Máté
23. fejezetében folytatjuk a vallási vezetők és Jézus közötti konfliktus
tárgyalását, ami a dicsőséges bevonulással kezdődött. Ebben a fejezetben
azonban a hatalom témája van a középpontban. Jézus azzal kezdi, hogy azt mondja
az írástudóknak és a farizeusoknak, hogy helytelen, ahogy súlyos terheket
tesznek az emberekre, ezzel gyakorolva a vallási hatalmat fölöttük, miközben ők
maguk nem cselekednek saját utasításaik szerint. Még csak nem is segítettek az
általuk elnyomottaknak elvégezni a rájuk rótt feladatokat (3-4. vers). Ezek a
vezetők élvezték, hogy „rabbi”-nak, hatalommal bíró személynek nevezik őket
(6-7. vers), és igen kedvükre volt a tisztségükkel járó tekintély (5. vers).
Ez a
hatalom és tekintély téma ismétlődik a Krisztus által az írástudókra és
farizeusokra kimondott nyolc „Jaj”-ban is (13-30. vers). Hatalmuk gyakorlása
közben bezárják a Mennyek országát az emberek előtt, ők maguk vak vezetők (13.
és 16 vers). Ezzel ellentétben Jézus azt mondja a követőinek: „ne hívassátok magatokat mesternek”, „Atyátoknak se szólítsatok senkit”, ne
hívjanak titeket tanítóknak, „aki pedig a
legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok” (8-11. vers)!
Krisztus
sosem akarta, hogy a vallás a személyes hatalomgyakorlás eszköze legyen, mégis
ahogyan a farizeusok és írástudók akkoriban, sokan ma is megpróbálják
kihasználni az isteni hatalmat a saját személyes hatalmuk és céljaik érdekében.
Némely egyházi vezető elnyomásban tartja a tagokat. Vannak szülők, akik Isten
nevében fenyegetik a gyermekeiket, ezzel akadályozva meg, hogy a gyermekeknek
pozitív kapcsolata lehessen Istennel és az egyházzal.
A
fügefához hasonlóan azokban, akik vallási vagy személyes hatalmuk
támogatatására és felépítésére eszközként használják a vallást, megvan az
Istenért való lelkiség és termékenység látszata, de hiányzik belőlük az
önfeláldozó szolgálat gyümölcse és a hasonlóság Krisztushoz. „Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az
legyen szolgátok!”
Stephen Bauer, Ph.D.
Teológia és Etika Professzor
Southern Adventist University
Fordította: Kóczián Károly
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése