Mai szakasz: Zsoltárok 58

Az 58. zsoltár egyes részeinek megfelelő fordítását illetően nincs egyetértés a fordítók között. Amíg a nyitósor az egyik modern angol fordítás, a New International Version szerint „az uralkodókat és bírákat” szólítja meg, egy másik pedig a „ti, istenek” megszólítást alkalmazza, addig a legrégebbi változatban, a King Jamesben „Ó, gyülekezet” szerepel. (A magyar Károlyi-változatban „embernek fiai”, míg a Magyar Biblia-társulat új fordítású változatában „ti, hatalmasok” olvasható – a fordító) Amennyiben ez a zsoltár az istenekhez szól, akkor azt állítja, hogy ők nem ítélkeznek helyesen, mivel a szívük terve gonosz, és a kezeik erőszakot osztanak a Földön. Sok isten létezett az ókori világban, de ők az emberi képzelet szüleményei voltak, és az ember romlottságát tükrözték. Ezek az istenek emberien viselkedtek. Viaskodtak és veszekedtek, cselt szőttek és megtévesztettek. Míg a Biblia Istene minket teremtett a maga képére, addig az ember az ő isteneit a saját képére teremtette, így azok szükségszerűen gonoszak lettek. Ezek után mégis hogyan is tudnának igazságosan és becsületesen ítélni?

Ha azonban Dávid az igazságtalan uralkodókról és bírákról ír, akkor e zsoltár üzenete róluk szól, mert ők is emberiek, és a saját romlottságát élik ki. Mi azt várjuk el a bíróktól, hogy megvesztegethetetlen módon szolgáltassanak igazságot; az uralkodónak pedig az a kötelessége, hogy fenntartsa a jogrendet, és ezáltal biztonságos társadalmat alakítson ki. Viszont, ahogy azt Baron Acton 1887-ben megállapította, „A hatalom hajlamos romlásra késztetni, az abszolút hatalom pedig teljesen megront.” A történelem tele van hihetetlen mértékű elnyomásról és igazságtalanságról szóló történettel. A feldúlt tájon olyan uralkodók sötét árnyéka lépked, mint Adolf Hitler és még számtalan más, aki az országa földjét a saját népe vérével áztatta. Miért nem avatkozott be Isten már korábban, hogy véget vessen az általuk gyakorolt terroruralomnak? Ha az időnek a romlott uralkodók és bírák áldozata feldúlt holttestének milliárdjaival bevetett tarlóit szemléljük, arra érzünk indíttatást, hogy Dáviddal együtt kiáltsunk fel. „Isten, rontsd meg a fogaikat a szájukban; az oroszlánok zápfogait törd össze, Uram!” (7. vers; Károlyi) Teljes joggal érzünk óriási felháborodást a hatalmukkal való embertelen visszaélésük miatt, és ugyancsak teljes joggal várjuk a napot, amikor „elhordja őket a haragos szél... s az emberek majd mondogatják, »Valóban, az igazra mégis jutalom vár, van még Isten, aki ítél a Földön!«” (10. és 12. vers; a Szent István Társulat Biblia-fordítása)

De gondoljunk csak ebbe! Ezen emberek mindegyike ártatlan kisbabaként született, szerető anya keblén nyugodott. Hogyan változott mégis ez a nyilvánvaló ártatlanság ennyire gonosszá? A lehetőség igazából már a kezdettől ott volt. „Eltértek a gonoszok a fogantatásuk óta; tévelygenek a hazugok az anyjuk méhétől kezdve.” (4. vers) A nyugtalanító igazság azonban az, hogy mindannyian ugyanezzel a gonoszra való hajlammal születünk. Ha azonban mégsem járunk ezen emberek lábnyomában, azt csakis Istennek köszönhetjük. Ahogy egy nagy prédikátor mondta, „Csak és egyedül Isten kegyelméből vagyok képes bármire is.”

Garth Bainbridge
a lelkészi osztály vezetője, 
Greater Sydney Egyházterület, Ausztrália

Fordította: Kóczián Károly