2013. február 4., hétfő

Mai szakasz: 1 Királyok 3


Salamon azzal kezdte uralkodását, hogy szövetségre lépett a Fáraóval. Valószínű, hogy ezzel a belső biztonságot akarta biztosítani. Ez a gondolkozásmódja olyan házassághoz vezetett, amelyet Isten nem hagyott jóvá. Noha felesége elhagyta isteneit, Salamon úgy vélte, mindent ő tud jobban. Sok mai, modern nemzet életében is előfordul, hogy a házasságok politikai érdekből köttetnek. Számtalan alkalommal követik el ezt a hibát. Láthatunk olyan eseteket, amikor emberek megtértek, és alávetették magukat Istennek, de az ellenkezőjét is tapasztalhattuk, ahol a helytelen szövetségek életeket tettek tönkre.
A Biblia azt mondja, hogy Salamon szerette az Urat. Édesapjának, Dávidnak a példája hatással volt rá. Jánoshoz, a szeretett tanítványhoz hasonlóan Salamon is válaszolt Isten szeretetére. Isten szeret bennünket tökéletlenségeink ellenére is. Sokféleképpen kommunikál velünk: a próféták által, írott szava által, de egykor úgy döntött, Salamonnal álomban találkozik – Gibeon városában. Salamont bizonnyal meglepte Isten kérdése: „Kérj, amit csak akarsz tőlem.” Salamon nagyon bölcs volt, és nem gazdagságot kért, sem dicsőséget, hanem értelmes szívet. Istennek tetszett Salamon kérése, és nemcsak bölcsességet adott neki, hanem tiszteletet és gazdagságot is. Micsoda ellentmondás, hogy sokan, akik a világi gazdagságot választják, végül elbuknak, mert nincs bölcsességük. A király Istentől kapott bölcsessége nyilvánvalóvá vált a két asszony vitájának rendezésében, akik mindketten azt állították, hogy a gyermek az övék. Salamon nagy bölcsességről tett bizonyságot, és a nemzetek előtt nyilvánvalóvá vált, hogy Isten volt vele.

Kérjünk mi is bölcsességet és értelmes szívet az Úrtól!


Leo Ranzolin
Nyugalmazott generál konferenciai alelnök

1 Mózes 35

Annak ellenére, hogy Jákób története folytatódik Mózes első könyvének hátralévő részében (temetésének története képezi az utolsó fejezet majdnem tejes egészét), a fókusz átirányul fiára, Józsefre. Ám mielőtt ez megtörténne, három nagy veszteségéről és az Istennel való két jelentős találkozásról olvashatunk. Az első veszteség Debóra halála, aki egész életén át Jákób családjának szeretett tagja volt (8. vers). Az utolsó veszteség Izsák halála (28-29 versek). E kettő között található Jákób legnagyobb veszteségéről szóló beszámoló: Rákhel meghal, miközben életet ad Benjáminnak (16-20 versek). Ezen kívül jön még az a szívfájdalma, hogy Ruben megerőszakolja Bilhát. A mai istenhívő emberekhez hasonlóan, Jákób azokat a csapásokat kapja, amelyek sajnos általánosak e bukott bolygó minden lakójának életében.

Azonban a szenvedések és veszteségek közepette Isten emlékezteti Jákóbot (és bennünket is) arra, hogy nem feledkezik meg gyermekéről. Isten a bétheli létrával emlékezteti Jákóbot az Ő jelenlétére, és arra hívja, hogy térjen vissza álmának színhelyére (1. vers). Útközben Jákób természetfeletti védelmet kap (5. vers), és a 34. fejezet eseményei után nem kétséges, hogy erre szüksége is van. Amikor Béthelbe érkezik, Isten újra megjelenik neki, megerősíti a családjának tett ígéreteket, és emlékezteti őt új nevére - az Izrael névre (9-12 vers).
Isten hűséges hozzánk az élet bizonytalanságai, az elszenvedett veszteségek és még bűneink ellenére is, amelyekkel fájdalmat okozunk önmagunknak és családunknak.
Douglas Tilstra
Southern Adventist University

2013. február 3., vasárnap

Mai szakasz: 1 Királyok 2


Dávid élete végéhez közeledett. Fiát, Salamont Izrael királyává koronázták. Dávid tapasztalatból tudja, hogy ez milyen óriási feladat és felelősség. Emlékszik a megpróbáltatásokra és nehézségekre, a győzelmekre és az átverésekre. Azt reméli, hogy megoszthat néhány bölcs tanácsot az új királlyal, ami neki is segített uralkodása idején. Salamon testvérével, Adóniával való bánásmódjában már bizonyította nagylelkűségét.

Dávid egy öt pontból álló megbízatást ad át Salamonnak királysága kezdetén: (1) legyél erős; (2) szolgáld az Urat azzal, hogy az Ő útján jársz, megtartod az Ő rendeléseit, parancsolatait és bizonyságait; (3) bánj Jóábbal bölcsességed szerint, hiszen tudod, mit tett velem; (4) legyél jóságos Barzillai fiaihoz; (5) bánj bölcsen Simeivel és ne hagyd, hogy természetes halált haljon. Dávid azt akarta, hogy Salamon tiszta lappal kezdjen. Dávid sok hibát ejtett a múltban, és ezt nagyon jól tudta. Azt remélte, hogy fia tanul tapasztalatából. Dávid meghalt, úgy ahogyan 1 Krónika 29:28 feljegyzi: „jó vénségben, életével, gazdagságával és minden dicsőségével megelégedve.”

Salamon uralma most erős alapokon áll, viszont testvére Adónia egy másik hibát követ el. Abiságot akarja feleségül, a gyönyörű lányt, aki Dávid gondozója volt idős korában. Ezzel a tettével a trónt igényelte újra. Nagyon világos, hogy mit akart, és ezért az életével fizetett. A másik áldozat Abjáthár pap volt. Dáviddal való barátságára való tekintettel, megkímélték az életét és hazaküldték. Ez egy nagyon megalázó tapasztalat volt! Amikor Jóáb meghallotta, hogy Adónia halott, elkezdett aggódni az életéért, és a szentélybe menekült. Többrendbeli gyilkosságért és Dávid iránti hűtlenségéért találtatott bűnösnek. Salamon parancsára Benája, a hadsereg parancsnoka elment a szentélybe, és megölte Jóábot. Csak Simei volt még hátra, aki megszegte Salamonnak tett ígéretét, hogy nem hagyhatja el Jeruzsálemet, és elment szökött rabszolgái után, amiért életével fizetett.  

Az ősi beszámoló ezen fejezete bemutat néhány dolgot: azt, hogy Salamon milyen szépen és udvariasan viszonyul édesanyjához; Adónia cseleit és ambícióját, aki tanulhatott volna az első esetből, amikor testvére jólelkűen bánt vele. Beszámol továbbá Jóáb, Abjáthár és Simei sorsáról, akik hibákat követtek el, és nem voltak hűségesek Dávidhoz.

Isten ítélete vár mindnyájunkra, akik nem vagyunk hűségesek Istenhez, nem vagyunk lojálisak az egyházhoz és vezetőinkhez.


Leo Ranzolin
Nyugalmazott generál konferenciai alelnök

1 Mózes 34

„Mert valamikor mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, különféle kívánságok és élvezetek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők. De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, nem az általunk véghez vitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által, akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által” (Tit. 3:3-6 – új prot. ford.)
Képzeld el, hogy valaki lefényképez téged, amikor a legrosszabbul nézel ki! Talán amikor reggel felkelsz, vagy egy baleset után, amikor az arcod össze van törve és vérzik, vagy még ennél is rosszabb, amikor kegyetlen, lekicsinylő és gúnyos megjegyzést teszel egy szerencsétlen családtagodra. A mai történet egy ilyen képet alkot Jákób családjáról. Ez tényleg egy bajbajutott családról készült kép, amelynek nagy szüksége van Isten gyógyító kegyelmére. Ennek a történetnek nincsenek hősei.

Dina vágyik a környék pogány női közé - és nem azért, hogy mint a föld sója elvegyüljön közöttük (Mt 5:13), hanem inkább úgy, mint egykor Lót felesége, aki szerette Sodomát, és sóbálvánnyá lett (1Móz 19:26). Sekhem meggondolatlan, követelőző és megerőszakolja azt a nőt, akihez vonzódik, mint ahogyan Sámson is tesz évekkel később (1Móz 34:4; Bír 14:2). Épp úgy, mint Dávid, akit megbénítottak a múltban elkövetett bűnei, nem volt képes megvédeni Támár nevű lányát tragikus megbecstelenítése után (2Sám 13), úgy Jákób is hallgat és passzív (5. vers), és később sem tesz többet, mint hevesen dorgálja gyilkos fiait (30. vers). Khámor Lábánhoz hasonlóan a házassági egyezményt használja fel kapzsi vágyainak elérésére (21-23 versek). Jákób fiai tovább örökítik a csalás és ámítás családi hagyományait, amikor Kámornak és Sekhemnek válaszolnak (13-17 versek). Ezen felül a Jézus idejében élő vallásos vezetőkhöz hasonlóan meggyalázzák Isten szövetségének jelképeit (ami jelen esetben a körülmetélkedés), hogy saját érdekeiket kövessék. Simeon és Lévi – Júdáshoz hasonlóan – a baráti csókot használják fel árulásuk és gyilkosságuk leplezésére. Ebben a történetben nincsenek hősök. Szomorú, hogy Isten még csak meg sem jelenik ebben a történetben - vélhetően azért mert jelenléte nem kívánatos.

Simeon és Lévi bosszúállása igencsak természetes az emberi természet számára, és nagyon idegen a bosszú mellőzése, amit megtapasztaltak unokabátyjuk Ézsau részéről, évekkel később pedig testvérük, József részéről. Annyira idegen Isten magatartásától, aki „nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem fizet nékünk a mi álnokságaink szerint” (Zsolt 103.10).

Ez a hősök nélküli történet valóban sötét kép. Az olvasó elkezd vágyni József felüdítő élete után, aki megtöri Izrael generációs bűneinek a láncolatát; és Jézus után (akinek József az előképe), hiszen Ő szakítja meg az emberiség sok generációs bűnének a sorozatát.

Douglas Tilstra
Southern Adventist University

2013. február 2., szombat

Mai szakasz: 1 Királyok 1


Az egyik legnagyobb probléma a történelem során a királyok örökösödése volt.  Mindig vannak, akik hatalomra éhesek, és trónra akarnak lépni. Dávid megöregedett és gyengévé vált. Az emberek Salamon beiktatását és megkoronázását várták. Adonijjá, Dávid fia, feltehetőleg a legidősebb valamennyi közül, megragadja a lehetőséget, hogy fellázadjon és Izrael királyi trónjára üljön. Absolon bátyja volt, és feltételezte, joga van az uralkodói székhez. Azt mondják, mindenben Absolont utánozta. Nyilvánvalóan úgy vélte, hogy szépsége és kiállása feljogosítja őt, mint ahogy Saul esetében történt. Az apja által elkényeztetettként azt gondolta, mivel ő a legidősebb, övé lesz a királyság, ha kell, akár erőszakkal is. Idősebb volt Salamonnál, de sokkal kevésbé alkalmas, mint ő. Adonijjá élvezte Joáb támogatását, és remélte, hogy a sereg az ő oldalára áll. Azt is remélte, hogy Abjátár, a főpapok egyike, szintén támogatni fogja őt. Szomorú látni, hogy ez a két ember, akik Dávid jó barátai voltak, Adonijjához csatlakozik a hatalom utáni hajszában.

Adonijjá minden követ megmozgat, nagy ünnepséget szervez, ahová meghívja az egész családját, a király fiait, Júda férfiait, és a király szolgáit. Figyelemre méltó, hogy nem volt jelen Nátán, a próféta, Benájá és a tekintélyes emberek, és Salamon, a fivére. Tudta, hogy Dávid Salamont akarja örökösévé koronázni. Nátán nem akart még egy katasztrofális szituációt, mint amilyet Absolon teremtett. Eleget tett prófétai elhívásának, és figyelmeztette Betsabét. Ő bement a király elé, és mindketten elmondták neki, hogy Adonijjá Izrael királyának kiáltotta ki magát. Dávid behívatta Cádók papot, Benáját és Nátánt, akiket Adonijjá nem hívott meg, és bár öreg volt és beteges, ugyanúgy Lélekkel teljes volt, mint fiatal korában, és gyorsan cselekedett. Salamont egy öszvéren Gihónba küldte. Ott Cádók pap felkente őt, és amint megkoronázták, mindenki felkiáltott „Éljen Salamon király!”, mivel ő lett Izrael új királya. Amikor ennek híre elért Adonijjához, ő életét féltve bemenekült a szentélybe, és megragadta az oltár szarvait. Itt is láthatjuk Salamon nagyságát. Megtehette volna, hogy lázadásáért halállal fizet fivérének. Mindazonáltal megbocsát neki, és megparancsolja, miként viselkedjen: az élete attól függ, megígéri-e, hogy közönséges polgár lesz és hűséges az új királyhoz.

Mindannyiunk számára van mit tanulni ebből a fejezetből. Istennek megvan a módszere, hogy megalázza azokat, akik felmagasztalják magukat.

Leo Ranzolin
Nyugalmazott Generál Konferenciai alelnök
Fordította: Kóczián Ágnes

1 Mózes 33

„És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nékem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam. Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el ez tőlem; És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem. Annakokáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős” (2Kor 12:7-10).

Miután Isten megküzdött Jákóbbal a Jabbok patakjánál, egy új nevet adott neki és egy tövist a testébe. Jákób egy olyan fogyatékossággal vonszolja el magát az Istennel való találkozás helyszínéről, amely emlékeztetni fogja őt arra, hogy élete hátralévő részében Izraelként éljen (aki megküzdött Istennel) és ne Jákóbként (csaló). Jákóbnak szüksége lesz erre az emlékezetőre. Az elkövetkező négy vagy öt évtized sokkal nagyobb kihívásokat tartogat számára, mint az elmúlt kettő. Úgy, ahogy Pálnak szüksége volt a saját "tövisére", hogy emlékeztesse arra, hogy bízzon Istenben, úgy Jákóbnak is szüksége lesz a magáéra.

A Jabbok révénél szerzett tapasztalat nem törölte ki Jákób minden régi hajlamát. Úgy ahogyan mi is új irányba indulunk el keresztségünkkor vagy házasságkötésünkkor tett fogadalmunkkal, és aztán egész életünkön át tanuljuk, hogy hogyan kell megvalósítani ezeket a fogadalmakat, úgy Jákóbnak is egy egész élet állt rendelkezésére, hogy megélje az Istennel szerzett névváltoztató tapasztalat újdonságát. A jelenlegi és a következő fejezet ennek a folyamatnak a hullámhegyeiről és hullámvölgyeiről számol be.

Mint új ember, megalázza magát Ézsau előtt (3. vers), visszaadja azt, amit húsz évvel korábban ellopott (8-11. vers); beszámol az Istennel való harcáról (10. vers); gyöngéd odafigyelést tanúsít családja irányába, és védelmezi azt (13-14 versek); felállít egy oltárt, és Istent a saját Isteneként megvallja: „Isten, Izráel Istene" (20. vers). Azonban idős korában újra előbukkannak a régen beidegződött minták. Személyválogatást tanúsít családjában (1-2 versek), ajándékokat ad Ézsaunak, de nem vallja meg az ellene elkövetett bűnét (8-11 versek), megígéri Ézsaunak, hogy találkoznak Szeirben, de ő az ellenkező irányba indul Sekhem felé (14, 18-19 vers). A régen beidegződött minták nehezen halnak meg. Jákóbnak szüksége van Isten megnyomorító ajándékára, a tövisre, hogy emlékezzen arra, hogy Istenben bízzon. A következő tragikus történet a 34. fejezetben jelzi azt, hogy Jákób megfeledkezik fogyatékáról és ezért drágán megfizet.

Douglas Tilstra
Southern Adventist University

2013. február 1., péntek

Mai szakasz: 2 Sámuel 24


Ennek a fejezetnek van egy szövegpárja a Bilbliában. A Szentlélek bölcsnek tartotta, hogy másodszor is említést tegyen Dávid izrael- és júdabeli népszámlálásáról az 1Krónikák 21. fejezetében. Itt sátán szerepét is meg akarta említeni a népszámlálásban. Ezt csak a szövegpár teszi világossá. Míg az írnok ebben a fejezetben azt írta, hogy „haragra gerjedt az Úr Izrael ellen” (1. vers), addig az 1Krónikák 21 lejegyzője azt írja 1. versben, hogy „Sátán Izrael ellen támadt” (új prot. ford.) Az Úr nem együttműködik sátánnal, hanem ellene küzd. A bűn Isten elleni tett, és amikor Ő kimutatja haragját, az szabad utat enged sátánnak, hogy színre lépjen és cselekedjen.

Dávid felelőtlenül rendelte el a népszámlálást, és amikor Isten félreállt, Dávid átengedte az uralmat a gonosznak és vétkezett, amikor elrendelte Júda és Izrael gyermekeinek megszámlálását. Isten azt ígérte, hogy az Ő gyermekei sokasodni fognak, Dávid pedig ellenőrizni akarta, hogy Isten betartja-e a szavát. Ezen kívül Dávid Isten áldásaival akart kérkedni, hogy ezzel is bizonyítsa magának, hogy ő egy jó vezető. Joáb ellenezte a népszámlálást. De vajon miért térnek el a számok? Itt, a 9. versben 800 ezer illetve 500 ezer emberről van szó, míg az 1Krónikák 21-ben 1,1 millió és 470 ezer ember áll. Az okot az 1Krónikák 21:6 adja meg, ahol azt olvassuk, hogy Joáb nem mondta el a teljes számokat Dávidnak. Isten meggyőzte Dávidot a bűnéről, aki ezután megvallotta azt Neki és bűnbocsánatot kért (10. vers).

Másnap reggel Gád próféta a bűnéért való három büntetés közül választási lehetőségét ajánlotta fel Dávidnak: 1) hét év éhínség, 2) az ellenségei által való üldöztetés; 3) három napig tartó dögvész. Dávid ez utóbbit választotta, minek következtében 70 ezer ember halt meg. Amikor azonban Isten angyala Jeruzsálem ellen nyújtotta ki a kezét, Dávid ezt meglátva így szólt az Úrhoz: „Bizony én vétkeztem, és én követtem el bűnt, de az én nyájam nem követett el semmit. Sújtson le kezed inkább énrám ...!” (17. vers). Ezután Gád ezt mondta Dávidnak: „... állíts oltárt az Úrnak” ezen a helyen! (18. vers). Ezért Dávid meg akarta venni azt a földet, ahol álltak, hogy oltárt építsen oda. A föld tulajdonosa azonban ingyen akarta azt nekiadni. Ezt Dávid elutasította, mert nem akart olyat áldozni az Úrnak, ami neki nem került semmibe. A tulajdonos végül elfogadta Dávid ajánlatát, aki így megvette tőle a földet és az állatokat rajta. Két különböző számot találunk itt, a 25. versben illetve az 1Krónikák 21:24-ben. A megoldás az írnokok által feljegyzett üzlet figyelmes elolvasásában rejlik: a földért 600 sekel súlyú aranyat fizettek (1Krónikák 21:24), a marhákért pedig 50 sekel ezüstöt (25. vers).

Más eltérések is vannak e fejezet és az 1Krónikák 21-beli szövegpárja között, ám ezek közül az események közül egyik sem akadályozta meg a Szentlelket abban, hogy figyelmünket a bűn problémájára terelje, ami szenvedést okozott a túlélőknek. Ennek ellenére az igazság megmaradt tökéletesnek és feddhetetlennek a Szentlélek munkája nyomán, aki az Ige mindent átfogó szerkesztője.

Drága Istenünk!
Mindenható Urunk, aki soha nem maradsz távol tőlünk, tökéletlen emberektől, tiszta szívből imádunk és szeretünk Téged! Te nem rejtegetsz semmit senki elől, és mi arra az elképesztő felismerésre jutunk, hogy – bármit is mondanak vagy tesznek mások – Te, Urunk így szólsz hozzánk: „Én hiszek benned.” Jézus nevében. Ámen!

Koot van Wyk
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea
Fordította: Kóczián Károly

1 Mózes 32

Amikor Isten beavatkozik az általunk tapasztalható világba, az ritkán történik úgy, ahogy mi arra számítunk. Kezdve Ádám és Éva Istennel való találkozásával a bűnbeesés után, Káin Istennel való beszélgetésén, Mózes és az égő csipkebokor esetén, Jeremiás szolgálatra való elhívásán át, Jónás, Hóseás, Zakariás és Keresztelő János apjának találkozásáig Istennel megfigyelhetjük, hogy Isten megjelenései általában meglepik, sőt esetenként meg is rémítik azt, aki mindennapi élete során találkozik az Úrral. Természetesen a legfőbb példa erre Jézus születése és élete. Amikor Isten szegény munkások csecsemőjeként belépett a világunkba, alig néhányan vették egyáltalán észre. Ahogy férfivá növekedett, nem ismerte fel, megvetette és ellene szegült annak a népnek a legnagyobb része, akinek jó oka lett volna merőben máshogy fogadni Őt. Mikor Isten belép a mi életünkbe, az ritkán olyan, amilyenre számítunk.
Jákob már találkozott Istennel, húsz évvel ezelőtt, a létráról szóló álmában. A következő húsz évet Lábánnal és az igen boldogtalan feleségei gondjaival küzdve töltötte. Most pedig a felbőszült testvére, Ézsau bizonyos megtorlásával nézett szembe. Ha valamikor, akkor most volt itt annak az ideje, hogy Isten vígasszal és bátorítással jelenjen meg. Ugyan ki gondolta volna, hogy Isten ebben a pillanatban küzdőpartnerként lép be Jákob életébe? Jákob minden bizonnyal nem. Igazság szerint Jákobnak az egész éjszakás küzdelem nagy részében fogalma sem volt róla, hogy Istennel tusakodik. Csak pirkadatkor, mikor már teljesen kimerült és kész volt Isten kegyelmébe ajánlani magát, vette észre, hogy (azon az éjszaka, és egész életében) nem Ézsau, sem nem Lábán, sem nem valaki más emberi ellenfél ellen, hanem maga Isten ellen küzdött. Élete összes küzdelme egy pillanatra a középpontba került, majd véget ért azon a reggelen. Megérett egy új névre.
Mi a helyzet veled? Hogyan mutatkozott meg Isten a te életedben? Mennyire egyértelműen ismerted fel Őt? Mennyire fogtad fel, hogy mivel is küzdöttél valójában az egész életedben vagy épp ezekben az utóbbi nehéz időkben?

2013. január 31., csütörtök

Mai szakasz: 2 Sámuel 23


Ez a fejezet is a kétszeresen, vagy párhuzamosan feljegyzett bibliai igeszakaszok egyike. Ez azt jelenti, hogy a Szentlélek úgy gondolta, bölcs dolog megismételni ezt a leírást a Krónikák 1. könyve 11. fejezetében, amely fejezetből azonban hiányzik „Dávid király utolsó szavainak”, a vég idejére szóló kijelentéseinek feljegyzése, amit Sámuel 2. könyve 23:2-7 verseiben olvashatunk. Nyilvánvaló, hogy ezekben a versekben Dávid a földi történelem legvégső eseményeiről beszél, mivel a 6. és 7. versben egyértelmű és erőteljes kifejezéseket használ a gonosz végleges megsemmisítésére és kiirtására vonatkozóan: „az istentelenek mindnyájan... tűzzel égettessenek meg”.

Ebben a szakaszban azt láthatjuk, hogy a Szentháromság szól Dávidhoz, ugyanis a 2. versben azt mondja, hogy „az Úr lelke (ruah) beszélt általam, az ő szava (Igéje) volt nyelvemen”, majd a 3. versben: „Izráel Istene mondotta, Izráel kősziklája (cúr) így szólt hozzám” (Új prot. ford.). A Dávidnak szóló isteni üzenetben a messiási királyság gondolata tárul elénk a 3. és 4. versben. Az 5. versben pedig már Dávid reménnyel teli értelmezését találjuk, miszerint a jövendölés az ő „házára” vonatkozik. Izraelben a királyság rendszere, amely Saullal kezdődött, nem egyezett meg Isten eredeti tervével, Isten azonban kegyelmesen eltűrte ezt az emberi intézményt egy ideig, az igazi királyság megalapításáig – a Messiás uralma alatt. 

Még egy fontos dolog ötlik szemünkbe, ahogy Sámuel 2. könyvét olvassuk, mégpedig az, hogy az embereknek abban az időben nem csak egy nevük volt: Jóséb-Basebetet Adinónak* is hívták. A 1. Krónikák 11:11-ben Jósébnek egy másik névváltozatát is megtaláljuk: Jásobeámnak nevezi őt az Írás. Dávidot és Salamont uralkodásuk alatt több írnok is szolgálta, akik más és más betűformákat és helyesírási szabályokat alkalmaztak. A krónikások különbözősége a számok területén is megmutatkozott. Krónikák 1. könyve 11:11-ben a testőrök vezéréről azt olvassuk, hogy „felemelte a kopjáját háromszáz ellen, a kiket egyszerre megsebesíte”, míg Sámuel könyve szerint „egy ízben nyolcszázat sebesített meg” (8. vers). Mondhatnánk, hogy ez ellentmondás, azonban az ókori keleten - ahogy sokszor ma is - háborúban, valamit természeti csapások idején természetes volt, hogy az áldozatok összeszámlálásakor gyakran eltérő eredmények kerültek feljegyzésre. Azt se feledjük, hogy amikor az időben jóval későbbi írnok feljegyezte, amit egy korábbi krónikából (mint pl. 2Sám 23) felolvastak neki, akkor a különböző kiejtési formák és azok esetleges félrehallása is szerepet jászhatott. 

A Szentlélek azt akarja, hogy figyeljünk fel az emberi tévedések valóságára, az emberi nyelvek, fülek, kezek, és az emberi emlékező tehetség gyarlóságára, amelyek az írnokok másolási gyakorlatában is megmutatkoztak. Mondhatjuk, hogy Isten Igéje még mindig létező valóság? Igen! És megbízhatónak is nevezhetjük a Bibliát? Teljes mértékben! A kétszeresen feljegyzett, azaz párhuzamos bibliai igeszakaszokban az említett jelenség nem rendkívüli. Egyes beszámolók békeidőben íródtak, míg mások szorongattatás és háborús idők közepette. A Szentlélek, mint a Szentírás ihletője mély együttérzést mutat az emberiség iránt, készséget mutat arra, hogy engedje az embert emberi módon szólni az emberhez, még ha ez tökéletlen is. Mindezen tökéletlenség ellenére Isten Lelkének az emberi elmére és szívre gyakorolt hatása az, ami igazán számít: az a világosság, ami csak Tőle származhat.

Ahogy Dávid mondta: „Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága” (Zsolt 119:105). És ezt is: „Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened” (Zsolt 119:11).

Szerető Istenünk!
 
Szentlélek Isten, Aki emberi kezek által szerkesztetted egybe Isten Igéjét, Te vagy egyedül hatalmas arra, hogy elvedd a tökéletlent, és elménkbe és szívünkbe tökéletes megértést adj, a teljes igazságot. Állandóan szükségünk van útmutatásodra. Jézus nevében jöttünk Hozzád. Ámen



Koot van Wyk
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea
Fordította: Liebhardt László


* A Magyar biblia-fordításokban nem találjuk az "Adinó" másodnevet (szemben számos angol biblia-fordítással), amit azért kapott Jóséb-Basebet, mert egyszerre sebesített meg 800 embert. (a fordító megjegyzése)

1 Mózes 31

Jákób története, amint elhagyja Lábánt, és 20 év száműzetés után hazafelé tart, egy sokszintes visszatérési történet. Jákób hazatér Kánaánba. Visszatér, hogy szembenézzen Ézsauval, és az ellene elkövetett csalás emlékével. Visszatér Béthelbe, arra a helyre, ahol – száműzetése kezdetén – először találkozott Istennel. Visszatér arra a földre, amelyre vonatkozóan oly sok mindent ígért neki és családjának a mindenható Isten. És ami mindennél több, Jákób Istenhez is visszatér, és mélyebb kapcsolatot alakít ki vele, mint bármikor.  

Ezt a történetet még mindig a félelem, csalás, lopás, átverés, harag és vádaskodás, családi  viszály és a nehézségek elleni menekülés fémjelezi. Ez a család még mindig egy nehézségekkel küzdő család. Egy nehézségekkel küzdő, de új irányba haladó család. Jákób már nem annyira közömbös családja szükségletei iránt. Úgy cselekszik, ahogyan Isten mondja. Rákhelt és Leát is bevonja a döntésbe, hogy elinduljanak Kánaánba. Amikor Lábán fenyegeti, Jákób nyílt, de tisztelettudó apósával szemben. A két ember megbékél egymással, de útjaik elválnak. Jákób végül megszabadul Lábán gonosz befolyásától, és nemsokára megszabadul a belsejében levő gonosztól is, amely annyira beszennyezte életét.

Jákób elhagyja Lábánt, hogy találkozzon Ézsauval. Vajmi kevés sejtése van arról, hogy mielőtt szembenézne elképzelhető legnagyobb félémével (a haragvó Ézsauval), egy elképzelhetetlen rettenettel fog találkozni a Jabbok patakjánál (magával Istennel fog megküzdeni). Élete meghatározó találkozása lesz ez; egy olyan találkozás, amelynek során új nevet kap, amely meghatározza Izrael nemzetét, átformáló erővel hat személyes életére, és mindazokéra, akik az idők során majd hitben követik őt.

Douglas Tilstra
Southern Adventist University

2013. január 30., szerda

Mai szakasz: 2 Sámuel 22


Ebben a fejezetben Isten Szaváról tudunk meg többet. Miért tartja a Szentlélek ezt a fejezetet ismétlésre méltónak a Bibliában? Szövegét ugyanis a Zsoltárok könyvében is megtalálhatjuk, igaz, van köztük különbség, és talán itt fedezhetjük fel a tanulságot. A Zsoltárok könyve 18. fejezete sokkal inkább liturgikus. Bevezetése is így hangzik: „az éneklőmesternek, az Úr szolgájától, Dávidtól.” Sámuel 2. könyve  22. fejezete azonban sokkal tárgyilagosabb, és így kezdi a leírást: „Dávid pedig ezt az éneket mondotta az Úrnak.” A történetíró Sámuel második könyvében arról tudósít, hogyan menti meg az Úr Dávidot Saul kezéből (1. vers), de a Zsoltárok 18-ban Sault nem említi. 2Sámuel 22:5-ben ezt olvashatjuk: „halál hullámai vettek engem körül” míg a Zsoltárok 18:5 „halál kötelei"-ről „istentelenség árjai”-ról beszél. 2Sámuel 22:8-ban azt olvassuk: „az égnek fundamentumai”, a Zsoltárok 18:7-ben pedig, a „hegyek fundamentumai” rendültek meg. 2Sámuel 22:11-ben ez áll: „a Khérubon ment és röpült”, Zsoltárok 18:11-ben pedig: „Kérubon haladt… a szelek szárnyán suhant”. Tehát a későbbi korokban, amikor az írnok átmásolta Sámuel könyvéből a fejezetet, kiigazított néhány szót, hogy egy liturgikus éneket alkothasson.

A szavak cseréje és ütemhez, dallamhoz igazítása, hogy énekben is használható legyen, napjainkban is így történik. Megszokott az egyházakban, hogy egy ének komponálásakor a Bibliát is felhasználják, például a Zsoltárok könyvének 23. fejezetét is sokszor átszövegezték és hangszerelték már. A sorokat úgy módosították, hogy illeszkedjenek a zenéhez és a várható közönség képességeihez/igényeihez. A régies szavakat modern, köznyelvi szavakra cserélték. Mindenki ezeket énekli, és senki sem panaszkodik miattuk. Tehát amiatt sem szabad panaszkodnunk, hogy a Szentlélek úgy döntött, ez a később keletkezett himnusz is szerepeljen Isten Igéjében.

A ránk maradt ókori irodalomban - így a héber iratokban is - találkozunk utólag beszúrt, vagy éppen kihúzott betűkkel és szavakkal, vagy margóra írt megjegyzésekkel, amiket a későbbi idézetek és másolatok feljegyzői már a szövegtörzsbe foglaltak. A gyakori háborúk is nagyban befolyásolták a szövegváltozatok szaporodását. A győztes nép gyakran elrabolta a vesztes nemzet egész irodalmát, valamint történelmi krónikáit tartalmazó könyvtárát. Ilyenkor a rájuk, a győztes népre vonatkozó feljegyzéseket „kozmetikázták", ill. a későbbi időkben az odavonatkozó történések teljesebb ismeretében a szöveget úgy módosították, hogy az érthetőbb, a valóságnak – legalábbis a javító szerinti valóságnak – jobban megfeleljen. Ezen a háttéren – ahogy erre a tudósok is rámutatnak – a szövegismétlések, másolatok, ill. a különböző személyektől származó leírások egymás mellé tétele segít a teljesebb megértésben, ahogy ez például a négy evangélium esetében megtapasztalható. Ne feledjük, hogy a Biblia esetében  maga Isten gondoskodott Szentlelke által a ránk maradt Szentírás életet átalakító erejéről – a benne rejlő és felfedezhető emberi gyarlóságok ellenére.

Milyen  tanulságot vonhatunk le ebből? Azt, hogy mennyire fontos óvatosnak lennünk az életben, hogy mit írunk és mit mondunk, mert mindez hatással lehet arra, hogy mások miként értik meg Isten Igéjét.


Szerető Istenünk!
Életmódunk hatással van gondolkodásunkra, és ahogy gondolkodunk, az hatással van cselekedeteinkre, cselekedeteink pedig meghatározzák mit érünk el.. Segíts, hogy érted élhessünk minden nap, így tevékenységünk miatt nem fog kárt vallani Igéd. Jézus nevében kértünk. Ámen.


Koot van Wyk
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea
Fordította: Rajki Dávid

1 Mózes 30

Az élet egyik legnagyobb kihívása, hogy felismerjük Isten munkálkodását az élet megszokott körülményei közepette és úgy döntsünk, hogy megbízunk benne, és együttműködünk vele ahelyett, hogy ellene dolgoznánk. Gyakran saját elégedetlenségünk és türelmetlenségünk megvakít bennünket, hogy ne lássuk Istent életünk megszokott körülményeiben. A tizenkét pátriárka megszületésének története ilyen történet. Rákhel és Lea két nagyon boldogtalan asszony. Mindkettő iszonyúan vágyik arra, ami a másiknak van. Rákhel arra vágyik, hogy gyerekeket szüljön, mint Lea. Lea Jákób szerelmére vágyik, amit viszont csak Rákhel kap meg. Kölcsönös nyomorúságuk bezárja őket a hatalomért és az elismerésért vívott küzdelem börtönébe. És úgy tűnik, bezárja őket az Istentől, férjüktől és a többi családtagjuktól való elkülönülés börtönébe is. Éppen úgy, ahogy Ádám és Éva Istentől való elidegenedésének azonnali következményei lettek saját házasságukra nézve, ugyanúgy Rákhel és Lea irigységének és hatalmi harcának bűne is azonnali gyümölcsöket hozott családjukban. Ezek a következmények messze hatóak voltak. Ennek a küzdelemnek a következménye a József elleni gyilkos összeesküvés, és a tizenkét nemzetség között később bekövetkező harcok sorozata. Ez a történet Isten népének a története. Úgy születtünk bele az emberiség családjába, és úgy neveltettünk, hogy egy erő elszakít bennünket a szerető kapcsolatoktól, és belesodor a hatalom és a felsőbbség megszerzésének vágyába.   

A jó hír az, hogy Isten nem felejt ott bennünket életünk zűrzavarában. Ebben a történetben (22-24. vers) Isten megemlékezik Rákhel szenvedéseiről, akcióba lép érte, és megengedi, hogy egy fiat szüljön, akit Józsefnek nevez el. Ahogy Isten korábban meglátogatta Jákóbot a létráról szóló álomban, hogy összekössön egy kivetettet önmagával, úgy jön el most a megvetett Rákhelhez, aki valószínűleg vajmi keveset sejtett meg abból, ahogyan fia - Jézus prófétai előképe - megmenti és egyesíti majd a családot.

Jákób teljesen passzívnak tűnik a Rákhel és Lea közötti küzdelemben, de nem úgy a Lábánnal való magatartásában. Ez a fejezet és a következő feltárja előttünk azt, hogy Jákób egyre inkább képes Istenre hallgatni, és az ő irányítása szerint  cselekedni, mintsem ellene. Még nem tanulta meg az Istenben való teljes bizalmat, de ebbe az irányba halad.

Douglas Tilstra
Southern Adventist University

2013. január 29., kedd

Mai szakasz: 2 Sámuel 21


Ebben a fejezetben még többet tudunk meg Dávid életrajzíróiról. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy rendezetlenül, nem kronologikus sorrendben írtak, de mégis volt egy bizonyos időrendi sorrendjük. Például, Dávid hét és fél éven keresztül Hebronból irányította az országot, majd Jeruzsálembe tette át székhelyét, ahol még évekig uralkodott, egészen a haláláig (2 Sámuel 5:5). Dávid egészen addig nem gondoskodott Méfibósetnek, Jonatán fiának, Saul unokájának a szükségleteiről, amíg nem költözött Jeruzsálembe, de ezt követően – ahogy a Biblia 2Sám 9:13-ban mondja: „állandóan a király asztalánál étkezett”.

Mindezek előtt egy kellemetlen helyzetről szerezhetünk tudomást, amelynek során Saulnak és fiainak ellenségeit bábként használták fel, politikai elismerés céljából, de Méfibósetet megkímélték ettől. A gibeoniták, az amoriták maradéka kölcsönös egyezséget kötött az izrealitákkal még Józsué ideje alatt. Annak ellenére, hogy városaik Benjámin törzsének területén voltak, Saul indokolatlanul lemészárolta a lakók egy részét. Az éhínség Isten büntetése volt Saul öldöklése miatt. Később Dávid a gibeoniták kérése szerint hét embert adott nekik Saul családjából, hogy felakaszthassák őket viszonzásként azért, amit Saul tett velük. Dávid gyorsan cselekedett a béke érdekében, de Méfibósetet nem adta oda nekik. Az árpaaratás első napjaiban (2Sám 21:9) akasztották fel a hét embert egy hegyen annak bizonyítékaként, hogy az „életet életért” elvet beteljesítették. Aja leányának, Rispának két fiát szintén felakasztották (Rispa Saul király ágyasa volt). Rispa letáborozott a szikla tetején, és éjjel-nappal távol tartotta a madarakat és más állatokat a holttestektől (10. vers).

A korábbi történetekből tudjuk, hogy Jábes-Gileád lakói elmentek Bethsánba éjszaka, ahol a filiszteusok kiakasztották Saul és Jonatán holttestét a falra, levették a testeket, hazavitték, és tisztességesen eltemették azokat. A gibeonitákkal való tapasztalata után Dávid elment Jábes-Gileádba, felvették Saul és Jonatán hamvait, és a másik hét halottal együtt eltemették őket Saul édesapjának a sírboltjában. Ezek után Isten meghallgatta az ország népének imáját (2Sám 21:12-14). De vajon miért tűnik úgy, hogy Isten megelégedett Saul hét leszármazottjának a halálával, és eztuán már meghallgatta az ország imáját? Valójában nem Isten, hanem a gibeoniták elégedtek meg az ítélettel, és fordultak vissza Istenhez, és Isten erre a lépésükre válaszolt.

A történetírónak van még egy információja, amit közölni akar velünk, mégpedig az hogy a filiszteusok háborúba bonyolódtak Izraellel. Az egész lényege, hogy a katonák nem akarták, hogy Dávid továbbra is velük tartson a heves csatába, mert már fáradékony volt. Tehát a történetíró leírja azokat a férfiakat, akik Dávid helyébe léptek az óriásokkal való küzdelmekben. Például Séruja fia, Abisai megölte Jisbi Bénóbot, máshol Sibbékai megöli Sábot. Egy másik csatában  Elkhanán megölte a gitteusi Góliát testvérét. Az utolsó a listán az a csata Gáthban, ahol Jonatán, Simeán fia megölte azt az óriást, akinek hat ujja volt mindkét kezén és mindkét lábán. Mindegyik óriás az összes elképzelhető fegyverrel fel volt fegyverezve. Bár az Úr nevét nem említi a szöveg ezekben a csatákban, de le tudjuk vonni a következtetést, hogy az Úr oltalmazta Dávidot, és Ő adott neki győzelmet ellenségei felett a királyi sereg katonái által.

Szerető Istenünk!
Egy olyan világban élünk, ahol mindennaposak a válások, elszakadások és keveredések. Az igaz vallás hívei is minden szinten kompromisszumokat kötnek, de mindezek közepette biztosítasz bennünket arról, hogy a hűségeseket vezetni és védeni fogod, és mindennapi szükségleteinkben is megsegítesz minket. Ámen. 

Koot van Wyk
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea
Fordította: Rajki Dávid

1 Mózes 29

Jákób szemszögéből nézve ennek a történetnek a legdrámaibb pontja a 25. versben található, amikor Jákob ezt üvölti újdonsült apósának: „Miért csaptál be engem?” Talán pillanatokkal később eszébe juthattak Ézsau hasonló érzései valamikor hét évvel korábbról.

Rákhel és Lea szemszögéből a történet legdrámaibb pontja a 31. versben van, amikor Lea a „gyűlölt feleség”, elkezd fiakat szülni Jákóbnak és Rákhelt a „kedvelt feleséget” a fekete irigység emészti testvérével és riválisával szemben.

Azért, hogy jobban megértsd ezt a tragikus történetet, gondolkodj el a következő kérdéseken:
1. Figyeljük meg, hogy melyik testvér volt idősebb és milyen jellemzést kap; és melyik a fiatalabb és ő milyen jellemzést kap (29:16-17)? Abból, amit arról tudsz, hogy általában hogyan viszonyulnak a testvérek egymáshoz, milyen dinamikát képzelsz el a két lánytestvér között, ahogy egymás mellett érett korúvá felnőnek?
2. Képzeljük el a két testvér közötti viszonyt akkor, amikor az egyik egy férfi álmai asszonyává válik (29:1-20). Mit gondolsz, hogyan változtatta meg Jákób Lábán házába érkezése Rákhel és Lea testvéri viszonyát? Hogyan hatott a testvérekre apjuk, Lábán magatartása? És Jákób viselkedése?

3. Végül Jákób hét évet dolgozik Rákhelért és megszerzi a jogot, hogy felségül vegye, de micsoda trükkös becsapás bontakozik ki az esküvő éjszakájára! (29:21-27). Mit mond ez az esemény Lábánról (mint édesapáról, jövőbeni apósról stb.)? Hogyan hatottak a történtek Leára, Rákhelre; Jákobra; Jákob új családjának a csírájára? Milyen lehetett ezeknek a testvéreknek rivális felségekké válni?
4. Milyen lehetett a házasság korai szakaszának hét éve ennek a boldogtalanul összekötött hármasnak? (29:28-30)
5. Vajon hol volt Isten ebben a zűrzavarban? Emlékezzünk Isten Jákóbnak tett ígéretére (1 Móz. 28:10-17), amit közvetlenül a Lábán otthonába való érkezése előtt tett neki! Hogyan munkálkodott Isten ezekben a küzdelmes időkben Jákóbért? Rákhelért és Leáért? És még Lábánért is!
6. Mit jelent megtapasztalni Isten jelenlétét a megszokott, de néha a bonyolult körülmények között is? Hogyan ismerjük fel Jákób létréjának Istenét, aki velünk van a családi nehézségeink, anyagi gondjaink személyes botlásaink és az élet ügyes-bajos dolgai közepette is?

Douglas Tilstra
    Southern Adventist University