Ez a fejezet Jézus
életének utolsó, megpróbáltatásait és halálát megelőző eseményeihez visz
bennünket. A fejezet a Jeruzsálembe való dicsőséges bevonulással kezdődik, és
bevezeti azt a témát, amely a 22. fejezet 14. verséig vezet el bennünket. Jézus
nyilvánosan Zakariás 9:9 Messiás Királyával azonosítja magát. A nép nagyon
izgatott volt, az emberek részéről szeretet és támogatás nyilatkozott meg Jézus
irányába. Ezután Jézus bemegy a templomba, mint Messiás Király, és átveszi az
irányítást. Kikergeti a pénzváltókat, ugyanakkor örömmel köszönti a vakot és
sántát, akiket meggyógyít. Megengedi a gyermekeknek, hogy dicsőítő hozsannát
kiáltsanak. Ezek és ezekhez hasonló cselekedetek követték volna egymást,
amelyek megszerettették volna Jézust a néppel, de a papok nem nézték jó
szemmel, ahogy megtört a tiszteletteljes rendtartás, melyet ők alakítottak ki,
és nehezményezték, hogy jól jövedelmező pénzváltó tevékenységük oda lett.
Nagyon szembeötlő a nép imádatának és a vallási vezetők rosszindulatának éles
kontrasztja.
Jézus elhagyja a
templomot, és útban Bethánia felé elmegy egy fügefa mellett. A levelek azt
hirdetik, hogy a fa tele van gyümölccsel, azonban terméketlen. Ez olyan
volt, mint az emberek szeretete és támogatása, amely gyümölcstelennek és hamisnak
bizonyult, hiszen ugyanaz a tömeg egy kicsit később „feszítsd meg”-et kiáltott.
Isten nem hivalkodó nyilvános dicsőítést szeretne látni, hanem személyes
életünkben az igaz kegyesség csendes gyümölcseit.
Jézus a „valódi
gyümölcsökre” mutat rá, szembeállítva azt a vallási vezetők véleményével,
amikor megkérdőjelezték Jézus hatalmát és tekintélyét a Templomban való
intézkedéseivel kapcsolatban. Jézus azzal a történettel illusztrálta ezt,
amikor az egyik fiú erősen hangoztatja, hogy meg fogja tenni, amire apja
utasította, de sohasem tette meg. Ezzel ellentétben a másik fiú úgy tűnik,
mintha ellenszegülne apja parancsának, de megvallja bűnét, amit gyakorlati,
valós eredmény, őszinte tett követ. Nemigen mutatkozik nagyszerűnek, de végül ő
cselekszi meg apja akaratát.
Ezt a példázatot két
másik követi, amelyekben a hitvallás és a cselekedetek ellentétben állnak
egymással. Az elsőben a szőlőskert bérlői vallják azt, hogy milyen hűségesek a
tulajdonoshoz, mégis megverik a gazda szolgáit, és megölik a fiát.
A menyegzői vacsora
példázata zárja a fejezetet. Jézus történetében hétköznapi emberek vehettek
részt a menyegzői vacsorán azon előkelő hivatalosok helyett, akik kifogásokat
keresve távolmaradtak. És mégis, egyikőjük nem akarta fölvenni az ingyenes
menyegzői ünnepi ruhát.
A tanítás világos: az
istentisztelet külsőségei értelmetlenek, ha nem párosulnak gyakorlattal. Bűnös
emberek gyakran mutatnak be hatásos istentiszteleteket, hogy a gyakorlati
kegyességet helyettesítsék velük. A tanulság is egyértelmű: Isten jobban
szereti a jó gyümölcsöket, mint a hivalkodó, de gyümölcstelen lombot.
Törekedjünk arra, hogy mi is inkább jó gyümölcsöket teremjünk, ahelyett, hogy
ugyan színvonalas, de mégis külsőséges istentiszteletekkel próbálnánk leplezni
gyümölcstelenségünket. Istenünk tisztelete sokkal több kell,
hogy legyen puszta szavaknál.
Stephen Bauer, Ph.D.
Teológia és Etika Professzor
Southern Adventist University
Fordította: Liebhardt László
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése