Mai szakasz: 2 Krónikák 24

Gyermekkoromban mindig úgy gondoltam Jóásra, mint hűséges fiatal királyra, aki kora ifjúságában elhatározta, hogy Isten rendíthetetlen követője lesz. A gyerekeknek szóló bibliai történetek csak ilyeneket írtak Jóásról olyan igeversekkel illusztrálva, mint 2Krónikák 24:4-5, ami ezt mondja: „Ezek után elvégezé magában Joás, hogy megújítja az Úrnak házát. És összehivatá a papokat és a Lévitákat, és monda nékik: Menjetek el a Júda városaiba, és szedjetek az Izráel népétől fejenként pénzt, hogy a ti Istentek háza esztendőnként kijavíttassék. Ti pedig siessetek e dologgal; de a Léviták nem sietének” (Károli Gáspár fordítása). Ezek a versek valóban arról tanúskodnak, hogy ez a fiatalember a tettek embere volt, aki minden ellenállás és nehézség ellenére is nemzete lelki jólétének elkötelezettje volt.

Azonban Jóásról alkotott gyermekies képem darabokra hullott, amikor élete utolsó szakaszáról elolvastam a Biblia beszámolóját. „Minekutána pedig meghala Jójada, eljövének a Júda fejedelmei, és meghajták magokat a király előtt; a király pedig hallgatott reájok. És elhagyák az Úrnak, atyáik Istenének házát, és szolgálának az Aseráknak és bálványoknak; mely vétkük miatt lőn az Úrnak haragja Júda és Jeruzsálem ellen" (2Krón 24:17-18 - Károli Gáspár fordítása). Amint papi tanácsadójának támogató rendszere Jójada halálával letűnt, Jóás reménytelenül az őt körülvevő emberek hitehagyásának örvényében találta magát. A váltás gyökeres volt és megdöbbentő; Isten az egyik prófétát a másik után küldte, hogy figyelmeztesse őt, de eredménytelenül. Egyre csak azon tűnődöm, hogy hová tűnt Jóás, az az ártatlan fiatal király, akiről gyermekkorom bibliai történeteiben olvastam. Micsoda fájdalmat érezhetett Isten! Végül ezt kellett mondania: „Miért szegtétek meg az Úrnak parancsolatait? - mert az nem használ néktek. Ha elhagytátok az Urat, ő is elhagy titeket” (2Krón 24:20 - Károli Gáspár fordítása). Jóás olyat tett, amit elgondolni is lehetetlennek tűnt: sértést sértésre halmozva megölette Zakariást, a figyelmeztető üzenet hordozóját, annak a Jójadának a fiát, ki mindvégig hűséges gondviselője és tanácsadója volt. 

Végül Jóás saját embereinek keze által halt meg. Mindez azért történt így, mert mindig éppen a hozzá legközelebb álló tanácsot fogadta meg, bármi volt is az.  Vajon velünk is megeshet, hogy ugyan látszólag szent életet élünk, és mégis teljes egészében híján vagyunk annak a lelki tapasztalatnak, ami megóvhatna bennünket attól, hogy lelki sötétségbe süllyedjünk? Egyre csak azon tűnődöm, hogy milyen nagy hatással lehetett volna Jóás élete környezetére, hogyha mindig a Mesterével töltött személyes áhítatokból merített volna erőt.

Bárcsak megszívlelnénk mi is, amit Ellen White helyezett két fia, Edson és Willie szívére, amikor ezt írta: „Arra vágyunk, hogy megváltottak között legyetek, hogy valóban igazak legyetek, hogy Istennek éljetek, és hogy szerezzetek megbecsülést az Ő ügyének. Ügyelj, Edson, amikor nehézségek támadnak rád - légy józan és körültekintő, és Isten képessé tesz rá, hogy leküzdj minden nehézséget! Kedves, kicsi Willie-m, Isten áldjon téged. Imádkozunk értetek. Ti is imádkozzatok önmagatokért" (Appeal to Youth, 75. oldal).

Alvin Cardona
A Fiatalok Jézusért szervezet programozásért felelős alelnöke

Fordította: Liebhardt László

4 Mózes 15

Érdekes megfigyelni ebben a fejezetben, hogy Isten mennyire részletes útmutatást adott az áldozatok bemutatásával és más ceremóniákkal kapcsolatosan. Istennek ez a fajta gondos útmutatása mindenütt fellelhető az Ótestamentumban. Az izraeliták rabszolgák voltak több mint 400 évig, amikor embertelen körülmények között éltek, és nem bántak velük jobban az állatoknál. Nem vehettek részt oktatásban, ezért több alapképzést kellett biztosítani számukra. A világmindenség Istene, aki helyükön tartja a csillagok milliárdjait, személyesen vállalja fel azt a feladatot, hogy személyes oktatásban részesíti őket. A legnagyobb türelemmel és gondoskodással oktatja őket a higiéniai kérdésekről, a magatartásról és istentiszteletről. Megtanítja őket – és minket is – arra, hogy a részletek fontosak számára.

Ahogyan elmondta nekik, hogy „készítsenek magoknak bojtokat az ő ruháik szegleteire… hogy mikor látjátok azt, megemlékezzetek az Úrnak minden parancsolatjáról, hogy megcselekedjétek azokat”, éppen úgy mondja nekünk is, hogy ő látja leesni a madarat, és számon tartja fejünk hajszálát. Ő gondoskodott akkor róluk, és gondoskodik rólunk ma.

Ez a fejezet megemlít egy esetet egy szombatrontóról, akit úgy találtak, hogy fát szedegetett szombaton és halálra kövezték. A Biblia nem mindig ad magyarázatot egy látszólagos kemény büntetésre, és itt lép be a képbe a bizalom – bízunk-e abban, hogy Isten igazságos, de ugyanakkor kegyelmes is minden cselekedetében? Ez a lényege a Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelemnek – Isten igazságos és kegyelmes.

Ebben az esetben azonban világos útmutatást kapunk E.G. White írásaiból: „Egy valaki a nép közül afelett érzett haragjában, hogy Isten kizárta őt Kánaánból, elhatározta, megveti Isten törvényét, és nyíltan megszegte a negyedik parancsolatot azzal, hogy szombaton kiment rőzsét szedegetni. A pusztai vándorlás ideje alatt tűz gyújtását a hetedik napon szigorúan megtiltották. Ezt a tilalmat Kánaánra nem terjesztették ki, ahol az éghajlat sokszor szükségessé tette a tűzrakást. A pusztában azonban melegedés okából nem kellett tüzet gerjeszteni. Ennek az embernek a cselekedete szándékos megsértése volt a negyedik parancsolatnak. Bűnét nem gondatlanságból vagy tudatlanságból követte el Isten ellen, hanem vakmerő elbizakodottságból.” (Pátriárkák és próféták, 375. oldal).

Mi a helyzet a mi szombatünneplésünkkel? Elfelejtjük időközönként, hogy Istent éppúgy érdeklik a kicsiny dolgok, mint  a nagyok és nem fogad el gondatlan istentiszteletet?

Nancy Costa

It is Written Television