Mai szakasz: 77. zsoltár

Sokféle szomorú jellemzője van az önsajnálatnak. Az egyik, hogy senki más nem tud róla. Az önsajnálat csendben felemészt bennünket. Szabadjára engedve, súlyos kárt okozhat nekünk, sokkal nagyobbat, mint maga az esemény, ami kiváltotta.

Figyeljük meg Illés példáját! Isten óriási támogatást nyújtott a prófétának, ahogy együtt megtizedelték a Baál-kultuszt a hamis prófétáival együtt, és az egész Izráelt visszavezették Istenhez. Úgy tűnt, Istennel együtt semmi sem lehetetlen. Mégis, órákon belül a bátor próféta elmenekült egyetlen asszony elől. Képzeljük csak el, hogy milyen hatással volt ez azokra, akik éppen akkor tértek vissza Illés hatalmas Istenéhez! Nem tudhatjuk meg, hogy milyen messzire futott volna a próféta a pusztaságban, és mikor tért volna vissza, ha egyáltalán visszatért volna, Isten közbeavatkozása nélkül.

Az a baj az önsajnálattal, hogy soha nem javít a helyzetünkön. Valójában károsíthatja az egészségünket, depressziót és feszültséget okozva.

A zsoltár első tíz versében szerzőnk elmerül az önsajnálatban, több mint tízszer alkalmazva az „én”, „engem’’, „magam” kifejezést. Szerencsére az utolsó néhány „én” kirángatja őt a sajnálkozásból. Istenre irányul a figyelme, és lehangoltsága elmúlik. Isten művein elmélkedve, elfeledkezik a saját jelentéktelen problémájáról.

Gordon Christo,
a Dél-Ázsiai Divízió titkára

Fordította: Csala Beáta