Mai szakasz: Zsoltárok 11

Egyszer egyik családtagom ellen a megyei hatóság vizsgálatot indított hamis vádak alapján. Ez elég nagy fájdalmat és törést hozott az életünkben. Sőt, sokszor még lehangolóbb volt, ahogy az emberek „vigasztalni” próbáltak.

Ez a zsoltár erre az élethelyzetre összpontosít. A nehézségek közepette talán csak Isten mindentudásának és igazságos ítéletének tudata az egyetlen vigaszunk. A világon csak néhány igazi menedék van, és igazán megnyugtató, ha tudatosítjuk magunkban, hogy Isten a teljes képet látja, álláspontja pedig pártatlan.

A világ olyan gyorsan és felületesen ítél! Isten teljes alapossággal ismeri a jót és a rosszat is. Végül pedig látni fogjuk az Ő arcát, azt az arcot, ami tele van szeretettel és könyörülettel. Milyen csodálatos ígéret!

Lisa Clark Diller
a Southern Adventist University

történelem és politikai tudományok karának tanszékvezetője

Fordította: Rajki Dávid

Bírák 18

Bírák könyve első fejezetében azt olvashatjuk, hogy a kánaáni föld meghódítása még nem fejeződött be teljesen (1:26-27). Ez a szakasz leírja, hogyan jutott örökségéhez Dán törzse Kánaán északi részén. Az, hogy a lévitát Manassé (vagy talán Mózes; 18:30) unokájaként azonosítja ez a szakasz, arra utal, hogy ezen események a Bírák korszakának az elején mentek végbe. Mindazonáltal a történet középpontjában nem Lais (a későbbi Dán) városának elfoglalása áll. A történet szerepe, hogy elmondja, hogyan alakított ki Izrael legészakibb törzse egy hamis izraelita vallást, ami annyira jól felépített volt, hogy egészen az asszír fogságig fennmaradt, egy olyan bálványimádó vallást, amely maga után vonta a fogságba vitelt.

Míká és a Dán nemzetségéből valók története is kihangsúlyozza a Bírák könyvének fő motívumát: „nem volt király Izraelben” és „mindenki azt tette, ami helyes volt az ő szemei előtt”. Az Urat kellett volna királyuknak tartaniuk, de az izraeliták elutasították, megrontották vagy elfelejtették törvényének minden tanítását, ami romboló következményekkel járt. Mind Míká, mind a dániak azt gondolták, kisajátíthatják Isten áldásait az által, ha felállítják saját szentélyüket, mintegy versengve (szembeszállva) az eredetivel Silóban. Ha valakinek ebben a történetben, akkor Jonathánnak, a papnak tudnia kellett volna mi a helyes, ám őt egyáltalán nem zavarja a bálványimádás gondolata, sőt örül a lehetőségnek, hogy a hamis vallás főpapja lehet (18:20, 30).

Míká és a dániak története rablással és bálványimádással kezdődik, és azzal is végződik. Csakúgy, mint Sámson történetében, egyik bűn a másikat vonja maga után és a bűnök erkölcsi következménye az idő múlásával egyre rosszabb lesz. A bűn bűnt szül, és a bűn jutalma mindig halál. Bár a Dán törzséből valók sikerrel járnak, nem szabad összekevernünk a sikert Isten jóváhagyásával. Elgondolkodva ezen a történeten imádkozzunk azért, hogy Isten segítsen megtörni a bűn sablonját az életünkben. Emlékezzünk rá, hogy van királya Izraelnek, és hogy Krisztus a mi örökségünk!

Justo E. Morales

Southern Adventist University

Fordította: Kóczián Ágnes

Mai szakasz: Zsoltárok 10

Ez a zsoltár az elnyomottak éneke. Jól tükrözi dühös és csalódott érzéseinket, amikor arra gondolkodunk, hogy mi mindenben engedelmeskedtünk Isten akaratának, akik pedig ellenszegültek Neki, jobban boldogulnak, mint mi.

Egy istenfélő életnek nem a sikerességet kellene tükröznie a családban és a munkában? Miért van olyan jó dolguk azoknak az embereknek, akik csak magukkal törődnek? Úgy néz ki, hogy ez ellentmond a jólét elveinek, amelyeket - meglátásunk szerint - az ótestamentumi szövetségkötések alapelvként megállapítanak.

Ez a zsoltár nem mondja el nekünk, hogy Istennek mi a pontos terve az igazsággal, és a veszély mindig ott lebeg, hogy imáinkban olyat kérünk Istentől, ami sérti a feltétel nélküli szeretetét az összes gyermeke iránt. Túlságosan gyakran látjuk úgy, hogy Isten a "mi" oldalunkon van a "többiek" ellen, pedig egyedül Isten tudja azok teljes történetét, akiket mi ellenségnek tekintünk.

Miközben hisszük, hogy Isten szeretete és igazsága végül győzedelmeskedni fog, haragszunk anélkül, hogy pontosan tudnánk, Isten hogyan fogja kimutatni szeretetét és igazságát. De nem vagyunk egyedül, amikor Istenhez kiáltunk fájdalmunkban.

Tudjuk, hogy Ő hall minket, a megfelelő időben válaszolni fog, és helyrehozza a dolgainkat.

Lisa Clark Diller
a Southern Adventist University

történelem és politikai tudományok karának tanszékvezetője

Fordította: Rajki Dávid

Bírák 17

A megelőző történetekben újra és újra emlékeztettek minket, hogy akkoriban mindenki „azt cselekedte, amit jónak látott.” (17:6) . A következő fejezetek világosan bemutatják, hogy hogyan is történt ez, és mik voltak az erkölcsi következményei (a politikaiak mellett) Izrael népe számára.

A legtöbb bibliafordítás ennek a fejezetnek a „Míká bálványimádása” nevet adja. A korábbi történetekből már tudjuk, hogy a bálványimádás virágzott Izraelben a Bírák idejében. Ami azonban ebben a történetben figyelemre méltó az az, hogy mennyire nagyon szűklátókörűek a szereplők azt illetően, hogy bármit is rosszul tennének: a hamis imádat középpontjában álló bálványt (3-4. vers) az Úrnak szentelték! Mi több, a Míká által emelt törvénytelen oltár Efraim hegyén áll, ugyanott, ahol a silói törvényes oltár is (Józsué 18). Még a történetben szereplő lévita se tudja (vagy nem érdekli), hogy egy törvénytelen imádati helyet felállítani faragott képekkel problémának számít, és boldogan elfogadja a helyzetet úgy, ahogy van (11. vers). Egy igazi lévita alkalmazásával Míká úgy gondolja, hogy az oltára nemcsak hogy törvényes, hanem az Úrnak tetsző is: „Most már tudom, hogy jót fog velem tenni az ÚR, mert egy lévita lett a papom.” (13. vers – új prot. ford.)

Míká megfontolatlan tetteinek az egész izraeli nemzetre több generáción át kiható következményei lesznek. És a dologban az a valóban szomorú, hogy ő nincs is tudatában mindennek. Az Úr szomorúan jelenti ki: „Elpusztul népem, mert nem ismeri Istent. Mivel te megvetetted ezt az ismeretet, én is megvetlek: nem leszel papom! Nem törődtél Istened tanításával, én sem törődöm fiaiddal” (Hós. 4:6).

Ez egy lecke a mi számunkra, hiszen mi vagyunk a választott nemzedék. Isten kihívott minket a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hogy királyi papság, szent nemzet, az Ő elkülönített népe legyünk, hogy azt tegyük, ami igaz, és megtartsuk az Ő parancsait (1Pt 2:9 és Jel 14:12).

Justo E. Morales

Southern Adventist University

Fordította: Kóczián Károly

Mai szakasz: Zsoltárok 9

A 9. zsoltárban Dávid az érzelmek jó néhány területét érinti. Dicsőíti az Urat, mivel megszabadította a halálból (2-5, 10-13. vers), ünnepli Isten ítéletét a pogányok felett (6-9; 16-21. vers), miközben bosszúért imádkozik az ellenségei ellen. Mindezzel egy időben pedig az üldözésektől való szabadításért is esedezik. Ellenségeit nem nevezi meg. (Lásd: 14-15; 16-19 vers).

Teljesen lenyűgöz, ahogy az első négy versben dicsőíti az Istent:

„Dicsérlek Uram teljes szívemmel, hirdetem minden csudatételedet. Örülök és örvendezek tebenned, zengedezem, oh Magasságos, a te nevedet; Hogy az én ellenségeim meghátráltak, elbuktak és elvesztek a te orcád előtt; Hogy véghezvitted ítéletemet és ügyemet: az ítélő- székben ültél, mint igaz bíró."

E zsoltár első részében azt is érdekesnek találom, hogy Dávid éppen olyan biztos halálos ellenségeinek létezésében, mint Isten jóságában. Vannak ellenségeink, akiknek kezéből Isten kellene, hogy kiszabadítson? Kérnénk Isten kegyelmét arra a személyre, vagy személyekre? Melyik bibliai ígéret szerint imádkoznánk érte vagy értük?

A 9. zsoltár utolsó része úgy mutatja be Istent, mint a gonosz cselekedetek független bíráját, és népének védelmezőjét. Ez az egyik kedvenc képem Istenről az Ószövetségben.

Figyeljünk meg a fejezet utolsó szavait, de ezúttal az Újfordításból:

„De az Úr örökké trónján ül, fölállította bírói székét. Igazságosan bíráskodik a világ fölött, részrehajlás nélkül ítéli a nemzeteket. Az elnyomottak menedéke az Úr, menedék a nyomorúság idején. Benned bíznak, akik ismerik nevedet, nem hagyod el, Uram azokat, akik hozzád folyamodnak."


A 9. zsoltár kiemeli azt a tényt, hogy Isten vezetése igazságon alapszik (8. vers). Sátán eredeti hazugsága az volt, hogy Isten vezetésének alapja az önzés – Isten önző volta.

Figyeljük meg, mit írt Ellen White erről:

„Isten megvédte trónja becsületét, és kinyilvánította igazságosságát, amikor Sátánt kiűzte a mennyből. De amikor az ember a hitehagyó lelkület csalásainak engedve vétkezett, Isten bizonyságot tett szeretetéről azzal, hogy egyszülött Fiát halálra adta az elbukott emberért. Az engesztelésben megmutatkozik Isten jelleme. A kereszt súlyos érvelése az egész világegyetem előtt bebizonyítja, hogy a bűn útjáért, amelyet Lucifer választott, semmiképp sem lehet Isten kormányzatát vádolni." (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2012, Advent Kiadó. 430. o.).

A 9. zsoltár kijelenti, hogy Isten trónjának alapja nem az önzés, hanem igazság és végtelen szeretet. Ez a szeretet ígéri azt, hogy meg fogja védeni gyermekeit, amikor hamisan vádolják, és üldözni fogják őket. Kőváruk és Védelmezőjük lesz.

Miért is imádkozzunk ma, ami megerősíti bizalmunkat Isten szeretetében, igazságában és erejében? Miért ne írnánk le imánkat, és olvasnánk el legalább háromszor a mai nap folyamán? Sok áldást!

Leslie N. Pollard
az Oakwood University igazgatója

Fordította: Rajki Dávid

Bírák 16

Sámson ismét figyelmen kívül hagyja isteni elhívását (vagy Isten parancsát), ezzel veszélyezteti saját életét és küldetését. Az utolsó alkalommal, amikor egy filiszteus nő után vágyakozott, a következmények szerencsétlen kimenetelűek voltak. Mivel Sámson tudja, hogy senki sem tudná megállítani, ezért pimaszul a filiszteusok földjének belseje felé nyomul, hogy bűnös vágyait kielégíthesse. Akárcsak korábban, lázadozása ellenére is erőt ad neki Isten, hogy megmentse magát. Ám éppen ez a probléma Sámsonnal: az Istentől kapott erőt saját érdekében használja. Nagy hőstettei közül egyet sem azért vitt véghez, hogy megmentsen akár csak egy izraelitát is az elnyomás alól.

Sámson bukása nem annak az eredménye, hogy a rossz személyben bízott meg. Nem megtévesztés hatására fedte fel erejének titkát.  Önként adta át, és tudta, hogy valószínűleg fel fogják használni ellene. Oly’ sokáig élt lázadásban, és oly’ sokszor szegte már meg Istennek tett nazireusi fogadalmát, hogy már nem érzékelte, milyen következményei lehetnek bűnének. Mint megannyi alkalommal, most is azt gondolta, Isten meg fogja szabadítani ellenségeitől. De lázadásának végső pillanatával utoljára pazarolta el Isten áldását. „Jóllehet ereje nem hosszú hajában rejlett, de ez Isten iránti hűség jele is volt. És amikor a jelképet feláldozta szenvedélye kielégítésének, elveszítette az ezzel járó áldást” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 527. oldal).

A Bibliában szereplő összes bíra és hős közül Sámsonban volt meg a legtöbb lehetőség. Ha Sámson hűséges maradt volna isteni elhivatásához, Isten célja megvalósulhatott volna az Úr dicsőségére és Sámson becsületére. De Sámson engedett a kísértésnek, és hűtlennek bizonyult feladatához, ezért küldetése vereséggel, szolgasággal és halállal végződött (lásd: Pátriárkák és próféták 528. oldal). Sámson élettörténete azt mutatja be, hogy Isten elvégzi akaratát – Sámson ellenére is.

Justo E. Morales

Southern Adventist University

Fordította: Rajki Dávid 

Mai szakasz: Zsoltárok 8

Legközelebb mikor és milyen összefüggésben érezted magad jelentéktelennek? Vissza tudsz emlékezni egy ilyen alkalomra? Én igen. Egyszer, amikor ellátogattam a washingtoni Air and Space (Levegő és Űr) Múzeumba, megnéztem az IMAX 3D-s filmet a Hubble űrteleszkópról. Az űr végtelen nagysága majdnem lebénított engem. Ahogy ott ültem és a világmindenség nagyságán elmélkedtem, gondolataim a zsoltáros szavainál kötöttek ki: „Mikor látom egeidet, a te ujjaidnak munkáját; a holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél: Micsoda az ember – mondom – hogy megemlékezel róla? és az embernek fia, hogy gondod van reá?" (4-5. vers).  

A 8. zsoltár alcíme szerint Dávid szerezte ezt a zsoltárt. A körülményeket és a helyzetet, amelyben szerezte, nem ismerjük, de miközben olvassuk, gondolatban el tudjuk képzelni, hogy ez akkor történhetett, amikor fiatalon az édesapja juhait őrizte. Kint a pusztában, éjszaka, egyedül, a csillagos eget szemlélve Dávid azt érezhette, hogy milyen kicsiny és milyen jelentéktelen.  

Azonban, ha jelentéktelennek is érezte magát, Istent nagynak és hatalmasnak látta – ez tükröződik ebben a zsoltárban. Ez az első dicsőítő ének – az első himnusz a zsoltárok könyvében. Egyedi a többi dicsőítő zsoltár között abban, hogy a teljes zsoltár egyes szám második személyben szólítja meg Istent. „Úrrá tetted őt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél” stb. A zsoltáros újra és újra közvetlen módon szólítja meg az Istent. Tény az, hogy ez az egyetlen himnusz az egész Ótestamentumban, amit úgy komponált meg szerzője, hogy közvetlenül szólítja meg az Istent.

E zsoltár egyik maradandó üzenete az, hogy minél inkább elismerjük Isten nagyságát, annál inkább megértjük véges voltunkat. És minél inkább elismerjük kicsinységünket, annál nyitottabbak leszünk Isten nagyságának elismerésére.

„Ó, Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön!” (1. vers - új prot. ford.).

Randy Roberts
a Loma Linda egyetemi gyülekezet

vezető lelkésze

Bírák 15

Amíg az előző fejezet Sámsonnak, mint Isten emberének a bukását fedi fel előttünk, addig ez a fejezet azt emeli ki, hogy hogyan bukik meg mint vezető. A  filiszteusok elleni támadásra nem az a vágy késztette, hogy véget vessen az izraeliták elnyomásának, hanem saját önző vágya, hogy megmutassa, milyen erős. Sámson cselekedetei még az akkori mértékekkel mérve is túlzottak és indokolatlanok voltak.  Az előző bírákkal összevetve, akik az Úr nevében csatába mentek, Sámson egyszer sem hívta segítségül az Urat, de ennek ellenére Isten Lelke erővel ruházta fel, hogy legyőzze ellenségeit (14. vers). Büszkélkedik a győzelmével ahelyett, hogy Istennek tulajdonítaná azt. Csak akkor hívja segítségül Istent, amikor szüksége van rá, és akkor is csak panaszkodik, ahelyett hogy könyörögne Istenhez.

Sámson látszólag mégis megússza, mert Isten továbbra is megáldja őt - lázadozásai ellenére. Bár az életét megmentette, a küldetése, hogy Isten népét megmentse, meghiúsult a saját önzősége és éretlen hozzáállása miatt. "Amiképpen cselekedtek ők velem, én is úgy cselekedtem velük". Júda emberei ahelyett, hogy összefognának Sámsonnal, hogy lerázzák a filiszteusok igáját, inkább meghunyászkodnak a fenyegetés előtt, és nincsen lelkiismeret-furdalásuk, amikor saját embereik közül feladnak egyet (9-13. vers).  Sámson fél attól, hogy nekitámadnak, és így meg kell ölnie a saját embereit. A kiválasztott szabadítónak megvan az ereje, hogy megöljön ezer embert, de hiányzik az erkölcsi tartása, hogy tiszteletet parancsoljon és megbízzon benne akár csak egy izraelita is. A saját igazságérzete vezeti, így nem különbözik a Filiszteusoktól, akik ellen harcol.

Sokan közülünk Sámson életét élik. Meghívást kaptunk, hogy Isten népének vezetői legyünk. Isten olyan tulajdonságokkal és képességekkel áldott meg, amikkel nagy tetteket vihetünk végbe Őérte. De Sámsonhoz hasonlóan mi is önfejűek vagyunk, a saját képességeinkben vagy helyzetünkben bízunk, hogy megvalósítsunk dolgokat.  Sikereink miatt talán nem vesszük észre, hogy mi akarunk irányítani ahelyett, hogy engednénk: Isten vegye át a vezetést. Ne felejts el imádkozni Jézushoz ma, hogy a Szentlélek vezesse az életedet!

Justo E. Morales

Southern Adventist University

Fordította: Rajki Dávid

Mai szakasz: Zsoltárok 7

Dávid az Úrnál keres menedéket és újra szabadításért kiált. Most azonban Dávid ártatlannak tűnik és szabadulásért könyörög, egyébként az ellenségei széttépnék őt mint az oroszlán és szétszaggatnák őt, ha vétkes lenne (2-4. vers). Dávid ártatlannak tűnik és Istent kéri, hogy ítélje meg őt (9. vers). Ha jogtalanuk üldözik, előrántja titkos fegyverét, a pajzsát - az Urat, "aki megszabadítja az igazszívűeket" (11. vers). Azok számára, akik nem térnek meg, Isten megélesíti kardját, és kifeszíti íját, előkészíti halálos fegyverét és készenlétbe helyezi tüzes nyilait (13-14. vers). Dávid arra a végkövetkeztetésre jut, hogy azokra, akik bajt okoznak másoknak, visszaszáll a nyomorúság (17. vers).

Dicsőítsük ma azért az Urat, mert igaz bíró és hatalmas harcos, aki véget vet a gonoszok erőszakoskodásának, és oltalmába vonja az igazakat. Ámen.

Jackie O Smith
Kommunikációs vezető
Generál Konferencia Lelkészi Osztálya

Bírák 14

Ez a fejezet elénk tárja Sámson jellemét, és megalapozza egész további életének történetét. Sámsont indulatai vezérlik, testileg erős ugyan, de lelkileg gyenge. A szándéka, hogy egy filiszteus nőt vegyen feleségül, ellenkezik mind szülei kívánságával, mind a bibliai törvénnyel, mind a saját, Istennek szentelt názir státuszával. Sámsonnak azonban ezek az áldások mind nem számítanak, csak az érdekli, ami a szemének tetszik (3. vers).

Isten már születésétől fogva olyan szabályrendszert adott Sámson életébe, ami fegyelemre és önuralomra tanította őt. Egy olyan személy számára, aki elég erős volt ahhoz, hogy puszta kézzel széttépjen egy vadállatot (6. vers), a mértékletesség és az önuralom elmulaszthatatlanul megtanulandó leckék voltak. Ennél is fontosabb azonban, hogy Izrael bírájaként és megszabadítójaként Sámson népének lelki vezetője volt. Míg mindenki úgy tett, ahogy saját maga jónak látta, addig Sámsonnak úgy kellett tennie, ahogy azt Isten jónak látta és egyesítenie kellett Izraelt az Úrért. Sajnos pont a szemei azok („Láttam ... egy nőt”), amik miatt első alkalommal elbukik elhívásának teljesítésében.

Az Úr mégis Sámson által viszi véghez akaratát, az ő gyenge jelleme ellenére is. Az Úr Lelke kétszer is rászáll, és erőt ad neki bámulatos tettek véghezvitelére. Ez, a Sámson és a filiszteusok közti, kezdeti összetűzés előrevetíti azokat az eseményeket, amik által az Úr a szabadításról gondoskodik az Ő népe számára. Sámson törvénytelen bizalmaskodása a filiszteusokkal azonban végül a saját vesztét okozza majd.

Istennek célja van az életünkkel. Sámson tudatában volt a saját elhívásának, de ez a tudat nem befolyásolta abban, hogyan élte az életét. Mennyivel többet tudott volna Isten Sámsonon keresztül elérni, ha úgy dönt, hogy alárendeli az akaratát Neki! Nekünk is megvan ez a döntési lehetőségünk ma: a szenvedélyeink rabjai legyünk, vagy engedjük Istent, hogy szent edényekké formáljon minket Szentlelke számára.

Justo E. Moralis

Southern Adventist University

Fordította: Kóczián Károly

Mai szakasz: Zsoltárok 6

Dávid Istenhez könyörög kegyelemért és gyötrelmeiből való szabadulásért. Az 6. versben emlékezteti Istent arra, hogy a „a halál után nem emlegetnek téged, ki ad hálát neked a sírban?” (új protestáns fordításban az 5. vers). Más szavakkal: siess és szabadíts meg, mielőtt meghalnék, amíg még dicsőíthetem a Te nevedet!

Dávid teljesen kimerültnek érzi magát, és szükségét érzi az Istentől jövő vigasztalásnak és bizonyosságnak, de még mindig van ereje az ellenségei jövője felől elmélkedni (11. vers): „Megszégyenül majd és igen megháborodik minden ellenségem; meghátrálnak és megszégyenülnek hirtelen.”

Dávidhoz hasonlóan, te is érezted már magad érzelmileg megterhelve egészen a végkimerülés határáig? Ha a terheid csak képzelt terhek, Isten nem ígért ez alól felszabadítást, de ha igaziak a terheid, Jézus hív, hogy jöjj hozzá, tedd le a terhedet és találj nyugodalmat Nála (Mt 11:28-30).  

Azt kívánom, hogy aggodalmaid és terheid legyenek ma könnyebbek, mert Jézus az igahordozó hordja a te terhedet

Jackie O Smith
Kommunikációs vezető
Generál Konferencia Lelkészi Osztálya

Bírák 13

Sámson nem hasonlítható össze sem az előtte, sem az utána uralkodó bírák egyikével sem, hiszen az ő elhívásának nincsen párja. Valójában a kiválasztása már fogantatása előtt, a szülein keresztül történt. Bár a Biblia említ még más meddő asszonyokat, akiknek Isten előre megígérte a gyermekáldást (Sára és Izsák, Anna és Sámuel, Erzsébet és János), de Sámson édesanyja az egyetlen közülük, akit Isten angyala személyesen látogatott meg. Ezután az Úr elküldte  isteni hírnökét másodjára is, ezúttal azért, hogy Manoah-val, Sámson édesapjával beszéljen. A másik olyan alkalom a Bibliában, amikor mindkét szülő személyes üzenetet kap Istentől, az Mária és József, Jézus földi szüleinek az esetében történt (Máté evangéliuma 1. fejezete, és Lukács evangéliuma 1. fejezete)

Habár Manoah felesége teljes egészében, pontosan idézett mindent, amit az angyal mondott neki, Manoah mégis kételkedett. Nem arról van szó, hogy nem hitt a feleségének, hanem mint Gedeon, bizonytalan volt abban, felkészült-e az előtte álló feladatra. Biztosan kell, hogy legyen még több utasítás, mint amennyi volt. Biztosan van még valami azon kívül, hogy engedelmeskedjenek Isten egyszerű parancsainak, és azok alapján neveljék fel a megígért gyermeket. Manoah-nak szüksége volt egy jelre, és azt csodálatos módon meg is kapta Istentől (13:19-20).

Biztató számunkra, hogy Isten akkor is tovább akar velünk dolgozni, ha kételkedünk szavaiban. Akár alkalmatlannak érezzük magunkat, akár csak bizonytalanok vagyunk az Ő akaratával szemben, az Úr találni fog egy megoldást, hogy megadja számunkra azt a biztonságot és útmutatást, amire szükségünk van. Manoah-ból hiányzott a lelki tisztánlátás, hogy észrevegye Istent, mikor Ő megjelent előtte. Ahhoz azonban eleget tudott, hogy útmutatásért imádkozzon, és az Úr válaszolt imájára.

Justo E. Morales

Southern Adventist University

Fordította: Rajki Dávid

Mai szakasz: Zsoltárok 5

Ezt a zsoltárt fúvós hangszereken kell előadni. Egy panasz az Úrhoz, amit Ő meghallgat és válaszol Dávid imájára. Dávid biztos benne, hogy ő az igazak közé tartozik, ellenségei viszont (akikre gonoszokként utal) azok közé, akiket Isten gyűlöl.  Dávid kétségtelenül elfeledkezett azokról az időkről, amikor ő is bűnöket követett el, és magára haragította Istent.

„Nem állhatnak meg szemed előtt a kevélyek, gyűlölsz mindenkit, aki bűnt cselekszik. Elveszíted azokat, akik hazugságot szólnak, a vérszomjas és álnok embert gyűlöli az Úr. Én pedig nagy kegyelmedből bemehetek házadba.”(Zsolt 5:6-7 – új prot. ford. 2011). Az Úr által utált dolgok felsorolásával és a gonoszok örökségének áttekintésével a zsoltáríró önmagát próbálja meggyőzni arról, hogy ő megállhat Isten előtt.

Úgy tűnik, hogy ez a zsoltár ima Dávid ellenségeiért, de ehelyett inkább olyan, mintha Dávid az imádságában dorgálná meg az ellenségeit, hogy azok tudják,  menyire utálatosak Isten előtt (és közvetve előtte is).

Milyen gyakran említjük meg imánkban azoknak viselkedését, akiket meg akarunk változtatni, és akik remélhetőleg hallják is azt? Vagy adunk valaha tanácsokat Istennek, hogy mi módon válaszoljon imádságunkra?

Álljunk ma Isten elé a fogyatkozásainkkal együtt, és úgy tekintsünk magunkra, ahogyan Isten lát bennünket – bűnösökként, akiknek szükségük van a Megváltóra.

Jackie O Smith
Kommunikációs vezető
Generál Konferencia Lelkészi Osztálya

Fordította: Csala Beáta

Bírák 12

Ahelyett, hogy hálásak lettek volna neki, hogy legyőzte Izrael elnyomóit, az efraimiták irigyek voltak, hogy Jefte nélkülük vezette győzelemre seregét. Az előzőekből már tudjuk, hogy az efraimiták hajlamosak voltak az alaptalan önteltségre, és ez alkalommal sebzett büszkeségük szükségtelen konfliktushoz vezetett.

Jefte helytállóan érvel, hogy az efraimiták haragja nem jogos. Az ammonitákkal folytatott korábbi tárgyalása adott alapot Jeftének arra, hogy értelmes és igazságos magyarázatot adjon tetteire. Ám ellentétben azzal, amit az Ammon fiainak kijelentett, Jefte ez alkalommal nem mondja azt, hogy az Úr tegyen ítéletet Gileád és Efraim között. Arról sem kapunk jelentést, milyen választ adtak az efraimiták. Jefte egyszerűen összegyűjtötte a gileádi sereget, és hadba vonult Efraim ellen. Gedeon annak idején szóbeli érvekkel csillapította le az efraimitákat (8:2-3), Jefte úgy dönt, megbünteti izraelita testvéreit arrogáns viselkedésükért. Nem csak a csatában győzték le az efraimitákat, hanem hidegvérrel ezreket mészároltak le közülük (12:5-6).

Csábító az az elgondolás, hogy az efraimiták csak azt kapták, amit érdemeltek. A kérdés nem is igazán az, hogy mit érdemeltek, hanem az, hogy Isten akarata volt-e büntetésük. Jeftéhez hasonlóan mi is gyakran elítéljük testvéreinket, akik ártottak nekünk. Nem engedjük, hogy Isten bánjon el az életünket megkeserítő „ammonitákkal”, hanem habozás nélkül háborút indítunk testvérünk ellen, aki megtámadott bennünket.

Amikor Krisztus követői veszekednek, Sátán diadalt ül. Amikor engedjük, hogy a büszkeség uralja szívünket, meghazudtoljuk Jézus bizonyságtételét bármennyire is úgy véljük, hogy igazunk van.  Ha naponként alárendeljük Istennek énünket, azzal nem csak szívünket óvjuk meg a bűntől, de attól is megmenekülünk, hogy fegyverekké váljunk, amiket sátán könnyűszerrel fel tud használni saját hittestvéreink ellen.

Justo E. Morales

Southern Adventist University