Mai szakasz: Zsoltárok 5

Ezt a zsoltárt fúvós hangszereken kell előadni. Egy panasz az Úrhoz, amit Ő meghallgat és válaszol Dávid imájára. Dávid biztos benne, hogy ő az igazak közé tartozik, ellenségei viszont (akikre gonoszokként utal) azok közé, akiket Isten gyűlöl.  Dávid kétségtelenül elfeledkezett azokról az időkről, amikor ő is bűnöket követett el, és magára haragította Istent.

„Nem állhatnak meg szemed előtt a kevélyek, gyűlölsz mindenkit, aki bűnt cselekszik. Elveszíted azokat, akik hazugságot szólnak, a vérszomjas és álnok embert gyűlöli az Úr. Én pedig nagy kegyelmedből bemehetek házadba.”(Zsolt 5:6-7 – új prot. ford. 2011). Az Úr által utált dolgok felsorolásával és a gonoszok örökségének áttekintésével a zsoltáríró önmagát próbálja meggyőzni arról, hogy ő megállhat Isten előtt.

Úgy tűnik, hogy ez a zsoltár ima Dávid ellenségeiért, de ehelyett inkább olyan, mintha Dávid az imádságában dorgálná meg az ellenségeit, hogy azok tudják,  menyire utálatosak Isten előtt (és közvetve előtte is).

Milyen gyakran említjük meg imánkban azoknak viselkedését, akiket meg akarunk változtatni, és akik remélhetőleg hallják is azt? Vagy adunk valaha tanácsokat Istennek, hogy mi módon válaszoljon imádságunkra?

Álljunk ma Isten elé a fogyatkozásainkkal együtt, és úgy tekintsünk magunkra, ahogyan Isten lát bennünket – bűnösökként, akiknek szükségük van a Megváltóra.

Jackie O Smith
Kommunikációs vezető
Generál Konferencia Lelkészi Osztálya

Fordította: Csala Beáta

Bírák 12

Ahelyett, hogy hálásak lettek volna neki, hogy legyőzte Izrael elnyomóit, az efraimiták irigyek voltak, hogy Jefte nélkülük vezette győzelemre seregét. Az előzőekből már tudjuk, hogy az efraimiták hajlamosak voltak az alaptalan önteltségre, és ez alkalommal sebzett büszkeségük szükségtelen konfliktushoz vezetett.

Jefte helytállóan érvel, hogy az efraimiták haragja nem jogos. Az ammonitákkal folytatott korábbi tárgyalása adott alapot Jeftének arra, hogy értelmes és igazságos magyarázatot adjon tetteire. Ám ellentétben azzal, amit az Ammon fiainak kijelentett, Jefte ez alkalommal nem mondja azt, hogy az Úr tegyen ítéletet Gileád és Efraim között. Arról sem kapunk jelentést, milyen választ adtak az efraimiták. Jefte egyszerűen összegyűjtötte a gileádi sereget, és hadba vonult Efraim ellen. Gedeon annak idején szóbeli érvekkel csillapította le az efraimitákat (8:2-3), Jefte úgy dönt, megbünteti izraelita testvéreit arrogáns viselkedésükért. Nem csak a csatában győzték le az efraimitákat, hanem hidegvérrel ezreket mészároltak le közülük (12:5-6).

Csábító az az elgondolás, hogy az efraimiták csak azt kapták, amit érdemeltek. A kérdés nem is igazán az, hogy mit érdemeltek, hanem az, hogy Isten akarata volt-e büntetésük. Jeftéhez hasonlóan mi is gyakran elítéljük testvéreinket, akik ártottak nekünk. Nem engedjük, hogy Isten bánjon el az életünket megkeserítő „ammonitákkal”, hanem habozás nélkül háborút indítunk testvérünk ellen, aki megtámadott bennünket.

Amikor Krisztus követői veszekednek, Sátán diadalt ül. Amikor engedjük, hogy a büszkeség uralja szívünket, meghazudtoljuk Jézus bizonyságtételét bármennyire is úgy véljük, hogy igazunk van.  Ha naponként alárendeljük Istennek énünket, azzal nem csak szívünket óvjuk meg a bűntől, de attól is megmenekülünk, hogy fegyverekké váljunk, amiket sátán könnyűszerrel fel tud használni saját hittestvéreink ellen.

Justo E. Morales

Southern Adventist University