Mai szakasz: Jób 37

Elihu végre elérkezik hosszú szónoklatának a végéhez. Ez a fejezet az utolsó és az agya üres lesz. Egy majdnem panteista szemszögből tekinti Istent, mint esőt és vihart a 36. fejezetben. Első pillantásra úgy tűnik, hogy csak jelzi ezeknek az esővel kapcsolatos jelenségeknek a megteremtését, de ebben a fejezetben az álláspontja pontosan olyan, amilyen Dr. Kellogg álláspontja volt Ellen White idejében, amikor Istent egyenlővé tette a természettel, amely miatt Ellen White figyelmeztette őt.

Elihu megrendül a vihartól és benne Isten jelenlététől. Ezt mondja: „Hallgassátok figyelmesen mennydörgését és a morajlást, mely szájából jön ki” (2. vers – új prot. ford.). Az Ő fénye, vagy villámlása a világ végéig terjed, és addig hallatszik az Ő hangja is. Nagy és csodálatos dolgokat tesz, amelyeket mi nem ismerünk, de hangja mégis hallható (1-5. vers). Elihu azt mondja, hogy amikor az eső esik, az mindig Isten utasítására történik. Ha havazik, Isten küldte azt (1-6. vers). Egyesek (akiket deistáknak neveznek) azt hiszik, hogy felhúzta a természeti törvények óráját, aztán hagyta, hogy a föld magától működjön. A panteizmus azt mondja, hogy még a mennydörgés is Isten hangja. Úgy tűnik, hogy ez Elihu nézete is, amikor ezt mondja: „Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az ő műve” (6. vers).

Minden ember kezében ott van a lehetőség, hogy megtudja, létezik egy Teremtő. A tagadás ostobaság. Elihunak itt igaza van. „A vadállat is rejtekébe húzódik, és búvóhelyén tanyázik” (8. vers - új prot. ford). Elihu valószínűleg azt akarja mondani, hogy visszatérnek alvóhelyükre, mert Isten oda kényszerítette őket. Valószínűleg oda próbál kilyukadni, hogy Jóbra is Isten kényszerítette rá a betegséget.

A 8. versnek többféle fordítása is van. A leghelyesebb az, hogy úgy lássuk ezt a verset, ahogy Mózes értette, és ahogyan leírta. A metsző, hideg szél északról jön, a forgószél meg délről. „Isten leheletétől jég támad, a víz felszíne jégpáncél lesz” (10. vers – új prot. ford.). Ő tölti meg a sűrű felhőt nedvességgel és Ő szórja szét a villámokat is a föld fölött (10-12. vers). Ebben a szakaszban Elihu egy óceánról beszél, amelyből Isten hideget és árvizet hoz elő. A felhő másik oldalán egy jégbevonat van azért, hogy Isten szekere, amely ide-oda kanyarog és körös-körül forog, ne törje át a felhőt és ne szórja a fényét. Elihu igyekszik összehangolni a mennyei történéseket (meteorológia) az egyiptomi kultusszal és a panteizmusnál köt ki, egyenlővé téve Istent a természettel. Mózes és Jób nem értenek egyet ezzel a nézettel.

Elihu azt akarja, hogy Jób figyeljen Isten csodáira (13. vers). Ez egy új téma kezdete, amelyet a következőkben akar kidolgozni és megkérdezi: Ismered Isten tetteit? Tudod-e, hogy villám fénye hogyan cikázik a felhőben? Tudod-e, hogy mit tanítanak a felhők? Ismered-e annak a csodáit, Akinek tökéletes a tudása? Tudod-e, hogy hogyan marad a föld meleg, és miért van szükség téli ruhára? Te terjesztetted ki az eget? Hol voltál Jób, amikor Isten mindezeket cselekedte? (14-17. vers).

Elihu most gúnyos hangra vált. Nem törődik azzal, hogy mit mond: „Mondd meg nekünk, mit mondjunk Neki?” „Mi nem tudunk beszélni az Istennel a sötétség miatt." „Kell-e szólni Neki, ha beszélni akarunk?” „El kell-e mondani az embernek a titkokat?” „Nem látják a fényt, hiszen a fényes égboltra sem tudnak felnézni, miután a szél elkergette a felhőket” (18-20. vers). Ám aztán valamilyen oknál fogva Elihu abbahagyja a gúnyolódást, és összehasonlítja Istent az arannyal és kijelenti, hogy Isten egy félelmetes ragyogás (21. vers).

Végül Elihu néhány nagyon cinikus megjegyzést tesz: „A Mindenhatót nem tudjuk megtalálni, hatalma fenséges. A jogot és a teljes igazságot mégsem nyomja el” (23. vers - új prot. ford.). Nem tehetjük, hogy ne Sátán hangját halljuk itt. Ez már nem Elihu. Ez már a mennyei lázadás története, amely megismétlődik itt a földön. Megjegyzése cinikus: "ezért félik Őt az emberek" (23. vers). Elihu utolsó cinikus megjegyzése azonos Lucifer mennyei, és sátán későbbi, földi kijelentésével: Isten nem tekint azokra, akik bölcsszívűek. Ez nem biblikus. Sátán felhasználta ugyan eszközként Jób barátait, de most leveszi álarcát, és ez arra készteti Istent, hogy belépjen a párbeszédbe.

Drága Istenünk!

Néha hirtelen rájövünk arra, hogy barátaink nem egyebek, mint sátán eszközei. De keserű tapasztalataink leleplezik sátánt, és szemtől szembe láthatjuk őt, úgy amilyen. Szeretjük a barátainkat, de nem közösködünk sátánnal. Mi Téged keresünk. Ámen!

Koot van Wyk
Kyungpook National University
Sangju, South Korea

Bírák 2

A Bírák könyvében egy látszólag végnélküli körfolyamat figyelhető meg: elfordulás Istentől, ellenséges fosztogatás, sírás Istenhez segítségért, Istentől jövő megszabadítás, végül visszatérés a makacs útra.  Hogy milyen gyakran fordul vissza ez a körforgás az eredeti önző utakra, és ismétli meg önnmagát az életemben, szégyellem beismerni! Túl gyakran fordul elő, hogy amikor a mai idők 'Baáljainak' csábítására hallgatva énemet szolgálom, akkor nem veszem a fáradságot, hogy megálljak, és aktívan számot adjak Isten irántam való hűségéről. A kísértésnek az a lényege, hogy egy adott pillanatban azonnal kielégítse a szükségleteket, és elfeledtesse velem, mit tett Isten az életemben. Izrael nem állt meg, hogy felidézze, milyen hűséges volt hozzájuk Isten, amikor kihozta őket Egyiptomból, mannát hullatott nekik minden nap végig a sivatagban, s hatalmával bevette Jerikót. Az új generációnak mindezek csak a letűnt korok régi történetei voltak. Mózes és Józsué meghaltak. Az akkor volt, most ez van.

Az új nemzedék számára a valóság a következő volt: élet egy nagy lehetőségekkel teli földön, viszonylagos nyugalom, tejjel-mézzel folyó Kánaán. Ugyan miért harcoljanak tovább? Hasonlóképpen, amikor beengedünk életünkbe olyan dolgokat, amikre Isten azt parancsolta, hogy teljesen irtsuk ki, akkor azok tövisként lesznek oldalunkban, mert azzá válnak, ahogy Ő előre megmondta (Józs 2:3). Ha engedjük, hogy ellenségeink – az önzés és énközpontúság – megerősödjenek, azok végül elpusztítanak minket. Téged milyen „Baál” csábít imádatra?

Brennon Kirstein

A Southern Adventist University káplánja

Fordította: Rajki Dávid