Mai szakasz: 2 Krónikák 26

A fejezet nyitó szavai így jellemzik a fiatal, 16 éves Uzzijját: „Azt tette, amit helyesnek lát az Úr” (4. vers). Mégis felfuvalkodott, bement a szentélybe, hogy illatáldozatot mutasson be az oltáron, ahol csak a papoknak lett volna szabad. Isten leprával sújtotta őt, és úgy maradt fenn az emléke, mint a király, aki „poklos maradt halála napjáig” (21.vers). Mennyire másképp érhetett volna véget Uzzijjá története, ha nem felejti el, hogy minden, ami ő volt, és amit elért, az Isten munkájának köszönhető és nem a saját érdeme.

Ha egy fiatal istenfélő király, akin keresztül Isten annyi mindent elért, ilyen könnyen a büszkeség áldozatává válhatott, mennyivel inkább megtörténhet ez veled vagy velem. Az egyetlen biztonságunk abban áll, ha emlékezünk, hogy „csodálatos segítséget” kapunk mindenben amit teszünk.

Brandon Schroeder

Kommunikációs alelnök

GYC

Fordította: Kóczián Ágnes

4 Mózes 17

Isten az Ő kegyelméből újabb bizonyítékot adott Izraelnek akaratára vonatkozóan, hogy változtathassanak eltorzult nézeteiken; ugyanis még mindig meg voltak győződve arról, hogy Mózes és Áron ölte meg az Úrnak népét (lásd: 4Móz 16:41). 

Isten azt parancsolta, hogy mindegyik törzs vegyen egy vesszőt, és írják rá atyáik házának nevét. A vesszőket ezután ott kellett hagyni a bizonyság sátorában, ahol az Úr megjelenik. Ekkor Isten olyan csodát tett, ami már elhallgattatta az izraeliták panaszáradatát, s ami maradandó bizonyítéka és jelképe lett annak, hogy kire is helyezte Isten a papi szolgálatot. A vesszőn minden jelentős változás egyetlen éjszaka leforgása alatt történt meg, és ez meggyőzte a népet arról, hogy Isten szent szolgálatra különítette el Áront Izrael többi törzsétől. 

Az isteni hatalom e csodás megnyilvánulását követően a papság tekintélyét nem vonták többé kétségbe. A csodavesszőt megőrizték, és időről időre bemutatták a népnek, hogy emlékeztesse őket a múltra, és megóvja őket a panaszkodástól, valamint attól, hogy megkérdőjelezzék, kire is bízta Isten a papság szent szolgálatát. Miután Izrael fiai valódi fényében látták meg lázadásukat, megrémültek. „Ímé pusztulunk, veszünk, mi mindnyájan elveszünk!” (12. vers). Végül rákényszerültek arra, hogy elfogadják a kellemetlen igazságot, miszerint sorsuk az, hogy ott haljanak meg a pusztában. Miután ráébredtek, hogy valóban az Úr mondta ki, hogy nem mehetnek be az ígéret földjére, elismerték, hogy a Mózes és Áron tekintélye elleni lázadással Izrael Istene ellen vétkeztek.

Mindig nagyon nehéz jobb belátásra bírni azokat a személyeket, akik megengedték maguknak a lázadást; ezt láthatjuk abból az esetből is, mennyire bonyolult volt ráébreszteni az izraelitákat arra, hogy ők tévednek, Mózesnek és Áronnak pedig igazuk van – még azután is, hogy Kórét és társait elnyelte a föld.

Ellen G. White is említést tesz erről az esetről. Megállapítja, hogy Kóré lázadását „figyelmeztetésként jegyzi fel az Ige Isten népe számára, különösképpen azok számára, akik a vég idején élnek a Földön. … A kegyelmes Isten leereszkedett hozzájuk, hogy csodát tegyen Áron vesszejével, és ezzel győzze meg őket a papsággal kapcsolatban – mindörökre.” (Spiritual Gifts [Lelki ajándékok], 4A kötet, 35-38. oldal.)

Nancy Costa

It Is Written Television