Mai szakasz: 88. zsoltár

Az ezrahita Hémánt félelem tölti el, mikor a halálra gondol. Teljesen egyedül érzi magát, őt támogató emberi társ nélkül (9. és 19. vers). Talán az is eszébe jut, hogyan nyelte el a föld ősét, Kórét, amikor Isten ellen lázadt (4Móz 16). Így kiált fel: „Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz…” (5. vers). Olyasvalaki elkeseredését érzi, akit élve temetnek a holtak közé. Ehhez a félelemhez társul az Isten haragjától való rettegés (17. vers).

Ezekben az elkeseredett szavakban Jézus haláltusájának kínjait érezzük, amikor Isten haragját szenvedte el a vétkekért, és így kiáltott fel: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Egy időre Jézus „nem volt képes átlátni a sír kapuján” és úgy érezte, az életét örökre egy lázadó népért adja. Baráti is elhagyták a kereszten elszenvedett, végső szenvedése idején.

Hémán nagyon is szeretné Istent újra az élők földjén dicsőíteni, ezért is emlékezteti Teremtőjét, hogy a holtak nem dicsőítik az Urat, sem azok, akik a némaságba szálltak alá (lásd 11. vers). Teljes félelmében emlékeznie kell arra, hogy Isten „kegyelmes és hűséges”, haragja csupán rövid ideig tart.

Mindazoknak, akik pánikba esnek, mikor a halál közelít, emlékezniük kell arra, hogy hit által el tudjuk fogadni megváltásunk bizonyosságát. „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől” (Róm 8:1-2).

Imádság: Uram, nem szeretnék addig várni, hogy elrendezzem a dolgaim Veled, míg haldoklom. Köszönöm Neked a megváltás csodáját és a bizonyosságot, hogy megbocsátottad a bűneimet és a Te igazságosságod ruhájába öltöztettél!

Beatrice Neall
Nyugalmazott Vallásprofesszor
Union College

Fordította: Kóczián Károly