Mai szakasz: Zsoltárok 61

Ennek a zsoltárnak az első két versében könnyedén elképzelhetjük, ahogy egy férfi menetel keresztül a sivatagon, látszólag „a világ végén”, kimerülten, elgyengülve. Miért kiálthat ez az ember? Árnyékért! „Vigyél el engem innen a sziklára, ahova én nem jutok el.” Egy árnyékot biztosító magas szikla lehet az, ami elválaszthat a haláltól, ugyanis a kimerültség hőgutát vagy akár halált is okozhat, ha nem találunk menedéket a Nap elől. (A Károlyi-fordításban ez a vers magaslatot, tornyot érzékeltet, ami az ellenségtől való elmenekülést segíti; a szerk.)

Nemrégiben a kétéves fiam és én egy medencében úszkáltunk. Fényes, napsütéses nap volt, valószínűleg túl meleg a fiam kis testének. Annak ellenére, hogy a víz hideg volt, és egy kis sapkát viselt, rövid időn belül „felforrósodott”, és hőgutát kapott. Amikor ezt észrevettem, gyorsan kiemeltem a medencéből, és 12 órával később a testhőmérséklete már vissza is állt a normális tartományra. Addig volt idő mélyen elgondolkodtam a Nap igazi erején, és tudtam, legközelebb jobban kell védenem a gyermekemet attól.

Alkalmazzuk ezt a leckét a lelki életünkben! Talán az égető napsütés alatt sétálsz a sivatagon keresztül, a szíved pedig közben kimerült és elgyengült. Úgy érzed, hogy nem tudsz életben maradni, hacsak nem találsz valami menedéket? A Szikla, amely után kétségbeesetten kutatsz, amely árnyékot és biztonságot ad, Isten. De nemcsak szikla, hanem a menedéked és várad is. Ha menedékre gondolok, akkor olyasmi jut eszembe, ami megvéd a vihartól, homokvihartól, jégesőtől, vagy akár a probléma, veszteség okozta vihartól, amely mindnyájunkat érint. De még egy erős toronyra is gondoltam, mint épületre, ami azért készült, hogy megvédjen engem az ellenfeleimtől. Talán külön kihívást állítottak személyesen ellenem. Talán előre eltervezték, és nekem szükségem van egy várra, ami azért épült, hogy megvédjen, és túlélhessünk abban.

Hol találhatom a megváltás szikláját, a vihar idején a menedéket, a hatalmas erődöt? Dávid tanúsítja, hogy a szent sátorban, Isten jelenlétében. Ez az erősség nekünk készült? Igen, mindenkinek, aki elfogadja Krisztus vérét, ami a kegyelem trónjára folyt, a kerubok szárnyainak árnyéka alá, a szentélyben.

Marla Samaan Nedelco
Doktorandusz,
Andrews Egyetem

Fordította: Rajki Dávid

Mai szakasz: Zsoltárok 60

Az egyik nehéz dolog a 60. zsoltárral kapcsolatban az, hogy számos héber szót más-másképpen fordítanak, ahogy ezt a különféle angol fordítások is bizonyítják. Ez olyan zsoltár, ami kétségbeesett sirámmal kezdődik, és győzelmi kiáltással fejeződik be. Istennel az oldalunkon még a kétségbeesés is győzelemmel végződik.

Dávid az Isten elleni meglepő váddal kezdi: „Isten, elvetettél minket, elszélesztettél minket...” Majd újra: „Megrendítetted ezt az országot, kettészakítottad...” Végül: „A te népeddel nehéz dolgokat láttattál; bódító borral itattál minket.” Isten haragjának bora miatt, amelyet népének adott, tántorogtak, mint a részegek.

Valószínűleg tudod, milyen az, amikor minden elromlik, amikor azt érzed, hogy Isten nincs a közeledben, és az egész világ darabokra hullik. Nem tudjuk, mi volt a kiváltó oka Dávid elgondolásának, hogy Isten visszautasította az Ő népét. De Dávid hangulata változik, ahogyan arról elmélkedik, hogy még mindig Isten irányít, és még mindig hűséges azokhoz, akiket szeret. Az ellenség, aki összetörte Izráelt, Isten nemtetszésének eszköze volt, és most Isten helyreállítja mindazt, ami elromlott, és megjavítja mindazt, amit eltört. Ő a nemzet egyesítője: „Adtál a téged tisztelőknek zászlót, amelyet felemeljenek...” ahogyan a katonák a küzdő bajtársaik bátorítására felemelik a zászlójukat. Amikor az Ő népe még egyszer összegyűlik az Ő igazságának zászlója alá, megszabadítja és megmenti őket.

Dávid imája ez: „Segíts a jobboddal, és hallgass meg minket!” Isten jobbjáról gyakran úgy beszél az Írás, mint a hatalom karjáról, amely védelemül és segítségül szolgál. A mi hűséges Istenünk biztosít minket: „Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt, megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak.” (Ésa 41:10)

Dávid ismerte a szentséges Isten szavát, hogy Izráel földje fölött Isten rendelkezik. Isten fennhatósága alatt vannak azok környező népek is, amelyek sokszor katonai támadást intéztek Izráel ellen. Dávidra és a seregére még jelentős kihívás vár, ha le akarják győzni ellenségeiket. Ha jártál már Izráel földjén, meg fogod érteni Dávid kérdését. „Kicsoda vezet engem az erős városba? Kicsoda kísért el Edomig engem?” Tudja, hogy a lehetetlent csak akkor érhetik el, ha Isten újra velük megy, és ekkor biztos a sikerben: „Istennel győzelmet nyerünk, s Ő tapossa el az ellenfeleinket.”

A dolgok tűnhetnek megoldhatatlannak most a számodra, talán azon is eltöprengsz, hogy Isten veled van-e még, van-e még terve a számodra. De fordulhatsz-e máshová segítségért? Hagyd, hogy a visszautasítás és elhagyatottság érzését felváltsa az a bizonyosság, hogy a személyes harcodban Isten a zászlaja alá hív, és nehéz körülményeid feletted tarja hatalmának jobb kezét. Isten valóságos győzelmi dalt ad a szádba. Elkezdheted énekelni az Ő énekét, mert biztos a győzelem.

Garth Bainbridge

a lelkészi osztály vezetője,

Greater Sydney Egyházterület, Ausztrália

Fordította: Kovács Anett

Mai szakasz: Zsoltárok 59

Ez a zsoltár arról az időszakról szól, amikor „Saul embereket küldött, hogy tartsák szemmel Dávid házát, és öljék meg”. Az első négy vers lefesti számunkra ezt a jelenetet. De a zsoltár eme része nemcsak Saulról szól, hanem más ellenfélről is, aki bajt okoz Dávidnak. A következők szerint lehetne megnevezni őket: hazug összeesküvők, árulók, a háborúval fenyegető pogány nemzetek, és a helyi utcai bajkeverők. Átérezhetjük Dávid szorongó érzését, amikor mi is áldozatául esünk azok pletykájának, akik összejátszanak ellenünk; a barátoknak, akik elárulnak minket; a nyílt ellenfeleinknek, aki támadnak minket; és a sötétben csavargóknak, akik az utcáinkat veszélyes hellyé teszik. A világunk nem mindig biztonságos és barátságos hely, különösen azok miatt, akikről Jézus azt mondta, „mert nem a világból valók, ahogy én sem vagyok a világból való” (Jn 17:14).

Hol találhatunk egy biztonságos helyet ebben a világban? Évekig éltem egy olyan országban, amit egy terrorista konfliktus tartott a markában, minden nap és mindenhol veszélyben voltam. Egy család úgy döntött, olyan helyre költözik, ahol a legkisebb a valószínűsége annak, hogy kirobban a háború. Elköltöztek, de hat hónappal később ott is kitört a háború!

Az 59. zsoltár azt mondja, hogy van egy biztonságos hely, ahová el tudunk menekülni, ahová Dávid rendszeresen menekült. „Te vagy az én erőm, rád figyelek, Isten az én erős váram.”  Ez a zsoltár segélykérő imával kezdődik. „Ments meg az ellenségeimtől, Istenem, védj meg a támadóimtól!” Az igazi védelemről ebben a mondat olvashatunk. „Ments meg a gonosztevőktől, szabadíts meg a vérszomjas emberektől!” Mint az éber apa, leemelte a gyermekéről a harapós, gonosz kutyákat.

Dávid tudta, bátran hívhatja Istent, hogy szabadítsa meg őt, és ennek többféle oka is van: 1. Ő „a mindenható Úr Isten”, és Isten angyali seregei végett. Ő megszámlálhatatlan számú lelki harcost küld a legalázatosabbak, leggyengébbek támogatására, akik segítségért kiáltanak hozzá. 2. Kineveti a fenyegetésünket, mert úgyis az Ő kezében van már a döntés. „Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket az erőtökön felül kísértést szenvedni.” (1Kor 10:13) 3. Dávid úgy hívja Őt, hogy „az én szerető Istenem”, és hozzáteszi: „Én pedig a hatalmadról énekelek, magasztalom minden reggel a hűségedet.” Ez Isten kegyelme, az Ő kifogyhatatlan szeretete, az Ő abszolút hűsége felénk minden nap. 4. „Isten megy előttem.” Bármilyen helyzettel kerülünk is szembe, Isten már ismeri azt, és átsegít azon bennünket. 5. Isten hírneve erősödik, amikor megszabadít minket; erre mondja Dávid, „Hadd tudják meg az egész Földön, hogy Isten uralkodik Jákóbon.” El fog terjedni ennek híre, Isten üdvözítő ereje megnyilvánul, és tiszteltet övezi majd.

Garth Bainbridge
a lelkészi osztály vezetője, 
Greater Sydney Egyházterület, Ausztrália

Fordította: Baksa Viktória

Mai szakasz: Zsoltárok 58

Az 58. zsoltár egyes részeinek megfelelő fordítását illetően nincs egyetértés a fordítók között. Amíg a nyitósor az egyik modern angol fordítás, a New International Version szerint „az uralkodókat és bírákat” szólítja meg, egy másik pedig a „ti, istenek” megszólítást alkalmazza, addig a legrégebbi változatban, a King Jamesben „Ó, gyülekezet” szerepel. (A magyar Károlyi-változatban „embernek fiai”, míg a Magyar Biblia-társulat új fordítású változatában „ti, hatalmasok” olvasható – a fordító) Amennyiben ez a zsoltár az istenekhez szól, akkor azt állítja, hogy ők nem ítélkeznek helyesen, mivel a szívük terve gonosz, és a kezeik erőszakot osztanak a Földön. Sok isten létezett az ókori világban, de ők az emberi képzelet szüleményei voltak, és az ember romlottságát tükrözték. Ezek az istenek emberien viselkedtek. Viaskodtak és veszekedtek, cselt szőttek és megtévesztettek. Míg a Biblia Istene minket teremtett a maga képére, addig az ember az ő isteneit a saját képére teremtette, így azok szükségszerűen gonoszak lettek. Ezek után mégis hogyan is tudnának igazságosan és becsületesen ítélni?

Ha azonban Dávid az igazságtalan uralkodókról és bírákról ír, akkor e zsoltár üzenete róluk szól, mert ők is emberiek, és a saját romlottságát élik ki. Mi azt várjuk el a bíróktól, hogy megvesztegethetetlen módon szolgáltassanak igazságot; az uralkodónak pedig az a kötelessége, hogy fenntartsa a jogrendet, és ezáltal biztonságos társadalmat alakítson ki. Viszont, ahogy azt Baron Acton 1887-ben megállapította, „A hatalom hajlamos romlásra késztetni, az abszolút hatalom pedig teljesen megront.” A történelem tele van hihetetlen mértékű elnyomásról és igazságtalanságról szóló történettel. A feldúlt tájon olyan uralkodók sötét árnyéka lépked, mint Adolf Hitler és még számtalan más, aki az országa földjét a saját népe vérével áztatta. Miért nem avatkozott be Isten már korábban, hogy véget vessen az általuk gyakorolt terroruralomnak? Ha az időnek a romlott uralkodók és bírák áldozata feldúlt holttestének milliárdjaival bevetett tarlóit szemléljük, arra érzünk indíttatást, hogy Dáviddal együtt kiáltsunk fel. „Isten, rontsd meg a fogaikat a szájukban; az oroszlánok zápfogait törd össze, Uram!” (7. vers; Károlyi) Teljes joggal érzünk óriási felháborodást a hatalmukkal való embertelen visszaélésük miatt, és ugyancsak teljes joggal várjuk a napot, amikor „elhordja őket a haragos szél... s az emberek majd mondogatják, »Valóban, az igazra mégis jutalom vár, van még Isten, aki ítél a Földön!«” (10. és 12. vers; a Szent István Társulat Biblia-fordítása)

De gondoljunk csak ebbe! Ezen emberek mindegyike ártatlan kisbabaként született, szerető anya keblén nyugodott. Hogyan változott mégis ez a nyilvánvaló ártatlanság ennyire gonosszá? A lehetőség igazából már a kezdettől ott volt. „Eltértek a gonoszok a fogantatásuk óta; tévelygenek a hazugok az anyjuk méhétől kezdve.” (4. vers) A nyugtalanító igazság azonban az, hogy mindannyian ugyanezzel a gonoszra való hajlammal születünk. Ha azonban mégsem járunk ezen emberek lábnyomában, azt csakis Istennek köszönhetjük. Ahogy egy nagy prédikátor mondta, „Csak és egyedül Isten kegyelméből vagyok képes bármire is.”

Garth Bainbridge
a lelkészi osztály vezetője, 
Greater Sydney Egyházterület, Ausztrália

Fordította: Kóczián Károly

Mai szakasz: Zsoltárok 57

Az 57. zsoltár a címe alapján „Bizalom Istenben”; időrendben is illik az 56. után, ahol kegyelemért könyörög Istenhez a szerző. Sámuel első könyve 22. fejezetének 1. ezt mondja. „Elment azért onnan Dávid, és az Adullám-barlangba menekült.” És itt, „Hozzá gyülekezett mindenféle elnyomott, eladósodott és elkeseredett ember, ő pedig a vezérükké lett.” Azonban a szívében egyedül volt a félelmével, a kétségével és zavarodottságával, vajon Isten elhívása, hogy király legyen, be fog-e valamikor is teljesülni. Minden jel arra mutatott, hogy Saul kezében van a sorsa; Saul a trónon ül, ő pedig üldözöttként egy barlangban bujkál.

Amíg a barlangban megírta ezt a zsoltárt, visszanyerte a bátorságát a bizalom és dicsőítés lenyűgöző hangjaival. Kijelenti, „Szárnyaid árnyékában keresek oltalmat, míg elvonul a veszedelem.” És amíg arra vár, hogy az ő javára forduljon a dolgok alakulása, így szól. „A felséges Istenhez kiáltok, Istenhez, aki mellém áll.” A New King James-fordítás ezt mondja, „…aki mindent megtesz értem”. Ő az az Isten, aki cselekszik, tesz, és véghez visz. „Segítséget küld nekem a Mennyből, csúffá teszi az üldözőimet… Isten elküldi a szeretetét és hűségét.” A szeretetet és hűséget nem valami elvont dologként küldi el az Úr; amit ez jelent, az az, hogy Isten saját magát jelenti ki szeretetben és hűségben.

Így Dávid félelem nélkül lehet úgyszólván „az oroszlánok között”. Biztos abban, hogy a gonoszság, amit ellene terveznek, visszafordul rájuk. „Hálót vetettek a lábaim elé, megalázták a lelkemet. Vermet ástak nekem, de maguk estek abba.” A legcsüggesztőbb körülmények között is dicsőíti az Urat. Kétszer is elismétli a refrént. „Magasztaljanak téged a Mennyben, Istenem, dicsőítsenek az egész Földön!” Isten minden felett áll, és hatalmasabb, mint bármilyen ellenséges hatalom. Hosszú idővel az előtt, hogy bármi jelét látta volna annak, miszerint az ő javára fordulnának a dolgok, Dávid már megbékélt Isten céljával. „Mert a szereteted az égig ér, hűséged a magas fellegekig.” A barlang a magasztalás hangjától visszhangos. Felemeli a hangját, és énekel. „Ébredj, lelkem, ébredj, lant és hárfa, hadd ébresszem a hajnalt!” Nem a Nap ébreszti őt, hanem ő a Napot az énekével és dicsőítésével!

Ahogy Ellen White mondja, „Ha többször magasztalnánk az Urat, és kevesebb lenne az elkedvetlenítő gyászos beszéd, sokkal többször születne győzelem.” (Evangélizálás, 499. oldal) Ne hagyd, hogy a barlangod a sírod legyen; töltsd be Isten jelenlétnek fényével, azáltal, hogy dicsőíted Őt!

Garth Bainbridge
a lelkészi osztály vezetője, 
Greater Sydney Egyházterület, Ausztrália

Fordította: Kóczián Ágnes

Mai szakasz: Zsoltárok 56

Mindenkinek, aki az Egyesült Államokban lakik, ismerősek a szavak, melyek az 56. zsoltárban visszhangoznak. Amerika pénzérméibe ütve olvashatjuk a mottót: „Istenben bízunk”, amely az 5. és a 12. versen alapul: „Istenben bízom, nem félek; ember mit árthatna nékem?” Először 1864-ben jelentek meg ezek a szavak az USA pénzérméin, az amerikai polgárháború idején, hogy kinyilvánítsák azt a hitet és reménységet, hogy Isten fogja őket megsegíteni, és Ő fog megbékéléshez vezetni. 

Mint oly’ sokszor, Dávidot most is azok a gondolatok foglalkoztatták, amik ellenséges fenyegetettség esetén szokták meglepni a királyt. Ahogy a címben is olvashatjuk, a zsoltár akkor íródott, amikor Dávid Saul elől rejtőzködött néhány segítőkész filiszteus között. A filiszteusok Izrael ősi ellenségei voltak, ezért ez nem lehetett hosszú távú megoldás, így Dávid visszatért Júdeába, Adullám barlangjába. Saul fenyegetése azonban nem hagyott alább, Dávid három alkalommal is megemlíti, hogy támadóinak erőszakossága minden nap, egész napon át, végeláthatatlanul fenyegette. Istent hívta segítségül: „Megmenekülhetnek-e gazságuk ellenére? Taszítsd el haragodban e népséget, Istenem”" (8. vers - új prot. ford.). Ez bizonyítaná számára, hogy Isten az ő oldalán áll. „Ebből tudom meg, hogy Isten velem van” (10. vers).

A sok megpróbáltatás közepette Dávid három olyan dolgot említ, amelyek bennünket is vigasztalhatnak és bátoríthatnak, amikor úgy érezzük, hogy az egész világ ellenünk fordult. Elsőként, kifejezi Istenbe vetett rendíthetetlen bizalmát az ellentmondásos körülmények ellenére is. „Ha félek is, benned bízom! Istenben, akinek igéjét dicsérem, Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?!” (4-5. vers – új prot. ford). Ehhez hozzáteszi személyes bizonyosságát: „velem van az Isten” (10. vers). Pál is használja ezt a kifejezést azoknak a kérdéseknek a kezdetén, amelyek abban a kijelentésben csúcsosodnak ki, hogy Jézus Krisztusban senki sem szakaszthat el bennünket Isten mélységes szeretetétől (Róm 8:31-39). „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?”

Másodszor, Dávid Istenhez járul, és így esedezik: „Te számon tartod kesergésemet” („hányattatásomat” – angol fordítások), „Gyűjtsd könnyeimet tömlődbe, legyenek benne könyvedben!” (9. vers – új prot. ford). Isten számon tartja szenvedéseinket; minden fájdalmunkba, amit érzünk, beleremeg a szíve. Különösképpen megérinti Őt azon gyermekeinek a szenvedése, akiket olyan kezek bántanak, amelyek csak azért támadnak jó emberekre, mert a jelenlétük is zavaró számukra.

Dávid reménységének harmadik kijelentése pedig ez: „megszabadítottad lelkemet a haláltól, bizony az én lábaimat az eleséstől; hogy járjak Isten előtt az életnek világosságában” (14. vers). Jézus mindazokra alkalmazza ezeket a szavakat, akik követik Őt. „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága” (Jn 8:12). Bármi történjék is velünk ezen a világon – ahol a szenvedés és veszedelem elkerülhetetlen, és ahol úgy tűnik, mindannyiunk végső sorsa a halál – Jézus arról biztosít bennünket, hogy ha Őt követjük, akkor soha, soha nem járunk sötétségben, hanem miénk lesz „az életnek világossága”.

Garth Bainbridge
a lelkészi osztály vezetője, 
Greater Sydney Egyházterület, Ausztrália

Fordította: Liebhardt László

Mai szakasz: Zsoltárok 55

A legelső szavaktól elkeseredett sürgetés jellemzi az 55. zsoltárt. „Istenem, hallgasd meg az imádságomat, és ne rejtőzz el a könyörgésem elől!” Dávid az érzelmi zűrzavaráról beszél. „Kesergek a baj miatt, és megzavarodtam.” „Szívem reszket a bensőmben, és halálfélelem tört rám. Félelem és rettegés fogott el, és borongás járt át engem.” (5-6. vers)

Itt a különösen nagy aggodalom feszültségével szembesülünk. Dávid félelmének oka nem pontosan az ismerős ellenség szokásos fenyegetése. Sokkal rosszabb. „Mert nem ellenség szidalmazott engem, hiszen azt elszenvedem; nem a gyűlölőm emelkedett föl ellenem, hiszen elrejtőztem volna előle. Hanem te, hozzám hasonló halandó, bizalmasom és jó barátom, akivel édes bizalomban éltünk együtt, és akivel Isten házába jártunk a sokasággal együtt.” (14-15. vers) Ismerősen hangzik ez? Az aggodalom szintje, amit érezhetünk, attól függ, hogy menyire érezzük fenyegetőnek a helyzetet, mennyire fontos a kapcsolatunk az illetővel, továbbá az emlékünktől, tapasztalatunktól, hogy miképpen kezeltük a hasonló helyzetet és gondot a múltban.

Az egyik reakció – gyakran az első –, hogy szeretnénk elfutni és elrejtőzni. Dávid is így érzett. Bárcsak el tudna repülni, mint egy gerle a pusztaság szélére, ahol menedéket találna mindettől!  Egyesek szokásszerűen elhárítanak mindenféle konfliktust. Megbénítja őket, és remélik, hogy majd magától elmúlik. Ám általában nem ez történik, csak egy másik napon szembesülnünk kell azzal.

Dávid, ahelyett, hogy elfutott volna az elől, inkább átadta a gondját Istennek. „Én pedig Istenhez kiáltok, és az Úr megsegít engem. Este, reggel és délben sóhajtozom és jajgatok, és Ő meghallja a hangomat. Megszabadítja a lelkemet a rám támadóktól.” (17-19. vers) Dávid tapasztalatát kifejezve, a dicsőítő gyülekezet a következő éneklésére bátorodott. „Vesd az Úrra a terhedet, és ő gondot visel rád. Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.” (25. vers) Ez felhívás és ígéret, amihez továbbra is ragaszkodhatunk. Amikor eljön az aggodalom napja, nem kell egyedül viselnünk a gondunkat. Ahogy Péter apostol később írta, „Mindenféle gondotokat őrá vessétek, mert neki gondja van rátok.” (1Pt 5:7)

Garth Bainbridge

a lelkészi osztály vezetője,

Greater Sydney Egyházterület, Ausztrália

Fordította: Csala Beáta