Mai szakasz: Zsoltárok 38

Dávidra úgy emlékeznek, mint egy királyi példaképre; egy férfira, aki követte és tisztelte Istent. Azonban sokszor volt meggondolatlan és ostoba. A próféták kétszer is megdorgálták nyilvánosan a vétkei miatt. Két bűntett miatt nyilvános bűnbánatra volt szüksége; a Betsabéval valód intim viszonya és a nő férjének megölése (2Sám 12), illetve mintegy 15 évvel később, Dávid uralkodásának vége felé a sok ember háborúskodása miatt (2Sám 24). A Zsoltárok könyvének 32. és 38. fejezete is emlékeztet bennünket Dávid bánatára egy adott vétek miatt, és felajánl más bűnös számára egy mintaimát a megbocsátásért.

Képzeljük el, hogy a 38. zsoltár végigkíséri David bűnbánati felajánlása után Gád próféta rosszallását.  Dávid ezt mondja. „Engedd, hogy Isten kezében legyek, ne emberében.” Egy barát sebeiről tudja, hogy gyógyulást hoznak, nem számít, mennyire fáj. Dávid harcos, aki látta, és a legborzalmasabb ellenséges csapatok lemészárlását okozta, valószínűleg több alkalommal megsebesült. A csatatéri képeket használja, hogy leírja a lelki sebeit: Isten nyilai mélyen a testébe hatoltak.  A teste gyenge, a csontjai eltörtek. A bűn terhét nagyon nehéz cipelni. A sebeiből fertőzés szivárog. Üvölt a ​​fájdalomtól, felnyög. Megbotlik, liheg a kimerültségtől.

A legszörnyűbb élménye az, hogy barátai, kitartó bajtársai, most magára hagyták, mert megundorodtak tetteitől.. Az igaz barátai meg fognak bocsátani neki, ahogy Isten is teszi. De az ellenfelei kihasználják ezt az alkalmat, hogy megszégyenítsék Dávidot és az ő Istenét.  Mikeás próféta könyve 7. fejezetének 8. és A példabeszédek könyve 24. fejezetének 17. verse visszhangozza David gyötrelmét. A példabeszédek könyve 24. fejezetének 16. verse ad reményt. Az igaz ember felemelkedik, amikor elesik, mert Isten ítélete kegyelmes cselekedet, a megváltás eszköze, amíg a bűnös el nem jut a megtérésig.

Ima. Atyám! Te ismered a vétkeimet és megsebezted szívemet meggyőző munkáddal, de ezek az igaz barát sebei. Nem kell, hogy együttérzésért könyörögjek, hiszen együttérzésed megállított már gonosz utamban. A kegyelem gyakran emlékeztet engem, hogy amikor a saját véleményemben bízom, és a saját szeszélyemet követem, megbecstelenítelek téged; és hogy ez a katasztrófa újabb katasztrófát okoz nálam. Ölelj meg gyorsan! Nem tudom magamat megtartani. Ámen.

Helen Pyke
nyugdíjas tanár
Southern Adventist University

Fordította: Baksa Viktória

Mai szakasz: Zsoltárok 37

Amikor felfedeztem a 37. zsoltárt elsőévesként a Mount Vernon Akadémián, egy ohiói bentlakásos iskolában, nagyon mély benyomást tett rám. Megtanultam az első nyolc verset, és máig el tudom mondani fejből.

Az üzenete összefoglalható abban a dalban, ami a Gilbert Hurrikán 1988-as pusztítása után szinte nem hivatalos himnusz lett Jamaicában. „Don’t Worry, Be Happy!” (Ne aggódj, legyél boldog!)

A 37. zsoltár újra és újra azt tanácsolja, „Ne aggódj!” „Ne bosszankodj, ha az alattomos embernek szerencsés az útja! Tegyél le a haragról, hagyd a heveskedést, ne legyél indulatos, mert az csak rosszra visz!” (7-8. vers)

Nem ismertem gonosztevőket az akadémián, de volt bosszúságom, amin felül kellett kerekednem. A szüleim nem voltak jómódúak. Minden héten hosszú órákat kellett dolgoznom, hogy fedezni tudjam az iskola költségét. Kevés ruhám volt, és többnyire egyszerű darabok. Nem irigykedtem azokra a diákokra, akiknek szebb ruhái voltak. Nehéz volt, de azt mondtam magamnak, hogy ne bosszankodjam azon kevesek miatt, akiknek nem kellett dolgozniuk, és máshogy néztek ki, mint mi, a kevésbé jól öltözöttek. Igen, volt mit legyőznöm ezzel kapcsolatban.

Amellett, hogy tanácsot ad arra, mit NE CSINÁLJ, még jelentősebb, hogy a zsoltár azt is javasolja, MIT TEGYÉL. Az a mód, ami által a 37. zsoltár segített nekem, hogy ne nyugtalankodjam, az a pozitív utasítása volt. „Legyél boldog!” „Hagyd az Úrra az utadat, bízzál benne, mert Ő munkálkodik; világossá teszi az igazságodat, a jogodra fényt derít. Legyél csendben, és várj az Úrra!” Ahogy a pozitív tanácson elmélkedtem, az Úr megsegített, hogy elhagyjam a bosszankodást, és örömöm legyen.

Sokat segített az ígéret is, amely az Úr parancsának megtartóira vonatkozik. „Gyönyörködj az Úrban, és megadja nEked A szíved kérésÉt.”

Igényeltem ezt az ígéretet. A szívem egyik vágya az volt, hogy jó tanuló legyek. Annak ellenére, hogy minden héten sokat kellett dolgoznom, az Úr segített, hogy tanuljak, és jó jegyeket szerezzek. Ez folytatódott az egyetem és a doktori iskola alatt is.

„Akik az Urat várják, öröklik a Földet… és gyönyörködnek nagy békességben.”  A 37. zsoltár tanácsa és ígérete, amit elsőévesként felfedeztem, mindannyiunknak segíthetnek a nehézségben, és békével töltik be a szívünket most és mindig.

Helen E. Salus,

nyugdíjazott docens,

Southern Adventist University

Fordította: Kóczián Ágnes

Mai szakasz: Zsoltárok 36

Ebben a zsoltárban Dávid szembeállítja az emberi gonoszságot Isten szerető jóságával. Az első négy vers az emberi gonoszság általános leírása. A gonosz ember megtagadja Istent, és „nincs őelőtte Isten-félelem.” A „félelem” szó megfelelője itt a héber pachad szó, ami azt jelenti, hogy rettegés. A gonosz ember annyira züllött, hogy nem fél Istentől, aki meg tudja büntetni a gonosz cselekedeteit.  Azzal áltatja magát, hogy azok nem fognak kiderülni. A beszéde gonosz, hazugsággal teli, és a cselekedetei nem bölcsek, nem jók. Gonosz tervet agyal ki az ágyában fekve. Semmi sem jó, amit tesz, mert soha nem utasítja el a gonosz dolgokat.

Az 5-től a 9. versig terjedő szakaszban, feltűnő ellentétben az emberi gonoszsággal, Isten jelleméről olvashatunk. Az irgalma az égig ér, és a hűsége a felhőkig terjed. Míg a becsületessége hegyként magasodik, az igazságossága olyan, mint az óceán mélysége. Nagyszerű, nyájas szeretete által az emberek fiai „az Ő szárnyainak árnyékába” menekülnek.  Ez a kifejezés gyakori a zsoltárokban, és az anyamadárra emlékeztet, aki a kiterjesztett szárnyaival védi a fiókáit. Az emberek bővelkednek az Isten által biztosított táplálékban, és a jósága folyójának vizéből isznak. Isten az élet forrása (akár elhiszik ezt az ateisták, akár nem), és tőle jön az a világosság, amelynek fényében láthatnak az emberek. Más szóval, Istentől elszakadva az értelmünk teljesen sötét.

Végezetül a zsoltáríró azért imádkozik, hogy Isten jóindulata az Őt ismerők iránt tartson örökké, és hogy őt ne taposhassák el a gőgös bűnösök, és ne mozdíthassa ki senki a helyről, ahová Isten helyezte őt. Az utolsó vers a megbánást nem mutató bűnösök végét tárja elénk; elesnek, Isten elveti őket, és nem tudnak már többé fölállni.

Atyánk, kérünk, kelts minket életre, újíts meg bennünket, hogy visszatükrözhessük a te gyönyörű jellemedet. Jézus nevében. Ámen

Onaolapo Ajibade

a Közép-Nyugat Afrikai Divízió titkára

Fordította: Csala Beáta

Mai szakasz: Zsoltárok 35

Ez is Dávid zsoltára. Az ő kiáltása a csüggedésében, amikor olyan emberek üldözik őt, akik korábban a barátai voltak, de most gyűlölettel fizetnek a szeretetéért. A zsoltár három fő részből áll.

Az 1-től a 10. versig Dávid Istenhez imádkozik: „harcolj az ellenem harcolókkal!”Azt szeretné, ha legyőzhetné őket, és megszégyenülnének. Azt akarja, hogy váratlanul törjön az ellenfeleire a romlás, és ugyanabba a csapdába essenek, mint amit neki állítottak.

A második rész a 11-től a 18. versig terjed, ahol Dávid az ellenfeleit jellemzi. Hamis tanúk, akik olyasmivel vádolják őt, amit nem követett el. Rosszal fizetnek neki a jóért, amit értük tett. Böjtölt és imádkozott értük, amikor betegek voltak, azt gondolva, hogy igaz barátai. Dávid cserbenhagyottnak érzi magát, amikor a nyomorúságában ezek a „barátai” örvendeznek, és a háta mögött összefognak ellene.

Az utolsó rész a 18-tól a 28. versig tartó szakasz. Dávid az ő érdekében történő közbelépésért folyamodik Istenhez. Azért imádkozik, Isten ne engedje meg az ellenfeleinek, hogy az ő kárára örüljenek. Arra hivatkozik, hogy Isten igazolni fogja őt, és akik igazán szeretik őt, azok örömmel fognak kiáltani, és dicsőíteni Istent.

Ez átkozódó zsoltár. Ezek a zsoltárok „leleplezik Isten és az Ő népének ellenségeit, és átkot kívánnak a fejükre. Az ilyen zsoltárok hangneme ellentétben látszik állni azzal a lelkülettel, amelynek Krisztus kijelentése szerint vezetnie kell bennünket az ellenséghez való viszonyulásban (Mt 5:44).” (Hetednapi Adventista Biblia-kommentár, 3. kötet, 624. oldal) Honnan ez az ellentmondás, ha a zsoltárok ihletettek? Az egyik magyarázat a fenti kommentárból ugyanazon az oldalon a következő.

A bűnös vádolását mindig az adott kor hátterén kell figyelembe venni, amiben az idézett szakasz íródott. Abban az időben az emberek kemény szavakkal fejezték ki magukat, és erőteljes szóképekben. A Biblia írói emberi nyelven fejtették ki a gondolatukat, a többieknek is ismerős stílusban. „A Bibliát ihletett emberek írták, de ez nem Isten gondolkodás- és kifejezésmódja. Az emberiségé. Isten, mint író, nincsen feltüntetve. Az emberek gyakran mondják, hogy az ilyen kifejezésmód nem hasonlít Istenére. De Isten a Bibliában nem elsősorban a szavak, a logika és a retorika által nyilatkoztatja ki magát.” (E. G. White: MS, 24. 1886)

Atyánk, nem természetes, hogy szeressük az ellenfeleinket. De te megígérted, hogy mindent meg tudunk tenni Krisztus által, aki megerősít bennünket. Kérünk, add nekünk azt a kegyelmet, miszerint mindig azt válasszuk, hogy szeretjük az ellenfeleinket, és jót teszünk velük. Tudjuk, te meg tudod adni az erőt ahhoz, hogy így cselekedjünk. Jézus nevében. Ámen.

Onaolapo Ajibade

a Közép-Nyugat Afrikai Divízió titkára

Fordította: Csala Beáta

Mai szakasz: Zsoltárok 34

Ennek a Dávid által írt zsoltárnak az első tíz versszakában az ember személyes hálája egyesül az általános hálaadással. Egy irodalmi stílus, a héber szinonim párhuzam ismerhető fel itt, amelyben egy gondolatot kétszer ismételnek meg egy versszakon belül. Például az első vers első fele így szól: „Áldom az Urat minden időben...” A második fele megismétli ugyanezt, de más szavakkal, „dicsérete mindig az ajkamon van”. És ha tudni szeretnénk, hogyan kell az Urat dicsőíteni, a 3. vers második fele megmutatja, hogyan magasztaljuk az Ő nevét.

Felsorolja az okot, amiért Dávid dicséri az Urat. Dávid látta Őt, és az Úr meghallgatta; bízott benne, és nem csalódott. Isten kimentette őt a bajából, mert Ő parancsolt az angyalainak, hogy figyeljenek az őt megfélemlítőkre. Nagy ereje ellenére, élelem híján az oroszlán is megéhezik, de azok, akik Isten oldalán állnak, semmi jóban nem szűkölködnek.

Ez nagyszerű indok az Úr dicséretére, szolgálatára és tiszteletére. Ám mindaddig, amíg személyesen meg nem tapasztaljuk ezt, csupán elméleti. Ezért Dávid arra hívja fel a figyelmünket, hogy érezzük át az ő tapasztalatát. „Érezzétek, és lássátok meg, hogy jó az Úr!” (9. vers)

A 11–14. vers nagyon hasznos útmutatást ad ahhoz, hogy miképpen éljünk hosszú, boldog életet; tartóztassuk meg a nyelvünket a gonosz szavaktól, kerüljük a rosszat, és cselekedjünk jót. Más szóval, keressük a békességet, és ragaszkodjunk ahhoz.  A keresztények számára a békesség nem feltétlenül a gond hiányát jelenti, hanem Isten jelenlétét, a mellettünk állását a gondunkban. Tény, hogy az igazakat számtalanszor érheti megpróbáltatás, de az Úr valamennyiszer kimenti őket.

Mi a helyzet azokkal a keresztényekkel, akik betegségben halnak meg idő előtt, holott az Úrnak van hatalma meggyógyítani őket? Nem kaphatunk választ mindig a kételyünkre, de a következő idézet E. G. White-tól bepillantást nyújthat.  „Mindaz, ami összezavarhat bennünket Isten gondviselésével kapcsolatban, az új Földön világossá válik majd. Akkor a nehezen érhető dolgokra is lesz magyarázat. A kegyelem rejtélye feltárul előttünk. Ahol a mi véges értelmünk csak zűrzavart és megszegett ígéretet fedezett fel, tökéletes és gyönyörű harmóniát fogunk látni. Tudnunk kell, hogy a végtelenül szerető Isten rendelte el a legmegpróbálóbbnak tűnő tapasztalatot is. Amint felismerjük az Ő gyengéd gondoskodását, aki mindent a mi javunkra munkál, kimondhatatlan örömmel és dicsőséggel fogunk örvendezni.” (Bizonyságtételek, 9. kötet, 286. oldal az angolban)

Menyei Atyánk, kérünk, segíts nekünk, hogy teljesen átadjuk neked az életünket, hogy a te jóságod tanúiként élhessünk. Jézus nevében. Ámen.

Onaolapo Ajibade

a Közép-Nyugat Afrikai Divízió titkára
Fordította: Csala Beáta

Mai szakasz: zsoltárok 33

Ez a zsoltár azzal kezdődik, hogy Isten dicsőítésére emlékezteti az igazakat, az Úr jóságáért és hűségéért. Isten szavára keletkezett az ég és a Föld, „mert Ő szólt, és meglett, Ő parancsolt, és előállott”.

A Biblia első fejezete a Teremtőt mutatja be, és Isten gyermekeinek megteremtését írja le fenségesen. Minden egyes nap ugyanazzal a héber nyelvi fordulattal végződik, „és este lett, és reggel”, ami egy 24 órás periódus leírása. A teremtés hat napja sorra veszi először a fény, majd a légkör megteremtését, ezután a szárazföld, a növényzet, a Nap és a Naprendszerünk következik, a következő napon pedig a víztömeg halai és az ég madarai, valamint a szárazföldi állatok megteremtéséről olvashatunk. Végül pedig, a teremtés csúcspontjaként, egy egészen különleges lényt, az embert teremette meg Isten, a férfit és az asszonyt, aki együtt magának a Teremtőnek a képmása. És valóban, minden „igen jó” volt.

Isten itt is befejezhette volna, hatnapos „hetet” alkotva. Miért nem tett így? Senki sem fárad el az ilyen tökéletes kertben, tökéletes testben. De a Teremtő úgy döntött, hogy a teremtés hat napjához egy hetediket ad; a nyugalom napját, a szombatot, a Menny ajándéknapját. Miért? A legszebb ajándék, amit egy szerető szülő a gyermekének adhat, nem más, mint a zavartalanul és igazi nyugalomban, közösen eltöltött idő. 

Édesapám lelkipásztor volt, és amikor misszionáriuscsaládként Japánban étünk, gyülekezetet alapított egy olyan nagyvárosban, ahol alig volt keresztény. Ez azt jelentette, hogy szinte éjjel-nappal dolgozott. Egy este, amikor hazajött, elmondta nekünk, hogy milyen gondolat foglalkoztatta. Arra az elhatározásra jutott, minden keddet szabaddá tesz, hogy a családdal lehessen. Mivel magántanulóként otthon tanultunk, nem volt gond egy napot kivenni. Hegyet másztunk, kimentünk a tengerpartra, és a szabadban ebédeltünk. Milyen nagyszerű napok voltak!

Édesapám már nem él, és ahogy visszatekintek az elmúlt évtizedekre, azt látom, hogy az életünkben a legnagyszerűbb ajándék nem a pénz, hiszen úgysem volt abból sohasem sok, hanem az igazi nyugalomban, zavartalanul együtt töltött napok voltak. Ugyanezt az ajándékot adja nekünk a Teremtőnk minden hetedik napon.

 
Miért akarna bárki is „megszabadulni” a hetedik napi szombattól?

Megjegyzés: Idézet Dwight Nelson „A Kiválasztott” című művének 104-105. oldaláról

Dwight Nelson
lelkipásztor, Pioneer Memorial Church,
Andrews University

Fordította: Liebhardt László

Mai szakasz: Zsoltárok 32

A megbocsátásért mindig fizetni kell! Bűnbánat és beismerés az ára, de nem sokan szeretnék ezt ilyen módon megfizetni. A többség inkább más módon szeretné fizetni lelki tartozásait, de a tartozásunk túlságosan is sok ahhoz, hogy ezt megtehessük.

Sokunkat kínoz a bűntudat, ha a bűneinkre gondolunk. Néhányunkat olyan gondolatok kínoznak, mint például: hogyan szerethetne engem bárki is, ha tudja azokat a dolgokat, amiket tettem? Hogyan bocsáthatna meg nekem bárki is? Talán túl sok bűnöm van, hogy kegyelmet kaphassak? Egyszerűen már túl késő számomra.

A zsoltáríró nagyon is tudatában van annak, mit jelent a bűn, és milyen szörnyű következményekkel jár. Nem volt szent, sőt, bűnös volt gyilkosságban és házasságtörésben, de Isten kegyelmes volt hozzá, és nem hagyta el. Dávid felismerte bűnét, bevallotta Istennek és megbánta azt, amit tett. Utána pedig megismerte azt a megnyugtató örömöt, ami a bűn dühöngő vihara után következett. Megtudta, milyen lelki sivárság következik abból, ha hazugságok és csalások sorozatával próbálja meg elrejteni a bűneit; és azt is megtudta, milyen érzés a béke hűsítő forrásvize, ami a bűnbocsánatból ered.

Nincs nagyobb öröm annál, hogy tudjuk, Isten elengedte bűneink adósságát, amit sosem tudtunk volna visszafizetni. Nincs semmi édesebb, minthogy tudjuk; mások talán bűnösként elítélnek, de maga a Bíró felmentett.

Imádkozzunk ma azért, hogy az Úr adjon nekünk bátorságot és erőt bűneink megvallásához és elhagyásához!

Urunk, segíts minket, hogy megismerhessük a megbocsátás örömét, örülhessünk a Te szeretetednek, és fennhangon hirdethessük, mennyire kegyelmes és jóságos vagy hozzánk!

Richard McNeil

az  Andrews University diákja