Mai szakasz: 2 Krónikák 23

Ataljá gonosz uralkodásának hat gondterhes éve után a jog szerinti uralkodót fogják felkenni. A templomban megtartandó koronázási ünnepség tervezésekor Jojádá főpap nagyon világos utasításokat adott: „A léviták vegyék körül a királyt, mindenkinek legyen a kezében a fegyvere, és ha valaki be akar menni a házba, meg kell ölni! A király mellett legyetek, amikor bemegy, és amikor kijön” (2Krón23:7).

Két választásunk van, hogy ki fog a szívünkkel rendelkezni; ki fog bennünk, mint az élő Isten templomában uralkodni (2Kor6:16). Választhatjuk a bűn gonosz uralmát, vagy az igazságos Király, Dávid fia, Jézus Krisztus uralmát. Ha odafordítjuk szívünket Krisztushoz, az utasítások világosak: semmi, ami vele ellentétes nem engedhető be a területre, ahol Ő uralkodik. Kezünkbe kell vennünk a „Lélek kardját, amely az Isten beszéde” (Ef:17), és „lerombolnunk az okoskodásokat és minden magaslatot, amelyet Isten ismerete ellen emeltek és foglyul ejtenünk minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak” (2Kor10:5).

Melyek azok a területek, amelyeknek őrzését Isten ránk bízta? Mi az, ami ellen parancsa szerint, az Ő kardját kezünkbe véve kell védekeznünk? Milyen megbízatást adott nekünk?

Natasha Neblett
A Fiatalok Jézusért szervezet logisztikai alelnöke

Fordította: Csala Beáta

4 Mózes 14

Izrael népe a tíz kémnek hitt, így hitetlenségükkel Sátán befolyása alá helyezték magukat. Az egész közösség fellázadt, amit zendülés követett. Mintha elvesztették volna ép elméjüket, és nemcsak Mózest, hanem Istent is megvádolták azzal, hogy egy olyan hazát ígért nekik, ami nem lehet az övék.

Amikor Józsué és Káleb megpróbáltak érvelni, meg akarták kövezni őket. Csak Isten jelenlétének a dicsősége akadályozta meg őket ebben. Mózes közbenjárt és Isten megígérte, hogy megkíméli a népet az azonnali pusztulástól, de büntetésük 40 évig fog tartani a sivatagban, éppúgy, ahogy a kémek 40 napot vándoroltak az országban.

Ez nem volt kemény és önkényes büntetés. Hitetlenségük és gyávaságuk miatt Isten nem tudta megmutatni az Ő hatalmát, hogy legyőzze ellenségeiket. Ezért, az Ő kegyelmében arra kérte őket, hogy egyedüli biztonságos megoldásként forduljanak vissza a Vörös-tenger irányába. 

A tíz kém csapástól sújtva meghalt a nép előtt, és bennük mindannyian saját ítéletüket látták. Haragjuk szomorúsággá változott, de nem háládatlanságuk és engedetlenségük, hanem a borzasztó következmények miatt szomorkodtak. Bánatuk nem bűnbánat volt, ezért nem tudta megfordítani az ítéletet. Amikor Isten azt parancsolta, hogy forduljanak a sivatag irányába, megpróbálta látszólagos engedelmességüket, ami nem bizonyult valódinak. Nem akartak visszafordulni. Mózes, Józsué és Káleb szintén keserű csalódottságot éreztek, de zúgolódás nélkül elfogadták Isten döntését. Ám azoknak, akik olyan könnyen panaszkodtak, Isten adott alkalmat, hogy panaszkodhassanak. Amit visszautasítottak, amikor Isten kérte őket, most magukra vállalták azért, hogy kiérdemeljék Isten tetszését. „Ímé készek vagyunk elmenni a helyre, amelyről szólott az Úr, mert vétkeztünk” (40. vers). Isten soha nem parancsolta meg nekik, hogy harcoljanak. Nem az volt a célja, hogy a földet háborúval nyerjék meg. Erre bizonyíték Jerikó bevétele 40 évvel később.

Felmentek Mózes és a frigyláda nélkül, és vereséget szenvedtek. Engedelmességre kényszerülve „sírtak az Úr előtt” de „az Úr nem hallgatta meg őket.”

Izrael ellenségei, akik remegve várták érkezésüket, most felbátorodtak, hogy ellenük forduljanak. Minden csodálatos történetet, amit eddig hallottak arról, hogy Isten mit tett Izraelért, most hamisnak minősítettek. Izrael számára semmi más lehetőség nem maradt, csak az, hogy visszamenjenek a sivatagba annak tudatában, hogy ez lesz a temetője az egész nemzedéknek.

Nancy Costa

It Is Written Television