rá atyáik házának nevét. A vesszőket ezután ott kellett hagyni a bizonyság sátorában, ahol az Úr megjelenik. Ekkor Isten olyan csodát tett, ami már elhallgattatta az izraeliták panaszáradatát, s ami maradandó bizonyítéka és jelképe lett annak, hogy kire is helyezte Isten a papi szolgálatot. A vesszőn minden jelentős változás egyetlen éjszaka leforgása alatt történt meg, és ez meggyőzte a népet arról, hogy Isten szent szolgálatra különítette el Áront Izrael többi törzsétől. 

Az isteni hatalom e csodás megnyilvánulását követően a papság tekintélyét nem vonták többé kétségbe. A csodavesszőt megőrizték, és időről időre bemutatták a népnek, hogy emlékeztesse őket a múltra, és megóvja őket a panaszkodástól, valamint attól, hogy megkérdőjelezzék, kire is bízta Isten a papság szent szolgálatát. Miután Izrael fiai valódi fényében látták meg lázadásukat, megrémültek. „Ímé pusztulunk, veszünk, mi mindnyájan elveszünk!” (12. vers). Végül rákényszerültek arra, hogy elfogadják a kellemetlen igazságot, miszerint sorsuk az, hogy ott haljanak meg a pusztában. Miután ráébredtek, hogy valóban az Úr mondta ki, hogy nem mehetnek be az ígéret földjére, elismerték, hogy a Mózes és Áron tekintélye elleni lázadással Izrael Istene ellen vétkeztek.

Mindig nagyon nehéz jobb belátásra bírni azokat a személyeket, akik megengedték maguknak a lázadást; ezt láthatjuk abból az esetből is, mennyire bonyolult volt ráébreszteni az izraelitákat arra, hogy ők tévednek, Mózesnek és Áronnak pedig igazuk van – még azután is, hogy Kórét és társait elnyelte a föld.

Ellen G. White is említést tesz erről az esetről. Megállapítja, hogy Kóré lázadását „figyelmeztetésként jegyzi fel az Ige Isten népe számára, különösképpen azok számára, akik a vég idején élnek a Földön. … A kegyelmes Isten leereszkedett hozzájuk, hogy csodát tegyen Áron vesszejével, és ezzel győzze meg őket a papsággal kapcsolatban – mindörökre.” (Spiritual Gifts [Lelki ajándékok], 4A kötet, 35-38. oldal.)

Nancy Costa

It Is Written Television

Mai szakasz: 2 Krónikák 25

Igyekezetében, hogy megerősítse országát, Amásia úgy gondolta, hogy a Júdában található eszközök – azok, amelyekről Isten gondoskodott – nem elegendőek, ezért arra az elhatározásra jutott, hogy katonákat fog kölcsönözni Izraeltől, hogy bebiztosítsa magát az ellenségeivel vívott háborúra. Isten azonban egy prófétát küldött, hogy emlékeztesse: az emberi segítség tragédiába fog torkollani. Gyakran mi is hasonlóképpen próbálunk megküzdeni lelkünk ellenségével. Látjuk azokat az eszközöket, amelyeket Isten az Ő Igéjében és az imádságban adott nekünk, de valahogy úgy érezzük, hogy ezek nem elegendőek a győzelmünkhöz, ezért emberi megoldásokhoz és technikákhoz, emberi filozófiákhoz és emberi erőhöz folyamodunk.

Az emberi megoldások és az önmagunkban való bízás ma sem jobbak, mint amilyenek Amásia idejében voltak. Mindig tragédiával érnek véget lelki életünkre nézve. Akkor teszünk helyesen, ha Amásia példáját követjük, aki  leszerelte azokat a katonákat, akik nem mentek el vele, és feladjuk az önmagunkban és az emberi megoldásokban bízó életet, és helyette egyedül Istenbe vetjük bizalmunkat. Ha ennek következtében valamilyen földi veszteség ér bennünket, Isten ígérete végig visszhangzik az idők folyosóin ugyanolyan teljességgel és gazdagsággal, mint amikor először mondta: „Az Úr neked annál sokkal többet adhat.”

Natasha Neblett

A Fiatalok Jézusért szervezet logisztikai alelnöke

4 Mózes 16

Kóré lévita volt, Mózes unokatestvére, sok képességgel megáldott, befolyásos ember. Noha megbízatása volt a szentsátor szolgálatára, elégedetlenné vált pozíciójával, és papi méltóságra törekedett. Irigy volt Áronra, és titokban ellenállt neki és Mózesnek. Végül egy tervet készített, hogy megfosztja őket tisztségüktől, és könnyen talált szimpatizánsokat.  

A nép keserűségében és csalódottságában a kanaánitáktól elszenvedett vereség miatt – s mert nem voltak hajlandók alávetni magukat az ítéletnek, hogy a pusztában kell meghalniuk –, készek voltak megragadni az alkalmat és megerősödni abban a meggyőződésükben, hogy nem Isten, hanem Mózes volt az, aki az ítéletet felettük kimondta.

Azok számára, akik a rossz oldalon állnak, és dorgálást érdemelnek, semmi sem vonzóbb annál, hogy szimpátiára találjanak, és dicséretet kapjanak. Kóré megtévesztette a népet azzal, hogy figyelemben részesítette őket és szeretetet mutatott irányukban, amiből ők azt a következtetést vonták le, hogy ő jó, Mózes és Áron pedig rosszak. Önmagukról is elhitték, hogy ők valóban jó emberek, akiket Mózes megtévesztett és most meg is fenyít. Ha elismerik, hogy Koré tévedett és Mózesnek igaza volt, akkor ez meggyőzte volna őket arról, hogy el kell fogadniuk az ítéletet, hogy meg kell halniuk a pusztában.

Kóré elhitte, hogy Isten iránti buzgalomból cselekszik, és hogy Isten az ő oldalán áll. Azzal áltatta magát, hogy ő igaz és a gyülekezet szent. Úttörőnek tartotta magát, aki radikális változásokat idéz elő a kormányzatban, és kijavítja Mózes és Áron vezetési módszereit. Mózes nem vitatkozott, és nem védte önmagát, hanem gyorsan közbenjárt a népért Isten előtt, mivel rájött arra, hogy milyen szörnyű bűnt követtek el. Kóré lázadásában ugyanazt a lelkületet látjuk, ami Lucifert is lázadásra késztette a Mennyben.           

Kóré és társai visszautasították a világosságot egészen addig, míg annyira meg nem vakultak, hogy Isten hatalmának leglenyűgözőbb megnyilvánulásai sem voltak már elegendőek ahhoz, hogy őket meggyőzzék; emberi vagy sátáni megnyilvánulásnak vélték azokat. A nép ugyanezt tette, és miután Kóré és társai meghaltak, Mózeshez és Áronhoz jöttek és ezt mondták: „megöltétek az Úr népét." Az ámításuk olyan nagy volt, hogy még mindig a lázadókkal szimpatizáltak. Ezzel megpecsételték sorsukat.              

Isten a Szentlélek által munkálkodik, hogy megfeddje és meggyőzze a bűnöst, de ha a Lélek munkáját végérvényesen visszautasítják, Isten már semmit sem tehet érte. Senkit sem azért ítél majd el az Úr, mert egy hazugságnak hitt, hanem azért, mert visszautasította, hogy higgyen az igazságnak.

            

Imádkozzunk alázatos lélekért, hogy amikor dorgálásban részesülünk, elfogadjuk az Úr helyreigazítását, tudva azt, hogy Ő mindig megmentésünkért dolgozik!

            

Nancy Costa

It Is Written Television 

Mai szakasz: 2 Krónikák 24

Gyermekkoromban mindig úgy gondoltam Jóásra, mint hűséges fiatal királyra, aki kora ifjúságában elhatározta, hogy Isten rendíthetetlen követője lesz. A gyerekeknek szóló bibliai történetek csak ilyeneket írtak Jóásról olyan igeversekkel illusztrálva, mint 2Krónikák 24:4-5, ami ezt mondja: „Ezek után elvégezé magában Joás, hogy megújítja az Úrnak házát. És összehivatá a papokat és a Lévitákat, és monda nékik: Menjetek el a Júda városaiba, és szedjetek az Izráel népétől fejenként pénzt, hogy a ti Istentek háza esztendőnként kijavíttassék. Ti pedig siessetek e dologgal; de a Léviták nem sietének” (Károli Gáspár fordítása). Ezek a versek valóban arról tanúskodnak, hogy ez a fiatalember a tettek embere volt, aki minden ellenállás és nehézség ellenére is nemzete lelki jólétének elkötelezettje volt.

Azonban Jóásról alkotott gyermekies képem darabokra hullott, amikor élete utolsó szakaszáról elolvastam a Biblia beszámolóját. „Minekutána pedig meghala Jójada, eljövének a Júda fejedelmei, és meghajták magokat a király előtt; a király pedig hallgatott reájok. És elhagyák az Úrnak, atyáik Istenének házát, és szolgálának az Aseráknak és bálványoknak; mely vétkük miatt lőn az Úrnak haragja Júda és Jeruzsálem ellen" (2Krón 24:17-18 - Károli Gáspár fordítása). Amint papi tanácsadójának támogató rendszere Jójada halálával letűnt, Jóás reménytelenül az őt körülvevő emberek hitehagyásának örvényében találta magát. A váltás gyökeres volt és megdöbbentő; Isten az egyik prófétát a másik után küldte, hogy figyelmeztesse őt, de eredménytelenül. Egyre csak azon tűnődöm, hogy hová tűnt Jóás, az az ártatlan fiatal király, akiről gyermekkorom bibliai történeteiben olvastam. Micsoda fájdalmat érezhetett Isten! Végül ezt kellett mondania: „Miért szegtétek meg az Úrnak parancsolatait? - mert az nem használ néktek. Ha elhagytátok az Urat, ő is elhagy titeket” (2Krón 24:20 - Károli Gáspár fordítása). Jóás olyat tett, amit elgondolni is lehetetlennek tűnt: sértést sértésre halmozva megölette Zakariást, a figyelmeztető üzenet hordozóját, annak a Jójadának a fiát, ki mindvégig hűséges gondviselője és tanácsadója volt. 

Végül Jóás saját embereinek keze által halt meg. Mindez azért történt így, mert mindig éppen a hozzá legközelebb álló tanácsot fogadta meg, bármi volt is az.  Vajon velünk is megeshet, hogy ugyan látszólag szent életet élünk, és mégis teljes egészében híján vagyunk annak a lelki tapasztalatnak, ami megóvhatna bennünket attól, hogy lelki sötétségbe süllyedjünk? Egyre csak azon tűnődöm, hogy milyen nagy hatással lehetett volna Jóás élete környezetére, hogyha mindig a Mesterével töltött személyes áhítatokból merített volna erőt.

Bárcsak megszívlelnénk mi is, amit Ellen White helyezett két fia, Edson és Willie szívére, amikor ezt írta: „Arra vágyunk, hogy megváltottak között legyetek, hogy valóban igazak legyetek, hogy Istennek éljetek, és hogy szerezzetek megbecsülést az Ő ügyének. Ügyelj, Edson, amikor nehézségek támadnak rád - légy józan és körültekintő, és Isten képessé tesz rá, hogy leküzdj minden nehézséget! Kedves, kicsi Willie-m, Isten áldjon téged. Imádkozunk értetek. Ti is imádkozzatok önmagatokért" (Appeal to Youth, 75. oldal).

Alvin Cardona
A Fiatalok Jézusért szervezet programozásért felelős alelnöke

Fordította: Liebhardt László

4 Mózes 15

Érdekes megfigyelni ebben a fejezetben, hogy Isten mennyire részletes útmutatást adott az áldozatok bemutatásával és más ceremóniákkal kapcsolatosan. Istennek ez a fajta gondos útmutatása mindenütt fellelhető az Ótestamentumban. Az izraeliták rabszolgák voltak több mint 400 évig, amikor embertelen körülmények között éltek, és nem bántak velük jobban az állatoknál. Nem vehettek részt oktatásban, ezért több alapképzést kellett biztosítani számukra. A világmindenség Istene, aki helyükön tartja a csillagok milliárdjait, személyesen vállalja fel azt a feladatot, hogy személyes oktatásban részesíti őket. A legnagyobb türelemmel és gondoskodással oktatja őket a higiéniai kérdésekről, a magatartásról és istentiszteletről. Megtanítja őket – és minket is – arra, hogy a részletek fontosak számára.

Ahogyan elmondta nekik, hogy „készítsenek magoknak bojtokat az ő ruháik szegleteire… hogy mikor látjátok azt, megemlékezzetek az Úrnak minden parancsolatjáról, hogy megcselekedjétek azokat”, éppen úgy mondja nekünk is, hogy ő látja leesni a madarat, és számon tartja fejünk hajszálát. Ő gondoskodott akkor róluk, és gondoskodik rólunk ma.

Ez a fejezet megemlít egy esetet egy szombatrontóról, akit úgy találtak, hogy fát szedegetett szombaton és halálra kövezték. A Biblia nem mindig ad magyarázatot egy látszólagos kemény büntetésre, és itt lép be a képbe a bizalom – bízunk-e abban, hogy Isten igazságos, de ugyanakkor kegyelmes is minden cselekedetében? Ez a lényege a Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelemnek – Isten igazságos és kegyelmes.

Ebben az esetben azonban világos útmutatást kapunk E.G. White írásaiból: „Egy valaki a nép közül afelett érzett haragjában, hogy Isten kizárta őt Kánaánból, elhatározta, megveti Isten törvényét, és nyíltan megszegte a negyedik parancsolatot azzal, hogy szombaton kiment rőzsét szedegetni. A pusztai vándorlás ideje alatt tűz gyújtását a hetedik napon szigorúan megtiltották. Ezt a tilalmat Kánaánra nem terjesztették ki, ahol az éghajlat sokszor szükségessé tette a tűzrakást. A pusztában azonban melegedés okából nem kellett tüzet gerjeszteni. Ennek az embernek a cselekedete szándékos megsértése volt a negyedik parancsolatnak. Bűnét nem gondatlanságból vagy tudatlanságból követte el Isten ellen, hanem vakmerő elbizakodottságból.” (Pátriárkák és próféták, 375. oldal).

Mi a helyzet a mi szombatünneplésünkkel? Elfelejtjük időközönként, hogy Istent éppúgy érdeklik a kicsiny dolgok, mint  a nagyok és nem fogad el gondatlan istentiszteletet?

Nancy Costa

It is Written Television

Mai szakasz: 2 Krónikák 23

Ataljá gonosz uralkodásának hat gondterhes éve után a jog szerinti uralkodót fogják felkenni. A templomban megtartandó koronázási ünnepség tervezésekor Jojádá főpap nagyon világos utasításokat adott: „A léviták vegyék körül a királyt, mindenkinek legyen a kezében a fegyvere, és ha valaki be akar menni a házba, meg kell ölni! A király mellett legyetek, amikor bemegy, és amikor kijön” (2Krón23:7).

Két választásunk van, hogy ki fog a szívünkkel rendelkezni; ki fog bennünk, mint az élő Isten templomában uralkodni (2Kor6:16). Választhatjuk a bűn gonosz uralmát, vagy az igazságos Király, Dávid fia, Jézus Krisztus uralmát. Ha odafordítjuk szívünket Krisztushoz, az utasítások világosak: semmi, ami vele ellentétes nem engedhető be a területre, ahol Ő uralkodik. Kezünkbe kell vennünk a „Lélek kardját, amely az Isten beszéde” (Ef:17), és „lerombolnunk az okoskodásokat és minden magaslatot, amelyet Isten ismerete ellen emeltek és foglyul ejtenünk minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak” (2Kor10:5).

Melyek azok a területek, amelyeknek őrzését Isten ránk bízta? Mi az, ami ellen parancsa szerint, az Ő kardját kezünkbe véve kell védekeznünk? Milyen megbízatást adott nekünk?

Natasha Neblett
A Fiatalok Jézusért szervezet logisztikai alelnöke

Fordította: Csala Beáta

4 Mózes 14

Izrael népe a tíz kémnek hitt, így hitetlenségükkel Sátán befolyása alá helyezték magukat. Az egész közösség fellázadt, amit zendülés követett. Mintha elvesztették volna ép elméjüket, és nemcsak Mózest, hanem Istent is megvádolták azzal, hogy egy olyan hazát ígért nekik, ami nem lehet az övék.

Amikor Józsué és Káleb megpróbáltak érvelni, meg akarták kövezni őket. Csak Isten jelenlétének a dicsősége akadályozta meg őket ebben. Mózes közbenjárt és Isten megígérte, hogy megkíméli a népet az azonnali pusztulástól, de büntetésük 40 évig fog tartani a sivatagban, éppúgy, ahogy a kémek 40 napot vándoroltak az országban.

Ez nem volt kemény és önkényes büntetés. Hitetlenségük és gyávaságuk miatt Isten nem tudta megmutatni az Ő hatalmát, hogy legyőzze ellenségeiket. Ezért, az Ő kegyelmében arra kérte őket, hogy egyedüli biztonságos megoldásként forduljanak vissza a Vörös-tenger irányába. 

A tíz kém csapástól sújtva meghalt a nép előtt, és bennük mindannyian saját ítéletüket látták. Haragjuk szomorúsággá változott, de nem háládatlanságuk és engedetlenségük, hanem a borzasztó következmények miatt szomorkodtak. Bánatuk nem bűnbánat volt, ezért nem tudta megfordítani az ítéletet. Amikor Isten azt parancsolta, hogy forduljanak a sivatag irányába, megpróbálta látszólagos engedelmességüket, ami nem bizonyult valódinak. Nem akartak visszafordulni. Mózes, Józsué és Káleb szintén keserű csalódottságot éreztek, de zúgolódás nélkül elfogadták Isten döntését. Ám azoknak, akik olyan könnyen panaszkodtak, Isten adott alkalmat, hogy panaszkodhassanak. Amit visszautasítottak, amikor Isten kérte őket, most magukra vállalták azért, hogy kiérdemeljék Isten tetszését. „Ímé készek vagyunk elmenni a helyre, amelyről szólott az Úr, mert vétkeztünk” (40. vers). Isten soha nem parancsolta meg nekik, hogy harcoljanak. Nem az volt a célja, hogy a földet háborúval nyerjék meg. Erre bizonyíték Jerikó bevétele 40 évvel később.

Felmentek Mózes és a frigyláda nélkül, és vereséget szenvedtek. Engedelmességre kényszerülve „sírtak az Úr előtt” de „az Úr nem hallgatta meg őket.”

Izrael ellenségei, akik remegve várták érkezésüket, most felbátorodtak, hogy ellenük forduljanak. Minden csodálatos történetet, amit eddig hallottak arról, hogy Isten mit tett Izraelért, most hamisnak minősítettek. Izrael számára semmi más lehetőség nem maradt, csak az, hogy visszamenjenek a sivatagba annak tudatában, hogy ez lesz a temetője az egész nemzedéknek.

Nancy Costa

It Is Written Television

Mai szakasz: 2 Krónikák 22

Joás, a gyermek-király: az Izraelben valaha uralkodó királyok egyik leghíresebbike és legfiatalabbika. Ez az alábecsült ifjú a lehető legrosszabb körülmények között került hatalomra, Izraelt hitehagyó módon vezető királyok generációi után. Aháb családja nagyon messzire megy, hogy megtartsa Isten népe feletti hatalmát. Egy oda-vissza háború folyik Jahve követői és azok között, akik Baál vallását akarják előtérbe helyezni. A hitehagyás olyan erősen kötözte le Izraelt, és mérgezte meg vezetőit, hogy Joás életét a nagyanyjának kellett megmentenie, hogy majdan visszaszerezhesse neki a hatalmat.

Mégis, a hitehagyás és annak kaotikus következményei közepette, megtaláljuk az újjászületés kulcsát. A társadalmi újjászületés személyes újjászületéssel kezdődik. A személyes újjászületés rejtőzködéssel kezdődik. „Náluk volt elrejtve az Úr házában hat esztendeig. Az országban pedig Ataljá uralkodott.” (2Krón22:12). Ez egy hatalmas lecke! Míg a hitehagyás uralkodik, rombol, és látszólag győzedelmeskedik, Joás az Úr házában rejtőzik. Éppen, ahogy Illés rejtőzött a Kérit-pataknál (1Kir17:3), és ahogy a tanítványok a felső házban tartózkodtak (ApCsel:1:3) Joás Isten házában bújik meg. Isten jelenlétében rejtőzködik.

Csak úgy lehetünk az újjáéledés és a reformáció képviselői, ha félrevonulunk, Isten jelenlétében rejtőzködünk, és kifejlesztjük magunkban a szükséges képességeket. Csak úgy tudjuk a szívünkben lakó gonosz hatalmát – amely megpróbál elrejteni minket Isten orcája elől (Jel6:16) – letörni, ha Isten igéje el van rejtve a szívünkben (Zsolt 119:11). Szeretnél az újjászületés és a reformáció követe lenni, de nem vagy biztos benne, hogy Isten használni tud téged?  De igen, tud! Rejtőzz el Őbenne, és figyeld, mi történik!

Israel Ramos
A Fiatalok Jézusért szervezet egyik alapítója és bizottsági tagja

Fordította: Csala Beáta

4 Mózes 13

A Kánaán földjének kikémlelésére elküldött tizenkét ember ugyanazt tapasztalta, de kettejük beszámolója teljesen különbözött a többitől. Beszámolóik inkább azt tükrözték, hogy kik ők – és kiben bíznak –, semmint azt, amit láttak.

Józsué és Káleb sosem veszítették szem elől küldetésüket, és sosem feledkeztek meg a múltról: arról, milyen elképesztő módon vezette ki őket Isten az egyiptomi szánalmas rabságból, egészen az Ígéret Földjének határáig.

Bátorságra volt szükségük, hogy szembeszálljanak a tíz egységes beszámolóval. A csapatszellem kísértése mindig erős volt az emberi szívben – végül is nem jó dolog az egység? Az egység jó, de sosem a tévedésben, és sosem az igazság árán.

A tíz kém szenzációs, ugyanakkor ijesztő beszámolót tartott a kikémlelt földről, és az ott lakó óriásokról. A hallgatókat lenyűgözték és megrémítették. Amikor Józsué és Káleb elmondták bátorságról és hitről tanúskodó beszámolójukat, a tíz kém úgy érezte, hogy saját beszámolójuk megkérdőjeleződött, és azonnal azzal válaszoltak, hogy még sötétebb képet festettek, mint korábban: „Olyannak láttuk magunkat, mint a sáskák, és ők is úgy néztek ránk”. Túlhangsúlyozták a nehézségeket csak azért, hogy az ő beszámolójukat inkább elhiggyék, mint a két hű kémét. Miután a nép a negatív beszámolót fogadta el, rossz irányba indultak el: makacsul szembeszegültek Józsuéval és Kálebbel, de Mózessel és Istennel is.

Nancy Costa

It Is Written Television

Mai szakasz: 2 Krónikák 21

Jórám király története, amit ebben a fejezetben olvashatunk olyan, mint a tragédiának nevezett ókori görög történetek. Azonban a görög történetek az összes gyásszal és balsorssal együtt sem voltak olyan tragikusak, mint ez a Jórámról szóló fejezet. Ez azért van így, mert a görög tragédiák kitalált történetek voltak, de ez a valós életről szól, és igazi hús-vér emberek szerepelnek benne, nem csak papír és tinta.

Bár több oldalról is megközelíthetjük ezt a szomorú történetet, számomra jelentős szempont, hogy a bűn által okozott rombolás nem korlátozódik csupán a bűn elkövetőjére. Ez a történet elég tragikus lenne akkor is, ha csak Jórám szánalmas végéről, fájdalmas haláláról – „a belei kizáródtak” - szólna. Ám a bűn hatása szinte soha nem a bűn elkövetőjével kezdődik és végződik. Ha a bűn, még a legalázatosabbunké is kiterjedhet és megbánthat másokat (gyakran a hozzánk közel állókat és sokszor éppen azokat, akiket a legjobban szeretünk), gondoljuk csak el, mennyivel ártalmasabb azoknak a bűne, akik hatalmi pozícióban vannak és azoké, akiknek széles körű befolyásuk van.

Ahogy ebben a fejezetben láthatjuk,  Jórám erőszakossága –  megölte összes fivérét – , valamint hitehagyása és bálványimádása, amivel az izraeli Aháb példáját követte, nemcsak a saját fejére hozott szenvedést, hanem közvetlen családjára és egész Júda népére is. Ez igazságtalanságnak tűnik, de soha senki nem mondta, hogy a bűn igazságos, ésszerű vagy megérthető. Ahogy Ellen White mondta: „A bűn eredetére lehetetlen olyan magyarázatot találni, ami megindokolná létezését….A bűn ’betolakodó’, amelynek jelenlétét nem lehet megindokolni. A bűn titokzatos, érthetetlen; mentegetése egyenlő volna igazolásával” (Ellen G. White:  A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 438. oldal).

Nem tudjuk a bűnt megmagyarázni; amit tudunk – és amit Jórám tragikus története is elmond nekünk – , az az , hogy Isten erejét és áldását kell igényelnünk, aki „megőrizhet … a botlástól, és dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben ujjongó örömmel” (Júd 24).

Justin McNeilus
A Fiatalok Jézusért szervezet elnöke

Fordította: Csala Beáta

4 Mózes 12

Miriám elismert vezető volt Izraelben. Arról volt ismert, hogy ő az a testvér, aki megvédte a gyermek Mózest és ügyesen tárgyalt a gondozása érdekében, így biztosítva Izrael szabadítójának jövőjét. Tehetséges költő és zenész, aki Izrael asszonyait az éneklésben és táncban vezette a Vörös-tenger partján. A nép – Mózes és Áron után – leginkább őt tüntette ki ragaszkodásával és szeretetével.

Mivel Áront és Miriámot arra választotta ki Isten, hogy Mózes segítői legyenek, úgy gondolták, hogy egyenlők a vezetésben. Jetró javaslatát a segítők körének kibővítésére szükségtelennek tartották.

Miriámot és Áront elvakította az irigység és ezt mondták: „Avagy csak Mózes által szólott-é az Úr? avagy nem szólott-é mi általunk is?” (4Móz 12:2). Mindemellett Miriám kifogásolta azt is, hogy Mózes Cipporát, a midiánita asszonyt, Jetró lányát választotta feleségül és nem egy héber lányt, ami szerinte sérti a családjukat. Áron, ahelyett hogy kiállt volna az igazság mellett és rámutatott volna Miriám viselkedésének bűnös voltára, egyetértett vele és osztózott irigységében.

Az irigység az egyik legsátánibb tulajdonság, ami az ember szívében létezhet. Ha Miriám és Áron magatartása ellenőrizetlenül folytatódott volna tovább, nagyon rossz következménnyel járt volna, de ehelyett Isten alázatra vezette őket, és ők megvallották bűnüket. Egy ez figyelmeztetés volt Izrael számára, hogy tartsák ellenőrzésük alatt a kibontakozó elégedetlenség és fegyelemsértés lelkületét.

Isten ítélete azonban kegyelemmel párolsult. Áron és Miriám bocsánatot nyertek, és noha Miriám leprás lett, meggyógyult. A nép szomorkodott miatta, és várták visszatérését a táborba. Ez kell legyen a mi magatartásunk is azokkal szemben, akik elestek.

Nancy Costa 

It Is Written Television

Mai szakasz: 2 Krónikák 20

Miután Jósafát Isten szavát világi célok miatt „csekély mértékig átalakította” Isten megvonta Júdától gondviselő védelmét. Ennek következtében moábiták, ammoniták és meúnaik támadtak Júda ellen. Jósafát ráébredt, hogy esélye sincs, szembeszállni velük, ezért Istenhez fordult segítségért. Az emberek és vezetők jelenlétében Jósafát alázatosan kiöntötte szívét az Úr előtt egy imában, amit a következő gondolattal zárt le: „Nem tudjuk, mit cselekedjünk, hanem csak te reád néznek a mi szemeink" (12. vers).

A Mindenható Isten azonnal válaszolt egyik prófétáján, Jaházielen keresztül, „Ne féljetek és ne rettegjetek... mert nem ti harcoltok velük, hanem az Isten. Nem kell néktek harcolnotok, hanem csak álljatok veszteg, és lássátok az Úrnak szabadítását rajtatok" (15, 17. vers). Jósafát így válaszolt, buzdítva a népet: „Bízzatok az Úrban a ti Istentekben, és megerősíttettek; bízzatok az ő prófétáiban, és szerencsések lesztek" (20. vers). Éz ezt tették. Isten beteljesítette ígéretét, és megszabadította őket, miközben énekkel dicsőítették Őt. Egyértelmű, hogy csakis Isten ígéretébe vetett hitük által szabadultak meg.

Hozzájuk hasonlóan mi is Isten szavába és ígéreteibe vetett hitünk által kapunk megváltást. Az adventizmus alapja is az Isten Igéjébe vetett hit, amit a Szentírás prófétáin, valamint Ellen White írásain keresztül adott. Folytassuk ezen írások tanulmányozását, fogadjuk el hittel, és szívből kövessük azokat! Kizárólag így következhet be életünkben és a Hetednapi Adventista Egyház életében a reformáció és az ébredés. Tekintsünk Jézus Krisztusra és Igéjére még ma!

Fernando Canale

Andrews University

Fordította: Rajki Dávid

4 Mózes 11

Miután Isten mindent megtett, hogy az izraeliták szükségleteiről gondoskodjon, ők mégis egy borzasztó panaszáradatot indítottak el. Tudjuk azt, hogy a tábor peremén élők közül egyesek magatartása rendkívül rossz volt, mivel Istennek közbe kellett lépni és elpusztítani azokat, akik a legjobban panaszkodtak.

Ez nem jelenti azt, hogy Isten túlérzékeny lenne. Lehet, hogy mi sokkal engedékenyebbek lennénk a panaszkodókkal szemben, de Isten ismerte a szívüket, és mi nem vagyunk igazságosabbak az Istennél. Láthatjuk, hogy ezek az emberek nemcsak panaszkodtak a körülményeikre, hanem vissza akartak menni Egyiptomba. Többre értékelték a hagymát, a fokhagymát és a halat, amivel Egyiptomban rendelkeztek, mint Isten csodálatos szabadító tettét. Mi nem értékeljük saját kívánságainkat jobban, mint megváltásunkat, ugye? Sajnos néha igen.

A valóságban Isten nagyon sok panaszunkat eltűri. 4 Mózes 11-ben maga Mózes is keserűen panaszkodik, majd kétségbe vonja Isten hatalmát, hogy húsról tud gondoskodni, hogy kielégítse a hatalmas tömeg kívánságát. De Mózes magatartása „normális”. Emberek bármikor kerülnek csalódott állapotba. Isten meghallgatta őket, majd eldöntötte, hogy közbelép, megoldja Mózes problémáját, és megadja a népnek, amit akart. De annak, amit a nép akart, lett némi rossz következménye.

Mózes és a nép panaszkodása között azonban volt, és ez bátorítást adhat számunkra. Néha Isten hűséges gyermekei már nem bírják tovább, és igazuk van. Isten nem mondja azt, hogy „ne légy olyan gyáva”, hanem elveszi a terhet. Ezért legyünk nagyon hálásak!

Mark Sheffield

Southern Adventist University