Mai szakasz: Zsoltárok 57

Az 57. zsoltár a címe alapján „Bizalom Istenben”; időrendben is illik az 56. után, ahol kegyelemért könyörög Istenhez a szerző. Sámuel első könyve 22. fejezetének 1. ezt mondja. „Elment azért onnan Dávid, és az Adullám-barlangba menekült.” És itt, „Hozzá gyülekezett mindenféle elnyomott, eladósodott és elkeseredett ember, ő pedig a vezérükké lett.” Azonban a szívében egyedül volt a félelmével, a kétségével és zavarodottságával, vajon Isten elhívása, hogy király legyen, be fog-e valamikor is teljesülni. Minden jel arra mutatott, hogy Saul kezében van a sorsa; Saul a trónon ül, ő pedig üldözöttként egy barlangban bujkál.

Amíg a barlangban megírta ezt a zsoltárt, visszanyerte a bátorságát a bizalom és dicsőítés lenyűgöző hangjaival. Kijelenti, „Szárnyaid árnyékában keresek oltalmat, míg elvonul a veszedelem.” És amíg arra vár, hogy az ő javára forduljon a dolgok alakulása, így szól. „A felséges Istenhez kiáltok, Istenhez, aki mellém áll.” A New King James-fordítás ezt mondja, „…aki mindent megtesz értem”. Ő az az Isten, aki cselekszik, tesz, és véghez visz. „Segítséget küld nekem a Mennyből, csúffá teszi az üldözőimet… Isten elküldi a szeretetét és hűségét.” A szeretetet és hűséget nem valami elvont dologként küldi el az Úr; amit ez jelent, az az, hogy Isten saját magát jelenti ki szeretetben és hűségben.

Így Dávid félelem nélkül lehet úgyszólván „az oroszlánok között”. Biztos abban, hogy a gonoszság, amit ellene terveznek, visszafordul rájuk. „Hálót vetettek a lábaim elé, megalázták a lelkemet. Vermet ástak nekem, de maguk estek abba.” A legcsüggesztőbb körülmények között is dicsőíti az Urat. Kétszer is elismétli a refrént. „Magasztaljanak téged a Mennyben, Istenem, dicsőítsenek az egész Földön!” Isten minden felett áll, és hatalmasabb, mint bármilyen ellenséges hatalom. Hosszú idővel az előtt, hogy bármi jelét látta volna annak, miszerint az ő javára fordulnának a dolgok, Dávid már megbékélt Isten céljával. „Mert a szereteted az égig ér, hűséged a magas fellegekig.” A barlang a magasztalás hangjától visszhangos. Felemeli a hangját, és énekel. „Ébredj, lelkem, ébredj, lant és hárfa, hadd ébresszem a hajnalt!” Nem a Nap ébreszti őt, hanem ő a Napot az énekével és dicsőítésével!

Ahogy Ellen White mondja, „Ha többször magasztalnánk az Urat, és kevesebb lenne az elkedvetlenítő gyászos beszéd, sokkal többször születne győzelem.” (Evangélizálás, 499. oldal) Ne hagyd, hogy a barlangod a sírod legyen; töltsd be Isten jelenlétnek fényével, azáltal, hogy dicsőíted Őt!

Garth Bainbridge
a lelkészi osztály vezetője, 
Greater Sydney Egyházterület, Ausztrália

Fordította: Kóczián Ágnes