Mai szakasz: Jeremiás 10

Gondjaim vannak a tájékozódással. Mindig, amikor Moszkvában egy újabb lakásba költöztem, beletelt egy kis időbe, mire hozzászoktam az új útvonalhoz hazafelé. Sokszor még hosszabb időt vett igénybe, hogy gyalogosan ne forduljak valamelyik sarkon rossz irányba, amikor vásárolni mentem az új, még alig ismert környéken. Néhány nappal ezelőtt történt, hogy egy gyalogút után nem ismertem meg a háztömböt, amelyben a bérleményem van, a többi, nagyon hasonló és méretes háztömb között, pedig már egy jó ideje ugyanott lakom.

El lehet képzelni, hogy milyen nehéz eligazodni egy olyan hatalmas városban, mint Moszkva. Bárki azt hihetné, hogy alaposan átgondolom, hogy merre megyek, amikor elindulok. Az a baj, hogy nagyon is szeretek önálló döntéseket hozni, hogy ne függjek másoktól, amikor vezetek, utazom, és akkor sem, amikor életem országútján érkezem útelágazáshoz.

Az izraelitákat is hasonló problémákba sodorta szabad lelkük. Ez a tény erre a megállapításra vezette Jeremiást: „Tudom Uram, hogy az embernek nincs hatalmában az ő útja, és egyetlen járókelő sem teheti, hogy irányozza a maga lépését!” (Jer 10:23).

Nem tőlünk függ, hogy merre haladnak a lépteink, mert bűnös mivoltunkból fakadó tájékozódási zavarunk terel bennünket a rossz irányba. A Példabeszédek ihletett írója mondja: „Van olyan út, mely helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út.” Mintegy hangsúlyozandó ennek a megállapításnak az igazságát, ez a mondat kétszer is előfordul a Példabeszédek könyvében (14:12, 16:25)

Hogyan találhatjuk meg hát a helyes utat? Moszkvában – elektronikus navigátorom mentett meg. Az életemben – Jézus a Megmentő. „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis én általam." mondta Jézus (Jn 14:6).

Ima: Drága Istenem, nagyon sokszor akartam magam irányítani a lépteimet. Nagy hiba volt. A kezedben teszem ma, és minden nap, az életemet. Vezess, és én követlek a hazafelé vezető úton! Ámen.

Andrew McChesney
Oroszországban élő újságíró

Fordította: Liebhardt László