Sokunknak az élet egy
nagyon zsúfolt, naponkénti rohanós küzdelem. Rengeteg fontos dolgunk van,
amelyre oda kell figyelnünk, és gyakran csak úgy végigrohanunk a napi
rutinfeladatokon. Az 1-5. versekben Jézus arra sürget, hogy térjünk vissza a
bizalom, az ártatlanság és a szolgálatkészség sokkal egyszerűbb és
természetesebb életformájára. Arra hívja fel a figyelmünket, hogy bízzuk
magunkat teljesen Isten jóságára, alkalmazkodjunk akaratához és találjunk
megelégedettséget a menny sok áldásában. Egy kisgyermek ártatlan
perspektívájához hív vissza bennünket.
Ha egy nem
túlbonyolított, nem túlzsúfolt gyermeki látásunk van az élet prioritásairól,
jobban meg tudjuk érteni az Isten dolgait. Ez nem arra bátorít bennünket, hogy
gyerekes módon viselkedjünk, hanem a Krisztuséhoz hasonló egyszerűségre hív,
ami gyakran fellelhető egy kisgyermekben.
A 6-9. versekben
Jézus egy figyelmeztetést közöl. Azt akarja, hogy tegyük fel a kérdést
önmagunknak: nem vezetünk-e félre valamilyen módon másokat lelkileg? Nem
bátorítod-e a házastársadat, gyermekedet, barátodat, gyülekezeti hittestvéredet
arra, hogy összekeverje az Istenhez való hűségét a világi élvezetekkel? Micsoda
borzasztó dolog lenne az ítélet napján, ha hozzájárultál volna akár csak egy
ember lelki veszteségéhez is! Ha vezetői pozícióban vagy, még nagyobb a
kockázata és felelőssége annak, hogy másokat félrevezetsz.
Ez nem egy
szószerinti parancs, hogy amputáld vagy távolítsd el bizonyos testrészeidet.
Inkább arról szól, hogy el kell szakadnunk, mindattól, ami bennünket és másokat
rosszra ösztönöz.
A következő három
vers (15-17) azt mondja el nekünk, hogy ha egy hittestvérünk vétkezik,
beszélnünk kell vele; Lukács 17:3 pedig azt mondja, hogy „dorgáljuk meg” a testvérünket
bűne miatt. Ez egy erős kifejezés. Ez azt az elképzelést tartalmazza, hogy
felelősséget hordozunk egymás rossz magaviseletéért. Ez magába foglalja azt,
hogy kedvesen, meggondoltan és nagyon óvatosan rámutatunk a bűnös magatartásra
a legnagyobb segítő szándékkal. A mások figyelmeztetésének a szolgálatát
imádságos szívvel kell előkészítni és tapintatosan kell kivitelezni.
A 21-35. verseknek
kettős tanulsága van. Elsősorban arra emlékeztetnek, hogy Isten megbocsátó
kapacitása óriási és mindre kiterjedő. Viszont a mi felelősségünk és előjogunk
az, hogy ezt a megbocsátó lelkületet gyakoroljuk másokkal, éppúgy, ahogy a mi
szerető és együttérző Istenünk nekünk is megbocsát újra és újra.
Egy kedves barátom
rámutatott nekem arra, hogy amikor Jézus azt mondja, hogy hetvenszer hétszer is
megbocsássunk, egy folyamatos megbocsátani akaró lelkületről beszélt. Ha arra
gondolunk, hogy Isten hányszor kész volt nekünk megbocsátani, mi is készek
leszünk megbocsátó lelkületet tanúsítani mások felé.
Emlékezzünk arra,
hogy eljön az az idő, amikor Isten már nem fog megbocsátani (Dán 5:26 és Jel
22:11), de az igazak fénylenek, mint a csillagok örökkön örökké (Dán 12:3 és Mt
13:43),
Leo Van Dolson, Jr.,
M.D., MPH
Kalifornia, USA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése