Nyissuk ki a Bibliánkat pontosan a közepén,
és A zsoltárok könyvében fogjuk
találni magunkat. A zsoltár nem más, mint szent ének, dicsőítő költemény. Ez a
könyv akár a „Dávid énekei” címet is viselhetné, mert a legtöbb az ő
szerzeménye. Az ezt követő három könyv a fiának tollából származik, s ezek közül
az Énekek éneke zárja a sort. Ez a négy könyvből álló egység dallamokkal nyílik
és zárul, összekapcsolva apát és fiát, akik összhangban arra hívnak, hogy velük
együtt dicsőítsük Istent.
A 68. zsoltárban azonban van egy üzenet a
nőkről, amire felhívták a figyelmemet egypár éve. A 11. vers így szól. „Az Úr adja a szót az asszonyok nagy
seregének, ők viszik mindenfelé az örömhírt…” (Egyszerű fordítás) Az új angol
fordítás pedig ezt mondja. „A fenséges Mester szól, és sok-sok nő hirdeti az
örömhírt.” Ezen asszonyok közül kiemelkedő Ellen G. White. 1844 decemberében ő
és négy másik hölgy együtt imádkozott a térdein, amikor az első látomását
kapta. Bár sok tekintetben gyenge volt, Isten megerősítette, hogy írhasson, és
publikálhasson. Az 1970-es években a Columbia Union College (ma Washington
Adventista Egyetem) hallgatója voltam, és részmunkaidőben dolgoztam a Generál
Konferenciánál. Szerencsésnek érzem magamat, hogy akkoriban találkozhattam
Arthur White-tal, Mrs. White unokájával. Elmondta, hogy E. G. White a legtöbbet
fordított női prózaíró a történelemben, csakúgy, mint a legtöbbet fordított
amerikai prózaíró bármelyik nemből.
A 68. zsoltár olyan történelmi időre irányítja
a figyelmet, amikor Isten felkel, és a bűnösök nem lesznek többé (1-2. vers). Amikor
az igazak örvendeznek, és énekelnek annak, aki a felhőkön jár (3-4. vers); a
haláltól való szabadulás idejére (20. vers); a napra, amikor Isten szekereinek
ezrei meg ezrei jönnek, hogy hazavigyenek bennünket (17. vers). Ezen szekerek
egyike Illést is elragadta (2Kir 2:11), ízelítőt mutatva nekünk ama csodálatos
nap eseményeiből. És az Úr a népe között fog lakni, ahogyan a Sínai hegynél
tette (17. vers).
Dávid arra vágyik, hogy a Föld minden
királysága Istent dicsőítse. Azt szeretné, ha az egész emberiség csatlakozna
hozzá hitben és reménységben. A zsoltárokban Dávid végig tapasztalatot oszt meg
velünk az életének emelkedett és elkeseredett időszakaiból, érzelmet keltve,
amely felemeli a lelket Isten szeretetébe. Érvelése a logika törvényét követi,
mint egy zenemű a komponálás szabályát. Dávid a zsoltárokban ötvözi mindezt,
ahogy megzenésíti a bizonyságtételét, hogy a hallgatóságát átjárja mindaz, ami
igazán fontos. Hogy a mindenható, megbízható Teremtőnk nem tart
jelentéktelennek, sőt, örökkévaló szeretettel szeret, és velünk és bennünk
szeretne lakni. Dávid Úrnak hívja Őt (4. vers). Mi a nevén szólítjuk: Jézus. Ez
annyit jelent, Megváltó (Máté 1:21). Jézus a mi Urunk, Megváltónk és Istenünk.
A megváltásnál csak egy csodálatosabb van, maga a Megváltó. Dávid így fejezi
ezt ki: „Fenséges és félelmetes vagy, ó, Isten, a szent lakóhelyeden!” (35. vers)
Valóban, semmi sem lehet nagyszerűbb és gyönyörűbb Jézusnál. Amikor szamárcsikón
ülve vonult, és a tanítványai sokasága a ruháját a földre vetve örült, és
dicsőítette Őt, a farizeusok azt mondták Jézusnak, feddje meg őket, de Ő ezt
válaszolta. „Mondom
nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.” (Luk 19:33-40)
Ez a zsoltár a nőkre bízza a hadizsákmány
elosztását, majd galambszárnyakról beszél (13. vers), gondosan megválasztott
szavakkal lezárva az asszonyokról szóló részt, tekintve, hogy Salamon is utal
galambként a nőkre. „Nyiss ajtót, húgom, kedvesem, galambom, gyönyörűségem!” (Énekek éneke 5:2).
És ahogy Jézus nemsokára a felhőkön érkezik, Isten leányai világszerte áldják
és fennhangon dicsőítik nevét. Nem tudjuk az énekünket visszatartani, és a tollunkat
letenni. Ha megtennénk, a kövek kiáltanának.
Ámen és ámen.
Fordította: Kóczián Ágnes
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése