Mai szakasz: Zsoltárok 36

Ebben a zsoltárban Dávid szembeállítja az emberi gonoszságot Isten szerető jóságával. Az első négy vers az emberi gonoszság általános leírása. A gonosz ember megtagadja Istent, és „nincs őelőtte Isten-félelem.” A „félelem” szó megfelelője itt a héber pachad szó, ami azt jelenti, hogy rettegés. A gonosz ember annyira züllött, hogy nem fél Istentől, aki meg tudja büntetni a gonosz cselekedeteit.  Azzal áltatja magát, hogy azok nem fognak kiderülni. A beszéde gonosz, hazugsággal teli, és a cselekedetei nem bölcsek, nem jók. Gonosz tervet agyal ki az ágyában fekve. Semmi sem jó, amit tesz, mert soha nem utasítja el a gonosz dolgokat.

Az 5-től a 9. versig terjedő szakaszban, feltűnő ellentétben az emberi gonoszsággal, Isten jelleméről olvashatunk. Az irgalma az égig ér, és a hűsége a felhőkig terjed. Míg a becsületessége hegyként magasodik, az igazságossága olyan, mint az óceán mélysége. Nagyszerű, nyájas szeretete által az emberek fiai „az Ő szárnyainak árnyékába” menekülnek.  Ez a kifejezés gyakori a zsoltárokban, és az anyamadárra emlékeztet, aki a kiterjesztett szárnyaival védi a fiókáit. Az emberek bővelkednek az Isten által biztosított táplálékban, és a jósága folyójának vizéből isznak. Isten az élet forrása (akár elhiszik ezt az ateisták, akár nem), és tőle jön az a világosság, amelynek fényében láthatnak az emberek. Más szóval, Istentől elszakadva az értelmünk teljesen sötét.

Végezetül a zsoltáríró azért imádkozik, hogy Isten jóindulata az Őt ismerők iránt tartson örökké, és hogy őt ne taposhassák el a gőgös bűnösök, és ne mozdíthassa ki senki a helyről, ahová Isten helyezte őt. Az utolsó vers a megbánást nem mutató bűnösök végét tárja elénk; elesnek, Isten elveti őket, és nem tudnak már többé fölállni.

Atyánk, kérünk, kelts minket életre, újíts meg bennünket, hogy visszatükrözhessük a te gyönyörű jellemedet. Jézus nevében. Ámen

Onaolapo Ajibade

a Közép-Nyugat Afrikai Divízió titkára

Fordította: Csala Beáta