„Az Úr
az én világosságom és üdvösségem: kitől féljek?” (1. vers). A válasz?
Senkitől! A valóság? Ó, nagyon sok mindentől! Mi okozza a legtöbb aggodalmat
számodra? Dávid felsorolt sok-sok dolgot, ami rémiszthet bennünket: gonosz
ellenség, hadsereg és háború, a veszedelem napja, az elhagyatottság érzése,
hamis tanúk és elnyomók fenyegetése, erőszak. Képzeljük el, milyen rettegést
vált ki az emberből csak egy a fent felsorolt szituációk közül! Élhet-e
egyáltalán félelem nélkül a halandó?
Dávid válasza: a templom, ahol Isten
csodálatos jelenléte mutatkozik meg: népével való közösségvállalása. Ez lett
Dávid égő vágyakozásának tárgya, életének értelme, mozgatórugója. Vágyott Isten
jelenlétére, arra, hogy élete minden napján szemlélhesse Őt. Lehet valami annál
csodálatosabb, mint isten szent helyén lakozni? De még mindig ott a kérdés:
hogyan oldja ez fel a félelem problémáját? Hogy jön Isten templomának gondolata
azokhoz az élethelyzetekhez, amelyek félelemmel töltik be szívünket?
Mindegy, milyen veszéllyel nézünk szembe, Dávid szerint Isten temploma az a hely, ahol Isten elrejt bennünket, és ott az Ő oltalmában vagyunk. A templom azonban nincs már a Földön, hanem a Mennyben van, továbbá azokon a helyeken, ahol Isten van jelen (Zsid 8:1-6; 1Kor 6:19; 1Pt 2:5). Hogyan futhatunk hát oda? Dávid számára a templom azt jelentette, hogy az Úr szépségét szemléli, keresi az Ő orcáját, jóságáról és szentségéről elmélkedik (Zsolt 27:4, 8, 11, 13). Tehát, úgy futhatunk a templomba, ha az Úrhoz futunk. Ha teljes szívünk megnyugszik az Ő mindent felülmúló békéjében és örömében, a félelem nem találhat ott helyet.
Akkor Dávidhoz hasonlóan mi is dicséneket
zenghetünk ellenségeink előtt is (Zsolt 27:6). Igen, valóban Isten az, aki
egyedül képes megmenteni bennünket bárkitől és bármitől, ami megrémíthet
bennünket. Engedjük, hogy megmentsen! Bátorodjék szívünk, mert hatalmas
mentsvárunkban bízunk!
Marla Samaan Nedelcu
az Andrews University
teológus hallgatója
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése