A midiániták Ábrahám leszármazottai voltak, akik
megvásárolták Józsefet a testvéreitől és eladták az egyiptomiaknak (lásd: 1Móz
37:28). Mózes felesége Cippóra midiánita volt (lásd: 2Móz 2:21 és 3:1).
Bizonyára emlékeznek arra, hogy egy néhány fejezettel korábban Bálám
utasítására midiánita asszonyokat küldtek az izraeliek táborába, hogy bűnre
csábítsák Isten népét. Egy midiánita nő volt az, akit kihívóan a táborba hozott
Zimri, aminek az lett a következménye, hogy Fineás, Áron unokája dárdájával
hirtelen mindkettejükkel végezett – amely tett után azonnal megszűnt a csapás
(lásd: 4Móz 25).
Elérkezett az isteni közbelépés ideje. „Isten ítéletet mondott Izrael
felett, mert engedett a midiániták csábításának, de a csábítók sem
menekülhettek meg az isteni igazság haragjától... a bűnre vezető midiánitáknak,
mint veszedelmesebb ellenségnek, azonnal érezniük kellett Isten ítéletét” (Pátriárkák és Próféták 426. oldal).
Isten utasítására Mózes megparancsolta az izraeli hadseregnek, hogy semmisítsék
meg Midiánt. A harcban megölték Midián öt királyát és megsemmisítették a
midiáni hadsereget, felgyújtva minden városukat és táboraikat. Bálám is az
áldozatok között volt. Mózes döbbenten vette észre, hogy mit nem hajtottak
végre. Minden midiánita katonát megöltek, de a nőket és a gyermekeket
megkímélték.
Vajon miért próbálnak meg az emberek túljárni Isten eszén? Vajon mi is
vétkesek vagyunk hasonló dolgokban ma? Követjük-e Isten utasításait, vagy
Izrael hadvezéreihez hasonlóan olyan döntéseket hozunk, amelyekről azt
gondoljuk, hogy jobbak annál, amit Isten parancsolt? Mózesnek meg kellett
parancsolnia, hogy a fiatal férfiakat és az asszonyokat, akik nem voltak
szüzek, megöljék (az erkölcstelenségnek megvan az a tulajdonsága, hogy
megkörnyékezi azokat, akik elkötelezték magukat Isten követésére, és pontosan
ezek a nők voltak azok, akik beszivárogtak a táborba, hogy Izraelt bűnbe vigyék).
Ez a történet emlékeztet bennünket Saul királyra, akit Sámuel arra utasított,
hogy teljesen semmisítse meg az amálekitákat, de úgy jött vissza a harcból,
hogy nem teljesítette Isten pontos útmutatását (lásd: 1Sám 15). Vajon Saul nem
ismerte Mózes negyedik könyvének ezt a történetét? Hogyan érzett Isten, amikor
el kellett veszítenie azokat, akik ismételten elutasították szavát? Vajon
boldog-e akkor, amikor ki kell irtania a bűnösöket a föld színéről? Vagy
könnyet ejt azokért, akik visszautasítják az ingyen felkínált örök életet? Vajon
Isten arra vár, hogy megbüntesse a megátalkodott bűnösöket? Vagy ezt mondja: „Hogyan adnálak oda, … hogyan
szolgáltatnálak ki…? … Megindult a szívem, egészen elfogott a szánalom.”
(lásd: Hóseás 11:8).
Fred Knopper
Adventist Media Center
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése