Mai szakasz: Zsoltárok 18

"Szeretlek, Uram, erősségem!" (1. vers). Ebben a versben a szeretetet jelentő héber szó, egy nagyon gyöngéd kifejezés. Egy túláradó szeretetet jelent, amilyet a szerelmesek éreznek egymás iránt, vagy az édesanyák éreznek újszülött csecsemőjük iránt. Dávid ilyen szeretettel szerette Istent, és ilyen szeretettel szeret bennünket az Isten. És te ilyen szeretettel szereted Istent? 

Az este, amikor elaltattam a kisfiamat, lehajoltam, hogy megpusziljam a homlokát. Olyan jó illata volt. Nincs olyan illatszer, mint a kis csecsemőd feje, és mivel Simon 16 hónapos, tudtam, hogy ezek a pillanatok nem tartanak soká. Talán az illatának a belégzése volt az az eszköz, amely által megpróbáltam belekapaszkodni ezekbe a tökéletes és meghitt pillanatokba, abba leírhatatlan érzésbe, amely azzal jár együtt, hogy először vagyok anyuka. Annyira szeretem a kis fickót, hogy ha oda kellene adnom az életem a megmentéséért, minden tétovázás nélkül megtenném.

Miközben a kis Simonnal otthon vagyok, a férjem, akivel öt éve vagyunk házasok, hosszú útról érkezik haza a hajnali órákban. Annak ellenére, hogy csak két napig volt távol, annyira szeretem, hogy a szívem türelmetlen és azt akarja, hogy azonnal itt legyen. Annyira izgatott vagyok, hogy nemsokára láthatom, hogy nem tudok elaludni, mielőtt megérkezne.

Dávid bensőséges és túláradó szeretettel szereti Istent, a tapasztatok miatt, amit együtt átéltek. Dávid tudta, hogy milyen az, amikor Isten a szabadítója. A 18. zsoltárral Istent dicsőíti, akinek végtelen hatalma megszabadította őt a szeszélyes Saultól. Dávid tudta, hogy milyen az, amikor egyedül Isten a mentőkötele, milyen az, amikor egyedül Isten irgalmára hagyatkozhat, milyen igazán szerelmesnek lenni Istenbe, és milyen Isten jelenléte és cselekedete életének legmélyebb pontján is. Tapasztalta, hogy milyen az Isten és az Ő Messiása, és tudta, hogy egy napon áldozati Bárány lesz.

Kész vagyok-e bevonni Istent életem minden történésébe, úgy ahogy Dávid tette? Kész vagyok érte élni? Vágyom-e arra, hogy minden lépésemmel az Ő lábnyomát kövessem, és hogy még többet kapjak szabadító erejéből? Ha ez az én vágyam és a tied, akkor az Isten iránti szeretetünk egyre meghittebb és egyre mélyebb lesz, ahogy az irántunk való szeretetének megtapasztalása is.

Marla Samaan Nedelcu
Doktorandusz
Andrews University

Ruth 4

Bár Mózes ötödik könyve 25:7-10 azt a szégyen-szertartást írja le, ami akkor volt esedékes, ha egy közeli hozzátartozó nem akarta elvenni az elhunyt személy feleségét, Boáz azonban nemesen cselekszik ebben az helyzetben. Udvariasan elkéri a rokon saruját, hogy ezzel pecsételje meg az egyezséget. Ahelyett, hogy a közeli rokont „a saruját lehúzó”-nak nevezné el, a történet – igen tapintatosan – nem említi az illető nevét, hogy ezzel is Isten vezetése kerüljön előtérbe a döntésben. Urunk jósága nem munkálja senki kárát!

A történet kimenetele két okból is egyedi. Először is, Ruth gyermekének születésekor az asszonyok Naominak gratulálnak. Ez csak addig tűnik furcsának, míg eszünkbe nem jut, hogy az elbeszélés az ő keserű reménytelenségével kezdődött. Erre a történetre éppúgy illene a Naomi könyve megnevezés is!

Másodszor, az árpa bőséges aratásának előképe, ami az előző fejezetek végén újra és újra feltűnik, itt teljesedik be, hiszen utód születik Dávid vérvonalába. Ez pedig Krisztushoz, a mi Urunkhoz vezet – ahogy azt mindenki tudja, aki tanulmányozta már a próféciákat. A szerelmes mesék „boldogan éltek, míg meg nem haltak” befejezésétől eltérően Ruth története az eljövendő Messiás ígéretével bátorítja az olvasó lelkét. Egy novella sem végződik az irodalomban ilyen izgalmasan, vagy éppen – a prófécia ígérete feletti – ekkora örömujjongással!

Jan Haluska

Southern Adventist University

Fordította: Rajki Dávid