Jézus
szoros kapcsolatban volt a tanítványaival, de az Ő szolgálatában gyakran a
nagyobb képre kellett összpontosítania. Küldetése teljesítésében a mennyei
Atyjára kellett figyelnie, és ezt tették a tanítványok is. Jézus jellemét
nemcsak a zsidó vezetők tesztelték, hanem a barátai is. Ő a mennyi Atyára
összpontosított, és ezt kell tennünk nekünk is.
Naponta
találkozom kisebb próbákkal, amelyek a tekintetemet mennyei Atyámra irányítják.
Folyamatosan az idő szorításában élek, és türelemre van szükségem, amikor
munkámat szervezem, a háztartást vezetem, a gyermekekkel foglalkozom, amikor
megpróbálok minőségi időt tölteni a férjemmel és egy kis csendre lelni önmagam
számára, hogy egy kicsit megálljak és gondolkodjak. Például ma délután
dolgozatokat javítottam, amikor odajött hozzám a kisfiam és ezt kérdezte:
"Anya, játszol velem?" Ez azt jelentette, hogy egy kis figyelmet
szeretett volna kapni és azt, hogy játsszak vele. Úgy éreztem, hogy folytatnom
kell a dolgozatok javítását, mert szorított a határidő. Ahogy azonban a két
éves fiam szemébe néztem egy szélesebb perspektívát láttam meg. Végül is a
dolgozatokat javíthatom akkor is, amikor alszik. Félretettem a lapokat, egy kis
időt szántam rá, és elkezdünk játszani. Jobb lett volna, ha gyakrabban
döntöttem volna így. Az igazság az, hogy nem mindig tehetem meg. Gyakran
elmulasztom ezeket a csodálatos pillanatokat, mivel olyan dolgok kötnek le,
amelyeket meg lehet tenni később is.
Jézus
megpróbálta megmagyarázni a megváltás csodálatos ajándékát a tanítványoknak. Ők
hallgatták ugyan, de nem igazán hallották meg azt, amit Jézus valójában
mondott. Annyira távol volt attól, amit akartak, és amit elvártak tőle, hogy
nem vették észre azt, ami fontos. Annyira összpontosítottak a közvetlen
szükségleteikre, hogy nem látták meg azt, hogy az Isten Bárányát nemsokára a
Golgota oltárára helyezik. Ez volt az a döntő pillanat, amely MEGSZABADÍTJA a
világot a bűn csapdájából.
Ez a
bibliavers nagy hatással van rám: „Mert
mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt
vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?” (26. vers). Mindez
a helyes látásmódról szól. Milyen a mi látásmódunk? Látjuk-e a nagy képet?
Nyitottak vagyunk a Szentlélek tanítására? Az én célom az, hogy folyamatosan
Jézusra tekintsek. És mi a helyzet veled?
Joey Norwood Tolbert
M.A. a hittudományokban
keresztény énekes és dalszerző
M.A. a hittudományokban
keresztény énekes és dalszerző
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése